A gombák elképesztően izgalmas világa
Az élet szövedéke című könyv hatására biztosan te is beléjük szeretsz
Legszebb emlékeim közé tartozik, amikor apámmal gombászni mentünk a Zemplénbe. Hallatlan örömmel és átszellemültséggel kereste titkos lelőhelyein a vargányákat, de rókagombából is sokszor került az asztalra. Szerettem ezeket a sétákat, de nem lettem gombász. Öröme azonban ott maradt bennem, és vonzalmam szép lassan kiterjedt az egész természetre. Most pedig – egy karácsonyi ajándéknak köszönhetően – visszataláltam a gombákhoz is. Kökéndy Ákos írása.
–
Engem könnyű lelkesíteni, a világ legkülönbözőbb dolgai hoznak rendszeresen lázba. Újra és újra azon kapom magam, hogy már megint egy olyan területét, vetületét ismertem meg a világnak, amiről eddig alig tudtam valamit. És hogy ez mennyire fantasztikus. És hogy erről feltétlen tudnia kellene mindenkinek.
Könnyen rá lehet unni erre az ugrabugra létformára, a környezetemben sokaknak elege van már belőlem, de nekem így sikerül életet varázsolni magamba, ettől a lelkesültségtől van kedvem felkelni, alkotni, tanítani. Éppen ezért szólít meg minden olyan alak, aki ugyanilyen lelkesen, a témába fülig szerelmesen mesél arról, amihez ért.
Merlin Sheldrake tehát pont nekem írta „Az élet szövedéke” című könyvét, külön köszönet neki ezért, igazán figyelmes dolog ez részéről.
A Cambridge-i Egyetemen doktorált fiatal gombológus olyan remek stílusban ír a földi életet átszövő gombák rendszeréről, hogy azok is megszeretik ezeket a varázslatos élőlényeket, akik eddig csak a körömgomba-gyilkosgalóca-mindmegdöglünk tengelyen pörögtek.
Hivatalosan mikológus, tehát a gombák tudományával foglalkozó szakember lenne a megfelelő titulusa, de a magyar szörnyszó sokkal jobban kifejezi mindazt, amit ez az alak művel. A panamai erdőkben ásva centiméterenként szaglássza a fák gyökereit, Bologna környékén szarvasgombászokkal keresi a vagyonokat érő ínyencséget, a botanikus kert legendás newtoni almafájának lopott terméséből pedig almabort erjeszt. A gombabolond, aki nem csak a bolondgombákat ismeri.
Eszelősen izgalmas témákról ír, de eszelősen izgalmas témákról is lehet pusztítóan rosszul, unalmasan, szárazon értekezni. Sheldraket azonban az öröm hajtja, és ennek segítségével lebilincselően tud bemutatni váratlan összefüggéseket és remek dilemmákat is. A témáját tekintve nincs valódi újdonság, hiszen egyfajta gombareneszánsznak lehetünk tanúi. Egy éve Szabó Anna Eszter is transzba esett a Netflix Fantastic fungi című filmjének láttán, melynek főhőse, Paul Stamets is felbukkan a kötet lapjain. A Covid kapcsán még nagyobb lökést kapott Barabási Albert-László területe, a hálózatkutatás, akinek munkáit már évtizedek óta használják a gombák kutatói. Aki már látott közelebbről otthoni penésztenyészetet, az nemcsak barkácsmikológusnak érezheti magát, de azonnal átlátja, hogy a hálózatok és a penészgombák tényleg kapcsolatban lehetnek egymással.
Itt van az egyik kutya elásva, amitől ennyire jó a könyv: közérthető példákon keresztül mutat meg bonyolultabb és lélegzetelállító összefüggéseket, jelenségeket.
A téli szünet végén a táskákból előbukkanó, zöldesen folyó szendvicseink és a Tokió környékének vasúti térképét modellező nyálkagombák ugyanis egy rugóra járnak, azonnal érhetők, megjegyezhetők.
A másik elásott kutya számomra még nagyobb: a tudományos megalapozottság és gondolkodásmód. (A két elásott kutya mellesleg remek táptalaja a lebontó gombáknak.) A kötet végére szerkesztett jegyzetek, bibliográfia, név és tárgymutató 120 oldalas, a szerző minden elképzelése mögött magyarázatok, hivatkozott tanulmányok szerepelnek. (Sóskuthy György remek fordítását az ELTE mikológusa, Kovács M. Gábor lektorálta.) A könyv azonban a tudományos hivatkozások nélkül is tökéletesen élvezhető, de aki tovább akar menni egy-egy gondolaton, az megteheti, belevetheti magát a trapézról a gombahálóba (micélium!).
