Vitatkozás közben hasznos dolog, ha eszedbe jut egy pingvin

–

Oké, a legtöbben sosem emelhettünk fel egy pingvint (milyen kár!). Szóval állítólag okoskodhatunk úgy, hogy mivel a pingvinek tipegve közlekednek, biztos jelentős súlyokat cipelnek. Vagy ha konyítunk valamit a (madár)anatómiához, és tudjuk, hogy a szárnyasok csontja általában könnyebb, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a pingvinek sem lehetnek nehezek. 

Értem, azt mondod, vegyem már figyelembe, hogy különböző pingvinfajok vannak. Na, ez is egy izgalmas téma, amelyről megígértem a kollégáknak, hogy most nem fogok részletesen írni. Pedig ha tudnád, hogy sokáig tizenhétféle pingvint tartottak számon, aztán 2006-ban kiderült, hogy a sziklacsőrű pingvin (bizonyos Eudyptes chrysocome, amelyiknek az az égnek meredező sárga sérója van), szóval az igazából két külön faj. Azóta is megy a vita, hogy akkor mi az, hogy faj, más faj is lehet-e két faj, satöbbi.

Szerintem ez tudományosan amúgy nagyon érdekes (külön cikket érdemelne!), és azt is gyorsan megsúgom, hogy a pingvinek cseles kis állatok, mert néha a fajaik között is tudnak szaporodni. Kész káosz!

De a pingvinológiát most átmenetileg befejezem, mert amúgy is nagyon előreszaladtunk. Hiszen a kommunikáció egyáltalán nem a fogalomértéssel kezdődik. Hanem a hallással, látással, és gyakran már ezen a ponton elveszítünk egy csomó infót. Tudod, van az a játék, amikor kaptok egy kezdőmondatot, amit a melletted ülő fülébe kell súgnod, aztán ő is továbbadja, amit hallott belőle, és így tovább, és így tovább, míg a végén nagyokat röhögtök, hogy mi lett a mondatból. Rá se lehet ismerni! 

Nos, sokszor így működik az online tér is. Valaki ír valamit; valaki ír arról, hogy olvasta, hogy a másik írt valamit; valaki ír arról, hogy olvasta, hogy a másik írt arról, amit a harmadik írt; valaki ír arról, hogy olvasta, hogy a másik írt arról, amit a harmadik írt arról, hogy a negyedik írt arról, amit látott, olvasott vagy érzett… Néha így tekeregnek a hírfolyamok. 

És akkor ott van a figyelmünk, ami olyan, mint egy zseblámpa. Amire épp rávilágít, az bejut a rendszerünkbe, amire nem, az totál homályban marad. Eleve sok ember nem nyit meg cikkeket (ez rád biztos nem vonatkozik, hiszen te itt vagy). Ha viszont megnyit is cikkeket, fogkefében olvas: a bevezetőn még végigjártatja a tekintetét, az a sörte; aztán már csak a sorok elejét futja végig, az a nyele;

(vagy maximum a kiemeléseket nézi meg, helló!). 

Aztán olyan is van, hogy a zseblámpánk hirtelen kialszik. Tegyük fel, a másik mond valamit, amin fennakadunk, betriggerelődünk, eszünkbe jut valami, elterelődünk, vagy ami a klasszikus: már javában azon gondolkodunk, mi mit fogunk mondani, amikor ránk kerül a sor. Ha meg mobilon olvasgatunk? Fékez egyet a villamos, ránk köszön valaki, hellyel kínálunk egy idős embert, és talán már nem ott folytatjuk, ahol tartottunk. 

Máskor meg a zseblámpánkban egyszerűen lemerül az elem (kimerültek vagyunk, nyomaszt minket valami).  

Na jó, még egy utolsóról beszéljünk (aztán lesz még pingvin kontent). Itt van a memóriánk. Rengetegszer elhangzik, hogy tíz százalékára emlékszünk annak, amit hallunk; húsz százalékára annak, amit olvasunk. Őszintén, ez elképesztően nagy túláltalánosításnak tűnik, amit szerintem még soha senki nem bizonyított tudományosan (higgy nekem, az elmúlt másfél órámat a vonatkozó tanulmányok keresésével töltöttem). Az mindenesetre megfontolandó, hogy tényleg elég esetleges, mi marad meg nekünk a másik mondandójából. 

Hadd osszam meg egy személyes példámat (ennyit az egzakt kutatásokról). Szoktam interjúkat készíteni, és az egy olyan helyzet, amikor hallom a másikat, figyelek rá, iszom a szavait (jó, néha izgulok, és bevillog a zseblámpám). Aztán itthon leiratozom az elhangzottakat, és sokszor rádöbbenek, miket mondott még el az illető, amikre nem is emlékeztem. És néha elképzelem, milyen lenne, ha a magánbeszélgetéseim szövege is egytől egyig meglenne írásban! Milyen jókat csemegézhetnék a megfogalmazások nüanszain, mennyivel jobban érthetném a szeretteimet! Nem ragadnánk le ott, hogy akkor most ki mit mondott, vagy nem mondott (látod, ezért érdemes chaten vagy e-mailben vitázni). 

