„Amikor rájössz, hogy a két kukászsák közül az egyik az igazából egy gyerek” – Jocó bácsi tábori kalandjaitól te is kifekszel a nevetéstől

–

Visszatérés a táborok világába

2022 egy kicsit más végre, mint az elmúlt évek, hisz az enyhítéseknek köszönhetően elég sok mindenben visszatérhetünk a megszokott életünkhöz (ami persze már sosem lesz ugyanolyan, mint előtte). De két év után végre mehettünk táborba, szóval rögtön 74 kamasszal indultunk útnak, négy napra. Ez mindig óriási kihívás, ám egyben igazi kaland nekünk, pedagógusoknak is. Pláne, amikor a szülők úgy köszönnek el reggel tőlünk, hogy „jó pihenést” – köszi, pont erről szól ez az egész.

Én több mint tíz éve járok táborozni és táboroztatni

Ha lehet, akkor nem csak nyáron, és évente akár többször is keresem a lehetőségeket. Az első néhány évben főként egyetemistákat táboroztattam, később aztán váltottam a kisebbekre. Mindegyiknek megvan a maga szépsége, és természetesen a nehézsége is. A közös az, hogy legyen szó bármilyen korosztályról, a táborozás hatalmas élmény lehet minden résztvevőnek. Persze ez csak akkor lehetséges, ha minden érintett kellő gondossággal jár el. Sajnos az utóbbi időben több olyan eset is történt, ami sokakat elrettenthet attól, hogy táborba engedje a gyerekét.

Tőlem is kérdezték többen, hogy én nem félek-e attól, amikor gyerekekkel indulok el, hogy valakinek valami baja lesz közben. Őszintén hiszem, hogy ha valaki fél, akkor ne induljon el. Nem mehetsz úgy el, hogy közben minden pillanatban attól rettegsz, mikor történik valami baj.

Egyrészt ezzel elrontod mindenki élményét, másrészt pedig Murphy törvénye alapján tuti, hogy bevonzol valamit. Amikor táborba indulunk, akkor egy csomó mindenre fel vagyunk készülve, és még így is rengeteg olyasmi adódik, amire egyszerűen nem tudsz felkészülni, csak ott helyben kezeled a legjobb tudásod szerint.

A keretek és a szabályok pedig itt is nagyon fontosak

Tudatosítani is kell a gyerekekben, hogy ezek nem azért vannak, hogy elrontsuk az örömüket, hanem pont azért, hogy végig örömük legyen benne, és ezt semmi ne árnyékolja be.

Persze nagyon sok olyasmi történik, amire nem számítasz, mert egy táborban tényleg minden lehetséges. Most az elmúlt sok-sok évből gyűjtöttem össze néhány olyan történetet, amikre tényleg nem tud felkészülni az ember, de örök emlék mindenkinek, aki benne volt. Méghozzá jó emlék. Szándékosan nem írom le, hogy melyik, mikor és hol történt, hogy ne lehessen beazonosítani a sztorit. 

Senki sem készül arra, hogy reggel bizony fel kell kelni

Ez akkor is így van, ha valaki egész éjszaka alig aludt, mert épp megváltotta a világot egy hosszú-hosszú beszélgetéssel. Hiába mantrázzuk jó előre az „aki éjjel legény, nappal is az” elvet, sokszor nem hiszik el, hogy tényleg így van.

Szóval ilyenkor jön a kegyetlen ofő – én –, aki megjelenik egy fazékkal és fakanállal, amivel vadul kalapál, vagy éppen egy hangfallal, amiből Zámbó Jimmy üvölt. Még az is lehet, hogy ez a bizonyos ofő olykor hangosan énekelve ugrál az ágyon. A gyerekek „nagyon szeretik” ezeket az ébresztőket. Gondolhatjátok, mennyire…

Aztán a táborban drámák is vannak

Mindig. Akadnak párok, akiknek pont ott és akkor támad kedvük szakítani, vagy éppen összejönni. Mindegyik felbolydítja, megosztja a résztvevőket, mindenkinek van róla véleménye: elég annyi, hogy ki kinek az oldalára áll a szakítás esetén, és kész is a balhé. Amit persze meg kell oldanod, mediálnod, még akkor is, ha ez hajnali négykor történik…

Az is előfordult már, hogy arra eszméltem, hogy a zuhanyzás után talált három szál szőr óriási csinnadrattát okozott. Utána órákon keresztül kellett a kamasz srácokkal beszélgetnem a fanszőrről. Igen, arról. Órákig. Ez persze hasznos, és nagyon jó is, hogy szó esik róla, de azért szívesen kihagyná az ember az életéből. De nem, nem tudja.

