Praktikus life hackek

Az a vicces, hogy amikor ilyesmiről tudomást szerez az ember, úgy tud örülni az újonnan megszerzett tudásnak, mint egy gyerek.

Imádom ezeket a homlokon csapós pillanatokat, pláne, amikor én tudok újat mondani valakinek. Nem tartozik az alapismeretek közé, de amikor megmutattam a technikai dolgokban nálam jóval naprakészebb barátnőmnek, hogy telefonon a Google térképen létezik élőképes verzió, ami nem felülnézetből, hanem a te szemszögedből mutatja a nyilat, hogy merre kell menni, akkor azért nagyon büszke voltam magamra. Ő ugyanis egyáltalán nem tud felülnézetből tájékozódni a térképen, és ez életmentő funkcióvá vált számára, amit azóta is használ. Kis túlzással megváltoztattam tehát az életét, vagy legalábbis lendítettem rajta, amit mindenképp örömmel nyugtázok.

Aztán olyan is van, hogy leesik egy nagy tantusz, majd jön valaki, aki azt is megcáfolja. Ez történt, amikor a neten terjedő cikkek alapján rácsodálkoztam arra, hogy az "Áll, mint Katiban a gyerek"  mondás arra utal, hogy létezett egy kati nevű eszköz, pontosabban egy lyukas szék, amibe anno belerakták a gyereket, hogy ne kolbászoljon el. Aztán Balázs Géza néprajzkutató ezt egy az egyben megcáfolta, mondván hogy a mondás konkrétan annyit tesz, hogy Kati terhes. 

Egy másik barátnőmtől pedig én tudtam meg nemrég, hogy a sütők alatti fiókos rész nem arra van, hogy tepsiket tároljunk benne (bár kétségkívül arra is jó), hanem hogy amit kiveszünk a sütőből, azt ott melegen lehessen tartani. Még sosem próbáltam, de teljesen logikusnak tűnik, hiszen számtalanszor égettem meg a kezem, amikor sütés után kinyitottam, hogy bepakoljam a tepsit.

Tudom, hogy sokan vannak, aki az intenzíven illatozó ruhákat érzik csak tisztának, ezért számukra nélkülözhetetlen az öblítő használata, amiből ráadásul az ajánlott mennyiségnél többet is locsolnak a tartóba. Nos, mint megtudtam, ez épp hogy kontraproduktív, ugyanis minél több öblítőt használunk, annál több az esélye annak, hogy megmaradnak a foltok. Mi nem használunk öblítőt, legfeljebb mosóparfümöt, mindenesetre hasznosnak tartom az infót, úgyhogy nem tartom meg magamnak.

A kislány hazatér

Nagyot ment a közösségi médiában nemrég, de mindig van, akinek új infó, amit én sem sokkal korábban hallottam mástól, hogy a „Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki” nem egy horrordalocska, nem ég a háza szerencsétlen csigának, hanem az égboltra gondolt a szerző. Azaz,

ha kibújik a csiga, akkor az ég lesz a tető, vagyis a ház a feje felett. 

Ha már itt tartunk, egy szülőtárs mondta nekem, hogy a „kerekecske-gombocska” az igazából „kerekecske-dombocska”! Egy világ dőlt össze bennem! Pedig ennek tényleg több értelme van, egy dombocskán nagyobb eséllyel szalad a nyulacska, mint egy gombocskán…

Jaj, és hát ezzel tudom, hogy sokan fognak azonosulni, mert már többekkel összepacsiztunk ez ügyben, de egész gyerekkoromban azt hittem, hogy a Tom és Jerryt, Maci Lacit, Foxi Maxit és sok más klasszikust is jegyző Joseph Barbera és William Hanna két nő volt. Szinte fájt, amikor megtudtam, hogy szó nincs erről, Hanna és Barbera valójában két férfi volt (és ha nem éred be ennyi Hanna és Barbera kontenttel, íme, egy nagyszerű, hatszavas kvíz a témában).

Írtam már az Outlander mániámról, ami miatt nyár elején egészen Skóciáig utaztunk a barátnőimmel, de nem várt tudás birtokába kerültem azáltal, hogy a sorozat hatására egészen kikupálódtam a skót dialektust illetően. És így tudtam meg, hogy a „lassie” kislányt jelent. Kis gondolkodás után az is leesett, hogy akkor Eric Knight világhírű skót juhász kutyája csak szimplán kislánynak volt becézve, ezért volt a neve Lassie.

Az előbb már a nyulacskától kezdve Maci Lacin át Lassie-ig vándoroltunk, úgyhogy nem hagyhatom ki a csillogó-villogó, rendkívül elegáns küllemű rózsabogarat, amit nem sokkal ezelőtt még szentjánosbogárnak néztem. Aztán amikor a nagy júniusi szentjánosbogár-rajzáskor megláttam egy képen, hogy néznek ki valójában azok a nevezetes világító bogarak, akkor eléggé meglepődtem. Picit talán csalódtam is. 

