A lourdes-i szent története, akinek testén nem hatott a romlás
A kis Bernadett, a lourdes-i molnár tanulatlan lánya tizennégy éves volt, amikor több alkalommal is megjelent előtte a Szűzanya egy barlangban. Az ott történt jelenések és a barlang forrásánál egymást követő, tudományosan megmagyarázhatatlan gyógyulások az évszázadok során hívőket és hitetleneket is egyaránt Lourdes-ba vonzottak. Ismerjétek meg a betegek védőszentje, Lourdes-i Szent Bernadett különleges történetét, aki 144 évvel ezelőtt tért meg a teremtőjéhez, és akinek testén nem fogott a halál. Filákovity Radojka írása.
–
Nőalak fehér ruhában
Történetünk a Pireneusokban elhelyezkedő Lourdes városában kezdődik 1858. február 11-én, amikor az elszegényedett helyi molnár, François Soubirous tanulatlan lánya, a kis Bernadett húgával és egy barátnőjükkel rőzsét ment gyűjteni a massabielle-i szikla közelébe. Hűvös, ködös idő volt, amikor a folyóhoz értek, Bernadett – anyja előzetes utasítására – levette a lábbelijét, nehogy az átázzon, ahogy átgázol a folyó vizén. Amíg megszabadult a cipőjétől, lemaradt a többiektől.
Egy hangra lett hirtelen figyelmes, és ahogy körülnézett, egy nő alakját fedezte fel a közeli barlangban, aki hófehér ruhát viselt, kék övvel a derekán. Bernadett ijedségében imádkozni kezdett, mire a nőalak is ugyanígy tett némán. A lány húga és barátnője a jelenésből semmit sem érzékelt.
Bernadettet elbűvölte a látvány, így anyja tiltása ellenére visszatért a barlanghoz két társával együtt – és egy üveg szentelt víz társaságában. Ismét buzgó imádságba kezdett, a nőalak pedig újra megjelent – de ezúttal is csak Bernadett érzékelte. Amikor a lány meglátta, elkezdte rálocsolni a szentelt vizet, és felszólította: ha nem Istentől van, távozzon – a titokzatos hölgy erre elmosolyodott, nem sokkal később pedig ismét eltűnt. Február 11. és július 16. között a nő – akiről később kiderült, hogy maga Szűz Mária – tizennyolc alkalommal jelent meg a lánynak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Harmadjára már szót is váltottak, ekkor a nőalak megkérte, hogy tizenöt napon át jöjjön a barlanghoz, majd azt is hozzátette: szeretné, ha sokan jönnének erre a helyre.
„Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!”
A következő alkalmakkor már instrukciókat is adott a lánynak: „Imádkozz a bűnösökért!” – „Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!” –„Menj, igyál a forrásból, és mosdj meg a vizében!” Bernadett erre ásni kezdett a kezével a barlang földjén, mire fölfakadt egy forrás, ami ma is ontja magából a vizet.
De egy alkalommal azt is utasításba adta: „Mondd meg a papoknak, azt akarom, hogy itt kápolnát építsenek nekem.” A lány tolmácsolta a kérését a plébános felé, de az nem hitt neki, mindenáron az ismeretlen hölgy nevét szerette volna megtudni. A lányt mindeközben egyre többen kezdték el kísérni útjára a barlanghoz – március 4-én már több mint tízezren voltak mellette –, ám a látomásokban jó ideig csak ő részesült.
A tizenkettedik jelenésnek volt először szemtanúja egy felszentelt pap – Dezirat abbé úgy emlékezett vissza az élményre, mintha a Paradicsom küszöbén állt volna.
Március 25-e hajnalán Bernadett ismét felkereste a barlangot, ahol már ott várta a nő, aki ezúttal a nevét is elárulta neki: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.”
Az utolsó jelenéskor a Szűzanya megígérte a lánynak, hogy boldoggá teszi – ám nem ezen a földön.
Sokan kételkedtek azonban a fiatal lány szavahihetőségében
Zaklatták, hazugsággal vádolták, és szigorú kihallgatásoknak vetették alá – ám ő mindvégig ragaszkodott igazához. Minden alkalommal türelemmel és őszintén felelt a hozzá intézett kérdésekre, ám a felé irányuló, sok esetben cseppet sem jó szándékú figyelmet nehezen viselte, sokat szenvedett tőle. Szeretett volna eltűnni a világ szeme elől, a látomásai hatására így huszonkét évesen zárdába vonult: 1866-ban felvételt nyert a nevers-i iskola- és szeretetnővérek Saint-Gilgard-kolostorába, ahol a Marie-Bernard rendi nevet kapta.
