–

Kíváncsi lennél rá, ki árult el a múltban?

Néhány napja a Vice oldalán jelent meg egy rendkívül érdekes cikk arról, hogy mennyi minden van az életünkben, amiről nem akarunk tudomást szerezni. A német hidegháború idején a Stasi, azaz az Állambiztonsági Minisztérium több tízezer nem hivatalos kollaboráns segítségével figyelte meg a Német Demokratikus Köztársaság állampolgárait. 1989-re 189 ezerre volt tehető a besúgók száma, akik bizalmas információkkal szolgáltak szomszédaikról, munkatársaikról és akár a barátaikról is. Gyakori eset volt, hogy ezeknek a jelentéseknek eredményeképp vesztették el sokan az állásukat, akár pusztán azért, mert egy tiltott nyugat-németországi puding árválkodott a polcukon.

A berlini fal lebontása után nyilvánossá és mindenki számára elérhetővé váltak azok az akták, amelyek egyértelműen dokumentálták, hogy ki, kiről és mit jelentett. Sokan azonban úgy döntöttek, inkább a tudatlanság megnyugtató homályába révednek, és

nem szeretnék tudni, kik árulták el őket a múltban.

Ez a szándékos tudatlanság tankönyvi példája, ami elsőre talán negatív felhangot sejtet, de ez sokkal inkább egy tudatos döntés amellett, hogy valamit nem szeretnénk megismerni. És ez bizonyos esetekben kifejezetten hasznos. 

A semmi csinálása – Dr. Gyurkó Szilvi visszatér!

WMN Life – 2022. január 20. – GySz

 

Így óvjuk a mentális egészségünket

Ralph Hertwig, a Max Planck Emberi Fejlesztési Intézet pszichológusa és a 2021-es Deliberate Ignorance: Choosing Not Know című könyv társszerkesztője behatóan tanulmányozta, hogy az emberek milyen döntéseket hoztak a Stasi-fájlokkal kapcsolatban, és miért. Az okok sokfélék voltak: néhányan attól tartottak, hogy egy szerettükről derül ki az árulás, mások attól féltek, hogy egy ilyen csalódás után képtelenek lennének megbízni bárkiben is, de olyan is akadt, aki pedig nem akarta, hogy megkérdőjelezze a jövőben a saját emberismeretét.

Nem szükséges azonban szélsőséges háborús helyzet ahhoz, hogy az agyunk a szándékos tudatlanság eszközét válassza a mentális egészségünk megóvása érdekében.

Ennek révén ugyanis hatékonyan kímélhetjük meg magunkat a többletinformációktól, a negatív érzésektől, és könnyebben fenntarthatók a magunkról és másokról alkotott meggyőződéseink.

Ugyanakkor a szándékos tudatlanságnak jócskán megvannak a veszélyforrásai is

Különösen egy pusztító világjárvány kellős közepén, amikor több dezinformációval találkozunk, mint valaha. (A fake newsról és az összeesküvés-elméletekről ITT írtam korábban.)

Ha például valaki úgy dönt, hogy szándékosan nem akar tudomást venni az esetleges Covid-fertőzöttségéről, vagy a klímaváltozás drámai hatásairól, annak súlyos rövid és hosszú távú következményei lehetnek a saját és a környezete számára is. Tehát nemcsak a tudásra szomjazás és a kíváncsiság mögött meghúzódó indítékokat érdemes sok esetben megértenünk, hanem azt is, mi áll a döntés mögött, ha azt mondjuk: „Ezt nem akarom tudni”. Hartwig szerint érdemes szem előtt tartanunk John Stuart Mill „ártalomelvét”:

ha a döntésünk – miszerint valamiről nem szeretnénk tudomást szerezni – másokra nézve veszélyes lehet, a választásunk nagy eséllyel etikátlan.

A szándékos tudatlanságot alaposan át kell gondolni, és biztosnak kell lennünk abban, hogy ez másokra nem hat negatívan.

A cikkben Ekaterina Kubyshkina, a brazil Campinas Egyetem ismeretelméleti- és logikaszakértője rávilágít arra az általánosan berögzült felfogásra is, hogy a tudatlanságot a bűnnel, míg a tudást az erénnyel azonosítjuk. Mint mondja, már Platón barlanghasonlata is azt a nézetet erősítette, hogy a barlang belsejében található sötét világ a tudatlanságot szimbolizálja, mellyel szemben a tudás, az igazság fénye által megvilágított tér áll. Hertwig azt is hozzáfűzi, hogy amikor a tudást ily’ módon ábrázolják, a tudatlanságot könnyen azonosítjuk lustasággal, passzivitással, holott gyakran éppen az önkontroll aktív eszköze ez. Szemléletes példa erre, ha az asztalon hever egy barátunk naplója, de nem olvasunk bele. A szándékos tudatlanság döntés kérdése, amikor direkt, önszántunkból szeretnénk, ha egy információ ismeretlen maradna számunkra. Ezzel a lehetőséggel még a legnagyobbak is éltek: Amikor James Watson, a DNS-struktúra egyik társfelfedezője saját genetikai állományát szekvenálta, azt kérte, ne tárják fel előtte a tényt, hogy megtalálható-e a szervezetében az Alzheimer-kórra való hajlamért felelős gén. 

