Az Egyesült Államok elnökének készült, végül rocksztár lett belőle – Isten éltesse Iggy Popot!
Iggy Pop, a „punk keresztapja” jellegzetesen reszelős hangjával a könnyűzene történetének egyik legkiszámíthatatlanabb előadója. Ha a Stoogesszal töltött napjainak proto-punkját nézzük, meglepő a The Idiot című szólóalbumának funky hangzására, de dolgozott együtt a Sum 41-nal, és énekelt tengerészdalt is a Son of Rogues Gallery válogatásalbumon. Az évtizedek során annyi zenei műfajban alkotott már, hogy ha akarnánk sem tudnánk beskatulyázni, és bár a botrányok sem kerülték el, ő mégis mindig önazonos maradt. Mózes Zsófi írása.
–
Iggy Pop 1947. április 21-én született James Newell Osterberg, Jr. néven. A Michigan állambeli Ypsilantiban, egy lakókocsiparkban töltötte gyerekkorának jelentős részét, intelligenciája és ambiciózus személyisége pedig már korán megmutatkozott.
Sokáig az Egyesült Államok elnöke akart lenni, de John F. Kennedy meggyilkolása után meggondolta magát.
Eleinte a fiú, aki egy furcsa párhuzamos valóságban Osterberg elnökké is válhatott volna, kasmírpulóveres, népszerű gyerekekkel lógott együtt, és egyetlen cigarettát sem szívott, nemhogy a fiatalság egyéb túlkapásainak hódolt volna. A michigani Ann Arborban járt középiskolába, és hobbijai közé tartozott a torna és a golf. Emellett elég öntudatos volt, és igyekezett eltitkolni a környezete elől, hogy hol lakik valójában.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Azonban a zene lassan, de biztosan beszivárgott az életébe, és helyet követelt magának
Ötödik osztályos volt, amikor elkezdett dobolni, a szülei pedig olyannyira támogatták ambícióit, hogy megengedték neki, hogy a nappaliban állítsa fel a kis dobfelszerelését. Tizenöt éves korában már különböző zenekarokban játszott, és munkát kapott egy helyi lemezboltban, a Discount Recordsnál – ahol a híres beceneve is ráragadt. Akkoriban az Iguanas együttesben dobolt és énekelt, és valahányszor kisétált a raktárból, a bolt vezetője elkiáltotta magát, hogy „iguanariadó!” Végül az iguanából Iggy lett, és miután kölcsönvette Jimmy Pop zenésztársa vezetéknevét, a fiatal James Newell Osterberg, Jr. egy igazi rocksztárhoz illő nevet kapott.
Popnak volt szerencséje két különböző koncerten is látni a Doorst. Az első a hatvanas évek második felében volt, és bár a hangzás sok kívánnivalót hagyott maga után, Popot hihetetlenül lenyűgözte a bőrbe öltözött Morrison látványa, és az, ahogyan a frontember a közönséggel bánt: rendkívül konfrontatív volt, és szándékosan sértegette a tömeget. Ez elgondolkodtatta Popot:
„Ha nekik van egy slágerlemezük, és ezt megúszhatják, akkor nincs egyetlen kibaszott kifogásom sem, hogy miért ne álljak ki a színpadra a zenekarommal
– emlékezett vissza a Doors által kiváltott megvilágosodására. – Olyan volt, mintha azt mondtam volna, hogy »hé, én is meg tudom csinálni«.”
És a másik alkalom, amikor koncerten látta őket? Akkoriban a Doors már sikeres zenekarnak számított, hatalmas színpadon játszottak, és hangzást sem lehetett kifogásolni. Bár Pop elismerte, hogy Morrisonnak továbbra is volt színpadi jelenléte, úgy érezte, hogy ez az élmény már kevésbé érdekes.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Stooges frontembereként vált híressé
Pop csapata Psychedelic Stooges néven indult, de miután szerződést kötöttek az Elektra Recordsszal, lerövidítették a nevüket. Első nyilvános koncertjükön, 1968-ban, a detroiti Grande Ballroomban, Pop egy furcsa, hálóingszerű jelmezben és egy úszósapkából meg néhány alufóliacsíkból kialakított fejdíszben lépett színpadra. A zenekar dübörgő zajt játszott, amelyben olyan „hangszerek” szerepeltek, mint olajoshordók, kalapácsok, turmixgépek és porszívók.
