–

Minden országban léteznek elrettentő adatok arról, hogy a tinédzserek mennyi időt töltenek a neten, ebből mennyit a közösségi oldalakon, hányan csinálhatják szülői felügyelet vagy bármiféle szűrő nélkül, és mennyire vannak kitéve már egészen korán a cyber bullyingnak és a pornótartalmak terjedésének. Csehországban sem más a helyzet – riasztóak az adatok. Ebből kiindulva fogott össze egy cseh stáb azért, hogy élesben tesztelje a helyzetet, főként, ami a kiskamasz lányokat érinti. 

A stáb azt találta ki, hogy húsz év körüli lányoknak hoz létre kamuprofilt, amin 12 évesnek adja ki őket, aztán lássuk, mi történik. Nem új ötlet: buktattak már le így pedofilhálózatokat rendőrök, vagy nemrég épp Fiala Borcsa írt arról, hogy hasonló módszerrel más filmesek hogyan bizonyították be, hogy influenszernek lenni nem fenékig tejfel. De azt hiszem, arra, ami itt, Prágában történt, mégsem számított senki. Ez mindjárt a kísérlet első lépéseinél kiderült.

Huszonhárom fiatal színésznőt hívtak be a válogatásra, akik a külsejük alapján mind lehettek volna akár jóval fiatalabbak is. A huszonháromból tizenkilencen mesélték el a casting során, hogy érte őket szexuális zaklatás az interneten tinédzser korukban, ismeretlen férfiaktól. Néhány történetet végig is hallgatunk, és már ezek is annyira behúznak – mert annyi érzelem van mögöttük –, hogy máris kellő munícióval vágunk neki a továbbiaknak. De most komolyan, tényleg mindenkivel megtörténik valami ilyesmi? Vagy csak a szebb kislányokkal? Mert úgy látszik,

valaki biztosan megtalálja őket, aki figyelmet hazudik, bókokkal kábít, bizalmat ébreszt és tapasztalt barátnak adja ki magát – egészen addig, amíg ki nem derül, hogy akar is valamit. Valami olyasmit, amiről 12 évesen (de még később sem feltétlenül) fogalmad sem lehet. 

De nem ennyi történik – hanem ennél sokkal brutálisabb. Három lányt választanak: egy szőkét, egy vöröseset és egy sötétbarnát, és berendeznek nekik egy-egy kamugyerekszobát, a saját személyes tárgyaikkal felszerelve. Létrejönnek a kamuprofilok öt közösségi oldalon (amiben benne van a Snapchat, a Facebook, a Skype és két cseh oldal) meghatározott játékszabályok alapján, amelyeknek része, hogy a lányok sosem kezdeményeznek beszélgetést, sem találkozót, és sosem flörtölnek. Tizenkét évesnek látszanak, és hangsúlyozni fogják, hogy ennyi idősek. 

Teresa profiljának létrehozása után a cseh oldalon öt perc alatt tizenhat idegen férfi jelentkezik be. Niki még épp egy szelfit készít az új Facebook-oldalhoz, amikor már rácsörög egy indiai férfi. A tíznapos kísérlet alatt pedig több mint kétezer (!) idegen, felnőtt férfi keresi a kontaktust velük. Mire ez az adat kiderül, már azt is pontosan látjuk, miért. Ha sejted is, hidd el, egészen más egyenesben végignézni.

Most meg is kell állnom egy percre, mert még mindig remegek, ha rágondolok. Innentől ugyanis a film ágaskodó péniszek és lihegő férfiak képeskönyvévé válik (persze kikockázva... de akkor is). Mert ennyi a sztori. A tizenkét éves kislány a közösségi médiában szexhirdetést jelent. Méghozzá nagyon is kapósat. Nem kell hozzá pucsítani. Nem kell kitenni semmilyen bőrfelületet. Nem kell hozzá, hogy szexinek akarjanak látszani. Elég tizenkét éves lánynak lenni. Újoncnak a közösségi oldalon. Friss húsnak. 

Ártatlannak látszol? Az is vagy? Még jobb. Még veszélytelenebb – a másik oldalról.

