–

Váratlanul érkező új hobbik és barátok

„Nem gondoltam volna, hogy fellelkesülök, ha meglátok egy kukásautót – kezdi egyikük. – És hogy akkor is integetek a kukásoknak, ha a gyerekem nincs velem – és ők visszaintegetnek!”

„Sosem gondoltam, hogy meg fogok tudni különböztetni egy kombájnt egy silózótól, egy Lamborghinit, egy Porschétól, egy AR-t, egy SMG-től” (utóbbiak fegyverek – a szerk.) – mondja egy másik. Mások a mozdonyokat említik, és a különböző munkagépeket is többen. Valaki pedig azt, hogy minden ismerős autójának tudja a pontos típusát és korát, akiét nem, azt pedig megkérdezi. Más a dinoszauruszokat fújja kívülről, megint más japánul számol.

„Katicákat és bodobácsokat lesek mindenhol, sőt házat építek nekik csillámmal és pomponnal”

– meséli egy harmadik, és ehhez én is csatlakozom: rovarok, bogarak, beporzók, nincs olyan, amikről nem tudok sokkal többet, mint amennyit biológiaórán valaha tanultam. És persze simán hagyom, hogy rám másszon egy „cuki” pók, amit természetesen sosem ölnék meg (nemcsak a balszerencse, hanem a lányom várhatóan rám zúduló haragja miatt sem). „Azt sem gondoltam volna, hogy

én, aki irtózom minden állattól, megszülöm majd Dr. Dolittle-t és hat különböző háziállattal fogom megosztani (majdnem) önként az otthonomat, és örömömet fogom lelni benne.”

„Nem sejtettem, hogy kívülről fújom majd az összes Disney-dalt” – szerintem ezzel nagyon sokan vagyunk így.

„Sosem gondoltam, hogy valaki rávesz az életben, hogy lecsússzam egy vízicsúszdán” – vallja be egyikük, aki amúgy nem élvezi a csúszdázást, de megteszi. Sokan pedig kifejezetten a gyerekük kedvéért mennek strandra.

Más focizik a fiával, amin maga is meglepődött. Megint más: „Ki gondolta, hogy minecraftos videós találkozó miatt órákat utazom, és sorban állok Sajt32-autogrammért.”

„Legalább 50 Pokémont fel tudok sorolni, sőt még kedvencem is van (ami nem Pikachu).”

Azért vannak undi dolgok is, amikre nem számított senki

„Nem gondoltam volna, hogy napokon keresztül fogok kakit vizsgálni azért, hogy megtudjam, vajon kijött-e már a lenyelt vasgolyó/pénzérme/akármi” – erre is elég sokan rezonálnak. Aki pedig ötletet gyűjt, annak ajánlom egy anya fikagyűjtőhely-találatát:

„Nem gondoltam, hogy a száraz fikáknak kijelölöm a szobanövények földjét, és nem zavar ha oda teszik a gyerekek, csak ne random fricskázzák el a lakásban.” 

Nagyon sokan említik, hogy már rezzenéstelenül nézik végig, ha valaki hány, és az úgynevezett szimpátiahányást is maguk mögött hagyták az évek alatt – más azt mondja, hogy neki ez (még?) nem sikerült. 

„A kisfiam meg csak most lesz 7 hetes, de

nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom imádni valaki pukihangjait.

Meg persze minden mást is, ami a pukikkal jön” – meséli egy friss anyuka. És tényleg. A gyereküktől/-ből még a legundibbnak tűnő dolgot is képesek vagyunk csodásnak látni, hallani, érezni.

Azért arra is sokan rácsodálkoznak, hogy ez valamennyire fordítva is igaz, és a gyerekek egy darabig őszinte érdeklődést tanúsítanak az anyukájuk vécén eltöltött, addig privátnak tűnő tevékenységei iránt. Ez szerencsére azért múló érdeklődés.

Egészen más tekintesz kincsnek, mint amit korábban

„Nem sejtettem, hogy ennyi gesztenye belefér egy kabátzsebbe!” – mondja valaki. Más botsáskákat nevel, én bogárhotelt üzemeltetek, és kifejezetten ép rovartetemeket hordok néha a táskámban.

„Nem tudtam előre, hogy a lakás minden szeglete tele lesz apró kincsekkel (NEM szemét!), és az ablakpárkányunkon állandó kavicskiállítás nyílik.” Sokan csatlakoznak a párkánykiállításhoz, nálunk a random botok mellett kint lakik egy háztartásnyi nem kiégetett agyagedény, és különböző könyvekből összegyűjthetnék nagyjából 100 szárított virágot, ha akarnék. De nem akarok, jó helyen vannak ott.

