Balatoni József: Én nem azért tüntetek, mert ebből politikát szeretnék kreálni

–

Még nevetek is ezen a helyzeten, bár lassan már csak kínomban. Közben persze megy a hergelés ellenünk, a kommentelők meg böfögik vissza az évek óta beléjük sulykolt mantrát a folyamatos béremelésről, a szünetekről, a kevés munkáról, meg persze mindenféle politikai nyomásról. Holott ennek baromira nem ez a lényege, sőt.

Én nem azért tüntetek, mert ebből politikát szeretnék kreálni,

azt már sajnos megtette a kormány hosszú évek alatt. Nem is valaki felbérelésére, kérésére teszem, és nem is pénzért. Hanem azért, mert diplomás pedagógusként látom, mekkora a baj, mekkora károkat okoz ez a mostani rendszer a gyerekeknek, pedagógusoknak.

Azonnali és jelentős változásra van szükség.

A szülők is kifejezhetik a szolidaritásukat úgy, hogy aznap csak tízre küldik be a gyereküket az iskolába

Természetesen gyermekfelügyelet lesz – hiszen az is az álláspont, hogy az iskola alapfeladata a gyerekek őrzése, ami szintén elgondolkodtató, hogy nem az oktatás és nevelés az alap –, ezt a nem sztrájkoló kollégák fogják ellátni. Mert vannak sokan, akik nem akarnak sztrájkolni, amitől egyrészt szomorú vagyok, másrészt nem értem.

Hallottam pár érvet, megpróbálok reagálni.

„Mi lesz addig a gyerekekkel? Nem akarom otthagyni őket.”

Két óra, szóval nem lesz velük semmi, a világ sem dől össze. Sőt. Mi lesz a gyerekekkel, akik nap mint nap hátrányt szenvednek a rendszer hibái miatt? Az a baj, hogy ezért bírja még az oktatás, mert mi mindent megteszünk a „gyerekek érdekében”, mindent tűrünk, holott ezzel csak nekik teszünk rosszat. Sőt, ezt ki is használja a rendszer, hiszen emiatt dolgozunk sokszor ingyen, vállalunk el mindent. Lehet, hogy ebből most lett elég, ennek most kell véget vetni. 

„Úgyis retorzió lesz belőle.”

Igen? És mi? Kirúgnak mindenkit, aki részt vesz benne? Ugyan. A kritikus tömeggel nem tudnak mit kezdeni. Persze, jogos, hiszen több helyen a tankerületek megtiltották a sztrájkot – kérdezném, milyen alapon –, szóval akár még retorziót is alkalmazhatnak az iskolák ellen a későbbiekben. Mert pont ez az eszközük. És akkor sose legyen ennek vége?

„Levonják a bérünkből.”

Két óra. Az az összeg még egy napi bevásárlásra sem elég. Sőt. Egyenesen nevetséges összeg. És mégis van, aki sajnálja ezt a kábé kétezer-ötszáz forintot arra, hogy kifejezze azt, mennyire nem ért egyet azzal, ami hosszú évek óta zajlik az oktatásban. A levonás pedig abszolút jogos, sztrájk idejére nem jár bér. Mondjuk, akkor munkát se várjanak el.

„A két óra semmit sem ér.”

Valóban, ebben igazat kell hogy adjak, magam is sokkal határozottabb, drasztikusabb lépéseket tennék, hogy mindenki megérezze, mekkora baj van. Ám jelenleg ennyit lehet tenni. Akkor inkább ne tegyünk semmit, mert ez kevés? De. Tegyünk. Most ennyit, máskor többet. Addig, amíg nem javul a helyzet.

„Régen sem volt jobb.”

Tudom. Akkor most se legyen? Meg sosem? Régen áram sem volt. Most se legyen? Nem értem. Tényleg.

„Jó ez így.”

Na, ezt végképp nem értem. Ez bizony senkinek nem jó. Se a gyerekeknek, se a pedagógusoknak, se a szülőknek, se az országnak. Senkinek! Senkinek!

Mert mi is a jó?

Jó az, hogy a gyerekek iszonyatos terhelésnek vannak kitéve?

Jó az, hogy nem kapják meg a megfelelő minőségű oktatást?

Jó az, hogy a bérünk olyan alacsony, hogy sokaknak kompenzációt kell kapniuk a minimálbér eléréséért?

Jó az, hogy „a nagy béremelést”, amivel folyamatosan kampányolnak és támadnak minket, hergelnek mindenkit ellenünk, nyolc év alatt teljesen elvitte az infláció, és ma már olyan, mintha semmit sem kaptunk volna?

Jó az, hogy a mi bérünk az egyetlen, ami minden évben romlik és csökken az inflációval, mert nem inflációkövető?

Jó az, hogy a béremeléssel a terheink is megnőttek, és egy-egy feladattól eltekintve (például érettségi) minden pluszmunkát ingyen kell hogy végezzünk?

Jó az, hogy nem az iskola mondja meg, hány órára van szüksége, hanem a tankerület mond egy óratömeget, ami lehetetlenné teszi a tehetséggondozást, csoportbontásokat, a minőségi munkát?

Jó az, hogy több ezer ember hiányzik a rendszerből – amit most még tetézett januárban az oltatlan kollégák elküldése –, az ő munkájukat is mi látjuk el, a bérük pedig eltűnik a rendszerben?

Jó az, hogy elavult felszerelésekkel dolgozunk, kopott táblára írunk krétával, a gyerekek pedig régi padokban, kényelmetlenül ülnek napi hat-nyolc órát? 

Jó az, hogy a tankerületi igazgatók döntenek mindenben, az iskoláknak pedig szinte semmilyen jogkörük nincs?

Jó az, hogy az intézményvezetők jószerivel adminisztratív végrehajtók, akik nem mondhatnak ellent semminek?

Jó az, hogy 2022-ben az oktatás még mindig a múlt ezred hagyományait követi, és nem halad a korral, a gyerekek igényeit egyáltalán nem veszi figyelembe?

Jó az, hogy összecsapott, szakmaiatlan tankönyvekből kell tanulni és tanítani, a jó könyvek pedig tiltólistásak?

De tényleg. Ez jó?!

Ha igen, akkor neked nem számít a saját munkád, a gyerekek jövője. Neked akkor nem számít semmi. Sajnos.

Én még hiszek

Hiszem, hogy együtt, összefogva változást tudunk elérni.

Hiszem, hogy együtt, összefogva ki tudunk állni hétfőn az oktatásért, a gyerekekért, magunkért, a jövőért.

Nemcsak a felsorolt pontokért, hanem mindenért.

Pártoktól és pártszimpátiától függetlenül.

Mert ez nem erről szól.

Ez sokkal többről szól.

Legyünk minél többen, csatlakozzatok hozzánk, kapcsolódjunk egymáshoz!

Balatoni József

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / dejankrsmanovic