–

Voltam szerető, voltam megcsalt nő, és voltam hűtlen is

Két évig volt viszonyom egy családapával, aki el akarta hagyni értem a feleségét, de ekkor kimenekültem az afférból.
Életem legelső komoly párkapcsolatában pedig hűtlen voltam, és elhagytam azt, aki hűséges volt hozzám és nagyon szeretett. 
Aztán rettenetesen szenvedtem, amikor az a férfi, akibe szerelmes voltam, megcsalt és el is hagyott, majd visszajött hozzám, és újra megtette. Mindezek mellett nem egy viszonyban asszisztáltam barátként – hol azzal, hogy hallgatóság voltam, hol azzal, hogy falaztam a hűtlenkedőnek, máskor pedig a megcsalt barátnőmben tartottam a lelket.

Nem éltem még házasságban, és az sem biztos, hogy fogok. A szüleim elváltak, és csak ezután derült ki, hogy a gyerekeik előtt boldognak és békésnek tűnő házasságuk valójában soha nem működött. Itt az anyám volt a hűtlen fél, és ő hagyta el végül az apámat. Apám képtelen volt ezen túllépni, anyám pedig összekötötte az életét az új szerelmével, bár újraházasodni soha nem akart.

Apám erősen hitt a házasság szövetségében, anyám – szerintem – igazán soha. Valahol én is inkább ezt kaptam örökül: az őszinte, szabad és örömteli szövetséget keresem valakivel.

Ettől függetlenül rengeteget küszködtem és küszködöm még ma is a démonokkal. Van úgy, hogy felsejlenek bennem a régi rettenetes, öntudatlan énem foszlányai, ilyenkor borzalmas szembesülni a féltékenységgel, a kicsinyességgel és az önzéssel. Meló nélkül nem úszható meg a fejlődés – egy jól működő kapcsolathoz pedig ez elengedhetetlen.

Amikor Esther Perel (akiről Gyárfás Dorka ITT írt portrét) könyvét a kezembe vettem, kíváncsi voltam, mit tud mondani egy pszichoterapeuta erről a jelenségről, amely a világ minden pontján jelen van, ahol emberek élnek. Mert ahogyan az Affér című kötet kezdi:

alig létezik olyan ember a világon, aki ne vett volna részt valamilyen formában egy viszonyban, ha csak statisztaként is.

„A monogámia valamikor azt jelentette: egy emberrel egy életre. Most a monogámia azt jelenti: egyszerre csak egy emberrel.”

A monogámiáról alkotott képünk a XXI. századra éppúgy átalakult, ahogyan a házassághoz fűződő viszonyunk. Míg régen a házasság nem feltétlenül köttetett szabad akaratból, és leginkább érdekközösséget jelentett két ember között azért, hogy az élet egyszerűbb legyen, addig a mai modern világban a házasság funkciója egészen más. A felgyorsult és rohanó iramban változó életvitelünkben kétségbeesetten keressük azt a helyet, ahol állandóság van, és nyugalom – gyakorlatilag ezzel azonosítjuk a házasság funkcióját.

Míg régen azt bélyegezték meg, aki elvált, ma az kap bélyeget, aki benne marad egy rosszul működő, boldogtalan házasságban.

Egy affér persze nemcsak egy házasságot tehet tönkre, hanem szépen megmutatja egy társadalom állapotát is

Megmutatja, hogyan vélekedünk a viszonyról, mit gondolunk a szeretőről, minek nevezzük a harmadik felet, mit gondolunk a feleségről vagy a felszarvazott férjről, hova tesszük a sajnálatunkat, segítség-e a sérült félnek, ha sajnáljuk, illetve képesek vagyunk-e barátként asszisztálni a megcsaláshoz, hogyan beszélünk a viszonyunkról, és miként viselkedünk, ha bennünket csalnak meg.

A történet sokkal hamarabb kezdődik, mint amikor a sérülés bekövetkezik egy affér napvilágra kerülése esetén.