Már a főzés sem lesz ugyanaz

„…hogy a pörköltszaftot szűrőn fogom átszűrni, hogy ne legyenek benne hagymadarabok” – más erre a botmixert használja, megint más pedig olyan irányú kutatásokat folytat, hogy hogyan tud ipari mennyiségű szaftot előállítani több hús felhasználása nélkül, mert a drága gyerekek azt nem kérik (nagyon átérzem, a macska amúgy megoldás rá). Mások megjegyzik, hogy a legjobb falatokat (csokit, epret) is gond nélkül megosztják, de olyan is van, aki ennek az ellenkezőjéről számol be: titokban tömi magába a csokit. Sok érvényes megoldás van ugyanarra a problémára. Ez is étkezéshez kapcsolódó, és gyakori tapasztalás:

„Nem gondoltam volna, hogy a kávét többre becsülöm egy pohár bornál.”

(Más hozzáteszi, hogy azon is meglepődött: lehet elegendő mennyiségű alvás nélkül élni, akár éveket.)

Új tudások, felismerések és képességek

„Nem gondoltam volna, hogy tudni fogom mindenki ovis jelét” – kezdi valaki. Nagyon sokan vagyunk, akik a gyerekbetegségek titkos szakértőjévé váltunk, és a tárgyi tudás mellett van, aki extra skilleket is fejlesztett:

„Nem gondoltam volna, hogy tizedes pontossággal meg tudom mondani valakinek a testhőjét egy homlokpusziból.”

„Nem gondoltam volna, hogy mekkora munka megszervezni egy adventi időszakot vagy egy nyári szünetet. Gyerekként az egész olyan könnyednek tűnt” – szerintem elég sokan mondanak köszönetet visszamenőleg a szüleiknek ezekért a könnyednek tűnő élményekért.

„Nem gondoltam, hogy mennyi mindenre tudom a választ, ha feltesznek egy kérdést” – jön egy komment. Majd érkezik az ellenkezője is: „Én meg azt, hogy mennyi mindenre nem, vagy nem vagyok felkészülve.” 

Változunk, akkor is, ha nem akarunk

És ez a sok élmény és tudásanyag, amit összegyűjtünk a gyerekeinknek köszönhetően, igenis befolyásolja a személyiségünket, szerintem az esetek 110 százalékában pozitív irányba. És a változásainknak néha vannak jól látható jelei is: „Nem gondoltam volna, hogy rózsaszínt fogok hordani és szeretni is fogom.”

És ami ennél is több szülő alapélménye: „Nem gondoltam volna, hogy képes vagyok visszhangozni anyám dumáit…” Sokan rácsodálkoznak arra, hogy a szülővé válás kapcsán végre megértik a szüleik egykori mondatait.

Idetartozik, és szintén nagyon vicces élmény:

„Nem gondoltam volna, hogy újra anyukámtól kell engedélyt kérném, hogy elmehessek bulizni.”

És amit többen megjegyeztek, és szerintem minden anya megtapasztalja néha: „Nem gondoltam volna, hogy ilyen erős vagyok.” 

Látszólag hülyeségeket beszélünk és csinálunk – a legviccesebb élményeink

Nem gondoltam volna, hogy…

  • …elhagyja valaha is a számat, hogy: szállj már ki a fenekemből!
  • …dolgozni fogok vinni két (!) plüsscsirkét, és fotókat küldök a sógornőmnek, aki megmutatja a csirkék 8 éves gazdájának, hogy milyen jól érzik magukat. Azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy ezt önszántából teszem.
  • …a BKV-n fennhangon valaha azt mondom: kisfiam ne nyalogasd már azt a kapaszkodót.
  • …alufóliából csillagképeket varrok ovis jelmezre, mert a lányom Éj királynője akar lenni.
  • …hogy olyanokat fogok mondani: óvatosan verekedjetek, a konyhában nincs fight, vagy vidd arrébb innen a hidraulikádat. 
  • …megszoptatok egy plüssbrokkolit.
  • …jegygyűrűt fogok vásárolni egy 7 éves kislánynak.
  • …nadrágot varrok a régi hajpántomból a lányom Elza Barbie-jának.
  • …attól is elérzékenyülök, hogy egy másik ember izzadt hónalját szagolgatom… mármint nem a szagtól könnyezem, hanem hogy milyen nagyfiú, hogy már hónaljszaga van.
  • …a gerincembe áll egy műanyag kalapács.
  • …ráguglizok, hogy mitől lesz selymes a Barbie-k haja.
  • …bármikor dalra fakadok az utca közepén színjózanul.
  • …éjjel 3-kor finnül írok levelet, mintha én lennék az igazi Mikulás.

 És amit még nagyon sokan írtak: 

„Hagyd magad, úgy előbb szabadulsz!” – Kedves szokás vagy legális zaklatás a húsvéti locsolkodás?

WMN Zizi – 2024. március 31. – FB

„Sosem gondoltam volna hogy egyszerre tudok valakit ennyire szeretni és tud ugyanennyire az agyamra menni egy percen belül.” Ahogy látjátok, elég szórakoztató hullámvasút tud lenni ez a szülőség. Szóval élvezetes utazást mindenkinek, aki felszállt rá!

Mi az, amit sohasem gondoltál volna, mielőtt szülővé váltál?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / jacoblund

Tóth Flóra