„Ez az őrjítő az egészben, hogy nem emlékszem. Nem tudom, hova tettem a ruháimat, hogy vettem-e kenyeret, nem jut eszembe az ablak előtt lógó fehér műanyag sötétítő neve, amit el lehet tekerni.”
Egyre több család küzd azzal, hogy a távolba szakadt gyerekek alig ismerik a nagyszüleiket, rokonaikat, ezért aztán nem szívesen mennek hozzájuk a szünidőben vagy akár csak egy-egy éjszakára. Mit lehet tenni ilyen helyzetekben? Íme, a pedagógiai szaktanácsadó véleménye.
„Ezek a mai fiatalok!” „Régen még lehetett bízni az emberekben” – Gyakran halljuk ezeket a mondatokat, de tényleg sokkal jobb emberek voltak szépanyáink-apáink?
A legtöbben azt hiszik, mások úgy gondolkodnak, mint ők, noha a valóságban szinte senki sem gondolkodik úgy.
Néha úgy érezzük, mindent láttuk már, és egyre kevésbé tűnik fel, hogy ez nem igaz.
Trükkök, hogy ne menjenek ki a fejedből olyan könnyen dolgok:
„És csak az asszony hangja visszahangzik bennem egyre: »Azért hoztak ide, hogy végezzenek velünk, mindannyiunkat meg fognak ölni, de én ismerlek téged valahonnan! Te ki tudsz engem vinni innen, ugye?«”
Disszidálni nemcsak egy országból lehet, hanem önmagadból is. Szentesi Éva a dédmamájára emlékszik vissza ezzel a szöveggel, aki ötven évig járt feketében, mert az ura meghalt a háborúban. Csudaszép írás így a hét legvégére. Olvassátok!
Egy apa meg a lánya. És a tanulság, hogy az elmúlással nem ér véget az élet. Sőt! Van, hogy csak akkor kezdődik igazán. Olvasónk megható levele édesapjának, aki már nem él, de mégis minden nap vele van.