Osztálytalálkozó: integet a múlt – Fazonok, akikkel biztosan összefutsz

–

Osztálytalálkozó

Amikor először hallottam a Carson Coma Osztálytalálkozó című dalát, azt gondoltam, na tessék, végre valaki megírta, hogy ezek az események elsősorban jópofizásról, vetítésről, a jóról-szépről szólnak. Pedig mennyivel izgalmasabb volna, ha egy ilyen eseményen ahelyett, hogy az emberek az eredményeikkel dicsekednének egymásnak, azt mondanák el, mit tanultak egymástól és egymásról, no meg önmagukról.

Én magam ugyanakkor nem panaszkodhatom, hiszen a legutóbbi osztálytalálkozónk – amit szokás szerint én szerveztem, bár ezúttal volt segítségem is – szokatlanul őszintére sikerült: első és második házasságok, csemeték és üzleti bukások, kudarcok és kiégesek, összeomlások és válások épp úgy szerepeltek a terítéken, mint a sikerek. 

Bevallom, egy kicsit talán túlzásba is vittem a szervezkedést, mert akadt olyan elveszett osztálytárs, akit a német szakorvosi névsorból vadásztam le, és volt, akinek a munkahelyi e-mailjére küldtem meghívót, hogy el tudjon jönni. Végül csodás dolog volt, hogy annyi év távolából született egy őszinte pillanat, amiben újra meg tudtunk érkezni egymáshoz.

A nosztalgikus emlékek mellé pedig hoztam egy kevéssé patetikus gyűjtést a klasszikus exosztálytárs-típusokról, hogy ki-ki önmagára ismerhessen. 

A szervező

A szervező legfőbb ismertetőjegye, hogy világéletében minden lében kanál típusnak számított, és bár menetrend szerint panaszkodik a szervezéssel járó terhek miatt, valójában nagyon is élvezi az egészet. Lelkesen hajtja fel a külföldre szakadt osztálytársakat, kedélyesen cseveg azokkal, akiknek nincs közösségimédia -fiókjuk, és valódi kopóként szagolja ki az elrejtett nyomokat akkor is, ha valaki el akar bújni előle.

A szervezés néhány pontján azért megkérdőjelezi, vajon elment-e a józan esze, amikor az egész hajcihő koordinálására vállalkozott, de aztán mindig arra jut, hogy mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs ő, a szupererő, aki egy asztalhoz terelte ezt a húsz, harminc, negyven embert.

Persze amikor mindezt valaki nyilvánosan köszöni meg neki, illendően ugyan!-ozik, de a szemében látszik, hogy ő is tudja: nélküle az osztály még most is teljesen életképtelen.

A Nagyon Sikeres Vállalkozó

A Nagyon Sikeres Vállalkozó luxusautóval érkezik, drága öltönyt és még drágább órát visel, csak prémium kategóriás whiskey-t iszik a vacsora alatt, és sokat mesél arról, milyen sok lemondással jár a sikeresvállalkozóság. Nem győzi eleget hangsúlyozni, hogy a bahamai fotók, a dekoratív barátnő, a penthouse otthon és a havi rendszerességgel posztolt európai városlátogatások hátterében megannyi kőkeményen átdolgozott nap áll – és az egésznek semmi köze ahhoz, hogy a kedves édesapja maga is egy Nagyon Sikeres Vállalkozó.

A kategória almezőnyébe tartozik a kényszervállalkozó, aki családi helyzete, munkahelyének megszűnése vagy lakóhelyének változtatása okán váltott alkalmazottból egyéni vállalkozóira, valamint a self-made man (avagy woman), aki tényleg valami egyedi ötletet vitt sikerre. Utóbbiak jellemzője, hogy még akkor sem viszik túlzásba a dicsekvést, ha egyébként lenne mire felvágni.

A spirituális

A spirituálisan nyitott osztálytárs sokféle lehet. Ha megtért, hithű katolikus, zsidó, Krisna-tudatú vagy muszlim, akkor a környezetében ülők és vele beszélgetők próbálnak egyfajta tiszteletteljes távolságtartással úgy tenni, mintha nem lenne ezer kérdésük. Mindeközben persze igyekeznek kellőképpen polkorrektek maradni, és nem észrevenni, hogy a kipa, a hijab vagy éppen a szári jól látható eleme az illető öltözékének.

Ha a spiri osztálytárs az ingák, kövek, energiák, szellemek, kártyák vagy más nem hagyományos eszközök iránt mutat lelkesedést, akkor az osztály diszkréten, mégis azonnal két részre oszlik: a szkeptikusak és a kíváncsiskodók táborára. Ennek következtében könnyen előfordulhat, hogy az asztal egyik végén áldást mondanak vacsora előtt, a másikon meg sor se kerül ilyesfajta materiális étkezésre, hiszen a lélek táplálásánál nincs jobb csemege.

Az ember, aki sokat fogyott

Ő az, aki a középiskolát XXL-es pólókban tolta végig, folyton kapkodta a levegőt, amikor a harmadikra kellett felvágtatni két tanóra között, és ugyan mindenki szerette, azért rendesen kapta az ívet mindkét nem képviselőitől.

Számára a kamaszévek elsősorban reménykedésről és a pattanáskezelésről szóltak, és bár az anyja mindig mondta neki, hogy ez majd jobb lesz, ő nem hitte el sosem.