Rengeteg játékot is kitalálunk

Ezek aztán hozhatnak olyan helyzeteket, amikre tényleg nem számítasz. Az egyik ilyen, amikor éjjeli bújócskát szerveztünk, nagy okosan. A terv az volt, hogy a gyerekek elbújnak, mi pedig megkeressük őket.

Este. Egy nagyobb területen. A sötétben.

Vagy két órát bolyongtunk, miközben volt, aki egy fán ült, és alig bírta visszafojtani a röhögést, amikor már tizedszerre mentünk el alatta, őt keresve. Vagy amikor rájössz, hogy a két kukászsák közül az egyik igazából egy gyerek. És közben cikáznak a gondolatok, hogy melyik hogyan sérülhetett meg, milyen baja eshetett. Persze idővel aztán mindenki meglett, de ilyet soha többet nem játszottunk. Soha.

A másik nagy kedvencünk az éjszakai zseblámpás fogó

Amikor bármit lehet. Elkezdődik a játék, te ott állsz középen egy zseblámpával, ezalatt mindenhonnan áradnak a hangok, a motoszkálás… Egyrészt elég para, de izgalmas is az egész. Pláne, amikor látod, hogy egy kukában tolnak feléd valakit, vagy éppen egy nagy lavór közelít feléd lassan, és pontosan tudod, hogy esélyed sincs kitalálni, ki az. Aztán kiderül, hogy a saját kollégád alakult át teknősbékává. 

Persze, néha a gyerekek is próbálnak szabályt szegni, és azt hiszik, hogy te nem veszed észre

Mert, ugye, mi soha, semmit „nem veszünk észre”. Az egyik alkalommal a legnagyobbak szereztek maguknak valami piát, amit aztán a szállás mellett, egy bokorban rejtettek el, hogy majd este becsempészik és jól megisszák. Na, erre várhattak… Hisz mi természetesen észrevettük, de direkt nem szóltunk érte. Nekik indult a kommandózás, nekünk pedig a játék. Mert valahogy pont „véletlenül” arra sétáltunk, ott álltunk meg beszélgetni, „éppen arra volt dolgunk”. Ők meg lassan olyanokká váltak, mintha egy Ocean’s filmet forgattak volna, olyan buzgón próbálták megszerezni a „kincset”. Végül mindannyian feladtuk. De ma is nagyon röhögök, ha eszembe jut. Tudom, „szemét” vagyok. De vállalom.

Tábortűz nélkül nem múlhat el a tábor

A tűz valahogy mindig nagyobb lesz, és mindig jobban füstöl, mint ahogy akartuk… Ez törvényszerű, mégis folyton meglep. A szalonnasütés pedig soha nem úgy zajlik, „ahogy a nagykönyvben meg van írva”. Hisz ahhoz parázs kell, meg idő, és türelem. Na, ebből a gyerekeknek nem sok van. Szóval hiába mondod, hogy várjanak, forgatnak hármat a lángban, majd jóízűen eszik a kormos, nyers (tudom, nem úgy nyers, csak nem sült) szalonnát. Mi persze a parázson akár egy óráig is pörgetjük. Szóval mi, tanárok még tudjuk, milyen a jó sült szalonna, ők már nem igazán. De épp ettől szép ez az egész, majd úgyis megtudják egyszer…

Egy táborban tényleg mindig történik valami, amire mindenki jó szívvel emlékszik, és nagyot nevetve gondol vissza rá pár évtizeddel később is. A nyár pedig a táborozás ideje. 

Természetesen kommentben lehet folytatni a sztorikat, gondolom, lesz bőven. Nevessünk egy kicsit együtt!

Balatoni József

Kiemelt képünk illusztráció  - Forrás: Getty Images/SerhiiBobyk