„Megmondta a férjem: ha hétfőn hét ing ki van vasalva, annyit dolgozom, amennyit szeretnék” – női politikusok Tusványoson

–

„Egy igazán nőies beszélgetést hallhatnak majd tőlünk, mert a résztvevők mindannyian hölgyek”

– vezeti fel Déri Stefi a tusványosi kerekasztalt, majd – nem viccelek – a gyerekeik száma szerinti növekvő sorrendben leültetett vendégek részletes bemutatásával folytatja. Megtudjuk, hogy ki mikor ünnepli a születésnapját, hol született, és – mivel enélkül nem sikeres egy sikeres nő – a szakmai mérföldkövek ismertetése után az is kiderül, hogy ki hány gyereket szült, és mikor történt mindez.

„A magyar demokrácia elég jól áll”

„Egy dolog biztosan összeköt bennünket azon túl, hogy mindannyian nők vagyunk. Méghozzá, hogy a politikában dolgozunk” – kanyarodik rá Déri az első körkérdésre. Arra kíváncsi, hogy a beszélgetés résztvevői mennyire érzik megalapozottnak azt az elképzelést, miszerint a politika nem nőknek való. Csöbör Katalin magához ragadja a szót, és elmondja, hogy a fideszeseket gyakran támadják a nők és a női kvóta hiánya miatt, de véleménye szerint mégis az a jó, ha a nőket nem kvóta, hanem alkalmasság alapján választják a feladatra. „Szokták mondani, hogy a nők nem tudnak olyan jól autót vezetni, de gondoltam, ha a férjem ki tud tolatni, én is ki tudok. Én érzek magamban annyi ambíciót, hogy tudom képviselni az embereket még az Országgyűlésben is” – mondja.

Kíváncsi lettem volna, hogy milyen tapasztalatai vannak az üvegplafon-jelenséggel kapcsolatban, mit gondol arról, hogy a Fideszben elenyésző a nők száma, illetve arról, hogy amikor kritikus helyzettel néz szembe a kormánypárt, újra és újra női politikusok vállalják a felelősséget, majd tűnnek el a süllyesztőben.

De nem volt idő elmélyedni a részletekben, már haladt is tovább a beszélgetés.

Csöbör kiemelte, hogy „a magyar demokrácia elég jól áll, hiszen Magyarországon 1919-ben kaptak szavazati jogot a nők, míg Svájcban, a nagy demokráciában csak 1971-ben történt meg ugyanez. Megelőztük a franciákat, de tulajdonképpen még Amerikát is!” Miután a fideszes képviselő egy több mint száz évvel ezelőtti eredménnyel megtámogatja a magyar demokrácia helyzetét, elmondja, mi mindent kínál a kormánypárt a nők számára.

„Ilyen például a 40 év munkaviszony utáni nyugdíj lehetősége, valamint a gyes és a gyed, ami egyedülálló nemcsak Európában, de mondhatnám, hogy a világon is.” (Gyors emlékeztető Dián Dóri cikke alapján: a gyedet a szülést megelőző kétévi jövedelem alapján állapítják meg, annak a 70 százalékát adják. De keressen bármennyit is az ember, ez nem lehet több az aktuális minimálbér duplájának 70 százalékánál: idén tehát nettó 281 640 forint. A gyes összege pedig megegyezik a nyugdíjminimummal, azaz 28 500 forint, amiből még levonják a nyugdíjjárulékot, így 25 650 forintot kap kézhez a jogosult.)

Arról, hogy mi a helyzet a nők elleni és családon belüli erőszak visszaszorítását célzó isztambuli egyezménnyel, a pedagógushiánnyal, a hagyományostól eltérő nemi szerepek támogatásával, a nők munkaerőpiaci helyzetével, valamint az egészségügy állapotával – csak hogy néhányat említsek az anyák helyzetét is nagyban befolyásoló társadalmi tényezők közül –, sajnos nem esik szó.

