–

1. Al Ghaoui Hesna kezdésként arra kíváncsi, hogy vagyunk most mentálisan. „Én magam eléggé elfáradtam” – kezdi Dr. Márky Ádám, és azt mondja, saját kis buborékában is hasonlót tapasztal, és mivel tömegközlekedéssel utazik, elég nagy szeletét látja nap mint nap a városlakóknak.

„Az elmúlt több mint egy év azért volt nagyon izgalmas, mert információhiányban, bizonytalanságban és kontrollvesztésben éltünk, és minden élőlény számára ez a három legnagyobb stresszforrás. És ez biológiailag fárasztó.” Valamelyest megnyugtatott ez a gondolat, hogy nincs velem különösebb baj, ez a fáradtságérzet most egy egész generációs kötelék köztünk.

2. Michelisz Norbertnek nagyon ingergazdag volt a Covidot megelőző éve: 2019-ben azzal, hogy megnyerte a túraautó világbajnokságot, elérte az álmát, és rendkívüli sajtófigyelem középpontjába került. Nem tartja magát extrovertált típusnak, kezdetben a szereplést is idegennek érezte, de ahogy jöttek az eredmények, muszáj volt megnyílnia.

„Úgyhogy ezt az elmúlt egy évet igyekeztem arra használni, hogy bezárkózhassak egy kicsit. (…) Igyekeztem ebben a nagyon rossz helyzetben a jót látni, és lehetőleg kihasználni ezt a megváltozott helyzetet, ahogy csak tudtam.”

3. A perspektívaváltás Hesna szerint nagyon fontos, ugyanakkor nagyon nehéz két lépéssel hátrébbról szemlélni magunkat. Hozzáteszi, hogy „krízisben a félelem az pont egy olyan erő, ami képes elvinni minket pozitív irányba, hogy egyfajtaképpen kihozzuk a maximumot abban a helyzetben magunkból, és pluszt ad a teljesítményünkbe, de képes az ellenkező irányba is elvinni minket.

Ami sokszor számít: tisztában vagyok-e azzal, hogy a félelem irányítja a cselekedeteimet, és megengedem-e magamnak, hogy féljek.”

Dr. Márky Ádám erre rögtön reflektál is: 

„Az önkontroll szóban automatikusan arra gondolunk, hogy az érzéseinket és a gondolatainkat kellene kontrollálni, de nem. Azt nem tudjuk. Amikor elfogadjuk meg észrevesszük, hogy ezek vannak bennünk, akkor lehetőségünk van arra, hogy a magatartásunkat tudjuk kontrollálni.”

4. Betekintést kaphatunk Ádám szakterületébe is, és megismerhetjük a pszichológiai rugalmasság egyik tudományfilozófiai hátterét, a funkcionális kontextualizmust. Ebben a keretben „nem az a kérdés, hogy egy érzés az jó vagy rossz, helyes vagy helytelen, jogos vagy jogtalan, hanem az, hogy segít vagy nem segít.” A félelem is nagyon hasonló, és bár az európai kultúrában az van belénk kódolva, hogy minden vagy ilyen, vagy olyan, ezáltal a félelem is csak jó vagy rossz lehet, de inkább úgy kellene megközelítenünk, hogy segít-e bennünket, vagy sem.

Márky Ádám, Michelisz Norbert, Endrei-Kiss Judit és Al Ghaoui Hesna

5. Arra a feltevésre, hogy a stúdióban talán mind a négyen belemennek a félelmeikbe, Michelisz csak rázza a fejét:
„Nagyon sokáig, főleg a pályafutásom elején nem mertem szembenézni a félelmeimmel. Úgy voltam vele, hogy majd a számomra kényelmes, erős területekre fókuszálok, és akkor azzal majd szépen kigazdálkodom, hogy mikor meg mennyire leszek sikeres, de ez nem így működik egy jó sportoló esetében.”

6. Norbert elmeséli azt a szerencsés együttállást is, hogy végül is a gyenge pontjait tudta erősséggé kovácsolni, amiben a vizualizációs gyakorlatok segítettek neki.

„Ez a sok munka volt annak a kulcsa, hogy végül elértem a célomat. Azt tudom tanácsként mondani azoknak, akik nézik most ezt a műsort, és hasonló cipőben járnak, hogy soha ne féljenek”.

„Ne féljenek a félelemtől” – kontrázik Hesna.

7. Gyakori jelenség, hogy a szervezetek és az egyének is érzéketlenné teszik magukat, hogy a nehéz döntési helyzeteket később könnyebb legyen elviselni. Csak sajnos a jóra is érzéketlenné válhatnak. 

„Ez olyan, mint egy inga: az élet olyan, hogy vannak jó érzések meg rossz érzések, jó gondolatok meg nehéz gondolatok… És amikor megpróbáljuk megállítani az ingát, akkor az egész áll meg, és jön az apátia, amikor nincsen semmi” – mondja Dr. Márky.

8. Endrei-Kiss Judit rámutat, hogy valószínűleg most is az apátia fázisában vagyunk, ahonnan Ádám szerint két út közül választhatunk: vagy elkezdjük feldolgozni a nehéz érzéseket, és teret engedünk a jóknak is, vagy a szerekhez nyúlunk, amit könnyen túl lehet tolni, „hogy legyen valami”.

Sajnos ez utóbbi az egész társadalmunkat érintő probléma: a felsőbb rétegek képviselői a „semmi sem elég izgalmas” érzést próbálják elnyomni a szerhasználattal, míg az alsóbb rétegek a valóság elviselhetetlensége okán nyúlnak például az alkoholhoz.

Mindezzel hogyan küzdhetünk meg?

Egyéni szinten kell tudatosnak lennünk, mert sajnos a közösségi média csak rátesz egy lapáttal erre a túlterhelt mentális helyzetre. Fontos szem előtt tartanunk, hogy egyáltalán nem ciki segítséget kérni, legyen az mentálhigiénés szakember, pszichológus, coach vagy pap, akihez fordulunk. Dr. Márky a kisközösségek, például a család fontosságát is kiemeli.

9. Michelisz sportolói tapasztalataihoz nyúl vissza: 

„Ezekben a nehéz helyzetekben így fejlődik az ember, és nyilván törekedni kell arra, hogy ne váljunk érzéketlenné, meg azért empatikusak legyünk, de ha minden kényelmes, egy kicsit az ember úgy egyhelyben toporog.” 

Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy megpróbáljuk a nehezet elvonatkoztatni a rossztól, sőt akár élvezhetjük is, ha a mély vízben úszunk.

10. Dr. Márky szakmai ars poeticája is az, hogy „egy döntés az vagy fontos, vagy könnyű. Ha hozunk egy fontos döntést, akkor az nehéz. Ha értékalapon döntünk, akkor az nehéz. Ha nem élek meg nehéz érzéseket, akkor az a döntés nem is volt olyan fontos.”

Megküzdési stratégiája is ehhez kapcsolódik, mindig megfogalmazza magának, mi számára éppen akkor a legfontosabb érték: a család a fontosabb vagy a munka, vagy valamilyen harmadik tényező: „ha tudom, mi az érték, könnyebben viszonyulok az ezzel kapcsolatos nehéz érzésekhez.”

Deli Csenge