Azzal segíts, amid van, de szemetet ne adj! – Így segítenek egymásnak az anyukák

–

Magamon is látom, hogy amióta anya vagyok, a segítésben (is) sokkal tudatosabb lettem. Egyszerűen azért, mert megéltem szülőként, hogy igenis számít, amit teszek. A kicsi dolgok is számítanak. Főleg, ha azok a megfelelő pillanatban a megfelelő helyre kerülnek. Ezért tesz boldoggá, hogy vannak olyan anyai segítőcsoportok, amelyek abban támogatnak minket, nem rutinos segítőket, hogy ha van valamilyen elhatározásunk, azt jól is vigyük véghez. Egyről már írtam, ez az Örökbe fogadok egy ovit! kezdeményezés, most megmutatom, milyen a modern világban Az Élet (vagy a Segítség) Nagy Körforgása.

TündérPakk – amit tényleg tündérek üzemeltetnek

Annát nagyon régóta ismerem, és a másik szerelemprojektjéről már írtam is korábban, Timit pedig az Alapítvány köszönhetően ismertem meg. Amikor azt mondom, hogy ők tényleg tündérek, akkor ne arra gondoljatok, hogy csak szép dolgokat mondanak, és minden rózsaszín körülöttük. Szó sincs ilyesmiről. Éppen ellenkezőleg: mindent kimondanak, azt is, amit nem esik jól hallani – például, hogy szart ne adj, ha segíteni akarsz – és minden nagyon színes körülöttük. Két olyan tettre kész anyuka (sőt, Timi már nagymama is), akik, esküszöm, a világot elirányítanák, ha valaki hatalmat adna nekik. De egyelőre nem szálltak versenybe ezért, hanem azt használják, amijük van: a kiállásukat és a kapcsolataikat, meg az online teret, amit tényleg lehet jóra is használni. Éppen Annáék kertjében beszélgetünk arról, hogyan lehet jól segíteni, amikor megszólal: „Ráérsz még egy kicsit? Elviszlek az adományraktárba, és megismerkedhetsz egy családdal, akik megmutatják, miért érdemes ezt csinálni!” Persze hogy ráértem.

Azt add, amit tudsz!

Anna útközben elmeséli, miért megyünk Kittiékhez:

„Kittiéket úgy ismertem meg, hogy segítségre szorultak egy tönkrement bojler miatt. Két kislányuk van, a nagyobb autista, és Kitti most várja a harmadik kislányt. Kitti takarítónőként dolgozik, még most, várandósan is, közben a párja, Gábor is másodállást vállalt, hogy boldoguljanak, és emellett ők maguk újítják fel azt a házat, amit örököltek, de jelenleg lakhatatlan. Erre most kiderült, hogy a vízvezeték bevezetéséhez szükséges átemelő eddig ingyenes volt, most viszont 300 ezer forintba kerül. Természetesen elkezdtünk szervezkedni, hogy kapjanak méltányossági támogatást, de eddig csak egy cinikus telefon érkezett válaszként, hogy minek építkeznek, ha nincs pénzük. Mi viszont nem állunk meg, már segítséget kértünk a TündérPakk oldalán is.

És hogy miért fontosak ők nekünk? Mert azt, hogy mi segítünk, önkéntességgel hálálják meg. Ők csinálják az érdi adományraktárat: amikor lehet vinni adományt, fogadják, pakolnak, rendezik a holmikat. Amikor az Érdi Civil Licit volt, akkor Kitti felajánlott egy takarítást, Gábor pedig egy masszázst, mivel ez a szakmája – szóval mindent megtesznek, hogy visszaadják másoknak és az alapítványnak azt a segítséget, amit kaptak vagy kapnak. És ez nagyon jó. Velük már igazából barátivá alakult a kapcsolatunk.

Amikor valaki azzal jön, hogy segíteni szeretne, rögtön azt kérdezem tőle, hogy mit szeret csinálni, miben jó. Mert szívesebben segítesz olyan dologban, amihez értesz, amit tudod, hogy jól csinálsz, mint valami tőled teljesen idegen feladatban. Most, a járvány alatt az élelmiszercsomagokhoz adtunk maszkokat is, amiket varrni szerető önkéntes segítők készítettek a rászoruló családoknak. Vagy van egy lány, aki kovászt nevel, és kenyeret süt – és hetente ad pár kenyeret nekünk is. Sőt, amikor a járványhelyzet miatt nem lehetett élesztőt kapni, akkor adott kovászt, amit továbbadtam a tudnivalókkal együtt azoknak a családoknak, akikről tudtam, hogy szívesen sütnek kenyeret. A szomszédasszonyom pedig továbbszállítja a péksütemény adományból megmaradt darabokat arra, amerre én nem járok, ő viszont igen. Az ilyen, látszólag kis dolgok is nagyon sokat hozzátesznek a munkánkhoz. A civil összefogás nagyon sokat számít.”

