„Régen elcsaltam az iskolaköröket, most meg futóklubba járok”
A futás nemcsak egyéni küzdelem, de közösségi élmény is lehet. Te is tartasz tőle, hogy lemaradsz? Téged is frusztrál, hogy ciki megállni? Sági Andrea sportpszichológus segítségével járta utána Simon Eszter, hogyan segíti a közös mozgás a teljesítményt és a mentális egészséget.
–
Az első sarokig futunk, onnantól sétálunk. Félúton, a kútnál megállunk, bevizezzük a pólónkat, és lefröcsköljük a homlokunkat, mintha izzadságtól gyöngyözne. Az utolsó saroktól lassan kocogni kezdünk. Kicsit még a bokánkat is húzzuk, hadd lássa Nándi bácsi, milyen szorgalmasan rójuk az iskolaköröket. Azt hittük, sosem bukunk le.
A ballagáson jókora kókuszkockával a kezében (pontosabban félig már a szájában) azzal búcsúzott tőlem a tornatanár, hogy reméli, egyszer majd a legnagyobb mumuson (a futás) és én, jó barátok leszünk.
Néztem a kétméteres, csupaszív tanárt, és miközben bőszen bólogattam, magamban azon gondolkodtam, vajon milyen mozit nézett az elmúlt években. A futás meg én? Na persze.
Most jó lenne valami csavaros mondattal folytatni, de Nándi bácsinak igaza lett. Öt éve egy kellemes, harminc fokos, nyári estén, számomra is máig érthetetlen ötlettől vezérelve, belebújtam az edzőcipőmbe, és elmentem futni. Nem volt szükség kamuizzadság-cseppekre, folyt rólam a víz magától is, a fejem pedig úgy piroslott, mint egy érett paradicsom. És ugyancsak érthetetlen módon, ezt a furcsa, kényelmetlen érzést iszonyatosan megszerettem.
Éveken keresztül egyedül róttam a köröket, kialakult a saját ritmusom, a saját tempóm, megismertem a testem jelzéseit, miközben egyre többször lestem irigykedve a mellettem elsuhanó futócsapatokat. Elhatároztam, hogy csatlakozom egy futóklubhoz, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Mi van, ha jóval lassabb leszek, mint a többiek? Mi van, ha nem bírom a tempót, és már féltávnál kipurcanok? Ha esetleg téged is hasonló kérdések nyomasztanak, előre megsúgom: ilyenkor mindig van valaki a csapatból, aki lassít veled, de akkor sem dől össze a világ, ha féltávnál megállsz.
Félelmekkel teli, magányos futóból fanatikus társasági mozgásőrült?
Évek óta halogattam a dolgot, végül úgy döntöttem, racionalizálom a helyzetet. Gondolatban listát írtam arról, mit ad számomra a futás. Ezek nagyrészt végtelenül közhelyes kijelentések (amiket inkább nem sorolok fel), az egyik legfőbb motivációm mégis az, hogy amikor kilépek a komfortzónámból, annak előbb-utóbb látható, érezhető eredménye van, pont úgy, mint az első (megállás nélkül!) lefutott öt kilométernek. Hasonló céllal indultam el az első közösségi futásra, ami sokkal könnyebb kihívásnak bizonyult, mint a bűvös öt kilométer elérése. A kezdeti szorongás után hamar beszippantott a hangulat, mert valami olyan különleges (összetartó)erő hajtja a csapatot, ami még a kedvenc energiaszeletemnél is nagyobb löketet ad.
Annak, aki részt vett bármilyen csapatsportban, valószínűleg nem kell bemutatni az érzést, de azoknak, akik korábban csak egyedül sportoltak, a közös mozgás ismeretlen és ijesztő terep lehet. A félelmeim teljesen alaptalannak bizonyultak, sőt kiderült, hogy gyorsabban visz a lábam, amit abszolút a csapat támogató erejének tudok be.
A közösségi futás titka a hasonlóság. Nem számít, mit dolgozol, mióta futsz, vagy hogy belülről kifelé, esetleg kívülről befelé eszed a kakaós csigát, a közös cél, az azonos motiváció pillanatok alatt csapattá kovácsol.
