–

2016. június 22-én, egy nappal a Brexit-szavazás előtt a Daily Express hatalmas, London gazdasági központjában található irodájában ültem. Az online részlegen dolgoztam külpolitikai újságíróként, valamint mindenes hírszerzőként, és éppen vadul kutattam a neten. Próbáltam olyan cikkeket, elemzéseket találni, amik azt tárják fel, hogy egy esetleges Brexit milyen gazdasági következményekkel járna.

Nem találtam semmit. Csak populista írások sorjáztak mindenhol (köztük a Daily Express felületein is), amiknek az volt a lényege, hogy Nagy-Britannia újra legyen szabad ország, és rázzuk le magunkról az Európai Unió vízfejű, erőszakos rendszerét.

A briteknek úgy kellett döntést hozniuk a kilépésről, hogy nem volt elég információ a birtokukban 

Aztán megtörtént a szavazás, és ahogy másnap, az eredmények megjelenése után beértem a munkahelyemre, több kollégát is sírni láttam. Tudták ugyanis, hogy a Daily Express maga is része volt a keletkezett problémának, hiszen a média nagyban hozzájárult a Brexit-voksolás végeredményéhez.

És tudjátok, hogy azon a napon mi volt a legkeresettebb kutatási kulcsszó a Google-ön Angliában? Az, hogy „Mi az Európai Unió?”.

A kutatások aztán kimutatták, hogy a döntést nem a fiatalok, nem a képzett réteg, és nem London hozta meg, hanem a vidéki, kevésbé iskolázott, idősebb szavazók. Azok, akik már kevésbé fogják elszenvedni a döntés következményeit.

Én ugyan nem vagyok gazdasági szakértő, de a zsigereimben éreztem, hogy ez a csodálatos ország harakirit követett el, aminek a következményeit minimum évtizedekig fogja nyögni. A legijesztőbb az volt, hogy a kilépéskor még össze sem állították azokat a szakértői csoportokat, amelyek kidolgozták volna a Brexitet követő jogi és gazdasági működést. Érezhető volt, hogy a vezetőket teljes mértékben meglepte, ami bekövetkezett. Erre senkinek nem volt valós forgatókönyve.

„Angol hülyék, hülye angolok”

2021. szeptember 25-e, szombat reggel hét óra. Üzemanyagért állok sorba a helyi benzinkúton, ahová két irányból vár a tömött autósor. Mire a kúthoz érek, egymással üvöltöznek az autósok, hogy melyik irányból érkező hajthat be előbb a kincset érő üzemanyagért.

Egy héttel később a helyzet tovább romlik. Már nincsenek sorok. Ugyanis egyetlen helyi kútnál sincs már benzin, mindegyik kút száraz. Bármelyik hazai barátomnak, családtagomnak mesélek a helyzetről, mindenki – kivétel nélkül – a Monty Pythont idézi: „Angol hülyék, hülye angolok. Hova mentek, hülyék?” Igazuk van,

a helyzet tragikus, de minimum tragikomikus.

Friss hír, hogy egy silós kamiont a minap több mint húsz autós követett abban a reményben, hogy valahová üzemanyagot szállít, és így tudnak majd tankolni. Míg a kamion a céljához nem ért, és ki nem derült, hogy valójában maltert szállított… Valóban, a Monty Python is írhatta volna ezt a jelenetet, de helyette az élet írta. Viszont jól érzékelteti a helyzet kiélezettségét.

A krízis mögött húzódó ok, hogy a Brexit rendelkezései miatt nagyon sok – többnyire alacsonyabban képzett – munkavállaló elhagyta az országot, többek közt a kamionsofőrök is. Utánpótlás pedig – az újonnan bevezetett vízumrendszer miatt – nem érkezett.

Üzemanyag volna, de nincs, aki a benzinkutakra szállítsa

A helyzeten kicsit rontott az emberi hülyeség is. Ugyanis ahogy az első hírek megjelentek a problémával kapcsolatban, sokan pánikvásárlásba kezdtek. Volt, aki nemcsak az autóját töltötte fel, de számos kannát is. Sőt, olyan is akadt, aki bevásárlószatyorba töltötte a benzint.

A kormány hetekig csak gondolkodott a megoldáson (írhatnám azt is, hogy töketlenkedett, de úrinő vagyok), végül a legfrissebb információk szerint arra jutott, hogy a hadsereget fogják bevonni a szállításba. A jogosítványok kiadásáért felelős szerv, a DVLA (Driver And Vehicle Licensing Agency) pedig levélben keresi meg mindazokat a sofőröket Angliában, akiknek van teherautóra érvényes jogosítványa – abban a reményben, hogy átmenetileg be tudják őket vonni a szállításba.

Szintén pedzegetik – a karácsonyi elakadásokat megelőzendő, – hogy bizonyos munkaterületek munkavállalóinak megnyitják az országot, de csupán egy átmeneti, három hónapos időszakra. Ami önmagában elég visszatetsző megközelítés:

„Ide jöhettek, de csak addig, amíg minket kisegítetek a bajból, aztán mehettek is, isten áldásával”.

Egyétek meg, amit főztetek!

Nem különösebben meglepő válasz erre sok országból a középső ujj finom bemutatása volt. „Magatoknak okoztátok a bajt, gőgös módon elüldöztétek a Kelet-európai munkaerőt, hát egyétek meg, amit főztetek” – nagyjából ez a lengyel kamionsofőrök válasza a felvetésre.

