–

Sokszor tapasztalható terápiákon, de a mindennapokban is, hogy a szexuális üresség milyen gyakori jelenséggé vált. Ahogy az egyik kliensem mondta a párjáról: „Megdug, én ellihegem, hogy jólesett, aztán legalább békén hagy. És persze büszke magára, hogy milyen jó pasi az ágyban. De ahogy hallom, mindenki így van ezzel”. 

A szex sokaknak egyáltalán nem öröm, hanem egy vacak letudandó feladat, a kliensem is hasonlóan gondolja. „Csak a filmeken jó, ott még szép is. De 

otthon, főleg anyámtól azt tanultam, hogy a szex undorító, de sajnos a nőnek kötelező. Házastársi kötelesség.”  

Aztán felnőve beigazolódni látszik mindez, hiszen más fel sem merül. „Még örülök is, ha elkapok egy gombás fertőzést, vagy ha valami nőgyógyászati bajom van, vagy fáj valami, mert akkor van egy kis igazolt nyugalmam, hogy békén hagyjon.” 

Na de a lényeg: az egyik munkatársa gyengéd, kedves, figyelmes, segítőkész vele. Bókol neki, dicséri. Ez furcsa érzést váltott ki belőle. Azt hitte, beteg. A gyomra összerándul ilyenkor, feszült lesz, szorong, de ugyanakkor jólesik, alig várja, hogy újra lássa. Ám amikor sírva beszámolt erről, hisz emiatt jött terápiára, tele volt bűntudattal, szégyenérzettel. 

Az órai beszélgetések során végül igen hamar beazonosította az ismeretlen testi-lelki érzést: ez maga a vágy, a szerelem. Bűn ez? Szinte reszket, amikor erről beszél. Fél, hogy akkor ő most egy rossz lány. Anyja, nagyanyja azt mondta mindig, csak az olyan nők élvezik a szexet.  

Mindezt a XXI. században? Igen, ott…

Most kezdett el azon gondolkozni, milyen lehetne az élete, ha ezzel a fiúval élhetne, aki szintén vágyik rá. Már arról is fantáziáltak, milyen lenne a közös gyerekük. 

Erős benne a szégyenteljes érzés, hogy árulást követne el a családja ellen azzal, ha kilépne a házasságából. 

Felfedezte mindazt, amiért a szex nem mechanikus aktus, hanem örömforrás. 

De önazonosságban még el kell jutnia arra a szintre, hogy autonóm nőként fel tudja vállalni ezt, és ne a család nőtagjai által képviselt hamis tradíciós elvárásoknak akarjon megfelelni. Ez a történet az egyik véglet. Aztán van persze egy másik…

Rengetegen nevelkednek pornón 

Már kiskamaszként is, és sokszor nem is titkolják, sőt dicsekszenek vele. Gyakori, hogy a szülők a gyerekek jelenlétében néznek pornót, sőt nem egy olyan gyerekkori emlék jön elő felnőtt terápiákban, ahol a gyerek abúzus tárgya volt, de nem értette, mert nem tudta a történteket, az érzések fájó, ambivalens zűrzavarát beazonosítani. 

A szexualitást gyakran a gyerekek arra használják, hogy a filmekből „tanultakat” kipróbálják, mint a számítógépes játékokat, amiben sajnos természetesen nincs benne igényként a kölcsönös örömszerzés vágya és igénye, csak a primitív utánzás. De nincs is hozzá testi-lelki eszköztáruk, mert nincs megélt pozitív érzelemviláguk, csak az utánzás van, egy bizonyos fajta aktus kipipálása. 

Az érett, örömteli szexualitás épít, gazdagít, szépít és kiteljesít

Ez igényel érzelmi és értelmi intelligenciát egyaránt. Nem árt, ha van hozzácsatolható szülői minta is. (Ez igen ritka manapság.) 

A pozitív érzelmek megélésének igényét is érezni kell. A viszonzás örömét, amit lehetséges megtanulni, sőt, kell is. 

Érdekes, valahogy ez mindig kimarad. Döbbenetes volt számomra, amikor teljes pánikban keresett meg egy kiscsoportban dolgozó óvónő, hogy a gyerekek közül többen is maszturbálnak például a délutáni alváskor. Se a nemi szerveket nem nevezték meg, se azt, ami történt, szégyenkezve, mintegy titkolni való bűnösséget suttogták el a történetet. A nemi szervek megmutatása még nagyobb felháborodással és zavarral jár. Nem tudták a maga természetes módján megoldani a helyzetet. 

Szégyent, haragot éreztek, és ezt éreztették a gyerekekkel is. 

