Doffek Gábor: Nyár végi hálás köszönet a nagyszülőknek

–

Hála istennek mi megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy a nyári szünetben ne kelljen az ügyeletes összevont ovi felügyeletére bízni a gyereket. Én javarészt home office-ban dolgozom, a nagyszülőkkel pedig csodálatos, napi, boldog kapcsolatunk van, azaz azon kevés szerencsések közé tartozunk, akiknek a gyerek idejét lekötni nem probléma, sőt azt mindig minőségi, számára megfelelő környezetben töltheti. Ugyanakkor nyilván nem lehet csak a nagyszülőkre bízni hónapokra a gyereket, így mi is azt a verklit tapossuk, amikor is a saját szabadnapjainkat, és a világ összes lehetséges gyerekprogramját naptárra tesszük, és sakkozunk. Ha majd nagyobb lesz a jelenleg négyéves kisebb gyerekem, akkor persze könnyebb lesz ottalvós táboroktól kezdve minden remek lehetőséget igénybe véve a szervezés. A 17 éves lányom meg már olyan önálló és önjáró, hogy nem probléma összerakni vele együtt a nyarat. 

Mégis, a teljes nyári tébolyból egyértelműen a nagyiovi a legnagyobb segítség, ahol lényegében otthon van a gyerek, a saját közegében, teljes biztonságban, szeretetben és bizalomban.

Boldogság nézni, amikor megyek érte délután, hogy maga szalad pisilni, kezet mosni, úgy közlekedik, és viselkedik, ahogy odahaza is teszi. Saját kis helyeit, aznapi játékait mutatja, meséli közben az izgalmakat, amik történtek, hogy a kertben a kismadár odarepült, hogy a nagypapával mekkora tornyot építettek, a nagyival mit sütöttek aznap, kínál, hogy kóstoljam meg, haza is vihetünk, és képzeljem el, és látom-e, és hallgassam meg, és itt a nagy rajz, és ott a gyurma és a lufi és a minden.

Minőségi, tartalmas, fejlesztő, kellemes időtöltés teljes nyugalomban. Nem sok jobb dolog történhet egy gyerekkel. Olyan dolgokra tanítják, olyan megoldásokat, szemléletet, gondolkodást, értékeket, kötődést, bizalmat lát és tanul ott is, mint otthon. Amit a nagyszülei megfogalmazásában és sokszor egy másik szemszögből hall és kap meg, de lényegében ugyanazok a viselkedési és viszonyulási minták, mint otthon, és amik aztán az értékrendszerének a biztos oszlopai lesznek. Lesz mihez nyúlni, lesz mire támaszkodni, lesz mindig egy harmonikus, biztonságos burok, ahová az élet kisebb-nagyobb viharai elől vissza lehet majd húzódni. Igen, van ilyen. Tudom, hogy nem mindenki ilyen szerencsés, és nyilván nem kést akarok forgatni azok szívében, akiknek bármilyen okból nincs ilyen hátterük. 

A nagyiovi pedig valamennyi csodálatos ajándékán kívül számos praktikus előnnyel is jár: rugalmasan alakítható program, kellő mennyiségű idő a szülőknek a munkától a vásárláson át egyéb teendők elvégzéséig, sőt olykor még némi pihenőidő is adódik, ami meg nyilván megfizethetetlen. Amikor nagyszülőknél alvós nap van, rendszeresen nézünk egymásra este nyolckor a feleségemmel, hogy milyen üres így a lakás… aztán persze jól kinevetjük magunkat.

Leeresztünk, lelassulunk, kinyújtózunk, feltöltődünk energiával. Pótolhatatlan, csodálatos ajándék.

És pontosan azért, amilyen nagy és fontos ajándék, azért szeretnék itt, a szezon végén nyilvánosan egy hatalmas nagy köszönetnyilvánítással élni. Minden olyan nagyszülőnek köszönjük, aki segített a nyáron, aki ott volt a gyerekeknek és az unokáknak. Akiket láthattunk a kicsikkel kézen fogva mászkálni, lemenni a boltba, kiülni a parkba, játszótérre, strandra menni. Sokszor mosolyogtam nyáron, látva ezeket a lelkes idős embereket, akik tele vigyorral, végtelenül büszkén jöttek-mentek mindenhol az unokáikkal a karjukon, a babakocsiban, vagy a kocsiban. És hányszor lehetett elkapni azokat a ragyogó szemeket, amik tágra nyílva figyelik a nagypapát és nagymamát, ahogy mutatják, ahogy magyarázzák, ahogy mesélnek. Elnéztem sokszor azokat az arcokat, azokat a csak a nagyinak és nagyapának járó szeretetteli mozdulatokat és szemvillanásokat, miközben a kicsik ámulattal hallgatják őket, tanulnak tőlük, figyelik őket folyamatosan. Csodálatos volt látni a kölcsönösséget, ahogy két irányban árad minden ezekből a kapcsolódásokból, ahogy idős emberek újra megtelnek életerővel, és viszik, emelik, etetik a gyerekeket, szaladnak és gurulnak, ha tehetik, ahogy átadják magukat az unokájuk varázsának. Igazán szép látvány. 

És látom, mennyire el tudnak fáradni a nagyszülők, és persze mind látjuk az irdatlan mennyiségű időt, energiát, türelmet, törődést, és mindent, ami minden csodájával együtt is emberpróbáló. És amit meg akarunk köszönni akkor is, ha szerintük nem kell. Persze, ők erre azt felelik: ott a gyerek, annál jobb „köszönet” nem kell a világon. Tudjuk mi is. Mégis időnként meg kell állni, és el kell mondani: Drága nagyszülők, fantasztikusak vagytok! Felbecsülhetetlen mindaz, amik vagytok, és amit adtok. És akkor hozzuk pénteken, jó? Ugye jó? Igen, ott is aludna. Köszönjük!

Doffek Gábor

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Halfpoint