A legutóbbi osztálytalálkozó óta azonban az ember, aki sokat fogyott, felfedezte magának a futást/ az úszást/ a táncot/ a vegán étrendet/ a himalájai sóalapú varázstisztítókúrát, és kemény munkával tényleg sokat fogyott. A látványos eredményekre indokoltan büszke, a sikerhez vezető útról azonban indokolatlanul sokat beszél, és magát máris táplálkozási szakértőnek képzeli. A tanácsait jelenleg kéretlenül, de ingyen osztja, kis szerencsével ugyanakkor öt év múlva már a Nagyon Sikeres Vállalkozók körében köszöntheti majd a plebsz.

Az elvált és a még mindig szingli

Ahogy az első osztálytalálkozók bónusza azoknak jár, akik elkeltek a piacról és/vagy lebabáztak, úgy a harmadik-negyedik újraegyesüléstől már pontlevonás jár az elváltaknak és az önállóságukat következetesen őrző önző disznóknak. Hát nem tudják ezek, hogy a család az család, egységben az erő, és nem is élet az élet, ha nincs benne gyerek? (Elváltak esetén pedig, hogy a gyereknek apa/anya kell?!)

Bár mindenki enyhe lenézéssel kezeli őket, egy kicsit (nagyon) irigylik is az elváltat és a mindig szinglit, hiszen nekik van énidejük, nyugis estéjük, és még számtalan első áll előttük. Ja, hogy a döntéseikkel olyan következmények is járnak, mint hogy akkor is el kell látniuk a beteg gyereket, ha ők maguk is Covidban haldokolnak, vagy néha egyedül kell tölteniük az ünnepeket?! Ők választották maguknak!

A pletykafészek

A pletykafészek az az osztálytárs, akit mindenki kellő távolságtartással kezel, ugyanakkor mindenki tudja azt is, hogy jól teszed, ha jóban vagy vele.

Ő ugyanis mindenkiről tud mindent – függetlenül attól, hogy van, akivel már évek óta nem beszélt.

Az agya, mint egy végtelen kapacitású memóriakártya – mindenre emlékszik és mindent dokumentált is, hátha egyszer szüksége lenne rá –, a nyelve borotva, mert bárkin sebet ejt, és noha mindenről és mindenkiről van véleménye, amit bárkivel megoszt –ha kell, ha nem –, azért fel van háborodva, ha mások is ezt teszik. Pláne, ha vele.

A főállású anyuka

A főállású anyuka az osztálytalálkozót élete nagy eseményének tekinti, úgyhogy külön az alkalomra vásárolt szettben, ondolált fürtökkel és tökéletes sminkben, valamint a szent akol apró tagjainak személyre szabott scrapbook-albumával érkezik. Egy nagy doboz sütemény és egy tizenkét rétegű belga csokitorta kíséretében, mert épp sütött egy kicsit, így gondolta, kerül ide is.

A főállású anya egyébként tényleg szereti a gyerekeit, mestere az akcióvadászatnak, fantasztikus tárgyalási képességekkel rendelkezik, és szelíd erőszakkal lép közbe, amikor a pletykafészek piszkálni kezdi a szervezőt vagy a Nagyon Sikeres Vállalkozót. Mégis gyakran érzi magát kevésnek, mert bár tudja, hogy a házi kovászos cipók, a meleg ebédek és az esti összebújós olvasások párját ritkító elemei lesznek gyermekei fejlődésének, látja azt is, hogy az anyaság (mások szemében legalábbis) nem számít karriernek. 

A következetes távolmaradó

A következetes távolmaradó kategóriának többféle alcsoportja létezik. Az egyikbe azok tartoznak, akik mindvégig utálták a sulit, szenvedtek a közösség perifériájára szorulva, és köszönik, de egy pillanatot sem szeretnének eltölteni azok társaságában, akik éveken át megkeserítették a mindennapjaikat. 

A másik kategóriában azok vannak, akik új életet kezdtek, nevet változtattak, másik kontinensre költöztek, és köszönettel azt is szeretnék elfelejteni, hogy volt olyan idő, amikor ők még valahol, valamikor, valahogy máshogy éltek.

Itt vannak persze azok is, akik úgy érzik, becsődölt az életük, és nincs mire büszkének lenniük, és azok is, akik olyan messze élnek, hogy egyszerűen nem érnek oda – hiába kezdődik a szervezés akár fél évvel korábban direkt az ő kedvükért. 

A következetes távolmaradó jellegzetessége továbbá, hogy rendkívül nehéz vele kapcsolatba lépni, az üzeneteket rendszerint olvassa, de nem válaszol rájuk, és ha egyszer véletlenül mégis megjelenik az osztálytalálkozón, akkor örökre ellopja a show-t.

A léhűtő

A léhűtőnek sose volt leckéje, baromi meggyőzően kamuzott, mindenkit elbűvölt a mosolyával, és a tanári kar szentül meg volt győződve arról, hogy soha nem viszi majd semmire. Egyszerre volt életművész és hazárdőr, sármos művészlélek és kissé esetlen, de szerethető figura. 

Húsz évvel később, hogy-hogy nem, a nemzetközi szinten jegyzett művészek vagy a Nagyon Sikeres Vállalkozók táborát gyarapítja. Kivéve, ha kutató, elismert agysebész vagy az MTA rendes tagja lett belőle.

Magadra ismertél valamelyik karakterrajzban? Te melyik vagy közülük?

A címben szereplő idézet Carson Coma Osztálytalálkozó című számából való.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ FilippoBacci

Z. Kocsis Blanka