–

Boldog Kata személyi edző egy békéscsabai fitneszteremben, Brucker Mirkó fodrász, a főváros egyik szalonjában készíti a frizurákat, Buru Éva kreatív közösségi terével a budapesti specialty kávéközösség egyik oszlopos tagja, Uhrin Barbara mint kozmetikus három év alkalmazotti lét után most lép a magánvállalkozók útjára Gyomaendrődön, Zölderdő Zsombor pedig 2019 nyarán testvérével nyitott Győrött egy tésztázó-levesező helyet.

Látszólag nagyon különböző területeken dolgoznak, eltérő helyi adottságokkal, de összeköti őket, hogy az elmúlt időszakban számtalan nehézséggel találkoztak. Illetve az is, hogy ebben a 15 hónapban egyetlen cél lebegett a szemük előtt: hogy túléljenek és kitartsanak, amíg és ahogyan lehet. Magukért, a munkatársaikért és a vendégeikért.

„Mindent megoldunk”

Ez már Covidtól függetlenül is szinte Mirkó munkahelyének mottójává vált, de most még határozottabban érezhető. Univerzális jelmondat is lehetne akár: a legtöbben foggal-körömmel küzdenek azért, hogy a következő napon is kinyithassanak. Valakinek kicsit göröngyösebb ez az út, másnak kevesebb lemondással jár. A folyamatos bizonytalanság és információhiány, hogy kinyithatnak-e, kötelező-e a maszk, hányan lehetnek a helyiségben, egy ideig az állami támogatás hiánya vagy a vendégek részéről tapasztalt bizalmatlanság, majd túlkereslet és a volatilis forgalom (az ármozgások mértéke és gyorsasága) mindegyik megkérdezett vállalkozó életét bonyolultabbá tette az utóbbi másfél évben, és ez még ma is valamennyire így van.

De az soha nem is volt kérdés, hogy mindent megtesznek azért, hogy így vagy úgy átvészeljék a legrosszabb napokat. Néhányan tényleg csak a túlélésre játszottak.

A tavaly nyári enyhítés és a mostani újranyitás a vendéglátásban nagyon jól jött, a szépségipari szereplőkhöz a vendégek időről időre úgyis mennek, mindegy, hogy nyár vagy tél van, viszont az edzőterem életében nagyon rosszul időzített a vírus. Kata szerint a nagy melegben „nem abban a ritmusban van edzés, mert mindenki nyaral meg sörözik, meg elmegy futni, meg elmegy úszni”. Most pedig még a védettségi igazolvány is megnehezíti a létesítmény életét, de muszáj alkalmazkodni a szabályokhoz, mert amellett, hogy felelősen szeretnének működni, a büntetés mértéke sem elhanyagolható tényező.

„A mi szakmánkban nem tudunk távolságot tartani, kevés intimebb hivatás van a kozmetikusénál” – meséli Barbi. Egyébként is alap volt a gyakori kézmosás és fertőtlenítés, és állítása szerint amióta itt a járvány, próbál kínosan ügyelni arra, hogy nagyon látványosan csinálja ezeket a mozdulatokat. A vírus egyébként folyamatosan téma a kezelések közben, elég nehéz így a vendégek relaxációjáról gondoskodni, mentálisan és lelkileg is megterhelő ez az időszak. Mirkó is kiemeli, mennyire szürreális volt, amikor néha „igazságot kellett tennie” egy vírustagadó és egy extrán parázó vendég között.

Volt, akinek a beszállítóval vagy az eszközök beszerzésével gyűlt meg a baja. Egy étterem életében amúgy is elengedhetetlen a gumikesztyű vagy a fertőtlenítő használata, de most mindenki más is szükségét érezte, hogy készleteket halmozzon föl otthon, így Zsomboréknak is csak hosszas kutakodás és sokszorosára emelt ár megfizetése mellett sikerült ezeket az alapvető holmikat beszerezniük. Évi pedig kénytelen volt egy rugalmasabb partnerre cserélni egyik beszállítóját, mert az nem tudott (nem akart?) a helyzettel együtt alakulni. Szerencsére a segítő szándékot is megtapasztalta, mert volt olyan beszállítója, aki kitolta a felgyülemlett számlák fizetési határidejét év végéig.

Az első két hullám alatt Katáék is találkoztak az emberséggel: a terembérleti díjnak csak egy bizonyos részét kellett kifizetniük, ami jelentősen könnyített a helyzetükön.