Ha viszont igazán biztosra szeretnél menni, érdemes tematikus csoportot választani, ugyanis számtalan különböző fókuszú klub működik. Én a húgom ajánlására a Latte Running Clubhoz csatlakoztam, egy barátom meleg futóklubba jár, de ha elsősorban inkább a teljesítményedet szeretnéd növelni, érdemes olyan csoporthoz csatlakozni, ahol profi edzők vezetik a közösséget. Szerencsére a vérbeli kutyásokra és az igazi bagoly típusokra is gondolt valaki, ugyanis létezik kutyás és éjszakai futóklub, sőt olyan is, ahol a csapat minden héten egy-egy Budapesthez közeli hegyet vesz célba, hogy közösen küzdjék fel magukat a csúcsra.
A közösség ereje
Régóta tisztában vagyok vele, hogy a futás függőséget okoz. Azt viszont nem tudtam, hogy még ennél is nagyobb addikciót vált ki, amikor nyolcvan-száz ember együtt mozog.
A Running Latte Club alapítója, Környei Viktória idén februárban indította a futóklubot, és bár az első futások alkalmával még csak ketten voltak, nem sokkal később már öten futottak együtt, mára pedig több mint százan csatlakoztak a csoporthoz, ami teljesen organikus módon nőtte ki magát.
„Tizenkét évvel ezelőtt anyukám vitt el először futni, ami azóta olyan lett számomra, mint a fogmosás. A futás bátorságra tanított, számtalan helyzetben kimozdított a komfortzónámból, segít a mentális egészségemben, sőt sok döntés is futás közben fogalmazódott meg bennem” – osztja meg élményeit. Talán meglepő, de Viki több mint tíz évig csakis egyedül futott. A közösség erejét egy egyetemi projekt kapcsán tapasztalta meg, amikor társával létrehozták a ma is működő KIKAPCS. alapítványt, amellyel SNI-s gyerekeket nevelő családoknak segítenek.
„Tavaly ősszel egy utazás során fogalmazódott meg bennem a klub ötlete. Amszterdamban voltunk, gondoltam, körbenézek, milyen mozgáslehetőségek vannak. Így találkoztam egy futóklubbal. Elsőre csak annyi tűnt fel, hogy nagyon jó az arculatuk, miközben nem állnak mögötte nagy márkák. Ez adta az ötletet” – meséli Környei Viktória, aki olyan klubot szeretett volna létrehozni, ahol nem edzők vezetik a futást, a hangsúly pedig inkább a közösségépítésen és az egészséges életmódon van, mivel Magyarországon nem állunk jól a rendszeres mozgás terén.
A WHO ajánlásával szemben, idehaza mindössze minden nyolcadik ember mozog rendszeresen, a stressz leküzdésére pedig sokan olyan káros szokásokhoz nyúlnak, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás vagy a túlevés.
Amikor úgy érzed, hogy már nem tudod folytatni
Sági Andrea sportpszichológus szerint a csapatban sportolás számos előnnyel jár, elsősorban a közösségi élmény és a társak elismerése révén. A közösen átélt tapasztalatok később megoszthatók, és a csoporton belüli visszajelzések nemcsak a sportteljesítményre vannak pozitív hatással, hanem az élet más területein is fontos megerősítést adhatnak.
„Amikor már úgy érzed, nem tudnád folytatni, a csapattagok jelenléte, az, hogy ők tovább csinálják, extra motivációt ad” – magyarázza Sági Andrea, és kiemeli, hogy fontos motivációs tényező a valahová tartozás érzése, amely Maslow szükségletpiramisában is megjelenik.
A sportpszichológus elmondása szerint számos tanulmány kimutatta, hogy
amikor valaki egy csoport tagjaként sportol, erősebb elköteleződést érez a tevékenység iránt, és gyakran jobb teljesítményt ér el.
A szociális támogatás, amelyet a közösségi sportolás nyújt, segít abban, hogy az egyén kitartóbb legyen, valamint a stresszkezelési képességei is javulnak. Környei Viktória arról is mesélt, hogy a közös mozgás nemcsak endorfint szabadít fel, hanem olyan összetartozás-érzést, mintha csatába indulna a csapat.