Perel példákon keresztül mutatja be a hűtlenség, a házasság és az emberi kapcsolatok újraépítésének, netán felbomlásának ezernyi változatát. Úgy magyaráz a példákon keresztül, hogy finoman elvezet a lehetséges válaszokig. A könyv olvasása közben a következőket érezheted:

  • dühöt, hogy velem ilyen soha nem fordulhat elő;
  • dühöt, hogy ez már velem is előfordult, és még mindig haragszom;
  • értetlenséget, hogy én soha nem lennék képes ilyesmire;
  • ítélkezést: rohadjon meg az a szemét kurva/disznó (vagy egyszerre mindkettő);
  • ellenkezést és ellenérzést azzal szemben, aki esetleg ki akar rángatni a komfortzónádból.

„A hűtlenség szembesít a szenvedély törékeny és ellentétes erőivel: a csábítás, a vágy, a sürgető érzés, a szerelem lehetősége és lehetetlensége, a felszabadulás, a visszatartás, a bűntudat, a szívfájdalom, a bűnösség, a megfigyeltetés, a gyanakvás őrülete, a gyilkos késztetés a kiegyenlítésre, a tragikus végkifejlet.

A szerelem mocskos, a hűtlenség még mocskosabb. Ugyanakkor egy páratlan ablak is, hogy beláss az emberi szív legeldugottabb réseibe.”

És a szerző rengeteg kérdést is feltesz, amire érdemes magadban válaszolni, akkor is, ha a házastársad előtt még nem vagy képes rá:

  • Mit kapsz meg tőle, amit otthon nem kapsz meg?
  • Úgy érzed, jogod van viszonyba bonyolódni?
  • Akartad, hogy a másik tudomást szerezzen róla?
  • Akkor is szakítottál volna vele, ha nem derül ki?
  • Megkönnyebbültél, hogy kiderült, vagy jobb lett volna, ha titok marad a kapcsolat?
  • El akartad hagyni?
  • Szerinted megérdemled a megbocsátást?
  • Kevésbé tisztelnél, ha megbocsátnék neked?
  • Azt remélted, hogy elhagylak, és akkor nem kell felelősséget vállalnod a családunk széteséséért?
  • Képes vagy önvizsgálatot tartani, és megkeresni azt, hogy a te felelősséged hol van abban, hogy félreléptek melletted?

„A mi társadalmunk nem hisz abban, hogy egy affér anélkül is megtörténhet, hogy különösebb okunk lenne rá. Így hát amikor nem hibáztathatjuk érte a megromlott kapcsolatot, hajlamosak vagyunk az egyént hibáztatni helyette.”

Egy affér azt sugallja, hogy valamilyen deficit van a kapcsolatban

Azok a párok, amelynek tagjai terápiára mennek, azon próbálnak meg dolgozni, hogy a házasságukban tátongó hiányokat megbeszéljék és orvosolják. De vajon képes lehet-e ez a mód arra, hogy kirajzolja a szerelem korlátait? Vagy nem azt sugallja automatikusan, hogy létezik tökéletes házasság? És létezik? Akkor azt kellene feltételezni, hogy létezik tökéletes ember is.

Manapság úgy tekintünk azokra a kapcsolatokra, amik sokáig tartanak, mint cirkuszi látványosságra. Akik hosszú házasságban élnek, valamit egész biztos jól csinálnak – azt feltételezzük, hogy ott biztos nincs veszekedés, féltékenykedés, hűtlenség. Vagy van, csak képesek leülni és megbeszélni egymással, őszintén. Amikor egy, a környezetemben élő házaspárt faggattam erről – amelynek tagjai egy korábbi (éveken át tartó) viszonyból léptek házasságra –, ők azt mondták: szabadon engedjük egymást, nem tekintünk a másikra a tulajdonunként, őszintén kommunikálunk, és természetesen mi is szoktunk veszekedni. 

Mit jelent szabadon engedni a másikat?

Engedem, hadd flörtöljön? Engedem azt is, hogy továbbmenjen a flörtben? Engedem, hogy lefeküdjön valaki mással? Magamnak is megengedem, hogy lefeküdjek valaki mással? Egyáltalán képes lennék rá, és nem gondolnám közben, hogy már nem is szeretem? Aztán ezekről be is számolunk majd egymásnak? De akkor ez már nem is házasság? Akkor ne is legyünk együtt, mert mindezek semmissé teszik?