„Figyelem, hogy mire van igény, a vendégek pedig figyelik, mire van lehetőség”

– foglalja össze a helyzetet Barbi. A vendégek életébe is jócskán beleszólt a járvány, amire ők egyebek között a megváltozott igényeikkel reagáltak. Sokszor persze a külső kényszer is közrejátszott a szükségletek alakulásában: a kijárási korlátozás, a csak elvitelre kiadott étel-ital, a sok helyen kötelező home office, a maszkhordás vagy a védettségi igazolvány azért kijelölt egy keretet, amiben élték a mindennapjaikat.

Az elején nagyon szembetűnő volt a közösségi bizalomvesztés, emlékezik vissza Évi. Az emberek sokszor inkább az út másik oldalára is átmentek, ha szembejött valaki. Sajnos ez a bizalmatlanság még mindig érezhető, az elviteles forgalom jóval magasabb, de azért napról napra kicsivel mindig többen ülnek be. A kreatív térben a kávézó mellett művészeti, fenntarthatósággal kapcsolatos workshopok voltak, amelyeket szintén megpróbálták átültetni az online térbe, amivel egy teljesen új célközönségre találtak – ez nagyon pozitív felfedezés volt. Az interaktívabb, beszélgetős képzések jól működtek online az első hullámban, de ősszel Évi már tudatosan nem akarta a képernyőtől megcsömörlött embereket még két órára a gép elé ültetni, így most újra a személyes képzésekben bízik. 

„Nagyi, te mit szeretnél?” – Feltehetetlen kérdések, amikor gépek tartják életben azt, akit szeretünk

WMN Life – 2021. július 1. – WMN

 

Felmerült bennük a kávé-házhozszállítás gondolata is,

ha másért nem, hogy a munkaidőket kicsit feltöltsék, de végül a minőség megtartása érdekében elvetették az ötletet. Nem úgy Zsomborék, akik a kezdetektől éltek a lehetőséggel, bár szerintük is összehasonlíthatatlanul jobb a helyben rendelés: egyrészt a minőségi tényezők miatt (nem hűl ki az étel, a zöldek, a sajt frissen kerül rá), másrészt a kapcsolódás lehetősége okán, hiszen nagyon fontosnak tartják az így kapott vendégvisszajelzéseket. Végül fogyasztói és Covid nyomásra kénytelenek voltak egy újabb házhoz szállítós partnerrel is szerződni, amire a vendégek azzal reagáltak, hogy megfordították a helyben rendelt és a házhoz szállított ételek arányát utóbbiak javára. Úgy érzi, most már nincs okuk panaszra.

Nagyon sok helyről hallottuk az érintésmentesség fontosságát, így talán nem meglepő, hogy roppant vonzó lett a kártyás fizetés. Kifejezetten sokan élnek a lehetőséggel, a vírus hatására megugrott a használók száma.

Bár a tendencia valószínűleg nem csupán a Covid hozadéka: a felgyorsult, digitalizált életünkben a kényelmi szempontok egyre fontosabbak, a vendégnek meg elég csak a telefont elővennie vagy az okosóráját a terminálhoz érintenie, és már szaladhat is tovább a dolgára. A fogyasztók közül egyelőre csak kevesen tudják, hogy így is ugyanolyan egyszerűen adható borravaló, ezért nem nagyon élnek vele, de ha edukáljuk őket, a gazdasági szereplők ettől a bevételi forrástól sem esnek el. 

A megkérdezettek közül a vendéglátóegységekben és a kozmetikában már régebb óta működik a kártyás fizetés, és látják, mekkora az igény rá. Mirkó is tervezi bevezetni a terminált, és amíg megérkezik, igyekszik rugalmasan állni a vendégei kéréséhez. Katáék az edzőteremben ilyen bizonytalan bevételek mellett még nem tudtak ennek a beszerelésére elég időt és energiát fordítani, de ami késik, nem múlik, mert látják, hogy lenne rá igény.

Beruházni is sokkal kockázatosabb, és nem feltétlenül csak a pénz miatt… Több jó ötletet a kávézóban is a forráshiány akadályozott meg. A tésztázó viszont mert lépni, és bevezettek egy adatvezérelt, gépesített rendszert, amiben felveszik a rendeléseket, és a készletezést is nyomon tudják követni. Hosszú távon biztosan sokszorosan megtérül majd, mondja Zsombor, már most érzik a rendszerezettség jótékony hatásait.

Bár pénzt igénylő innovációt, például appot nem fejlesztettek Éviék, de több újszerű együttműködést is létrehoztak további kisebb szereplőkkel: a kezdetben kihasználatlan vendégtérbe beköltözött egy másik specialty kávézó kínálata hazai és külföldi pörkölők szemes kávéival és otthoni baristaeszközökkel, illetve most már egy pékség termékei is megtalálhatók náluk. Szerinte

„a jövőben az ilyen együttműködések és partnerségek fognak minket életben tartani: muszáj alkalmazkodni, muszáj összefogni”.