Számos kutatás foglalkozott a jelenséggel, mára pedig beigazolódott, hogy a sportcsapatok kohéziója és teljesítménye is szorosan összefügg, mivel a fizikai közelség, valamint az együtt töltött idő növeli az összetartozás érzését. A jelenséget a hadseregben és munkahelyi közösségekben is vizsgálták, és minden esetben megfigyelték a pozitív kapcsolatot. Az amerikai Mullen és Cooper által végzett metaanalízis eredménye szerint a kohézió és a teljesítmény közti legszorosabb összefüggés a sportcsapatokon belül figyelhető meg.
A kudarc nem jó motiváció
A sportpszichológus kiemelte, hogy a csoporton belüli versengés lehet inspiráló, de akár kisebbrendűségi érzést is kelthet, ha valaki úgy érzi, lemarad a többiekhez képest.
Éppen ezért azt javasolja, hogy érdemes olyan csoportot választani, ahol a résztvevők hasonló, vagy csak kicsivel magasabb szinten vannak. „A fejlődéspszichológiában ezt legközelebbi fejlődési zónának nevezik.
Ez az a szint, amit még elérhetünk a társaink segítségével, és ez befolyásolja, hogyan érezzük magunkat egy csapatban. Ha túl nagy a különbség, és rendre alulmaradunk az összehasonlításban, az frusztráló és demotiváló lehet. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindenki motivációja más: van, aki amatőrként maratont fut, míg mások inkább a közösség és a baráti kapcsolatok miatt csatlakoznak egy csapathoz.”
És mit tehet, aki bizonytalan? Vikit többen is megkeresték a félelmeikkel kapcsolatban, ugyanis elmondása szerint sokakban frusztrációt okozott, hogyan tudják majd tartani a tempót a többiekkel.
„Volt olyan, aki velünk kezdett el futni, de akadnak haladóbbak is, így vannak, akik gyorsabbak, mások lassabbak. Éppen ezért indulás előtt mindig tisztázzunk a táv végét, ami rendszerint egy hangulatos hely, ahol a futás után megiszunk egy kávét és beszélgetünk, így ha valaki útközben megáll, akkor is tudja, hol végeznek a többiek, és a közösségi programban részt vehet.”
Miből ered a frusztráció?
Aki sosem mozgott másokkal, vagy egyéni sportot űzött, annak először jó eséllyel furcsa közösségben edzeni. A sport pszichológiai hatásairól szólva Sági Andrea megjegyezte, hogy
a sport kiváló nevelőeszköz, és aki gyerekkorban csapatban mozog, annak valószínűleg nem okoz nehézséget másokkal sportolni, ugyanakkor kiemelte: a gyerekek számára fontos, hogy a csapatjáték valóban játékos szerveződés legyen, amiben bárki részt vehet.
„Jó lenne, ha nemcsak azokat jutalmaznák, akik kiemelkedőek, hanem mindenkit a saját képességeihez képest mérnének, hiszen sokkal fontosabb az erőfeszítés, az önmagukhoz mért fejlődés, mint az egymáshoz képesti eredmény. Fontos, hogy ne csak akkor kapjon dicséretet a gyerek, ha a labda betalált, hanem akkor is, ha az a dobás jobb volt, mint az előző” – tette hozzá.
Tartozni valahova
Nem habosítom a dolgot, csak arra biztatlak, hogy adj egy esélyt a dolognak. És magadnak. Senkinél nincs ott a bölcsek köve, talán rájössz, hogy nem neked való, de az is lehet, hogy időszakosan megszereted, majd újra magányos farkasként szaladsz tovább.
Nemrég Vikitől hallottam egy történetet, ami azt hiszem, jól leírja a közösségi futás erejét.
„A klub hatására egyre többen is komolyabban veszik a futást, néhányan már a maratonra készülnek, de ennél fontosabb, hogy a tagok nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is sokat kapnak a csapattól. Az elképesztő fejlődések mellett jó látni, hogy lelkileg is milyen sokat adunk egymásnak. Valakinek a szorongásán segített, de annak örülök a legjobban, hogy az egyik csapattagunk, aki arra készült, hogy elhagyja az országot, az utolsó pillanatban többek között a klub miatt döntött úgy, hogy itthon marad.”
Azt hiszem, erről szól a futás. Kitartani és menni tovább. Vagy épp irányt váltani, és új útvonalakat felfedezni, ha az a helyes döntés.
A fotók a közösségi futáson készültek.