„Akkor csináljunk egy vagány meselemezt” – Interjú a Soharóza alkotóival
Nagyon kevés olyan zenemű születik, amelyben egy kiskamasz is megtalálja önmagát, és a szülő is élvezi azt a világot, amit a zene közvetít. Szerencsére Jónás Vera és a Soharóza csapatának tagjai az egész családra gondoltak, amikor a karantén alatt megalkották A nyolcas sáv című (mese)lemezüket, amellyel ráadásul a sok gyereknek traumatikus élményt okozó Kincskereső kisködmön című kötelező olvasmányhoz is megnyitják az utat. Both Gabi interjúja Halas Dórával és Eörsi Saroltával.
–
Halas Dóra az egyik legszabadabb ember, akivel valaha találkoztam
Az élete és a gyerekkora nagy részét külföldön töltötte, most is Berlin és Budapest között ingázik. (Ha a fotózás helyszíne ismerős nektek, az nem véletlen, ugyanis sógornője, Mautner Zsófi többnyire ebben a konyhában szokta forgatni a filmjeit.)
Dóra 2008-ban hozta létre a Soharóza nevű társulatot, a névadója pedig egy ismerős kis- (azóta már nagy-) lány, aki a szomszédjában lakik. Dóra a Zeneakadémián doktorált, és a kórusimprovizációról írta a disszertációját. A kollektív komponálás (KOMP) izgatja leginkább, és Kiskomp néven gyerekeknek is szerveznek szabad zenei társulást a Soharóza-tagokkal.
Nagy Fruzsina jelmeztervezővel és a Soharózával együtt elképesztő látvány- (és „hallvány”-) világot alkottak az első catwalk-koncertjükön 2016-ban, ez volt a Tabu kollekció, amit később Az ÜGY című előadásuk követett, majd 2021-ben a Dalok a kamrából, és hamarosan megszületik negyedik közös művük is, a Keleti blokk, aminek szeptember elején lesz a bemutatója.
Az összművészeti élményt nyújtó előadásokban és a különböző akciókban a kezdetek óta részt vesz Eörsi Sarolta, ennek a lemeznek a dramaturgja és projektmenedzsere. Velük beszélgettem.
Minden a dezinficiálással kezdődik
Halas Dórának a Soharóza csak az egyik mániája, a másik a szertartásos teakészítés. Van egy kis utazószettje, amibe minden belefér, ami ehhez szükséges. Még a hegy tetejére is viszi magával, ha kirándulni megy.
Soha nem tudhatja ugyanis, mikor érez ellenállhatatlan késztetést arra, hogy teát igyon.
Ritkán hallom ezt a kifejezést, de Dóra szókészletébe pici kora óta beletartozik, mert amikor Szíriában vagy Cipruson éltek, az anyukája sokszor fertőtlenítette az utcán vagy a piacon vásárolt élelmiszert, vagyis dezinficiált.
Mi is teázással kezdtünk, és jelentem, fantasztikusan illatos, zamatos élmény volt, és a beszélgetés is nagyon jólesett.
Both Gabi/WMN: Míg a filmek és az olvasmányok eléggé elárasztják a kiskamaszokat, addig nagyon kevés tartalmas zenei anyag születik számukra. Mintha elengednénk a tíz év fölötti gyerekek kezét, pedig ilyenkor volna a legnagyobb szükség arra, hogy élő maradjon a kommunikáció a szülők és a gyerekek között. Ez a különleges zenei/irodalmi projekt is talán épp ezt a célt szolgálja. Hogyan és miért született A nyolcas sáv?
Eörsi Sarolta: A legfontosabb célunk az volt, hogy egy olyan családi programot alkossunk a lemez által, ami minden generáció számára élvezhető: a kisebbeknek, a nagyobbaknak vagy akár a felnőtteknek is. Szándékosan törekedtünk arra, hogy a felnőttek is megleljék a számukra értékelhető réteget a lemez egészében. Tényleg nagyon nehéz olyan közös tevékenységet találni, ami az egész családnak jó, mint például egy kirándulás. Az ilyen programok persze beszélgetésre is okot adhatnak.
