–

Vicával készítettem már interjút a WMN felületére, és Ádámmal is beszélgettem már a mindfulness kapcsán egy készülő cikkemhez, de ezeket megelőzően is volt már alkalmam több ízben dolgozni mindkettőjükkel. Amikor összeállítottuk a Közös hang párosainak listáját, zsigerből éreztem, hogy ők ketten jó duót alkotnak majd, akikkel olyan hamar repül majd el az egy óra, mint egy szempillantás, és az orákulumokat megszégyenítő megérzésem igaznak bizonyult. Pedig senki nem gondolta volna, hogy Vica törött nyakcsigolyával érkezik majd, ráadásul mosolyogva. Azt meg végképp nem, hogy

a baleset abból származott, hogy belebukfencezett egy koporsóba.

Így, ahogy írom, egy koporsóba. De erről majd ő mesél bővebben.

Nehéz bármit is kiemelni a beszélgetésből, mert tényleg azt gondolom, hogy hallgatni és hallani kell, amit ők ketten mondanak az életről, a belső békénkről, és a feszültségekről, nehéz érzésekről is, amelyeket a társadalmunk nemcsak démonizál, de folyamatosan megpróbál érzésteleníteni is:

„Engedd el!” „Ne is törődj vele!” „Foglalkozz valami mással!”

Pedig a bennünk zajló folyamatokra nagyon is kell figyelni, nem elég akkor észbe kapnunk, amikor valami baj vagy veszteség ér minket. Mégis így működünk. De vajon miért így van huzalozva az agyunk evolúciósan?

Miért nem esett kétségbe a színésznő a járvány alatt?

Miért nem lett gyermekszívsebész az az orvos, aki következő életében mindenképp azzá szeretne válni?

Mit jelent valójában tudatosan jelen lenni, és megbirkózni a körülöttünk zajló eseményekkel, még ha azok fájdalmasak is?

Mi a különbség a félelem és a szorongás között, és mit is jelent a bátorság valójában?

Ezekről mind-mind szó esett, és a válaszokra nagyobb szükségünk van, mint valaha.

Krajnyik Cintia

Krajnyik Cintia