Visszatérve a vízi madarakhoz.

Mint megtudtam, annak a valószínűsége, hogy két véletlenszerűen kiválasztott embernek ugyanaz a fogalma egy pingvinről, körülbelül 12 százalék!

Elárulhatom, más fajokkal kapcsolatban is nagy a kavarodás. A legtöbben például egyetértenek azzal az állítással, hogy a fóka csúszós, de az már erősen megosztó kérdésnek számít, hogy a fóka mennyire kecses (szerinted?). 

És akkor ott vannak a politikusok – tudom, hogy már vártad. Ebben a tanulmányban (amiből a szöveg eleje óta szemezgetek) a rangos Berkeley kutatói azt találták, hogy ha a megkérdezettek körét tíz főről százra növelik, akkor a különböző összehasonlításokból, értékelésekből kilenc helyett már tizenkilenc különböző Joe Biden képe rajzolódik ki! Az nagyon sok Joe Biden! De Hillary Clintonnal, Trumppal, a többiekkel ugyanez a helyzet. Markánsan más-más dolgokat jelentenek a döntéshozók önmagukban is az embereknek, és ezt érdemes figyelembe venni, amikor szidunk vagy dicsérünk valakit.

De beszéljünk ennél életbevágóbb dolgokról. Ott van például az örök kérdés, hogy miért a zöldségek között tartjuk számon a paradicsomot, amikor valójában gyümölcs.

Mint a tanulmány bevezetőjéből megtudtam, az amerikai legfelsőbb bíróság anno úgy döntött, adózási szempontból a paradicsom (bizonyos Solanum lycopersicum) minősüljön akkor inkább zöldségnek, mert a jognak a szavak hétköznapi jelentését kell követnie, nem a botanikait – szólt az indoklás. Szerintem ez is érdekes, hogy a szaknyelvnek kell-e követnie a köznyelvet, vagy fordítva. Bár ha meg tudtuk jegyezni anno a reklámok miatt, hogy „bifidusz eszenzisz”, akkor bármit képesek vagyunk elsajátítani. 

Az eddigiek alapján talán azt veted közbe, mindez inkább Amerikára vonatkozik. És igazad van, egy amerikai vélhetően kevesebbszer találkozik személyesen pingvinekkel, mint az, aki Dél-Ausztráliában él vagy az Antarktiszon. Az is jogos, hogy a pingvin nem túl prototipikus madár, eleve repülni sem tud szegény. Bár az, hogy mi a prototipikus, szintén izgalmas kérdés. Azt mondom: kutya – mi jut eszedbe? Egy magyar vizsla? Frakk? Egy puli? Vagy megfertőzött a nyugati globalizáció, és, mondjuk, Lassie? Nekem talán egy si-cu, gyerekkorom szeretett állata. 

Szóval számít a kultúra, de a személyes élményeid, a tudásod, a képzettséged is. Én például pszichológusként már kitapasztaltam, hogy amikor te skizofréniát említesz, akkor valószínűleg a disszociatív személyiségzavarra gondolsz. Mert szándékod szerint azt fejezed ki, hogy valakinek több személyisége van, és nem is mindig tud ezekről. Ugye? Ezzel egyáltalán nem fölényeskedni akarok, biztos a te szakmádban is csomó ilyen van. 

Azt is vegyük figyelembe, hogy

a „pingvin” szó értelmezése még viszonylag egyszerű ügy. De ha már róla is ennyiféleképpen gondolkodunk, mit kezdünk az olyan elvont, komplex fogalmakkal, mint „igazság”, „tény”, „propaganda”, „isten”, „lélek”?

De tudom tovább is fokozni, most kapaszkodj – „megcsalás”.

Ám igazából még csak nem is ez a legnehezebb kommunikációs szempontból. Mert a legjobbat a végére tartogattam: a kutatók azt találták, hogy az emberek egyáltalán nem vesznek tudomást ezekről az értelmezésbeli, reprezentációs különbségekről. A legtöbben azt hiszik, mások úgy gondolkodnak, mint ők, noha a valóságban szinte senki sem gondolkodik úgy. 

Értem, most azt kérdezed, hogy akkor egyeztessünk-e minden egyes szót. Nyilván ne. Kognitív gazdaságosság is van a világon (bár azt egy kapcsolat elején azért a helyedben átbeszélném, ki mit ért monogámián. Négy típusa is van, tudtad?). És igen, kifejezetten fontosnak tartom, hogy bánjunk egymással sokkal kedvesebben offline és online is. 

De mielőtt túlzottan magadra vennél egy-egy kommentet, azt javaslom, legközelebb jusson eszedbe három szó – fogkefe, zseblámpa, és mindenekelőtt: pingvin (Fiatal Topi is lehet). 

Ja, és még egy dolog, majdnem elfelejtettem.

Azzal szinte mindenki egyetértett, hogy a pingvin nem albatrosz. Van remény.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Anton Vierietin

Milanovich Domi