A szexualitáshoz való viszony igen alacsony szinten mozog

Nincsenek rá szociálisan is elfogadott, nem trágár szavak. A természetes, mindennapi beszélgetésekben a baszd meg már fel se tűnik. 

A gyerekterápiákban mindig megkérdeztem, hogy mit jelent a szó, amit használ, például a geci, fasz, baszd meg, a kurva anyád, satöbbi. Eléggé ledöbbennek, amikor megtudják az általuk oly gyakran akár ordítva használt szavak valódi jelentését. 

Az ösztönvezéreltség nemcsak a verbalitásban, de a viselkedésben is igaziból állatias érzelmeket és cselekvéseket indíthat el, szabadíthat fel.  

Így fordulhat elő az, hogy egy bulinak nevezett ivászaton, vagy szerhasználaton túl „átmennek egymáson”, aztán súlyos mentális tünetek özönétől szenvedve, nagyon korán kiégnek. 
A szexualitás minden lesz, csak nem öröm. 

Sem a család, sem a társadalom, sem az egészségügyi ellátórendszer nincs azon a mentális és intellektuális színvonalon, hogy ezeket a nagyon éles problémákat kezelni tudja. 

A múltkor arcon vágott egy élmény. Mentem az utcán, előttem és mögöttem kisebb-nagyobb csapatokban emberek, mindenféle korosztályból. Durva beszéd, káromkodás, hangosan ordító hangfekvés vagy affektáló szerepjátszás áradt mindenhonnan. Szinte alig lehetett hallani úgynevezett emberi, természetes hangot. Kővé váltam, ahogy 

két tizennégy év körüli lány röhögve mesélte el a többieknek közös szexuális élményüket, ahol a lányok lányokkal, aztán fiúkkal, aztán minden variációt kipróbálva végigmentek egymáson, nem is tudják, végül hogy jutottak haza. Persze ilyenkor a legtöbb szülő büntet, felháborodik, tilt, fenyeget, de a legritkább esetben használja fel az esetet őszinte beszélgetésre, felvilágosításra. 

Pedig a megfelelő felvilágosításra nagyobb szükség van, mint valaha

Sok esetben, akár fiataloknál is, azért nem megy a szex – egyéb okok mellett –, mert a terhességtől való félelem akadályozza az egymásra figyelést. Még gyakoribb, hogy nincs is tudásuk arról, hogy védekezni lehet, sőt adott esetben kell is. (Aztán a nem kívánt fiatalkorú terhességek traumái sokszor egy életen át fájón megmaradnak.) 

Amikor egy zömmel fiatal felnőttekből álló csoportos beszélgetésen szóba jött a szexualitás, a tizenhat emberből egy sem volt, aki valaha megélte volna az orgazmus örömét, vagy aki a párjával őszinte és felszabadult szexuális életet élt volna. Nehezen jöttek a szavak, melyekből kiderült, hogy többen inkább elszenvedik az aktust, mintsem értenék, hogy mire is jó ez az egész. A férfiak közt is gyakori a teljesítménykényszerből fakadó erekciós vagy orgazmuszavar. 

A szex nem kötelesség, de sokakban ez fel sem merül

A kölcsönös vágy, az érintés, az intimitás, a test felszabadult örömei sokaknál csak irigyelt filmélményként, vagy még úgy sem léteznek. 

Érdekes megfigyelésem, hogy milyen sokan idézik fel legnagyobb élményükként szinte szégyenkezve, mint egy soha meg nem valósítható vágyat a Micsoda nő! című filmet. Az, hogy a testi öröm saját megélt élmény is lehetne, nem csak kötelesség, munka, az igen sokaknál lehetőségként fel sem merül. 

És akkor most nem említem mindazokat, akik a saját nemükhöz vonzódnak, vagy extrém vágyaik vannak, ezért bujkálnak, félnek, de szerencsére egyre gyakrabban küzdenek önmagukért, a szexualitás szabadságáért. Mert ez jóval több annál, mint hogy „ki kivel (nem) dug”. 

Elég nagy a táv a célig. 

Kit tanítottak személyes példával jól szeretni, a másikhoz kedvesen szólni, viszonozni a jót, kialakítani a bizalmon alapuló, játékos intimitást? Aki azt tudja mondani erre, hogy „Engem!”, az örüljön, és adja ezt tovább. De mi van azokkal, akik a kérdést sem értik, vagy inkább: nem merik érteni? Nos, előttük hosszú út áll, de érdemes rajta végigmenni. 

Kazimir Ágnes

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Jacob Wackerhausen