Nem minden bekezdés adja könnyen magát, de hát Ady, Hamvas, Dosztojevszkij sem csúszik mindenkinek elsőre. Nagyon színes a témakínálat. Engem például nem különösebben vonzanak a pszichedelikus hatású badargombák, de örömmel olvastam az ezzel kapcsolatos kutatásokról, mozgalmakról, kérdésekről. Viszont felpattantam az izgalomtól, amikor megtudtam, hogy milyen eredményesen kutatják a gombafonalakban terjedő elektromos impulzusokat. Ez állati izgalmas, szó szerint, hiszen az idegrendszer működéséhez hasonló struktúráról van szó. Az, hogy ennek a működését még egyáltalán nem értjük, (ahogy igazából az idegrendszerét is alig), csak azt mutatja: nagyon messze vagyunk még attól, hogy a földi életet megismerjük. És ez legalább annyira fantasztikus távlat, mint a Mars meghódítása.
Ez a könyv sok helyen feszegeti a tudomány fogalomrendszerének határait. És ezt nagyon jól teszi.
Nem kezd neki megoldásokat népszerűsíteni, de dolgozik azon, hogy népszerűsítse a megoldások keresésének sokféleségét. A szövegben sokkal több kérdés van, mint válasz, de a valódi tudományos megközelítés mindig is több kérdést tett fel, mint amennyi választ elfogadott.
Beszél arról, hogy milyen gombák képesek lebontani a műanyagokat, de lehűti az egyszeri lelkesedést azzal, hogy a laboratórium és a szeméttelep nem egyformán működik: ha egy gomba képes a lombikban lebontani valamit, nem biztos, hogy ugyanazt meg is teszi egy olyan környezetben, ahol sok más egyéb energiaforrása is adódik. A világ sokszínű, nem ilyen fekete-fehér módon működik.
Az egyik legtanulságosabb történet, ami a könyvben szerepel, a newtoni almafáról származó almabor. A Cambridge-i Egyetem nagy becsben tartja annak a négyszáz éves fának az utódait, amely Newton kertjében áll a mai napig is. És amelynek kapcsán az egyetemen azt tanítják: semmi bizonyíték nincs arra, hogy Newton fejére egy alma esett volna a fáról azt megelőzően, hogy a gravitációs erővel kapcsolatos felismerés eszébe jutott volna. A tudománynak szüksége van a mítoszra, hisz mindkettő emberi dolog, de a tudomány nem egyenlő a mítoszok ápolásával.
Sokan a jövő megoldását látják a gombák megismerésében és okos felhasználásában. A környezeti szennyezések eltüntetését, energiatermelést, korábban soha nem látott gyógyszerek megjelenését.
Én is lelkesen olvastam ezekről, de a problémáink megoldását nem ezekben az új technológiákban látom. Az látszik ugyanis, hogy minden technológia arra képes, amire az ember használja, de minden technológiának vannak olyan hátulütői, melyeket a kifejlesztés pillanatában nem láthatunk előre. Így mindig rohanunk a poroltóval, hogy ne pusztuljunk bele elődeink felelőtlen technológiai ötleteibe.
A fékezhetetlen fogyasztásunkból eredő károk helyrehozatalában segíthetnek a gombák is, de leginkább a fékezhetetlen fogyasztás fékezhetőségét kellene valahogy kitalálni.
És az sem ártana, ha gombamód szaporodnának az ehhez hasonló könyvek. A marhaságterjesztés tapasztalatom szerint ugyanis sokkal gyorsabban halad és mélyebbre ássa magát, mint az ismeretterjesztés. Mindkettőhöz táptalaj kell. Ezeket a táptalajokat mi hozzuk létre magunkban. Ne fogjuk másra, mert a másik hibáztatása béna kifogás. Ráadásul a marhaságterjesztés táptalaja elég sokszor a kényelem és a mások hibáztatására való hajlamunk. Van tehát dolgunk magunkkal és a környezetünkkel.
És van remény, amíg akadnak ilyen lelkes szerzők, amíg léteznek olyan lelkes tanárok, szülők, akik szórják azokat a kíváncsiságspórákat, amikből a világ megértésének hálózata fejlődhet ki a következő nemzedékben.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Presetbase Lightroom Presets