És a „nagyhalak” csak jönnek, kopogtatnak, ostromolnak, követelnek, fenyegetőznek és zsarolnak. Nincsenek gátlásaik. Öt percen belül a gatyájukban van a kezük, vagy maguktól vetkőznek, vagy sürgetik a serdülő cicik látványát, hogy álljanak fel a lányok, forduljanak körbe, mutassák meg magukat, segítsék őket élvezethez. Többször elhangzik: „Nem baj, hogy csak tizenkét éves vagyok?” „Nekem nem, engem nem zavar” – hangzik minden esetben a válasz. Húszévestől hetvenévesig mindenféle korú férfi van itt: nagypapa, aki szereti az unokáit és a feleségét is (állítása szerint), elhanyagolt, pocakos agglegény és a valós kapcsolatokra képtelen geek. Egy közös vonásuk van: nem érdekli őket az, aki a csetvonal másik oldalán ül. Az csak azért van ott, hogy ők kiverhessék maguknak.

Egy-két bevezető kérdés után azonnal a tárgyra térnek, és úgy tesznek, mintha ez közös cél volna. Mi másért akarna ismerkedni egy tizenkét éves kislány, ha nem azért, hogy ők élvezkedhessenek? – szerintük. Mi más szerezne nekik is örömöt, mint a meredező farok látványa? Akad olyan is, aki úgy képzeli, konkrétan a pénisze a beszélgetőpartner, vele lehet szemezni, amíg zajlik a kislány „puhítása”, és párhuzamosan a cerkahegyezés. Más az „udvarlási fázisban” állatos pornófelvételt küld, csupa kedvességből.

Aki nézte az Eufóriát az HBO-n, most megérti, hogy tizenöt-tizenhat éves korára miért kezelheti teljes közönnyel egy kamasz lány a dick picet. (Bár az ott fikció volt…) Vagy miért tud addigra simán csak röhögni rajta. Miért érzi szánalmasnak azt, aki az élvezetért ácsingózik ilyen direktben, és miért tanul meg addigra vissza is élni vele. De mennyire kell a világnak betegnek lennie ahhoz, hogy tizenéves lányok bizniszt építsenek arra, hogy az állati ösztöneiket megzabolázni képtelen férfiakat kihasználják, és az ellenük bevetett fegyvert a visszájára fordítsák?! 

Itt, a Csapda a neten stációjában még ebben semmi vicces nincsen. A huszadik pénisznél sem, az ötvenedik pedofil hajlamú nyomoroncnál sem, aki nyilvánvalóan képtelen lenne egy felnőtt nővel mit kezdeni. Mert ahogy a film egyik szakértője elmagyarázza:

ezek a férfiak nem klasszikus értelemben vett pedofilok. Mi is látjuk: átlagemberek. Akiknek egyszerűen nincs meg az önbizalmuk és a képességük ahhoz, hogy egy egyenrangú személlyel kialakítsanak egy rendes párkapcsolatot.

És amíg ártatlan és tudatlan lányoknál próbálkoznak, addig nyeregben érzik magukat. Csak arra a rövid időre – a másik fél pedig egy pillanatig nem érdekli őket.

Ha pedig valaki nem értené, egy fiatal lány miért megy bele ebbe, miért „hagyja magát” kihasználni, miért nem száll ki azonnal – arra is választ kap. Hiszen egészen addig engedelmességre nevelték őket. A felnőttek iránti tiszteletre. A férfiak iránti alázatra. Jólneveltségre, udvariasságra. Na, ez a különbség az amerikai tinik és az európai társaik között: az öntudat, a magabiztosság, amit a mi iskolarendszerünk és kultúránk finoman szólva sem támogat. 

Gyakran halljuk ma a szexuális bántalmazást folytatólagosan elkövetőkre, hogy „predátorok”. De ezek itt az igazi predátorok: akik a legkisebb vadra hajtanak. A legvédtelenebbre. Arra, akinek még semmilyen eszköze nincs arra, hogy ellenkezzen, és azt sem igazán érti, mi történik vele. Hiszen egy tizenkét éves lánynak még nincs szexualitása! 

