–

Bizonyos területeken augusztus végén kezdődik, máshol csak szeptember elején, de az első őszi hónap végénél ritkán tart tovább. 
Ez idő alatt az adott célon kívül nem tudnak másra figyelni.
Járásuk kecses, tekintélyt parancsoló.
Szemeikben vegytiszta ösztön ég.
Fejükön ékességük, amelyre nagy szükség lesz a következő hónapban.
A harc kemény. 
Nem életre-halálra, de van, amelyik belehal.
Persze, nem szándékosan ejtenek halálos sebet – mondják a hozzáértők –, mégis van, amelyik veszélyesebb a többinél.
Ezeket külön egységek figyelik.
Hangjuk mély, összerezzensz, amikor meghallod.
Néhányan csak azért mennek a közelükbe, hogy ezt megfigyeljék.
Rémisztőnek tűnhetnek, de nem azok.
Beleengedik az erejüket a levegőbe, a tér megtelik velük, zizegni kezdenek a sárguló lombok.
Mozgás van. Az orrlyukak kitágulnak.
Mások is figyelnek.
Finom párát lövell ki belőlük az ösztön.
Nem tudnak máshogy cselekedni, hajtja őket valami ősi.
Nem osztozkodnak. Mind kell.
Ez van kódolva sejtszinten.
Néhány erőteljesebb példány képes egy nap akár harmincszor is.
Ám sosem tart tovább néhány másodpercnél.
Valahol ezért kiröhögnek.
Itt viszont ők a királyok.
Az nyer, akié az összes. Nincs osztozkodás.
Ha megvolt a párzás, már mennek is tovább.
Akik maradnak, csoportokba tömörülnek, úgy várják ki a kétszáznegyven napot.
A világrajövetel sosem tart tovább tíz percnél. Pedig az utód hatalmas.
A hímek nem törődnek a borjakkal.

Ahogy olvasom fel Noéminek a szarvasbőgésről szóló leírást, előbb egy pillanatra elkomorul az arca, majd hatalmas vigyorban terül szét az arcán a derültség, és azt mondja szinte hahotázva: ebben a kis leírásban, amit a szarvasbőgésről felolvastál, felismertem néhány régi exem. Azok pont így viselkedtek. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Ruben Earth

Szentesi Éva