Ugyanakkor a noviciátusban sem tudott teljes békére lelni: felettesei, a novícia-mesternő és a kolostor főnöknője attól féltek, a jelenések és a nagy figyelem beképzeltté, kevéllyé teszik Bernadettet, így minden alkalmat megragadtak, hogy megtörjék, megalázzák.
A fiatal lány azonban a nehézségek mögött is Isten akaratát látta: „Ha erősödik a vihar, emlékezni akarok Urunk szavára: »Ne félj, én vagyok!« Ha elöljáróim vagy társaim megaláznak, nyomban hálát akarok adni érte az Úrnak, és szívesen veszem a bántó szót, hogy egy lépéssel közelebb kerülhessek Istenhez.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Bernadett egész élete során sokat betegeskedett: asztmája mellett, ami gyerekkorától haláláig kínozta, tüdővérzés is fellépett nála, de a jobb térdének gyulladása is nagy fájdalmakat okozott neki. 1879. április 16-án, harmincöt évesen aztán megért teremtőjéhez (halálát csonttuberkulózis okozta, ami a legtöbbször csontgyulladásként indul).
„Az idő nem hagyott rajta nyomot, úgy látszott, mintha aludna”
Bernadettet a kolostor kápolnájában temették el, teste több mint harminc évig nyugodott ott háborítatlanul – egészen 1909-ig, amikor megkezdték boldoggá avatásának előkészületeit. Az egyházi hatóságok ekkor két orvos jelenlétében kinyitották a sírt, amivel pedig akkor szembesültek, az minden képzeletüket felülmúlta.
Bernadett teste ugyanis állítólag érintetlen maradt, romlás nem sújtotta – mintha magától mumifikálódott volna.
„Az oszlás legcsekélyebb jele sem volt tapasztalható, az idő nem hagyott rajta nyomot, úgy látszott, mintha aludna” – számolt be erről egy szemtanú. Ezt követően két egymástól független orvosszakértő is jelentést adott ki arról, hogy a testet előzetesen nem érte semmilyen behatás, nem balzsamozták be.
Ezt sokan hitetlenkedve fogadták, csalást szimatoltak az ügy mögött, mondván: az egyháznak ilyen „csodákra” van szüksége ahhoz, hogy igazolja Lourdes forrásának erejét.
A támadások ellenére a boldoggá avatási eljárás folytatódott
Miután befejezték az első hivatalos vizsgálatot, Bernadett testét új ruhába öltöztették, és a vizsgálati jegyzőkönyvvel együtt cinkkoporsóba zárták.
Ezt követően még két alkalommal, 1919 és 1925 áprilisában is felnyitották a koporsóját, változást azonban egyik esetben sem találtak a holttesten, a bőrszín elsötétedését leszámítva, ami még az első vizsgálatkor, a jelenlévő tanúk szeme láttára történt meg. 1925. augusztus 3-án aztán boldoggá avatása miatt testét vékony viaszréteggel borították be, üvegkoporsóba helyezték, és ünnepélyes keretek között elhelyezték a Saint-Gilgard kolostor templomában.
XI. Piusz pápa 1933-ban avatta szentté Bernadettet, aki a betegek védőszentjeként lett ismert. A lourdes-i jelenések és csodás gyógyulások hatására pedig II. János Pál pápa 1993-ban február 11-ét, az első jelenés napját, a betegek világnapjává kiáltotta ki az egyházban.
A leglátogatottabb Mária-kegyhely – a mai napi regisztrálnak csodás gyógyulásokat
A forrás feletti sziklára a csoda helyén 1876-ban templomot építettek, amit ma is évente több millióan látogatnak. Az alig tizennégyezer lakossal rendelkező Lourdes mára a második leglátogatottabb város Franciaországban a főváros, Párizs után. Bevételének 90 százaléka idegenforgalomból származik, a zarándokok tömegével érkeznek a forráshoz,
amelynek vizétől állítólag eddig több ezren gyógyultak meg, tudományosan megmagyarázhatatlan módon.
A forrást elsősorban paralízis, tuberkulózis, rák és szembetegségek esetén tartják hatásosnak – az egyház 67 esetet ismer el hitelesen csodás gyógyulásnak.
Források: ITT, ITT, ITT és ITT
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Eric VANDEVILLE / Contributor