Ez után kapott szót a többi vendég, akik kivétel nélkül azon a véleményen voltak, hogy bár a női kvótával nem feltétlenül értenek egyet, ez egyfajta „szükséges rossz” ahhoz, hogy a nők is teret kapjanak a politikában. Azonban Romániában, Szerbiában és Ukrajnában is érezhető a hozzáállásbeli változás, amióta bevezették a kötelező kvótát, a nők jelenléte fokozatosan válik természetessé az olyan férfiak által uralt területeken is, mint például a politika.

„A pártok összetételének a társadalom összetételét kell tükrözniük, és Szerbia erre nagyon jó példa – osztja meg tapasztalatait Kovács Elvira. – A szerb képviselőházban ma már a képviselők szinte negyven százaléka nő, ami Európa-szerte is kiemelkedő eredmény. Arról nem akarok vitát nyitni, hogy a kvóta kell-e, vagy sem, mert Szerbia példája is azt mutatja, hogy igenis kell.”

„Mennyire kockázatos vállalni magas és komoly pozíciókat nőként?”

Nekem már a felvetés hallatán is elkerekedik a szemem, és újabb és újabb kérdések cikáznak a fejemben. Miért ne lenne kockázatos már önmagában is egy magas pozíció? És vajon miért ne lenne meg a pozíció kockázata, ha az illető férfi?

Szerencsére azonban Déri Stefi gyorsan konkretizálja, mire kíváncsi:

„Nőként találkoztatok-e azzal a jelenséggel, amikor egy férfi féltékeny rátok? Mert én már találkoztam ezzel.”

Beszélhetnénk sztereotípiákról, nemek közti egyenlőtlenségekről, az otthonápolási feladatok és a láthatatlan munka aránytalan eloszlásáról, de mintha nem közelíteni szeretnénk egymás felé, hanem épp ellenkezőleg: éket verni a nemek közé. Nincs is relevánsabb kérdés a témakörben, valóban. 

A féltékenységi kört szintén Csöbör kezdi, elmondja, hogy bár a férje nagyon sokat segít neki a politikában (az sajnos nem derül ki, hogy pontosan miben), sokszor megkapja tőle, hogy neki kellene képviselőnek lennie, hiszen ő az okosabb. „De ez már csak azért sem jelent nálunk problémát, mert én akkor kerültem a parlamentbe, amikor a gyerekeim már nagyok lettek, így a férjemnek nem kellett helytállnia a családban” – mondja olyan vehemenciával, hogy egy pillanat erejéig úgy érzem, sikerül meggyőznie arról, hogy csak úgy kezdhetek bele a karrierem építésébe, ha egy kellően okos férfi mellett már teljesítettem a női princípiumot.

A beszélgetés többi résztvevője azonban ismét árnyalja a képet. Kovács Elvira például a terhessége végéig aktív munkát végzett a szerb parlamentben, „ekkor éreztem azt, hogy egészséges vagyok, és ez ugyanolyan munka, mint bármi más”. Szilágyi Dóra Emese szerint hatványozottan nehéz helyzetben van, aki amellett, hogy nő, fiatal is, hiszen sokak számára egyértelműek azok a tévhitek, miszerint biztosan tapasztalatlan és nem a tudása miatt van a pozícióban.

„Túl kell kompenzálni ahhoz, hogy bebizonyítsd, igenis ott a helyed”

– mondja. Balogh Lívia szerint is „tény, hogy ki kell harcolni a helyet a férfiak között a politikában”. És bár úgy véli, sokszor dupla, sőt van, hogy tripla annyit dolgozik egy nő, mire elismerik a munkáját, ő nem tapasztal irigységet a férfiak részéről.

„Egy női politikus döntéseiben mennyire játszanak szerepet az érzelmek?”

„Biztos, hogy szerepet játszanak, sokkal nagyobb szerepet, mint a férfiakéban” – kezdi Csöbör a választ, majd nem sokkal később hozzáteszi: „Nem mi akarjuk megmondani, hogy mi a helyes döntés, csak azt akarjuk, hogy minket se hagyjanak ki a döntéshozatalból. És amikor személyi kérdésekről van szó, akkor minket könnyebben meg lehet győzni: érzelmi alapon, nem feltétlenül racionális érvekkel.”

Balogh szerint természetes, hogy érzelmi alapon születnek a nők döntései.

