Gyerekszáj: „Anya mindjárt jön, csak megeszi a koszt!”

–

Rendkívül nagyképű módon azt mertem mondani, hogy engem már nem hatnak meg annyira a gyerekszájas cikkek. Van két gyerekem, akik bőven ellátnak édes-vicces dumákkal, az ingerküszöböm jócskán megemelkedett már. De Flóra cikke alatt azért mégis találtam pár olyan be- és elszólást, amiken még én is jókat derültem. Szóval az alábbi gyűjtést azoknak is ajánlom, akik hozzám hasonlóan azt hiszik/hitték, hogy már nem hatják meg mások gyerekszáj-történetei.

Kösz a bókot…

A kicsi gyerekek igazi ideálként tekintenek a szüleikre, ők a legszebbek, legokosabbak, legerősebbek. Ez persze kamaszkorban átfordul az ellenkezőjébe, de addig szerencsés esetben ki lehet élvezni azt a pár évet, amiben eszményi személyként lubickolhatunk a bókokban. Aztán persze olyan is van, hogy a gyerek akaratán kívül keményen beletapos a leggyengébb pontunkba.

Tamaráéknál például az alábbi párbeszéd hangzott el:

„Borka: – De szép szemed van, anya!

Anya: – De hát, most csukva van.

Borka: – Hát, épp azért!”

Borka testvére sem túl kíméletes, ő ezt a kérdést szegezte az anyukájának:

„Anyaaaa!!!! Te azért festeted a hajad, hogy ne látszódjon, milyen öreg vagy?”

Persze a nagyszülők sem maradhatnak ki a szórásból, hiszen a koruk például rengeteg magas labdát feldob a gyerekeknek.

Rita négyéves fia egy családi beszélgetés alatt figyelmesen hallgatta, ahogy az idősebbek kitárgyalják, kinek mije fáj. Végül a kisfiú a nagymamájához fordulva építő jelleggel szólt hozzá a diskurzushoz: „Mit csodálkozol, mama, hisz te már éltél az őskorban is!”

Az én kislányom is nagyon a lelkére veszi a nagyszülei korosodását, de ő nem elsősorban verbálisan fejezte ki az ezzel kapcsolatos érzéseit. Inkább levágott egy jókora tincset a saját aranyszőke hajából, majd a nagyapja kezébe nyomta, hogy a hajába csatolhassa, és ne legyen annyira ősz. Nagy megható jelenet lett ebből, na meg persze egy elég extravagáns frizura az apukámnak és a lányomnak is.  

A nagyszülős témán továbbhaladva jót derültem Rózsa hároméves gyerekének ambiciózus elképzelésén, miszerint, ha nagy lesz, neki is lesz majd kivehető foga, mint a papának, „és akkor majd nem kell fogat mosni”.

A gyerekek nálunk tökéletesen fejben tudják tartani mindenki rigolyáját, hendikepjét, szokását, pedig van belőlük bőven. Tudják, hogy ki retteg a kígyóktól a családban, ki érzékeny az evés közbeni zajokra, ki az, akinek hangosabban kell szólni, és ha könyvet nyomnak a nagyszüleik ölébe, automatikusan mennek az olvasószemüvegért.

Viktória gyereke is hasonlóan képben lehet, ugyanis azt mondta az apjának, aki épp újságolvasással küzdött, hogy: „Ne erőlködj, apa, neked már nem jó a felbontásod”. Hiába, mégiscsak alfa generációs gyerekről van szó, ő már felbontásban gondolkodik, mi másban?!

Milyen egy menő csávó?

Megunhatatlanok a fogalmi zavarok is, nálunk például a kisebbik gyerekem meg van róla győződve, hogy a hányinger a fáradtságot, álmosságot jelenti, szóval, ha estefelé már a végét járja, mindig panaszosan közli, hogy hányingere van. Végül is, mond valamit…

Ahogy

Adrienn hatéves kisfia sem jár túl messze az igazságtól, ő ugyanis az aura szóval kavarodott össze. Anyukája épp megszidta valamiért, mire nemes egyszerűséggel így szólt be a gyerek: „Anya, ne koszold össze az aurámat!”

Azt, mondjuk, Adrienn sem tudja, hol hallotta ezt a szót, és hogyan társította a leszidáshoz.