Közben megérkezünk a raktárhoz. Kittiék egész családja ott pakol, még az ovis gyerekek is segítenek a beérkezett holmik válogatásában. Látszik, nekik teljesen természetes, hogy segítenek – nekem is megmutatnak mindent, hogy hol vannak a gyerekjátékok, hol a tartós élelmiszerek, hol a ruhák. Az ideiglenes raktárban sok helyen a plafonig érnek a dobozhalmok, hajtogatva, szortírozva. Micsoda munka lehet ezt ilyen rendezett állapotban tartani!

Hogyan segít a TündérPakk?

„Nem ítélkezünk, ez a legfontosabb alapelvünk. Nem számít, hogy ki milyen származású, honnan jött, hogyan él. Ha egy családban van dolgozóképes felnőtt, aki nem dolgozik, akkor próbáljuk terelgetni, segítünk neki munkát találni. Ez nem mindig sikerül, de ha valakivel nem tudunk jól együttműködni, akkor elengedjük a kezét. Amit utálok, az a hazugság. Sajnos a koronavírus idején is belefutottunk olyanba, hogy valaki sok helyről kért és fogadott el segítséget, ami alapvetően nem baj, de amikor több ezer család került nehéz helyzetbe, és mindenhol sorban állnak a rászorulók, akkor ez nem túl etikus. A lényeg, hogy ez egy együttműködés. És ehhez szükség van egyfajta kölcsönösségre. Persze nem mindenki tud segíteni cserébe, de ha már azt látjuk, hogy ő is mindent megtesz, hogy javítson a saját helyzetén, az már nagyon jó.

Szerintem talán a legfontosabb, hogy beszélgessünk is azokkal az emberekkel, családokkal, akiknek adományt viszünk. Vegyük őket emberszámba, ne csak ledobjuk a cuccot és menjünk tovább. A rászorulók között sokan kirekesztettek, vagy azért, mert fogyatékkal élő gyereket nevelnek, vagy a származásuk, az anyagi helyzetük miatt.”

Egy rászorulókat segítő alapítványnál mindig fontos kérdés a pénzmozgás, már csak azért is, mert sokaknak így a legegyszerűbb segíteni. Annáék mégis inkább kerülik a gyűjtéseket, vagy csak nagyon konkrét ügyekben kérnek anyagi segítséget (például most, Kittiék építkezéséhez):

„Elsősorban célzottan gyűjtünk pénzt, de az a legritkább esetben történik meg, hogy valakinek a kezébe adunk pénzt, általában inkább mi vesszük meg a szükséges dolgokat. A közelmúltban egy gyermekeit egyedül nevelő, daganatos beteg anyukának többféle kiadásra kellett a pénz, neki odaadtuk a szükséges összeget. De a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került családok megsegítésére kaptunk összesen hétmillió forintot, ezt mi költöttük el, nagyrészt élelmiszerre. Nem ment nehezen.”

A TündérPakk nagyon aktív a Facebookon, érdemes követni az oldalukat, mert folyamatosan kerülnek ki az informatív és szívmelengető posztok:

„Én sem szeretem, hogy állandóan fotózni kell, de egyrészt ettől vagyunk láthatóak és egyszerre transzparensek, szóval nálunk végig lehet követni az adományok útját. Másrészt ezzel sokkal jobban tudunk érzékenyíteni, egy hiteles fotó jobban betalál. Természetesen minden fotó a képen szereplők beleegyezésével készül. Sokszor egyébként a segítségre szorulók is így találnak ránk. Emellett a Babagenetika Egyesület kapcsán is sok szervezettel vagyunk kapcsolatban, és persze, amikor támogatókat keresünk, akkor mindenféle kapcsolatokat igyekszünk kicsit kihasználni, például azt is, hogy nekem vannak népszerű ismerőseim, akiket oda lehet állítani egy ilyen jó ügy mellé.”

Az alapítvány nagyon transzparens, ráadásul Timi és Anna nem vesz fel fizetést a munkájáért, ők a közjóért segítenek, a családjaik támogatásával.

Annát meg is kérdezem, hogy mit szólnak ehhez az egészhez a gyerekei:

„Változóan kezelik a helyzetet, a nagyok néha tesznek megjegyzést. Berci fiam pedig nemrég azt mondta, hogy a szülinapi tortám telefon lesz – nem véletlenül. De én nagyon szeretem ezt csinálni. Közben persze a nagylányaim segítenek is. Érzem rajtuk a felelősségteljes gondolkodást, nagyon sok dologban tudatosak. Azt gondolom, hogy ha a gyerekek be vannak vonva – akkor is, ha valaki nem munkaszinten segít –, az nagyban befolyásolja a későbbi hozzáállásukat.”