Abszolút érzékeltük ezt a hiányt, és pótolni próbáltuk a lemezzel,
olyan gyerekeknek szántuk, akik már a popzenét fogyasztják meg a tömegkultúrát, nézik a szuperhősfilmeket.
B. G./WMN: Közben pedig az iskolában a Kincskereső kisködmönt kéne nekik olvasniuk kötelező olvasmányként, de erre majd még később visszatérünk. Úgy tudom, a karantén alatt zajlott az alkotási folyamat, ilyen körülmények között hogyan folyt a közös munka?
E. S.: Két éve kezdődött el, amikor minden és mindenki be volt zárva, senki nem járt az utcán, és pont emiatt elmaradt egy Jónás Verával közös bemutatónk. Ekkor volt egy „felkiáltás”, azt hiszem, Dóri és Jónás Vera részéről, hogy „akkor csináljunk egy vagány meselemezt”. (ITT mindent megtudhatsz a lemezről – B. G.)
Halas Dóra: Igazából a férjem bökte oda egy este, hogy csináljunk egy gyereklemezt otthonról, mert annyira traumatikus volt az elmaradt koncert…
E. S.: Nekem nem is csak az elmaradt koncert volt rossz, hanem az egész sci-fi-szerű helyzet, amibe hirtelen belekerültünk. Már egy-két héttel azelőtt olvastam a híreket, hogy mi van Olaszországban, tehát tudtam, hogy ez lesz, csak nem akartam elhinni, hogy nekünk is be kell zárkóznunk. Nagyon gyorsan lett egy túlélési stratégiám, ez az előremenekülés, hogy akkor csináljunk valamit, amit egyedül, kettesben, otthon a nappaliban is lehet, és nem kell harminc embernek találkoznia, amit a kóruspróba jelent.
Nekem például mentálisan sokat segített ennek a lemeznek a létrehozása, könnyebben átvészeltem a bezártságot.
B. G./WMN: Karanténkörülmények között elég nehéz lehetett összehozni, hogyan sikerült?
E. S.: Jónás Vera nagyon jó partnerünk volt ebben, ő egy igazi popzenész (nemrégiben Csepelyi Adri beszélgetett vele az új lemeze kapcsán a Popfilterben, mindenképp hallgassátok meg – B. G.) vagy hát könnyűzenész, énekes-dalszerző, ő írta a lemez zenei anyagának túlnyomó részét, a dallamokat. A zenei producer pedig Bécsy Bence volt, a Jónás Vera Experiment gitárosa. Együtt találták ki a formákat végül, de Vera a felelős a zenéért, nem annyira a Soharóza, persze mi is hozzátettünk ezt-azt…
B. G./WMN: De azért ez egy erős műhelymunka volt, nem?
H. D.: Az elejétől kezdve a kórustagokkal közösen ment már a témáról is az ötletelés, minden projekten így dolgozunk. Hosszú kávézások, zoomolások, és amikor lehetett, akkor a Bambi teraszán ücsörögve beszéltük meg, hogy kit milyen gyerektéma érdekel. Annyi volt a fix pont, hogy gyereklemez legyen.
E. S.: Én voltam ennek a lemeznek a dramaturgja és projektmenedzsere, a szöveg nagy részét is én írtam, de nemcsak én, hanem négyen-öten vagyunk szövegírók. A kincskeresős részt Bogdán Tamás írta, az ő ötlete volt, hogy hiphop vagy trap műfajban legyen ennek a részek a zenéje, mert ahhoz nagyon ért. Az elején, amikor még tényleg senki nem ment ki az utcára, akkor Zoomon ötleteltünk, elkezdtük a gyerekkori élményeket feleleveníteni. Vera és Dóri is ilyen kérdésekkel készült például, hogy kit mivel csúfoltak az iskolában, vagy ők mivel csúfoltak másokat.
