„Széttárt lábakkal várták, hogy teherbe ejtsék őket” – Szentesi Éva a lengyelországi abortusztiltásról

–

Kedd este van.

Több lengyel városban sokezres tömeg az utcán a konkrét tiltás ellenére: tíz főnél nagyobb létszámú tömeg nem gyülekezhet a városokban.

„Azok, akik a tüntetésekre buzdítanak, de azok is, akik részt vesznek bennük, általános veszélyt idéznek elő, vagyis komoly bűntettet követnek el” – mondja Jarosław Kaczyński lengyel miniszterelnök-helyettes egy videóban.

„Komoly bűntett.” Jó a szó! Helyénvaló!

Hogy kik követnek el épp bűnöket, az már más kérdés.

Kaczyński arról is beszél, hogy óvják a templomokat, mert elmondása szerint a lengyel történelemben példán kívüli, hogy az emberek katolikus templomokat támadjanak meg.

Szóval nagy a veszély, szent helyeket ostromolnak, miközben tombol a vírus, sok ezren mennek az utcára, fertőzik halomra egymást, pedig konkrét a tiltás.

Jaj, istenem, mennyien fognak ebbe belehalni! Mint ahogyan abba is, ha valakinek meg kell szülnie a beteg gyermekét.
Vagy várni kell, hogy magától menjen el.
Elvenni nem fogják. 

Csak ha nemi erőszak áldozata, vagy ha konkrét életveszélyben van az anya. Esetleg vérfertőzés. Akkor kérhetnek abortálást. (Jó kis kombó, mehetne egyszerre is… ja, várjunk csak… szokott úgy sikerülni.) Milyen szörnyű kimondani!

„Ezek a rohadt gyilkosok” – mondd csak ki, amit gondolsz! „Ezek a nők, akik nem tudtak a pinájukra lakatot tenni. Széttárt lábakkal várták, hogy teherbe ejtsék őket, felelőtlenül dugtak összevissza, sok azt se tudja, kivel. Pfej!"

Mondjuk, mit várunk, amikor a nemi erőszak áldozatai is túl rövid ruhában illegetik magukat az utcán? Így jártak! Minekmentoda! Tehet róla, nem tehet ellene! Lassan itt tartunk…

Magyarázni? Minek? Mit? Érzékenyíteni, mikor útközben elfogyott az érzékenység?
Tényleg, most akkor az komoly, hogy a nőnek joga van dönteni a testéről?
Mit jelent ma egy nő döntése abortusz és gyerekvállalás-ügyben?
Ha, mondjuk, hiányosak az információi a teherbeesésről, mert nem megfelelően iskolázott, vagy mert csak simán hiányosak az ismeretei?
Ha, mondjuk, mélyszegénységben él, és nincs lehetősége védekezni? (Tudom, akkor ne dugjon, vagy élvezzen az ura a hajára – ilyen megnyilvánulást is olvastam.)

Ha a védekezés ellenére esik teherbe, de még nincs felkészülve rá, mert érzelmileg instabil kapcsolatban él, vagy egy bántalmazóban (a verések a terhességgel amúgy nem maradnak abba, csak mondom), vagy retteg attól, hogy képtelen lesz felnevelni, eltartani, hogy nem lesz munkája, mert a gyermeket vállaló nők karrierje bizonyíthatóan megtorpan?

Ha, mondjuk, a partner a terhesség hírére lefalcol, és a nő nem szeretné, nem tudja egyedül vállalni a babát?

Ha a magzat beteg, de képes az életre, viszont teljeset sosem élhet? És talán szenvedni fog, őrületes fájdalmak között, és lehet úgy, hogy nem lesz képes soha elmondani? Vagy él egy-két napot, hetet, esetleg hónapot, aztán eltemetik.
Akkor mi a döntés? Na, mondd el!
Akkor az én testem vagy mások teste vagyok?

Férfiak heréiről sosem vitatkozunk, sőt, úgy en bloc a testükről se, az valahogy nem téma, pedig tudtátok, hogy nem a gólya hozza a kisbabát, hanem a férfi megy, és belerak a nőbe egy kis magot, ami aztán lehet, hogy megtermékenyít egy kis petesejtet, amiből kis embrió lesz –

de ez nem mindig történik jó időben, vagy nem mindenki akarja ugyanúgy, vagy nem mindig klappol minden körülmény hozzá.

„Ja, tudom, olyan nincs, hogy »megfelelő idő« egy gyerekhez, sose lesz meg, hadd jöjjön csak, örülni fogtok, de jó lesz, majd beleszoktok, hát anyádék is felneveltek valahogy meg nagyanyádék, pedig akkor háború is volt. Ajjaj!
Húgoméknál így volt. Nem tervezték, nem is voltak perfektek a körülmények, aztán bevállalták, a gyerek tökéletes, és megoldják, megy ez, mint a karikacsapás, mindenki láthassa, hát őnekik is csak véletlen volt.”

„Hopsz, akkor mi van, te céda, hogy te meg ki akarod kapartatni, te gyilkos, pfúj, rohadnál meg, és te vagy felháborodva a könyvdaráláson, amikor miszlikbe aprítanád a magzatodat, menj ki az utcára, libernyák, ahelyett, hogy követnéd a jó példát, és hoznál világra még egy embert!”

Erre a szép, igazságos, elfogadó, toleráns világra.

Most mondjam el megint, hogy abortuszra menni nem olyan nagy buli, hogy pont annyira komoly dilemma az éppen ezen viaskodó nőnek is, hogy sokszor ezt a szükséges rettenetet kell választani, mert egész egyszerűen nincs más út?

Most írjam le újra, hogy közben azért próbálja az ember nem elképzelni, vajon milyen lehetne, ha megszületne, ha egészséges lenne mégis, ha jók lennének a körülmények, ha nem verne az az állat agyba-főbe, ha nem erőszakolt volna meg (akár csendben, a négy fal között), ha lenne döntésem a saját testem felett?

Mert mi ez a döntés? Hogy elvetethetem a magzatom, ha beteg, vagy nem az, csak még túl kicsi, és én túl szarul vagyok, és megpróbálom nem elképzelni ennek az apró valaminek az arcát?

Hát mit írjak le még?  

Kedd este van.
Lengyelországban milliónyival többen vannak kint az utcán, mint amennyien szabad volna.
Megtámadják a templomokat. Nem félnek a vírustól. Sokkal nagyobb az elkeseredésük annál.
Ha itt tartanak, akkor azt kérdezem, milyen eszköz maradt?
Sokan fognak meghalni. Jól mondta Kaczyński.

De nemcsak a vírusba halnak majd bele, hanem beleszakad a szívük, amíg várják, hogy a beteg magzatuk elmenjen magától. Vagy elkezdje veszélyeztetni az életüket.

 Szentesi Éva

Kiemelt kép: Varsó, 2020. október 26. - Forrás: Getty Images/Krystian Dobuszynski/NurPhoto