–

Ezért jártam kisiskolásként négy-öt különórára párhuzamosan (szegény szüleim pedig cipelhettek, amíg nem voltam elég nagy ahhoz, hogy egyedül igyekezzek kézben tartani ezt a sok mindent). Ezért próbáltam ki az elmúlt években harmincnál is több sportágat (ebből húsz körülit huzamosabb ideig is megtartva az életemben), és tanultam meg három hangszeren játszani, az egyéb ilyen-olyan hobbikról nem is beszélve. Félreértés ne essék, soha senki nem kényszerítette rám ezeket a dolgokat, egyszerűen csak hajtott a megismerés vágya, és ha jött egy új lehetőség, hát örömmel ugrottam fejest bele – legyen az vitorlástábor, énekkar vagy agyagozás. Volt, amire ráuntam, volt, ami zsákutcának bizonyult, de rengeteg olyan dolgot próbáltam ki, amihez bármikor szívesen visszatérnék. A mai napig vonzanak az új elfoglaltságok, bár az is igaz, hogy jelentősen visszavettem a tempóból, mondjuk, főleg az idő, és nem a kíváncsiság hiánya miatt.

Ha egy beszélgetés közben feljönnek ezek a dolgok, sokan lenyűgözve hallgatják, mennyi mindenben kipróbáltam már magam, és számos barátságom született már a sokféle érdeklődési köröm által, ami kapcsolódási pontot nyújtott.

Mégis, néha őszintén, tiszta szívből tudom irigyelni azokat, akik megtalálták azt az EGY dolgot, aminek, ha nem is a teljes életüket, de a figyelmüket és energiájuk nagy részét tudják szentelni.

Mert igazság szerint én annyi mindenhez értek, hogy valójában nem értek semmihez.

Rengeteg barátom van, aki kiemelkedő eredményeket ért el, a zene, a sport területén vagy van egy imádott szakmájuk, ami kitölti az életüket. Vannak, akik gyerekkoruk óta tudják az irányt, mások felnőttként találtak rá a hivatásukra; mesterei a területüknek, és valóban meglátszik a sokéves munka és kitartás a teljesítményükön. Teljes fókusszal haladnak az úton, fantasztikusabbnál fantasztikusabb dolgokat elérve, ösztöndíjak, versenyeredmények, előléptetések, én pedig csak lesek.

Hiszen, ha csak egy-egy konkrét hobbimra nézek, nemhogy kiemelkedő nem vagyok, de sok téren még átlagosnak is gyenge. A régebben felszedett tudás nagy része a gyakorlások el-elmaradozásával megkopott, az idő és az elszántság hiánya pedig nem engedi, hogy visszaszerezzem a rutinomat. Idejét sem tudom már, mikor voltam valamiben én a LEG (a legfiatalabbat leszámítva, de ez illékony titulus).

Mostanában már csak ELÉG szeretnék lenni.

Voltak olyan elfoglaltságaim, amik megkövetelték volna, hogy száz százalék figyelmemet adjam a témának; az ilyen helyeken nem volt sokáig maradásom, bármennyire szerettem is ott lenni. Sok sportot szinte lehetetlen nem versenysportként, csak az öröméért űzni, bizonyos idő után nincs olyan, hogy te csak eljársz oda ugrabugrálni – pláne ifjúsági vonalon. 

„A csapat tesz minket valóban sikeressé” – Interjú a világ legjobb vörösborát készítő csapat két női munkatársával

WMN Life – 2022. március 27. – BG

Még egyetemet is úgy választottam, hogy ne zárjak ki vele túl sok lehetőséget (bár így nem leszek orvos, de ezzel mindenki jobban jár), és újra meg újra felüti bennem a fejét az imposztorszindróma, hiszen nem értek semmihez sem eléggé. Még csak nem is „rendes” közgazdász leszek, ha megkapom a diplomámat. Egyszer valakinek fel fog tűnni, hiszen most is épp „csak írogatok”, mászogatok meg dolgozgatok, zenélgetek.

Persze rengeteg előnye is van, eléggé „multifunkciós” lettem az elmúlt években, hiszen annyiszor kezdtem a nulláról megtanulni új dolgokat, hogy nem rettent meg, ha megint erre van szükség.

Nagyjából bárkivel tudok beszélgetni, aki szeretne velem, és viszonylag hamar tudunk találni egy közös hobbit. Nem nagyon tudnak olyan programot mondani a barátaim, amire nemet mondanék, a régi tapasztalatok pedig egészen váratlan helyzetekben bizonyultak már hasznosnak.

Megváltozni, azt hiszem, már nem fogok, és ameddig nem kényszerít rá az élet a választásra, hát lubickolok a saját középszerűségemben.

Pichler Zsófi