És még egyszer mondom: nem is tesz semmit azért, hogy bárki erre asszociáljon róla. Egyszerűen csak elismerésre vágyik, figyelmet akar, és kíváncsi. Pont ugyanúgy regisztrál ezekre az oldalakra, mint mindenki, ezért nem lehet hibáztatni. 

Felnőtt színésznők játsszák el a lányokat, és őket sem hagyja hidegen, amibe belecsöppentek – hogyan is hagyná? Hogyan is aludnának nyugodtan, amikor ezek a ragadozók bármeddig elmennek? Találkozni is hajlandók,

képesek tizenkét éves(nek hitt) lányokkal randira menni – tíz nap alatt több mint húszan. Köztük egy a feleségét is magával hozza, és együtt világosítják fel az áldozatot arról, kinek mi lesz a dolga az ágyban, mit jelent a „hármasban”. 

Ez nem játékfilm, ez a valóság. Az egyetlen vigaszunk az lehet, hogy a filmes stáb munkáját végigkövette egy pszichológus, egy jogász, és egy rendőrségi szakértő is – aki tehát a kísérlet során konkrét bűncselekményt követett el (nem is egyet), azt már az igazságszolgáltatás eléri. Csakhogy a film éppen attól nyugtalanító, hogy a jelenség mértékét is leleplezi: itt tömegekről van szó.

Megrendítő látni azt a fiatal férfit, Vít Klusákot, aki az egész kísérletet kitalálta és megrendezte, ahogyan ő maga is szembesül férfi társai torzulásával. Nem mintha ezt szándékosan kifejezné, vagy kontrasztként állítaná be magát. Egyszerűen csak az, ahogyan végig jelen van, önmagában arra emlékeztet minket, hogy vannak „normális” férfiak is. Vagy inkább mondjuk úgy: vannak másmilyen férfiak, akik számára ez elfogadhatatlan. Apák, akiknek lányai vannak! Vít Klusákról nem derül ki, milyen a háttere: ő egyszerűen csak rendező (a partnerével, Barbora Chalupovával), a lányok mentora, az igazság védelmezője, és az emberi és gyerekjogok harcosa.

Ellenpontként inkább egy fiatal férfit mutat be, akiről kiderül: az egyetlen, aki nem vadászni jött a csetszobába. Aki tényleg csak beszélgetni akar, pont ugyanúgy, mint a partnere, és öt-hat alkalom után sem él vissza a fölényével. A film egyik megrendítő pillanata, amikor a barna kislány elsírja magát a meghatottságtól, amiért valaki nem a testét akarja. Pontosan megmutatja, milyen károkat okoz, amit ezek a férfiak tesznek – azon túl, hogy bűncselekményt követnek el.

Mert egy életre meg lehet így fosztani az embert a bizalomtól és az önbizalomtól. Egyrészt attól a hittől, hogy van olyan férfi, aki nem csak „azt” akarja (de öt percen belül, és csak magának), másrészt attól, hogy az ember nőként több szexuális tárgynál. 

A film azonban még ezt az élményt is meg tudja fejelni a zárójelenettel, amiben az egyik zaklatót-zsarolót szembesítik a tettével. A felelősségelhárítás teljes példatárát látjuk itt felvonulni: a szülők hibáztatásától a cigányozásig – hiszen mindenki más hibás, csak maga az elkövető nem. „Miért kell erről egyáltalán filmet forgatni? Nincs ennél fontosabb?” – hajtogatja a csapdába szorult féreg, amikor érzi, hogy nincs már hová menekülni. 

Nem kell rá válaszolni. A film maga a válasz. Hallottunk már erről a jelenségről sokat, filmen is egyre gyakrabban megjelenik (gondoljunk csak Schwechtje Mihály Remélem, legközelebb sikerül meghalnod című alkotására) – a mértékét nem tudtuk eddig felmérni. És a súlyosságát. Hogy hány lányt érint (szinte mindet), és hány férfit (megdöbbentően sokat). Ezzel most már muszáj lesz kezdeni valamit.

Gyárfás Dorka

A Csapda a neten című filmet a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon lehet megnézni – ami az idén teljes egészében online zajlik – március 2-án 13 órakor vagy 19.45-kor. Jegyeket ITT lehet rá váltani.

Képek: BIDF