B. G./WMN: Ez most sajnos borzasztóan aktuális.
H. D.: Ezzel kapcsolatban például rengeteg történet került elő. Ez volt az egyik terápiás része az alkotásnak.
E. S.: Jó volt, hogy ezeket kibeszéltük, de azt gondoltuk, hogy ezt nem tehetjük be explicit módon a lemezbe, mert akkor elfoglalja az egész teret, didaktikus lesz. Ezért azt találtuk ki, hogy a főszereplő kisfiú, Tibi is a bullying áldozata, de nem erről beszélünk, csak azt látjuk, hogy van egy saját világa, amiben él. Egy igazi barátja van, meg két képzelt barátja. Arról pedig nincs is szó a lemezen, hogy mi történik az iskolában. Egy tizenkét éves gyerek valószínűleg nem is úgy éli ezt meg, hogy „én egy bullying áldozata vagyok”, hanem hogy „jó, akkor most kitalálok egy játékot egyedül”.
B. G./WMN: Dóri, neked mi volt a szereped ebben a munkában?
H. D.: Az elején még benne voltam az ötletelésben, aztán kicsit kiszálltam, mert akkor költöztünk Berlinbe, és nagyon nehéz időszak volt a gyerekekkel megszokni az új környezetet meg a karantént. Jó fél év múlva csatlakoztam újra. Gyönyörű volt látni, ahogy önállóan, időt és energiát nem sajnálva viszi tovább a csapat nélkülem is ezt a projektet. Sári és Vera voltak a főmotorok. Amikor már rendeződtek a berlini dolgaink, épp akkor állt össze a történet és a zenei váz is, a dalok alapjait Vera megírta, és kezdődtek a felvételek. Ezen a ponton szálltam vissza.
Kertészkedésnek hívtuk eleinte, amire szükség volt a részemről: terelgettem a kórust (mégiscsak én vagyok az „anyjuk”), igyekeztem összefogni a szálakat, gyomlálni a már meglévő anyagot. Így lettem a végére rendezőtárs Vera és Sári mellett, amit egyébként megtiszteltetésnek élek meg. Nagyon büszke vagyok a munkájukra, ha lehet ilyet mondani, szeretem, amit összehoztak, minden szempontból.
Ami nekem a legjobb élmény volt, az már teljesen a végén történt. Úgy terveztük eredetileg, hogy augusztusra elkészülünk. De amikor meghallgattuk a késznek hitt anyagot, akkor derült ki, hogy ezen még nagyon sok munka van. Újra szét kellett szedni, és megint nekiálltunk. Egy hétvégére leköltöztünk Verőcére, egy Duna-parti házba, és péntektől vasárnapig nagyon intenzíven dolgoztunk, kialakítottunk egy kis stúdiót az egyik szobában. Nagyon jó közösségi élmény volt ez a záróakkord.
B. G./WMN: Hogyan találtátok meg a gyerekszereplőket?
E. S.: Volt egy casting, amit meghirdettünk, elküldtük például különböző diákszínjátszó csoportoknak is a hírt. Érdekes módon ugyanabba a csapatba járt mind a két gyerek, akik megkapták a két szerepet. Szalai Kriszta tanítványai.
B. G./WMN: Ők mennyire látták egyben az egész történetet?
E. S.: Kicsit idősebbek is, mint a karaktereik, azt hiszem, hetedik–nyolcadikosok. Abszolút igyekeztünk elmagyarázni nekik, hogy mi ez, miben vannak épp, mi van előtte, mi van utána, vagy abban a jelenetben, amit felveszünk, mit kell tudni. Nekik színészi feladataik voltak, és egyébként nagyon profin, sok alázattal vettek részt benne.
B. G./WMN: A Marczibányi téren volt már pár közös játék, és lesz is még. Miről szólnak ezek az alkalmak? Hány embert tudtok egyszerre megmozgatni vele?
E. S.: Maximum huszonöt-harminc fős csoportokban gondolkodunk, és más helyszíneken is szervezés alatt vannak ilyen játékműhelyek. Ez is családi program ugyanúgy, mint a lemez, tehát bármilyen korosztálynak jó, ötéves kor alatt, mondjuk, annyira nem élvezhető.
H. D.: Azért nekik is van egy rajzolósarkuk, unatkozni biztosan nem fognak. Ha ott van a szülő is, akkor muszáj aktívan részt vennie, nem lehet a sarokból nézni. Ezek nem túl bonyolult zenei feladatok, nem kell szólót énekelni, játékos az egész találkozó.
