Ma is olyan önfeledten játszik, mint egy kisfiú – Rowan Atkinson 70 éves

–

Örökké gyerek marad

Ahogy a hat évvel ezelőtt megjelent cikkében D. Tóth Kriszta írta Rowan Atkinsonról:

„Az ember, akit a fél világ (de az is lehet, hogy a teljes, ki tudja) úgy ismert meg, mint egy szinte teljesen szótlan, ügyefogyott, felnőtt férfi bőrébe bújt kilencéves anarchista kisfiút (ezt nem én mondom, hanem a színész maga), valójában egy rendkívül intelligens, művelt, szavakész, kétdiplomás úriember, akinél szebben talán csak a királynő beszéli az angol nyelvet.” 

Nem meglepő a jellemzés, ha tudjuk, hogy annak idején furcsa kinézete és dadogása miatt sokszor kicsúfolt kis Atkinson a bohócszerepet választotta: a fiúk öltözőjében, a padra állva vicces némajelenetekkel szórakoztatta őket.

A hiányosságaiból épített erényt, és ezt az önfeledt, ösztönös játékot ma sem felejtette el.

Elemző elme

Ez az ösztönösség épp azért annyira lenyűgöző, mert amúgy kifejezetten analitikus elme, hiszen Oxfordban végzett villamosmérnök, aki azóta is folyamatosan követi a szakma fejlődését. Az autók iránti szenvedélye is ismert, tavalyelőtt írt egy részletekbe menő cikket a Guardian oldalára arról, hogy noha maga is régóta elektromos autóval közlekedik, szerinte mégsem annyira környezetkímélő ez a megoldás, mint amennyire hangoztatják. (Ezek után a Telegraphban az is megjelent, hogy az Egyesült Királyság parlamentje felsőházának, a Lordok Házának környezetvédelmi és klímaügyi bizottsága jelentésben kifogásolta ezt a cikket, mert szerintük rengeteget ártott az elektromos autók megítélésének.)

Persze elég hosszú út vezetett odáig, míg ennyire jelentős szerepet töltött be a brit közéletben, hogy a Lordok Háza is foglalkozzon vele.

Szórakoztatásra született

Az már kisiskolásként kiderült róla, hogy ha beszélni nem tud is tökéletesen, a testével és az arcával mindent eljátszik. Egyetemi évfolyamtársai megkérték, hogy írjon egy kabaréjelentet az Oxford Playhouse színpadára. Bár előtte soha nem jutott eszébe, hogy bármit is leírjon, hiszen folyton az elektromos áramkörök bűvöletében élt: rengeteg elektromos orgonát és tranzisztoros rádiót megszerelt, de két nap alatt összehozott egy ötperces jelenetet, amivel kirobbanó sikert aratott 1976-ban. Ezzel el is indult szédítő pályája: John Lloyd televíziós producer hívta a BBC-be.

Van még egy fontos személy, aki nagy szerepet játszott abban, hogy ma világszerte ismerik Rowan Atkinson nevét: a Négy esküvő és egy temetés, valamint az Igazából szerelem forgatókönyvírója és rendezője, Richard Curtis is Oxfordba járt – persze akkor még ugyanolyan ismeretlen figura volt, mint a színész –, és ő azonnal meglátta Atkinsonban az őstehetséget. Azóta is barátok és alkotótársak: Curtis szövegíróként már Atkinson korai önálló estjeiben is részt vett, az összes televíziós szkeccsben együtt dolgoztak, ahogy a Fekete Viperában, a Mr. Beanben, és az említett két filmben is. 

Örökké Mr. Bean?

A Not the Nine O’Clock News című tévéshow-ban az is kiderült, hogy Atkinson akkor érzi magát igazán elemében, ha egyedül lehet a színpadon. A közönség imádta esetlen, csetlő-botló figuráit, amelyek mindig görbe tükröt tartottak az emberek elé. Ezekből az etűdökből építette föl szívósan és eltökélten Mr. Bean figuráját, aki csak 1989-ben kapta meg végleges formáját és nevét. Először Mr. White volt, később pedig Mr. Cauliflower, de a komikus 1990. január 1-jén egy félórás epizódban már Mr. Beanként jelent meg a tévé képernyőjén.

Öt év alatt tizennégy epizódot rögzítettek, és az azóta eltelt majdnem harminc év sem volt elegendő ahhoz, hogy Atkinson levetkőzhesse Mr. Bean figuráját.

„»Mr. Bean úgy borul rám, mint egy láthatatlan héj, aminek előhívásához nincs szükségem semmilyen eszközre, bármikor megtehetem, akár csak azzal, hogy elkezdem nézegetni a körmeimet”« – mondta a Parkinson című angol talkshow-ban 2007-ben, miközben az utolsó Mr. Bean filmet promotálta” – idézte említett cikkében D. Tóth Kriszta.

Elképesztően jövedelmező volt a sorozat, nem csoda, hogy ennyire ragaszkodott hozzá a gyártó, és mivel Atkinson nem szeretett volna több filmet forgatni, ezért 2002-től egy magyar–amerikai koprodukcióban készült animációs filmsorozatban folytatódtak tovább Mr. Bean kalandjai. Az 52 részes sorozatot jórészt a Varga Stúdióban gyártották, és szintén elképesztő sikert aratott világszerte. 

Atkinsont Graham Norton is megkérdezte, hogy eljátssza-e még valaha Mr. Bean szerepét, ő pedig azt válaszolta: „soha ne mondd, hogy soha”, de egy roppant vicces igaz történetet is mesélt hozzá, amelyben azt bizonygatta valakinek, hogy ő tényleg az, aki, nem pedig Atkinson hasonmása. Ebben a videóban magyar felirattal is megnézhetitek ezt a jelenetet:

A magánéletéről soha nem beszél

Atkinson egy magának való, zárkózott figura, aki nehezen oldódik fel társaságban, kifejezetten nehéz embernek mondják az újságírók. Első felesége, két felnőtt gyerekének anyja, a sminkes Sunetra Sastry is arról panaszkodott a huszonnégy évig tartó házasságuk után a válóperben, hogy „a viselkedése legtöbbször teljesen észszerűtlen és kiszámíthatatlan”. 

Hatvanéves volt a színész, amikor a nála huszonhat évvel fiatalabb színésznő, Louise Ford meghódította a szívét, és hatvannégy, amikor megszületett közös kislányuk, Isla.

Atkinson maradt otthon a kicsivel, hogy felesége karrierje ne törjön meg. Azt hiszem, ez épp neki való szerep. Végre újra gyerek lehetett. 

Jó hír a rajongóknak, hogy állítólag folytatódik Johnny English szériája, legutóbbi munkája, a Man vs. Bee sorozata pedig a Netflixen is látható.

Reméljük, sokat nevethetünk még halhatatlan poénjain! Boldog hetvenediket, Rowan Atkinson! 

Both Gabi