A cigiző kisfiú, a repülő szabó és az arcszobrásznő – Három kép, három történet
Vannak képek, amik akkor is magukba szippantják az embert, ha nem tudjuk a pontos hátterüket. Nem mindig kell történet ahhoz, hogy egy tekintet elkapja a miénket, és túlkomponált tökéletességre sincs szükség ahhoz, hogy egy fotó erőteljes legyen. De az biztos, hogy mindent meg tud változtatni egy érdekes háttértörténet, képes egy jelentéktelen fotóból elementáris erejűt varázsolni… és kontúrokat adni az elmosódott éleknek is. Szabó Anna Eszter írása.
–
A repülő szabó
Ezen a képen egy elszánt tekintetű, nagy bajuszos úr látható. Öltözete a másnapi farsangra kétségbeesetten készülő anya utolsó próbálkozásait juttatja eszembe, amikor a gyereknek sincs már kedve többször felpróbálni a Batman jelmezt, és már kész meggondolni magát, hogy inkább hirdetőoszlop szeretne lenni. Komolyra fordítva a szót, – mert igazából a történet cseppet sem vicces – a képen a peckesen álló fiatalember nem más, mint Franz Reichelt, osztrák szabó.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Reichelt megszállottan szeretett volna repülni, ehhez alkotta meg úgynevezett repülőkabátját. Nem aprózta el, ambiciózus férfi volt, ezért fejébe vette, hogy az Eiffel-torony első emeletéről kiugorva szeretné megtapasztalni a repülés csodáját. Kisebb-nagyobb magasságokból is tesztelte, bábokkal, magával, precíz számításokat végzett, gyakorolt. Aztán végül 1912. február 4-én eljött a nagy nap.
Felöltötte repülőkabátját, és leugrott az Eiffel-torony első emeletéről, ötvenhét méter magasról.
Kamerák és hatalmas tömeg kereszttüzében halt szörnyet, a zuhanás erejétől egy tizenöt centis krátert hagyva maga után. Habár repülnie végül is nem sikerült, beírta magát Párizs történelmébe, és egy valamirevaló idegenvezető mindenképp említést tesz róla. Már csak azért is, mert ha úgy nézzük, Reichelt balul elsült kísérlete az ejtőernyőzés és a siklórepülés előszobáját teremtette meg. Története szomorú véget ért, de mégis van valami inspiráló abban, hogy ennyire szeretett volna repülni.
Az arcszobrász
Első ránézésre erről a képről is egy anya farsangi próbálkozásai jutottak eszembe, pedig ez a történet is sokkal drámaibb. Egy nőt láthatunk, akinek a kezében egy ecsetszerű tárgy van, és egy maszkos, bajuszos férfi felé hajol mosolyogva. A férfi tekintetéből valami sötétség árad, amiből már lehet sejteni, hogy szó nincs farsangról, sem jelmezről, hanem valami sokkal többről. Kis nyomozással ki is derítettem, hogy a képen szereplő nő neve Anna Coleman Watts Ladd, aki amerikai szobrásznő volt, és azért költözött Franciaországba 1917-ben, hogy együtt dolgozhasson Francis Derwent Wooddal, aki súlyosan megsérült első világháborús veteránokon segített.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Együtt készítették az arcprotéziseket, amelyek képesek voltak súlyos arcdeformitásokat úgy elfedni, hogy utána a veteránoknak nem kellett minden pillanatban a társadalom, a többi ember megítélése miatt aggódniuk. Egy személyre szabott maszk elkészítése közel egy hónapot vett igénybe: sokat kellett kísérletezni, hogy a protézisek ne csak a bőrszínnel harmonizáljanak, de a viseletük is viszonylag kényelmes legyen. A stúdióban összesen száznyolcvanöt katona számára készítettek protézist, és Anna számtalan hálalevelet kapott a veteránoktól. Közülük az egyik egészen szívszorító:
„Hála neked, lesz otthonom… a nő, akit szeretek, többé nem talál visszataszítónak, ahogy joga volt hozzá.”
Egy slukk, mielőtt jön a papa
A harmadik, 1974-ben készült képről nincs hosszú háttértörténet, mindössze címe van, de az talán bőven elég is. A fotón egy kisfiú látható cigivel a szájában, a háttérben egy összetört autóval. Ha jól megnézzük a képet, szinte hallani az autórádiót, ahogy valami jó öreg Cat Stewens szól belőle recsegve-ropogva. A kisfiú haja, a gondosan vasalt ingje, a rövidre nyírt, szép zöld gyep, az autó, ezek mind pillanatok alatt beszippantanak egy időgépbe, amikor még a repülőkön is dohányoztak. Miután elméláztunk a képen, jöjjön a címe:
Egy fiatal fiú, aki ellopta és össze is törte apja autóját, szív egy utolsót a cigarettájából, mielőtt szembesülne a következményekkel.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Bármennyire is szerettem volna, nem találtam semmi információt arról, mi történt ezután a kisfiúval, mi követte a balul elsült csínytevést. Reméljük, nem kapott ki nagyon, és azt is, hogy nem alakított ki ennél szorosabb viszonyt a dohányzással.
Ezek a képek korszakok lenyomatai. Emberi sorsok, életek, érzések, történetek egy-egy kimerevített pillanatban. Amikor még nem lehetett a létezés minden egyes momentumát már az anyaméhtől kezdve megörökíteni. Ki tudja, mit üzennek majd a mi fotóink száz év múlva… Néha elgondolkodom ezen.
Kiemelt képünk forrása: National Archives of France / Library of Congress