A zenekar játéka végül vad proto-punkká nőtte ki magát, de brutális hangzása és Pop féktelen színpadi jelenléte magával ragadta a közönséget. 1969-ben a Stooges kiadta debütáló albumát, és bár olyan későbbi nagyágyúkat inspiráltak, mint például a Sonic Youth, a korszak legtöbb rajongója és kritikusa úgy gondolta, hogy a Stooges bohóckodása puszta őrület volt.
Ha csak az elmúlt néhány évtized Iggy Popját nézzük, akkor egy szálkás, öreg fickó jelenik meg előttünk, akinek intenzív, szúrós tekintete, kiszámíthatatlan mozdulatsorai vannak – és jellemzően félmeztelen. Az a fajta karakter, aki alapvetően a puszta jelenlétével is azt kiáltja, hogy ő egy hamisítatlan, old-school rocksztár.
És ez a férfi valójában már Iggy Pop finomabb, lágyabb változata. A korai Pop sokkal veszélyesebb figura volt – és nem csak metaforikus értelemben. Az énekes a Stooges kezdeti időszakában olyan előadó volt, aki gondoskodott arról, hogy a színpadon gyakorlatilag bármi megtörténhessen – és gyakran meg is történt a bármi. A kötelező vetkőzésen kívül Pop arról is ismert volt, hogy hányt, törött üveggel sebet ejtett a saját mellkasán, és veszélyes színpadi ugrásokat hajtott végre. Szándékosan provokálta a számára ellenszenves embereket, mogyoróvajjal kente be magát, aztán az emberekhez vágódott.
Félelmetes, felelőtlen és agresszív volt akkoriban. A gyenge lemezeladások és az Elektra nyomása, hogy a zenekar egy kommerszebb irányra váltson, végül oda vezetett, hogy a banda 1974-ben feloszlott, és 2003-ig nem is egyesült újra.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Iggy Pop és David Bowie
Ha megnézzük Iggy Pop korai szólólemezeinek borítóit, egy ismerős név köszön vissza: David Bowie-é. A két titán barátsága ugyanis a hetvenes évek végének legjobb rockzenéjét adta a világnak.
1976-ban Bowie meghívta Popot, hogy tartson vele a Station to Station című albumának turnéjára. A különböző helyszíneken elkövetett garázdaságaik nagyjából olyanok voltak, mint a két frontembertől elvárnánk. A New York állambeli Rochesterben marihuána birtoklásáért még le is tartóztatták őket.
1976 végén Bowie ötlete nyomán Berlinbe utaztak, a helyszín pedig tökéletesnek bizonyult a kreatív energiák felszabadítására. Abban az évben Bowie segített Popnak megírni és kiadni az utóbbi klasszikussá váló szólóalbumait, a The Idiotot és a Lust for Life-ot. A páros egy távolságtartó együttműködési rendszert alakított ki, amelynek során gyakran dolgoztak a stúdióban a másik jelenléte nélkül. Ez a furcsa, versengő rendszer eredményezte, hogy Pop végül mindössze nyolc nap alatt írta, vette fel és keverte ki a második albumát. „Bowie pokolian gyors fickó – emlékezett vissza Pop. – Rájöttem, hogy gyorsabbnak kell lennem nála, különben kinek az albuma lett volna ez?”
Mint generációjának sok rockzenésze, Iggy Pop is szerette a drogokat
A Stooges 1974-es kudarcát részben a frontember heroinfüggősége okozta, és még abban az évben be is jelentkezett egy pszichiátriai osztályra, hogy kezelje a problémáit – azonban még hosszú út állt előtte.
A hetvenes évek közepén drogkoktéljában LSD és kokain is szerepelt. Egy 2017-es interjújában elmondta: „Az 1970-es években volt egy ecstasytivornyám. Egy Goose Lake nevű fesztiválon Michiganben pedig
szippantottam valamit, amiről azt mondták, hogy kokain, de később megtudtam, hogy ketamin volt. Körülbelül tizenkét órán keresztül nem emlékeztem arra, hogy ki vagyok.”
Hozzátette, hogy volt egy ijesztő élménye a cracktől is.
Sokáig hajlamos volt alig enni és a színpadon rendszeresen kárt tenni magában, ami akár tragikusan is végződhetett volna, de szerencsére végül sikerült megfegyelmeznie magát. És ahogy egy 2016-os interjúból kiderült, az idős Iggy Pop legnagyobb vétke az alkalmi pohár bor, és úgy tűnik, legalább annyira drogellenes, mint amennyire a fiatal Iggy Pop drogpárti volt.
Kiemelt kép: Getty Images / Axelle / Bauer-Griffin / Contributor
