A zellerlével egyébként nem vicceltem. Csodálatos! Anna barátnőm adta a tippet, aki nem zabálta végig a karácsonyt, így követem példáját, és minden reggel ezt iszom. Valami fenomenális. Aztán egy óra sport, otthon a nappaliban (iszonyúan várom, hogy nyissanak az edzőtermek), majd reggeli, és aztán szépen eltervezem, mit főzök a héten. Kiváló életmód-vlogokat bújok, és inspirálódom az ötletekből. 

Mutatom is a két kedvencemet:

Padlizsán-curry aszalt szilvával, és mentás kókuszjoghurttal 

Mivel indiaikonyha-fan vagyok, ezért a curry nem maradhat ki. És miért is kéne húst tenni bele, amikor pompásan el lehet készíteni bármiféle állati eredetű alapanyag nélkül? 

Hozzávalók:

– két közepes méretű padlizsán
– 5-6 szem aszalt szilva
– fél csésze beluga lencse
– 1 fej vörös hagyma
– 3 gerezd fokhagyma
– 1 piros kaliforniai paprika
– 2 teáskanál római kömény
– 2 teáskanál őrölt koriander
– 1 teáskanál fahéj
– 1 konzervparadicsom (400g)
– 1 evőkanál kókuszzsír
– olívaolaj
– 1 dl kókuszjoghurt
– friss menta

Elkészítése: Először beáztatom a lencsét (nagyjából negyedórát elég áznia, mert könnyen megfő), majd a padlizsánokat hosszában félbevágom, és a húsát bekockázom úgy, hogy a héja ne sérüljön. Egy nagy tálba hideg vizet engedek, megsózom alaposan, majd beleengedem fejjel lefelé a padlizsándarabokat, hogy a keserűség kijöjjön belőle. 

Amíg ázik a padlizsán, elkészítem az alaphoz valót. A kaliforniai paprikát és a szilvát felkockázom, felaprítom a hagymát és a fokhagymát is. Ha ez megvan, fogom a padlizsánokat, kiveszem a vízből, lemosom róla a sós levet, majd szárazra törlöm őket, egy tepsibe helyezem, megsózom, olívával locsolom, illetve a sós olívát belemasszírozom a húsába. Aztán mehet kétszáz fokon nagyjából 25 percre az előmelegített sütőbe. 

Amíg sül a padlizsán, addig elkészítem a curryalapot. A kókuszzsíron megdinsztelem a hagymát, majd beleteszem a fokhagymát, és azt is összeforgatom. Ezután jön a három fűszer, amit néhány percig pirítok (úgy lesz finom, ha megpirul), majd mehet bele a paradicsom, a kaliforniai paprika, a lencse, az aszalt szilva, és egy kevés víz. Ezt a finom alapot fedő alatt, lassú lángon rotyogtatom, néha keverem, amíg sül a padlizsán. (Időközönként adok hozzá vizet, ha szükséges.)

Ha megsült a padlizsán, egy villával kikaparom a húsát, és a megpirult húst beleteszem az alapba, amiben jól összeforgatom, majd tovább főzöm addig, amíg a lencse puha nem lesz. A beluga lencsének körülbelül negyedórára van szüksége, de közben kóstolom. 

Ha kész, ízlés szerint sózom, és török rá egy kis friss borsot. Basmati rizst főzök hozzá, majd egymás mellé tálalom, és natúr kókuszjoghurtot kanalazok rá, amire mentát aprítok. De mehet hozzá petrezselyem vagy koriander is, ha nem találtok mentát.

Mennyei!

Most jöjjön a következő, ez is nagy kedvenc lett:

Mogyorószószos-zöldséges üvegtészta korianderrel, lime-osan

Hozzávalók:

– 100 gramm üvegtészta
– 1 db piros kaliforniai paprika
– 1 db sárga kaliforniai paprika
– 2 db közepes méretű sárgarépa
– 2 db salottahagyma
– negyed lilakáposzta
– 4 gerezd fokhagyma
– 2 evőkanál mogyoróvaj (natúr, nem sózott, nem cukrozott, folyós, olajos állagú)
– 1,5 evőkanál szójaszósz
– 1 evőkanál szezámolaj
– 1 lime
– 1 evőkanál sriracha-szósz
– fél evőkanál agave szirup
– 1 csokor koriander

Elkészítése: Az üvegtésztát lobogó vízbe teszem, két percig kavargatom, majd kiveszem, és egy szűrőben hagyom kihűlni. 

A kaliforniai paprikát, a répát és a lilahagymát julienre vágom, a hagymákat felaprítom, és egy magas falú serpenyőben kókuszsíron dinsztelni kezdem. Hozzáadom a fokhagymát, majd a zöldségeket is. Megforgatom a zöldségeket, egy kis vizet öntök alá, aztán fedő alatt párolni kezdem. Vigyázzunk, ne főjön meg a zöldség, maradjon roppanós!

Amíg párolódik a zöldség, addig elkészítem a szószt. Egy befőttesüvegbe két evőkanál mogyoróvajat teszek. Ehhez másfél evőkanál szójaszószt adok, majd egy evőkanál szezámolajat, egy evőkanál sriracha-szószt, egy evőkanál agave szirupot és összerázom. 

Ha kész a zöldség, ráöntöm a tésztát, majd a szószt is, alaposan összeforgatom, pirítom kicsit, és tálalom. 

Vágott korianderrel és kesudióval ízesítem. (Nincs az a koriandermennyiség, amit ne bírna el.)

Majd mutatok nektek salátákat is, ti pedig kísérletezzetek bátran, ezek az ételek nagyon egyszerűek, körülbelül fél óra alatt el lehet őket készíteni. 

Jó diétázást, sportolást mindenkinek!

Szentesi Éva