Valójában a házasság azt jelenti, hogy mindig azt az egy embert fogom kívánni (ez szerintem lehetetlen), és ha nem így van, akkor az egész kapcsolatot ki kell dobni a szemétbe? Semmissé válnak az együtt töltött boldog évek, a gyerekek felnevelése, a vidámság, a szerelem hajnala – mindez hazugsággá, kiradírozhatóvá válik, ha mást is megkívánok és le is fekszem vele?

És mi van azokkal, akik olyan dolgot keresgélnek a házasságon kívül, amit otthon nem is akarnak megtalálni?

Perel nemcsak kérdéseket tesz fel, hanem tanácsokat is ad

  • Ne várj a vihar kitörésére, hanem nyugodt időszakodban tedd fel magadnak a kérdéseket, beszélgess meghitt hangulatban arról, hogy mi képes a korlátokat átlépetni veled, vagy hogy mennyire ijesztő számodra a veszteség gondolata. 
  • Találd meg a módját annak, hogy helyreállítsd az önértékelésed, de ezt ne a másik (megcsaló) féltől várd. Keresd meg önmagad a mindennapokban, mi az, ami neked fontos, ami neked jó, ami téged kielégít. 
  • Ha megcsaltál valakit, tudasd a másikkal, ha helyre akarod hozni, és hogy mennyire fontos neked, ne pedig az önsajnálatában erősítsd.
  • A szánakozással nem segítesz: amikor fény derül egy titokra, a szenvedést csak tovább fokozza a környezet lesajnáló reakciója. (Miközben valójában csak örülnek, hogy nem velük történt, nem számolva azzal, hogy talán ők lehetnek a következők.)
  • Egy olyan világban, ahol a hosszú távú kapcsolatokra sokkal jellemzőbb az egyhangúság és a megszokás, mint a féltékenység, az erotikus harag jó célt is szolgálhat – ha el tudjuk viselni a vele járó sebezhetőséget is.
  • A gondolat, hogy valaki szeret valakit és egy másikkal szexel, sokakat elborzaszt. Attól félünk, hogy ha átlépünk egy határt, akkor veszélybe kerül az összes többi is. Lehet, hogy ez így is van. De egyre többen jönnek rá, hogy a zárt házasság aligha véd meg a katasztrófától. 
  • Azok a párok, amelynek tagjai őszintén beszélnek egymásnak a vágyaikról, sokkal közelebb kerülnek egymáshoz, mint azok, akik titokban tartják, és csalnak. 

„Sokan pedig nem azért mennek bele egy afférba, mert ki akarnak lépni a házasságukból, hanem azért, hogy benne maradjanak.”

„Partnereink nem a tulajdonaink, csak kölcsönben vannak nálunk, megújítási lehetőséggel – vagy anélkül. Annak a tudata, hogy elveszíthetjük őket, nem kell, hogy gyengítse az elköteleződésünket, inkább aktív jelenlétet követel meg, amiről a hosszú távú partnerek sokszor megfeledkeznek. A gondolat, hogy szerelmünk örökké megfoghatatlan marad a szó legpozitívabb értelmében ki kell mozdítson bennünket a kényelmi állapotból.”

A könyv tanulsága az, hogy ilyen helyzetben tegyük félre az egónkat, tartsunk önvizsgálatot, legyünk őszinték magunkhoz és a párunkhoz, beszéljünk nyíltan a vágyainkról, legyünk képesek a megértésre, és ne higgyük azt, hogy a másik ember felett tulajdonjogot szerezhetünk. Ha ezekre képesek vagyunk, akkor lehetőségünk lesz arra, hogy megéljünk egy felnőtt, egészségesen működő, és nem utolsósorban boldog párkapcsolatot, amit akár házasságnak is nevezhetünk majd, ha úgy döntünk. De ez a döntésünk legyen szabad, és ne azért szülessen meg, mert a társadalom, a szüleink, a barátaink vagy a barátnőink szerint így kellene cselekednünk.

Most pedig mondjátok el ti, hogy szerintetek mitől lehet működőképes egy házasság!

 Szentesi Éva

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van