Ha labda van, minden van – Játékötletek különböző korú gyerekekkel

–

Mondanom sem kell, a labdázást csecsemőkorban kezdjük

Szerencsére mindenféle plüss, csörgő, zörgő, pici gumi és egyéb gombócok állnak rendelkezésre, amiket a babák boldogan szorongatnak, hogy a 

dramaturgiailag legjobb pillanatban aztán izomból fejbe dobjanak vele egy arra járó felnőttet. 

Ez szuper kezdet, de aztán vannak olyan kisebbeknek való játékok, amik szerintem klasszul megalapozzák a későbbi labdás élményeket. Eleinte nem kell feltétlenül rendeltetésszerűen használni, de már a totyogó korú gyerekekkel el lehet kezdeni a pétanque-ozást (mindenképpen műanyag játékkal), és a számos, úgynevezett finn kuglijátékot. Ezekben a célzásra épülő játékokban rögtön van sikerélmény, hiszen egészen közelről is lehet dobni, gurítani.  

Ütős sportok

Amikor kicsit nagyobbak a gyerekek, mondjuk már óvodások, akkor el lehet kezdeni egy kicsit komolyabb irányba indulni. Mivel én évekig teniszeztem, ezért az ütős sportokkal kezdem – később áttérek a többi labdajátékra is. Létezik egy olyan dolog, amit nevezhetünk lengőtenisznek vagy speedballnak is, ami valójában egy rúdra fellógatott labda, ezáltal nem teniszpályás körülmények között is lehet ütögetni, hiszen sosem töri be a szomszéd ablakát, és nem repül ki az úttestre. Ez azért is szuper, mert már az egészen kicsik is megszerethetik általa az ütős játékokat, méghozzá viszonylag kockázatmentesen. Ráadásul sok hely sem kell hozzá.

Amikor már megvan az alap az ütőkezelésben, akkor a logikus következő lépés a szivacslabdás strandjáték, ahol még mindig inkább a szabad ütögetés a cél. Aztán jöhet a tollas, amit már lehet komolyabban (vérre és pontokra) játszani. Az edzők a legtöbb helyen hét-nyolc éves kortól várják a gyerekeket teniszezni, squasholni, pingpongozni, csak hogy a kedvenc ütős sportjaimat említsem. De engem pingpongozni például a szüleim tanítottak meg, és egyáltalán nem rosszul (álljatok ki ellenem, ha mertek)! Mondjuk, nálunk ez tényleg családi sport volt, 

a nappalink közepén évekig egy pingpongasztal állt dohányzóasztal helyett (nem is fértünk el tőle). 

Éppen ezért szerintem bátran fogjatok ütőt, és mutassátok meg az alapokat a gyerekeknek, mert ha később ezt a sportot választják, úgyis annyit fognak iskolázni, hogy minden rosszul rögzült mozdulatot elfelejtenek.

Üsd, rúgd, dobd!

Ma már szerencsére mindenből elérhető gyerekméret, így a legkisebb foci- vagy kosárrajongóknak sem kell velük azonos méretű labdával küszködni, hanem vannak mindenféle passzolási lehetőségek, pici kapuk és alacsonyabb kosárpalánkok kifejezetten otthoni használatra. Ezek nagyon szuperek, bár egyébként a balatoni szabadstrandon két fa közé kifeszített kötéllel is lehetett óriási röplabdameccseket játszani (csak néha vitatkozni kellett, hogy akkor ez most „háló” alatt vagy fölött volt), szóval 

szerintem, ha labda van, minden van nagyjából. 

De lehet kapni olyan hálót is, ami nem dől el a földön, tök menő. Persze azért nekünk is van kis palánkunk meg kis kapunk is, biztos, ami biztos. Sőt, szerintem lassan hálónk is lesz. A röplabda azért inkább a nagyobb, iskolás gyerekekkel játszható jól családi körben. 

A foci alapjainak az elsajátításhoz egyébként fociedzők is lufit ajánlanak a legkisebbeknek, amivel lehet kapura rúgni, aztán egy-egy elleni „meccseket” játszani. Később ez cserélhető kisebb és könnyebb labdára, és lehet bóják segítségével labda szlalompályát építeni és célba rúgósat játszani.

A kosárlabdánál az úgynevezett szálkázás az, amikor a palánkot körberakjuk bójákkal (vagy egyéb jelölőkkel), és minden ponton úgy lehet áthaladni, ha bedobod onnan. Ha nem sikerült, a következő játékos jön, te addig nem tudsz tovább haladni. Értelemszerűen az nyer, aki végighalad az összes ponton.

Víz+labda – a legjobb kombó

Gyerekkorom legkedvesebb nyári emlékei közé tartozik, amikor időnként vérre menő küzdelmeket folytattunk a rokongyerekekkel és a lelkes szülőkkel a bokáig érő Balatonban – egyetlen kislabdáért.

Négy fő és egy marokméretű, de nem túl könnyű gumilabda kell az élvezetes játékhoz. Megfelelő szülői óvatossággal egészen kis kortól lehet játszani ezt a klasszikust: két csapat, egy labda, a szabályokat pedig a gyerekek kora és vérmérséklete határozza meg. (Ovisokkal nyilván finoman bánunk, de amikor tizenévesen, már szülők nélkül játszottuk ugyanezt, akkor azért volt ott izomból arcba fröcskölés, víz alá nyomás és fürdőruharángatás is bőven – amire természetesen nem biztatnék senkit.) Megjegyzem, a szabályok lazulnak, ahogy a gyerekek nőnek, és főleg, ha a szülők kikerülnek a képből.

Mindenesetre az én gyerekkoromnak nagyon fontos pillanatai voltak, amikor a szüleim beálltak velünk játszani, nem foglalkozva azzal, hogy bénán röplabdáznak, vagy sem, hogy szépen áll e rajtuk a fürdőruha, amikor ugrálnak a repülő labdáért, vagy hogy mit szólnak a vendégek a pingpongasztalhoz a nappaliban. (Általában örültek, és beálltak forgózni). Szóval az én tervem is ilyesmi, kivéve, hogy sajnos nem fér el egy pingpongasztal a nappalinkban. De a konyhában, végül is, némi rendezkedés után…

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Geber86