Szentesi Éva: Itt az egészség is meg itt a mámor is – „Új életet kezdek” állapotok
„Mától nem eszem cukrot, glutént, tejterméket, egy hónapig nem iszom alkoholt, heti ötször sportolok, és megszabadulok néhány kilótól.” Közületek hányan mondták ki ezt a mondatot az új évben? És hogyan reagált erre a környezetetek? Csinálják veletek, vagy körberöhögtek, hogy úgyis csak üres ígéret marad megint minden? Esetleg erősen ellenkeztek, és kiselőadást tartottak az életmódváltás viszontagságairól? Na, mondjátok meg, kinek nehéz még keresztülvinni az egészségesebb életmódot? Mondjuk, a barátai ellenkezésén át? Szentesi Éva írása.
–
„Figyeljél ide, Szentesi! Mindenki megőrjít engem ezzel a „most nem iszom, most semmit nem csinálok, most sportolok, egészségesen élek” dologgal… Igen, te is!
Szó szerint a sírba kergettek. Tehát esküszöm, ezt az „összeszedem magam” témát jobban meg tudnám csinálni tavasszal, amikor úgy egyébként van minden. De most tényleg ebben a szürkeségben, ebben a mocsok időben kezdjem el azt, hogy nem eszem, nem iszom, hogy semmit nem csinálok, hát hülye vagy?
Eret fogok vágni!
Úgyhogy én komolyan mondom, engem ne is találjon meg senki ezzel. Most már kezdi a Viktor is, hogy ő ilyen, olyan meg amolyan diétán van…
Hagyjatok már békén!
Én nem diétázom. Én eszem. Az egyetlen boldogságforrásom jelen pillanatban az evés meg az ivás, ha ennyi sincs, akkor mit csináljak?
Fúú, de idegesít ez engem.
Idegesítetek, igen, jól hallod, ezzel a hülye „új életet kezdek állapototokkal”.
Én nem kezdek!
És új barátokat kell keressek!”
Ezt hadarja a telefonba szelíd kinézésű Mónika barátnőm, miután elküldtem neki egy képet ma hajnalban a frissen préselt zellerlevemről, amit éhgyomorra ittam. A reakciója robbant – bár nem mondom, hogy kitörő ujjongásra számítottam tőle, és azt is be kell vallanom, hogy alig bírtam visszatartani a röhögésem, amíg hallgattam a kiselőadását.
Amikor két nappal ezelőtt azt ecseteltem (bár lehet, felelőtlenség volt), hogy „jajj, Mónika, én imádok edzeni, komolyan, annyira megnyugat, és sokkal jobban érzem magam tőle”, akkor meg azt mondta: „nahát, én soha az életemben nem éreztem ezt – egy napig, sőt, egy percig sem. Sajnos vagy nem sajnos, de rühellek sportolni, nekem ez egy kínszenvedés. Kész, passz, ez van!”
Négygyermekes anyuka barátnőmnek persze van elég rohangálnivalója ezen kívül is, nem kell félnie attól, hogy egész nap a kanapén tesped. A mindennapos házimunka nála a hússzorosa annak, amit én elvégzek egyedül, saját magam után.
„Tessék, Szentesi, itt van, olvasd!” – dugta a múltkor az orrom alá a cikket, amely arról értekezett, hogy bizony a házimunkával több kalóriát lehet elégetni, mint az edzéssel.
A kutatás továbbá arról szólt, hogy mindezt tesztelték is két nőn egy-egy hónapig. Az egyik edzőterembe járt, a másik otthon takarított, és az utóbbi többet fogyott.
„Jól van, Mónika, ha az angol tudósok is megmondták, akkor biztosan úgy van” – tromfolok, de szelíd kinézésűvel annyira nagyon nem lehet vitatkozni. Vagyis lehet, csak nem biztos, hogy nyersz.
Természetesen azt gondolom, hogy az életmódváltást nem kell, és nem is lehet ráerőltetni mindenkire, éppen ezért érdemes szépen elfogadni a barátaink olykor szélsőséges reakcióit arra, hogy köszi, de te most nem akarsz lumpolni, vagy hatalmasakat vacsorázni. (Még ha mindez sokszor nem is könnyű.)
Persze azért megígérem szelíd kinézésűnek, hogy a péntek estét együtt töltjük, összeröffenünk páran csajok, csinálunk valami kis könnyűt. Alkalmazkodjon mindenki a másikhoz szépen, és találjuk meg ebben a kínkeserves januárban a boldogságot anélkül, hogy halálra zabálnánk magunkat.
Biztatóul fotózgatom még szelíd kinézésű meggyőzése kedvéért a frissen préselt répalevem grapefruittal, majd a pompás balzsamos meleg céklasalátámat pirított dióval, és talán enyhülni látszik, talán sikerül vele megkóstoltatnom valamit, de szelíd kinézésű sokkal ravaszabb annál, mint ahogy azt első (és második) ránézésre gondolnátok.
„Fantasztikusak ezek a leveid, komolyan mondom, Szentesi!
Mindegy, azért én magamhoz vettem egy üveg proseccót, lesz, ami lesz. Egy üvegecske még nem a világ vége.
Hidd el, mindenem tele van ezzel az unalmas januárral, úgyhogy hagyjál engem a répalevekkel.
Felőlem amúgy össze is önthetjük proseccóval, és akkor abból már koktél lesz.
Tehát érted, nekem az is jó. Szóval túinvánba nyomjuk: ott az egészség is, meg ott van a mámor is, és akkor mámorosan egy üveg után szépen hazamegyek.
Fú, de unom amúgy a leveidet meg a hülye salátáidat. Meg unom a rossz időt, és már a sorozatnézést is unom. Meg mindent unok. Ezt a hülye életmódváltós januárt legfőképp. Jó, a gyerekeimet nem unom, ők annyira kis cukimukik, de ennyi.”
Szentesi Éva
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Prostock-Studio