Ha már az ízeltlábúaknál tartunk: azt a karantén ideje alatt tudtam meg, hogy mi is a helyzet a hírhedt fülbemászóval. Átmenetileg egy parasztházban laktunk, ami hónapok óta üresen állt, és a kertben alaposan elburjánzott a növényzet, úgyhogy rengeteg fülbemászó volt mindenhol. A kisfiam teljesen kiakadt, amikor megtudta, hogy mi a neve, és állandóan attól rettegett, hogy belemásznak a fülébe. Elkezdtem kutakodni, mit lehet tenni az invázió ellen és ekkor tudtam meg, hogy

a nevével ellentétben a fülbemászó egyáltalán nem kívánkozik senki hallójáratába. Legalábbis nem jobban, mint bármilyen más ízeltlábú kollégája. 

És akkor hadd említsem meg, hogy a lányom meg van arról győződve, hogy ezek az állatok igazából „izzadt lábúak”, de egyelőre nem javítottam ki. Hatéves sincs még, belefér, na. Ugyanígy azt is ráér később megtudni, hogy a budapesti tömegközlekedési eszközök végállomásainál nem azt köszöni meg a BKK, hogy a békákat választottuk. Igaz, nem érti, mi köze a busznak, villamosnak a békákhoz, de egyelőre nem is nagyon érdekli, viszont minden alkalommal nagyokat kacarászik, ha a hangosbemondó megköszöni, hogy a BKK-t választottuk.

Az átütő pillanatot azonban a nagy felismerésekben az hozta, amikor megtudtam Csepelyi Adrienn kolléganőmtől, hogy létezik olyan csoport, ami ilyen felismeréseket gyűjt össze. Azonnal csatlakoztam, és milyen jól tettem, mert aranybányára leltem!

Az egyik tag például végig azt hitte, hogy a százhalombattai Matrica Múzeum a matricák történetét hivatott bemutatni, ám nemrég egy ismerőse felvilágosította, hogy szó nincs erről. Kiderült, hogy a római korban az ezen a területen elhelyezkedő települést hívták Matricának. Esküszöm, nekem soha nem jutott volna a matricákon kívül bármi másra gondolni! 

Patás bálnák?

Jópofák a nyelvi felismerések is, például ha valaki azon döbben meg, hogy a rublika valójában rubrika. Ezt olvasva én is a homlokomra csaptam, ugyanis ez a felismerés nekem is megvolt évekkel ezelőtt. Aztán olyan is volt, aki azt dobta be, hogy gajra lehet menni, nem gallyra.

A gaj egy jiddis jövevényszó, ami pusztulást, halált jelent. 

Sokan csaptak a homlokukra akkor is, amikor megtudták, hogy a csapadék-előrejelzéshez társított százalékok nem azt jelentik, hogy hány százalék esélye van a csapadéknak, hanem azt, hogy az adott terület hány százalékán várható esőzés. Ez már megmagyarázza a jelenséget, amikor az előrejelzés hetven százalékot mond az esőre, de az ablakon kinézve verőfényes napsütés van. Bár azt tudjuk, hogy az időjárást egyre nehezebb előre jósolni, szóval valójában már szinte mindegy is, mit mondanak, lassan már négy évszakra felkészülve kell kilépni az ajtón. 

Jót mosolyogtam, amikor egy posztoló azt dobta be a közösbe, hogy addig minden alkalommal leszedte a mosogatógép kapszulájáról a fóliaborítást, mert nem tudta, hogy leoldódik róla. Én csak arra emlékszem, amikor egyszer a lányom próbálta leszedegetni róla, de még neki sem sikerült, pedig ő aztán olyan, mint a vállfás menyasszony a Sose halunk meg című filmből, aki a törhetetlen vállfákat is lazán kettétöri. Szóval ha a lányomnak nem sikerült leszedni a fóliát, akkor elképzelni sem tudom, mit össze nem kínlódhatott minden gépi mosogatásnál a poszt gazdája. Úgy sejtem, nagy volt az öröm, hogy mostantól nem kell ezzel bajlódnia. 

Azon viszont kisebb sokkot kaptam, amikor egy olyan poszt jött elém, amit azt taglalja, hogy a bálnák és delfinek ősei igazából párosujjú patások voltak. Ez annyira ledöbbentett, hogy muszáj voltam utánanézni, és bizony igaz a hír. A bálnák ma élő, legközelebbi rokona nem más, mint a víziló. Hát nem őrület?!

De tanulni mindig jó, sőt, gyakran mókás is, úgyhogy ne álljunk meg itt, légyszi, meséljetek ti is, hadd gyarapodjon a tudásunk!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Dmitry Ageev

Szabó Anna Eszter