A gyermekem az üzemanyaghiány kialakulása után néhány nappal azzal a hírrel állított haza, hogy a suliban jelezték, elképzelhető, hogy át kell állni online oktatásra. Nem a Covid miatt – az már olyan tavaly nyári, lejárt lemez volna. Nem. Hanem azért, mert a tanárok nem fognak tudni bemenni dolgozni. 

Mindehhez kis adalék, hogy a szomszédos kis Tescóban a friss termékek polcai rendre üresen tátonganak. Csak a tartós termékek elérhetők folyamatosan.

Se a feldolgozóipar, se a szállítmányozás nem megy problémamentesen, így az áruellátás akadozik.

Csökkenő benzin, növekvő árak és frusztráció 

Ahogy telnek a napok, az emberek türelme is fogy, érezhetően egyre nagyobb a frusztráció. A hírekben olvasom, hogy egy londoni kútnál valaki kést rántott, mert egy szemtelen autós – a sort kikerülve – megpróbált előbb a kúthoz érni. A hírt olvasva megfogadom, hogy ha legközelebb találok olyan benzinkutat, amelyiknél még van miért sorban állni, sztoikus nyugalommal fogom kivárni a sorom, és nem idegesítem fel magam a szemtelenkedőkön. Szükség is van a belső békére és az összes humoromra.

Néhány nappal később, a munkahelyem közelében másfél óra sorban állás után (!) tudok benzint venni, maximum 35 font értékben. Mint a háborúban vagy Covid idején: maximalizálják, hogy egy autós mennyit tankolhat – hogy több embernek is jusson. De a kút nyolc állásából is csupán négyben van üzemanyag.

Minden irányból állnak, tolakodnak az autósok, mindenki előbb szeretne a töltőpisztolyhoz jutni – mert az is benne van a pakliban, hogy kiállod a sort, de mire odaérsz, már nincs benzin.

Kellemes zenét hallgatok, próbálok mosolyogni, de nem tudok nem szorongani a helyzet miatt. Viszonylag hamar világossá válik, hogy el kell kezdenem máshogy szervezni az életünket. Az a soha nem látott és elképzelhetetlennek tűnő helyzet állt elő, hogy az üzemanyagtól függ majd, hogy be tudok-e menni dolgozni hosszú távon, illetve el tudok-e menni elintézni egy nagyobb bevásárlást, vagy be kell érnünk azzal, amit a Brexit miatt szintén kissé foghíjas, sarki kisboltban be tudunk szerezni. Arról nem is beszélve, hogy céges szinten, két év után az első személyes rendezvényünk is könnyen meghiúsulhat, ha esetleg sem a kiszolgáló személyzet, sem a vendégek nem tudnak majd utazni.

Covid és Brexit utórengések

Ez itt a Brexit – real time. Az a valóság, amiről senki nem beszélt, amikor a politikusok a szavazóurnához hívták az embereket. A Covid mintha jegelte volna a Brexit okozta hatásokat, de most, hogy a pandémia csitulni látszik, hirtelen mintha a Brexit utat törne. Viszont a Covid rontott a kilépés gazdasági következményein. Remek kombináció.

Amit most tapasztalunk, az még csak a jéghegy csúcsa. Hallani lehet áremelkedésről, elszálló inflációról, adóemelésről, áruhiányról.

A karácsonnyal kapcsolatosan már az egész ország szorong, mert hetek óta arról cikkez a sajtó, hogy nem lesz pulyka – és más szárnyas állatok is kevésbé elérhetők, ugyanis a feldolgozóiparban sincs elég munkavállaló. A KFC már csökkentett menüvel várja az éhes vendégeket és a nagyon népszerű, szintén csirkés ételeket kínáló Nando’s is bezárni kényszerült jó néhány éttermét.

A feldolgozóipar normális esetben negyvenezer embert foglalkoztat, de jelenleg ebből az ágazatból hétezer munkás hiányzik. 

És ez csak egyetlen terület, amit érzékenyen érint a Brexit. A hírek szerint rengeteg termék hiányozhat majd – a normális esetben – roskadozó karácsonyi polcokról. Sőt az sem garantált, hogy lesz fa, amit feldíszíthetünk, ugyanis karácsonyfát sem biztos, hogy lehet majd kapni.

A Brexit-helyzetnek nyilván nem tett jót a pandémia sem. Extra kiadást jelentett az államnak például az, hogy tömegek voltak egy évig furlough-n, vagyis fizetett szabadságon.

Most az állam által a pandémia idején kifizetett gyorssegélyeket megemelt adó formájában igyekeznek majd pótolni.

Az elvándorolt munkaerő pedig egyre élesebben érezteti a hiányát. Talán oldaná a helyzetet, ha módosítanák a vízumkényszert bizonyos munkavállalói rétegek számára, de nemcsak átmenetileg, hanem hosszú távra. Különböző területek lobbistái folyamatos nyomás alatt tartják a kormányt, hogy mihamarabb enyhítsenek a szabályozáson. 

  

Egyelőre azonban konkrét lépések nem történtek

Félő, hogy a romló gazdasági helyzet további – ezúttal akár magasabban képzett –munkavállalókat fog arra ösztönözni, hogy távozzanak. Ebbe az országba ugyanis sok magasan kvalifikált munkavállaló a magas életszínvonal és a jó társadalmi állapotok miatt költözött, de mindez most (a közhangulattal együtt) jelentősen romlani kezdhet. A képzett munkaerő távozása pedig vélhetően tovább rontaná Nagy-Britannia gazdasági helyzetét. A kérdés az, hogy a kormány képes lesz-e gyors és konkrét megoldásokat nyújtani és megfordítani a lejtmenetet?

Kégl Ági

A képek a szerző tulajdonában vannak