„A kávé egy eszköz a jó közösséghez, hogy jó emberekkel találkozzunk: inspiráljuk egymást, erőt adjunk egymásnak, de most eltűnt az ember a képletből”

A vállalkozások körüli közösség összetartó ereje szembetűnő volt mindegyik beszélgetésben. A támogató szavak, kedves gesztusok, a vendégek részéről tanúsított türelem, ahogy a sokszor fejetlenségbe torkolló állapotokhoz álltak, sokat segített a vállalkozóknak mind üzletileg, mind emberileg. Tudtak mire támaszkodni, erőt meríthettek ezekből az apróságnak tűnő gesztusokból.

Szinte kivétel nélkül igyekeztek valahogy tartani a kapcsolatot a vendégeikkel. A legtöbben a közösségi médiát használták a láthatóság fenntartására, Éviék folyamatosan kommunikáltak a kávézó oldalain, amire sok pozitív visszajelzést kaptak. Barbiék Facebook-csoportban próbálták a tudást úgy átadni, hogy a vendégeik otthoni környezetben is törődhessenek magukkal. „Beszélgetünk, kérdeznek, válaszolunk, tanácsokat adunk, és most már végre időpontot is, nyugodt szívvel” – meséli hálásan a kozmetikus. Ez mindenki számára nyerő helyzetnek bizonyult, mert így megteremtődött annak az igénye, hogy a vendégek hazavigyék magukkal a termékeket a későbbiekben is, illetve nekik szakemberként sem jelentett akkora munkát az újratalálkozás, mert a vendégek folyamatosan törődtek magukkal.

Azért az önállóság szerzett néhány emlékezetes pillanatot Mirkónak a szalonban: „Nagyon sok vicces frizurát láttunk az első alkalmakkor, sokan hozzányúltak a szeretteik vagy a saját maguk hajához.” Aztán főleg a festetős vendégek nagyon bölcsen és bátran elkezdték hívogatni a fodrászt, hogy jó-e az a termék, amit megvettek. Kialakult egy telefonos segélyvonal, így sok-sok tippet és jótanácsot adhatott a hozzá fordulóknak. Így adta vendégei tudtára, hogy ők az elsők, hogy tartoznak valahova.

Kata épp a második hullám közepén vált személyi edzővé, így online órákat nem tartott, de az edzőterem alkalmazottai éltek ezzel a lehetőséggel, és a vendégkör meghálálta. Szerencsére nem volt kérdés, hogy az újranyitáskor visszatér az offline keretek közé a csoportos óra is, így ez legalább nem teremtett fennakadást a terem életében, de a védettségi igazolvány sok fejfájást okoz, és magával hoz néhány támadó, elégedetlen vendéget is.

„Ott halt meg egy vállalkozás, ha nincsenek tervei”

– véli Zsombor. Ők ennek megfelelően tervezgetnek is, de még nem mernek benne teljes mértékben hinni, a bizonytalanság továbbra is elég nagy úr. Szeretnének bővülni, más városokban is megvetni a lábukat, és csak bízni tudnak abban, hogy egy esetleges negyedik hullám nem szól közbe. Barbi is pozitívan, reményekkel telve tekint a jövőbe, és már alig várja, hogy megnyissa a saját nyugalom szigetét szülővárosában. A fodrászat sem panaszkodhat, Mirkó azt mondja, hogy az elején túlélni szerettek volna, de most már akkora a pörgés, hogy – kis túlzással – azt kell túlélniük.

Kata azt mondja, elég nehéz tervezni, mert azt tapasztalja, segítség helyett sokszor inkább az ellehetetlenítés a cél. A vendégekkel vívott szélmalomharc az ő motivációjukat is visszaveti, de igyekeznek felülkerekedni. Évi nem is mer nagyon rövid távon tervezni, azt mondja, mindig megpróbálnak a lehető legjobban alkalmazkodni ahhoz, ami van, immár sokkal gyakorlottabban, három hullám tapasztalatával a hátuk mögött. Nagyon várják, hogy vége legyen a túlélőüzemmódnak, és koncentrálhassanak a távlati célokra is.

Mindenkit megedzett ez az időszak, de remélik, most már jó irányba haladunk.

Deli Csenge

Ha vállalkozóként te is hasonló cipőben jársz, és szükséged lenne egy kis löketre vagy néhány praktikus tanácsra, július 9-ig jelentkezhetsz a Mastercard nyereményjátékára, aminek keretében szakmai mentorálást nyerhetsz.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Egoitz Bengoetxea Iguaran