Akinek bodza virágzik a hűtőjében – A nagymarosi füvesasszony varázslatos élete

WMN Life – 2022. január 20. – INK

 

Az emberek többsége az olyan információkra nem kíváncsi, amelyek elronthatják a jövőképüket

Biztosan mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki azért nem jár orvoshoz és szűrővizsgálatokra, mert retteg, hogy kiderül, valami komoly baja van. Kockáztatva akár, hogy éppen ezzel válik egy kezdetben jelentéktelen probléma súlyossá. De a betegségeket és a halált érintő kérdéseknél jóval profánabb, amikor egész egyszerűen nem szeretnénk tudni, hogy egy filmben vagy könyvben, mi lesz a nagy váratlan fordulat. (Tegye fel a kezét, akinek például elspoilerezte valaki a Bosszúállók: Végjáték befejezését. Egy fő jelen.)

Jöjjön néhány érdekes adat a cikkből, mert a statisztikákat mindenki imádja:

  • Jennifer Howell, a Kaliforniai Egyetem pszichológusa laboratóriumban végzett megfigyelései alapján, amikor az emberek egy videót néznek, körülbelül 80 százalékuk nem akarja, hogy elmondják nekik, hogyan végződik a videó. Illetve azoknak is jelentős az aránya – erre már nem tér ki az anyag, hogy ez pontosan mit jelent –, akik nem akarják tudni a születendő gyermekük nemét.
  • Vizsgálatok szerint az emberek 75 százaléka nem akarná tudni, hogy a párjában felmerült-e a megcsalás gondolata – függetlenül attól, hogy ez végül bekövetkezett-e, vagy sem.
  • A válaszadók 40 százaléka azt sem akarná tudni, ha a párja homofób, rasszista vagy szexista lenne.
  • Megkérdezett egyetemisták nagy része állítólag nem volt kíváncsi arra, hogy a társaik vonzónak találták-e őket, amikor a képeiket feltöltötték egy Szexi vagy nem? típusú oldalra.
  • Statisztikai adatok alátámasztása nélkül a cikk szerzője megjegyzi, hogy az emberek jellemzően arra sem kíváncsiak, hogy a szüleik maszturbálnak-e. Meg szerintem úgy egyáltalán a szexuális életükre semmilyen szinten.
  • Egy 2017-es pszichológiai tanulmány szerint a német és spanyol emberek 85-90 százaléka nem szeretné tudni, hogy mikor fog meghalni, illetve azt, hogy el fog-e válni.
  • Ugyanez a vizsgálat azt mondta ki, hogy 40-70 százalék (itt picit tágnak érzem a szórást, de Churchill óta tudjuk, hogy a statisztikákat azért nem kell olyan komolyan venni) nem akart tudni arról, hogy mit kapnak karácsonyra. Arra a kérdésre, hogy ha egy kék zafírt vásárolnának Srí Lankán 2000 euróért, szeretnék-e tudni, hogy hamisítvány-e, a résztvevők 48,6 százaléka nemmel, míg 51,4 százalékuk igennel válaszolt.
  • A szándékos tudatlanság gyakoribb volt, mint a kiapadhatatlan tudásvágy: a válaszadók pusztán egy százaléka felelte azt mindenre, hogy szeretné tudni.
  • Egy 2016-os tanulmányban a résztvevők 39 százaléka jelentette ki, hogy nem szeretné tudni, mekkora esélye van rákos megbetegedésre. Egy hasonló tanulmány kimutatta, hogy a főiskolás korú nők 21 százaléka, a 35 év feletti nők 24 százaléka nem akarná tudni, mekkora esélye van a mellrákra. A Huntington-kór magas kockázatának kitett embereknek csak körülbelül 10-15 százaléka választja a genetikai vizsgálatot annak megállapítására, hogy kialakul-e náluk a betegség.
  • A HIV-tesztet kérő emberek tíz százaléka sosem tér vissza az eredményéért.

Ralhp Hertwig arra is rámutat, hogy minél idősebb az ember, annál inkább választja a szándékos tudatlanságot. Ez egyrészt fakadhat abból, hogy addigra szívesebben választjuk ezt az érzelemszabályozási stratégiát, vagy egész egyszerűen már korunkból fakadóan telítődve vagyunk az információkkal, nem vágyunk többre.

  

Sok esetben a szándékos tudatlanság pedig olyannyira a hasznunkra válik, hogy személyeket védelmez, csökkenti az elfogultságot. Amerikában például nem lehet esküdtszéki tag, akinek korábban volt bármilyen kapcsolata a vádlottal, de a New York-i Filharmonikusok és más klasszikus zenei csoportok is „vak meghallgatásokat” írnak elő, hogy ezzel segítsék a tagok diverzifikálását.

A szándékos tudatlanság egyúttal annak az elfogadása is, hogy az időnk és a befogadóképességünk véges, a világban elérhető információ viszont végtelen.

Az ókori Görögországban a delphoi jós is kimondta, hogy Szókratész Athén legbölcsebb embere. Nem azért, mert ő volt a legokosabb, hanem azért, mert tisztában volt vele, mennyire tudatlan.

Én például nem szeretném tudni, hogy hányan olvasták el ezt a cikket az elejétől a végéig. Félek, túlságosan bántana, hogy milyen kevesen.

És te mire nem vagy kíváncsi?

Krajnyik Cintia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Camrocker