Sodró Eliza: „Arra vagyunk szocializálva, hogy velünk mindent meg lehessen tenni” – Elviszlek magammal

Az olyan művészekre, mint ő, azt szokták mondani, hogy „generációjának kiemelkedő alakja” – de valahogy ezt nem érzem elégnek ide. Bármekkora a színpad, bármilyen széles a vászon: a jelenléte biztosan betölti. Érdekes módon, én először az intellektusára, a verbális képességeire és a humorára figyeltem fel, akkor, amikor az SZFE-egyetemfoglalás idején nyílt levelet írt volt kaposvári egyetemi tanárának, Vidnyánszky Attilának, „Szia Papa!” felütéssel. Emiatt ráragadt a „bátor színésznő” jelző, pedig azt a levelet ma már inkább naivitásnak érzi, nem bátorságnak. De kényszerűségből viszi magával a jelzőt, akkor is, ha számára a megszólalás közös ügyeinkben inkább lelkiismereti kérdés. Ahogy az is, hogy van, amit nem vállal el, hiába lenne pénzes, nagy feladat, meg az is, hogy színpadon és filmvásznon dolgozó nőként ma már kemény határokat húz, és erre biztatja a fiatalabb kolléganőit is. És ez még csak a közszereplés. Pedig az, amit a színházban csinál, egészen nyugodtan lehet mondani: világszínvonal – különösen azóta állok ki ezért a véleményemért, amióta láttam a Janikovszky Éva kamaszkori naplóiból készült „Kizárólag az utókor számára” című darabban… És ebben nincs semmi, de semmi politika. Elviszlek magammal: Sodró Eliza.