„Kicsit úgy vezetünk, mint egy családot” – mondja, majd tovább fejtegeti, mennyit számít, hogy az ünnepekkor képeslapot küld politikustársainak (ami „egy férfi politikusnak soha nem fog eszébe jutni”).

Szerinte nagyon szerethető lehet, ha egy női politikus érzelmes, ehhez pedig Kovács is kapcsolódik, aki, mint mondja, több felszólalása során sírt már. „Ugyanakkor én fiús anyaként ellene vagyok annak, hogy a fiúk nem sírhatnak – mondja Kovács, majd hozzáteszi: – Szerbiában a jelenlegi házelnök leszbi – merthogy Európa felé haladunk mi is –, aki úgy öltözik, mint egy férfi, de azért látszik rajta, hogy nő.” És hogy ezt mivel támasztja alá a szerb képviselőház alelnöke? Hát azzal, hogy a házelnök olyan empatikus, hogy a nézetbeli különbségek ellenére meglátogatott egy ellenzéki képviselőt, amikor az kórházba került. „Fontos, hogy maradjunk nők – teszi hozzá Csöbör. – Nem örülnék neki, ha mi, nők teljesen elférfiasodnánk, maradjunk meg a saját gondolatainknál és stílusunk mellett.” 

A lányok tehát érzelmesek, a fiúk pedig nem – és hiába hiszem azt, hogy mindannyian 2024-et írunk, megtudom azt is, hogy ezen még a „férfias” öltözködés sem változtat.

Egyensúly a politika és a magánélet között

„Elsősorban a gyerekes anyukákra nézek, mert gyerekekkel egészen más az élet, pláne, ha még az anyuka politikus” – mondja Déri Stefi, megidézve minden lehetséges filmbeli sztereotípiát, amikor a gyerektelen orvos viszi a karácsonyi műszakot és a saját család nélküli tanár marad délutáni ügyeletben. 

„Amikor a gyerekeim kicsik voltak, nekem csak ők voltak az elsők” – kezdi a kört ismét a fideszes képviselő, majd hozzáteszi, hiába dolgozik régóta a politikában, amikor hazaért, a gyerekei tőle várták a vacsorát. És bár ő nagyon szívesen teljesít mindkét szerepben, felmerül benne a kérdés, hogy:

„Nem toltunk-e ki magunkkal ezzel a nagy feminizmussal?”

Csöbör egyébként a saját példájából kiindulva arra biztatna „minden fiatal hölgyet, hogy minél hamarabb vállaljon gyereket, mert sokkal könnyebb így”.

Kovács szerint minden a partnerségen, a szervezésen és a munkamegosztáson múlik, náluk például az első három hónap után a férje maradt otthon a gyerekkel – és egyre többen tesznek így a környezetükben. „Ezzel szemben mi onnan indultunk, hogy

megmondta a férjem: ha hétfőn hét ing ki van vasalva, onnantól annyit dolgozom, amennyit szeretnék”

– kapcsolódik a témához Balogh. Szerinte az évek során azért finomodott a férje hozzáállása is, de az biztos, hogy mindenképp segítség kell hozzá, a támogató környezet, férj, nagyszülők nélkül nőként nem lehet karriert építeni. 

Csöbör a beszélgetés végén még elmondja, hogy „bár küszködünk, kínlódunk a pályán, kérem a férfiak támogatását is, hogy kvóta nélkül is részt vehessünk a közéletben”, majd Kovács a tisztánlátás érdekében hozzáteszi, hogy „mi nem egy feminista mozgalom képviselői vagyunk, hanem egyszerűen a nemünkből adódóan nők”.

Én pedig, mint valaki, aki „egyszerűen a neméből adódóan nő”, és mégis fontos számára a nők egyenjogúsága (ami a feminizmus célja, ugye), úgy érzem magam, mintha mindannyian megragadtunk volna valahol 1919 környékén. Akkoriban a közel 26 ezres gyes még érdembeli segítség lett volna, akkortájt nem állt semmi a korai gyerekvállalás útjába – sem az egészségügy állapota, sem az aránytalanul drága lakhatás, sem pedig az egyre elértéktelenedő fizetések.

Képek: Kerepeczki Anna / WMN

Mózes Zsófi