Ha már itt tartunk, Szilvia gyereke se piskóta, neki az anatómiai ismeretei zavarodtak picit össze, amikor az anyja frufruját fésülte oldalra, és azt mondta:

„Így, hogy szépen kilátszódjon az agyad.” Az agy ez esetben a homlokot hivatott jelenteni.

Persze olyan is van – és azt hiszem, ezekből lehet több –, amikor csak a hangzásra mennek, de pár betű hozzáadásával és kihagyásával már egészen megváltozik a mondat jelentése. Ezekből akadhat pár nagyon vicces elszólás, például Gabriella kétéves kisfiának esetében, aki a legnagyobb nyugalommal közölte, hogy a tesója épp megöli apát a nappaliban. Na, vajon mit akart mondani a költő? Tudom, hogy tudjátok, hát persze hogy nem megölte a gyerek az apját, hanem megÖLELte. Klasszikus.

Az is érdekes, hogy miképpen viszonyulnak a gyerekek bizonyos jelzőkhöz, például mi számít cukinak, nagyfiúsnak, nagylányosnak, felnőttesnek, pláne menőnek. Viktória négyéves kisfia fodrász után nyalókával a szájában méregette jó rövidre nyírt új frizuráját a tükörben, és végül erre a következtetésre jutott:

„Ilyen egy menő csávó! Eszi a nyalókát és kopasz!”

Nagyon úgy néz ki, hogy mi idén kezdjük az utolsó ovis évünket, szóval a beszoktatás időszaka már jócskán mögöttünk van, de emlékszem, hogy töméntelen nagyon édes megfejtése volt a gyerekeknek az óvodai léttel kapcsolatban. Hanna óvó néniként osztotta meg, hogy az egyik kiscsoportos kislány a beszoktatós időszakban épp nem játszott senkivel, inkább a homokozó szélén ücsörgött, és Hanna rákérdezett, hogy mégis miért nem megy játszani. Jött is az igencsak megfontolt replika:

„Mert félek, hogy itt (vagyis az oviban) felejtem magamat.”

Szóval biztos, ami tuti, jobb nem belemerülni a játékba.

Anya nem bír magával

Vannak aztán a morbid beszólások, ezeket végképp imádom, már el is felejtettem, mennyire. Zsuzsanna azt mesélte, hogy az unokájával szemtanúi voltak egy játszótéri balesetnek, ami miatt két mentőautó is érkezett a helyszínre. Az egyikbe beszállt a kis sérült az anyukájával együtt, majd elhajtottak. Nem sokkal később a második mentő is elindult. A hároméves pedig megfejtette, mire is kellett a két mentőautó: „Ja! Abban viszik a fejét!”

Morbid kategóriában Lili hároméves unokája is nagyon erős:

„Hároméves unokámmal mentem meglátogatni anyámat. Unokám: Szia, dédi, jöttünk megnézni, hogy nem haltál meg!”

Zsanett gyereke a nővérét fenyegette meg halálosan. Na, jó, nem, de azért én komolyan venném a tesó helyében, hogy az arcán akarta seggbe rúgni. Mert bizony ezt mondta. Végül is, ha seggfej a tesó (márpedig melyik tesó nem az időnként?!), akkor teljesen érvényes ez a beszólás.

Olyan is van, amikor a szülők mennek a gyerek agyára. Enikővel is ilyesmi történhetett, amikor megkérdezte kisfiát, hogy kifutkározta-e magát az udvaron, aki erre csak ennyit lőtt vissza:

„Látom, megint nem bírsz magaddal.”

A végére a kedvencemet hagytam, ez egy remek kis párbeszéd, ami Beatrix és a gyereke között zajlott le, ezen hangosan felnevettem. Most figyeljetek!

„– Anyaaaa! Sír a hugi!

– Nem sír, csak nyűgös! Add neki, kérlek, a cumiját, amíg megeszem ezt a pár szelet retket.

– Tessék, hugi! Itt a cumid! Anya mindjárt jön, csak megeszi a koszt.”

Na, látjátok, hiába állítottam, hogy engem már nem mozgat meg a gyerekszáj, kiderült, hogy mégis. Végül kimondottan jól szórakoztam, miközben válogattam és írtam ezt a cikket. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Anton Vierietin

Szabó Anna Eszter