B. G./WMN: A te gyerekeid mit szóltak hozzá? Meghallgatták?
H. D.: Persze, karácsony tájékán készítettem egy társasjátékszerű dolgot. Berlinben voltunk, jött Mautner Zsófi meg az anyósom is. Először hatan lejátszottuk azt, amit terveztem. Nagyon érdekes élmény volt, új dolgokat tudtam meg a családtagjaimról. Aztán pedig elkezdtük hallgatni a lemezt. A kisebbik fiam az elején rajzolt és figyelt, de a felénél már elfáradt. Nyilván egy ötévesnek ez még hosszú, és nem is követhető annyira. De mindig felkapta a fejét a hívószavakra, ami neki érdekes, mint a Pókember meg a Darth Vader. A nagyobbik végighallgatta, és hegyezte a fülét, hogy melyik soharózás hangját ismeri fel.
B. G./WMN: Eszetekbe jutott esetleg, hogy csináltok ebből valamilyen színpadra vihető előadást?
H. D.: Sokat beszélgetünk róla, nagyon jó lenne, de nagy munka.
E. S.: Az élő koncert vagy színház nagyon izgalmas lehetőség. Én most úgy képzelem, hogy ez még egyszer másfél év lenne.
B. G./WMN: Kaptatok már visszajelzéseket a megcélzott korosztálytól?
E. S.: Keveset. Tehát vagy a szülőktől, vagy kisebb gyerekektől érkezett ilyesmi. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a korosztályi pozicionálás elérte-e a célját.
H. D.: Még nem jutott el annyi platformra, amennyire lehetne. Jónás Vera közönsége és a Soharóza hallgatóinak szülői gárdája ismeri főként. Felmerült bennünk, hogy iskolákba is elmehetnénk vele. Nagyon jó kis dupla órákat tarthatnánk az anyagból, játékosat, beszélgetőset. Fontosak a témák, akár osztályfőnöki órán is lehetne használni. A korosztályhoz alkalmazkodva azt a programot is megcsinálhatnánk, ami a Marczibányi téren van.
Arról is érdemes volna beszélgetni, hogyan lehet harminc gyerekkel közösen létrehozni valamit, mert ez az osztályközösséget is építené. Nem kell zenésznek lenni hozzá. A közös alkotás a hívószó, aminek épp az az erőssége, hogy mindenkinek a gondolatai, érzései és tapasztalatai benne lehetnek.
Nekem az angol iskolai rendszer ezt a nyitottságot tanította. Magyarországon sajnos elég ritkán használt módszer a kollektív alkotás. Nagyon örülnék, ha fel tudnánk építeni erre egy rendszert, és elvihetnénk az iskolákba A nyolcas sávot.
E. S.: Én most egy Waldorf iskolában tanítok, és a Kincskereső kisködmön ott például nagyon fontos olvasmány, de egész másképp állnak hozzá a gyerekek és a pedagógusok is. Amikor most újra elolvastam, rájöttem, hogy ez mennyire jó irodalom. A legtöbb helyen sajnos a jó irodalmat is rossz módszerekkel tanítják.
B. G./WMN: A nyolcas sávhoz szorosan hozzátartozik egy Kincskera című kislemeznyi anyag is, ez hogyan született?
E. S.: Az első ötletelésnél felmerült, hogy a főszereplő Tibinek legyenek képzelt barátai is. Nekem például volt egy képzelt oviscsoportom alsós koromban, ennek én voltam az óvónénije. Rászóltam időnként az anyukámra, hogy ne lépjen rájuk.
Az egyik Soharóza-tag, Asbóth Szaffi vetette föl, hogy a képzeletbeli barátok, akik valamiképp narrálják is a lemezt, lehetnének akár rappelő bölények is. Az idősebb, szláv illetőségű Olga, és a fiatalabb kaliforniai fiúbölény, McSenki. Szaffi rajzolta meg a lemez borítóját is.
H. D.: Na, valahogy így születik meg minden nálunk. Valakinek van egy ötlete vagy tudása valamilyen területen, azt bedobja, és ebből a sok színes, egyéni részletből áll össze a nagy egész. Ettől működik egy közösség, ezt lenne jó tanítani.
Both Gabi
Fotók: WMN