Ne adj szemetet, mert azzal plusz munkát és költséget adsz, segítség helyett

Amikor megérkeztünk a raktárhoz, amit az önkormányzattól kaptak ideiglenes használatra, feltűnt, hogy az udvaron van nagyjából tíz szemeteszsák. Ezekről kiderült, hogy valóban szemetet rejtenek: a törött, szakadt, használhatatlan holmik vagy éppen lejárt, bontott élelmiszerek vannak benne, amiket azok vittek, akik lomtalanításra használták az alapítványt. Annáék csináltak egy „Mit ne adományozzunk!” galériát az oldalukon, pontosan azért, hogy elkerüljék azt, hogy nekik önkéntes munkával kelljen kiselejtezni, majd pénzért elvitetni a szemetet (most egyébként ebben is kaptak segítséget az önkormányzattól). Érdemes végigpörgetni, mielőtt összeállítunk egy csomagot – én is kidobtam pár holmit még egy utolsó, ellenőrző kör során. Az elem nélküli játékok, a szakadt töltőjű műszaki eszközök, a cipzárcserére, talpalásra szoruló cipők is olyan feladatot adnak az alapítványnak, amit nem tudnak vállalni.

A másik, amire Anna felhívta a figyelmemet – miközben a raktárban pakolt össze egy tartós élelmiszercsomagot egy családnak –, hogy érdemes úgy összeszedni az ételadományt, hogy abból lehessen főzni kiegészítés nélkül, tehát ne csak liszt, cukor és olaj legyen, hanem, mondjuk, tészta és konzerv, vagy éppen liszt, tej és tojás.

Szívcsere – ahol tényleg kicseréljük a szívünket

A TündérPakkban is az a csodálatos, hogy szemléletet, világnézetet ad, és ugyanez elmondható a Szívcseréről, ami egy zárt anyukacsoport, szintén zárt segítőcsoportja. Tudom, hogy ilyenkor mindenki csatlakozni akar, amit meg is értek, de ha ez esetleg nem jön össze, akkor érdemes akár kicsiben, akár másik csoportban is elkezdeni valami hasonlót, mert ahogy Szabó Anna Eszter, WMN-es munkatársam, és a csoport egyik adminisztrátora fogalmazott:

„Az online tér visszahozott egy ősközösség-érzést, amire ösztönszerűen bennünk van az igény, csak ez az elszigetelt létformánk egyre kevesebb lehetőséget nyújt rá.”

Anna mellett még négy másik anyuka üzemelteti a csoportot: Kis-Várday Júlia, Pollák Viktória, Ócsai Dorka és Somlai Dudi Júlia. Ezt a csoportot az igény hozta létre, mert az eredeti, fő csoportban (amit ugyanez a csapat indított néhány éve) gyakran öntötték ki a szívüket anyukák olyan témákban, amik érintették az anyagiakat is. Már ott, a kommentekben felmerült az összefogás, közös segítés mint lehetőség. Anna így emlékszik a megalakulásra: „Az egész végtelenül kedves és szívmelengető volt, főleg, amikor a tagok feldobták, hogy legyen egy csoport direkt ilyen céllal. Ez mutatta meg, hogy többek vagyunk egy mamicsoportnál, ez már tényleg közösség.”

A csoportban alapvetően csak tárgyi igények és felajánlások jelenhetnek meg, amit a gyakorlatban úgy kell elképzelni, mintha ez egy árusító oldal lenne – csak éppen minden ingyen van. Persze vannak csoporton belüli szerveződések, amik akár konkrét anyagi segítséget is nyújtanak egymásnak, de ezért az adminok nem vállalnak felelősséget. Én kezdetektől csoporttag vagyok, és még soha nem tapasztaltam semmilyen fennakadást. Anna szerint ez azért van, mert a fő csoport alakult igaz közösséggé: „Évekig írtunk a Mommynityre, amikor összehoztuk a csoportot, így a jelentkező tagok sejtették, milyen elveket képviselünk.

Az alapszabályokat keményen lefektettük és mind az öten – az adminok – rengeteget dolgoztunk azon, hogy minden egyes tag megértse, itt nincs sértegetés, minősítés, ítélkezés. Ez a csoport szuperereje, így váltunk támogató közösséggé, ami az olyan esetekben vált még egyértelműbbé, amikor súlyos helyzetből jelentkeztek anyukák (bántalmazó kapcsolatokból, egy munka elvesztése után, vagy betegségek idején), és egy emberként jöttek a felajánlások, amik tettekben is megmutatkoztak.

Mivel a fő csoportban nagy a szigor, az alcsoportok már viszonylag önműködőek, nem kell figyelnünk minden lépést. Ha bármi grimbusz van, taggelnek minket nyomban. De alapjáraton béke van, amire büszkék is vagyunk.”

Lehetnek is, mert a hétköznapi apró-cseprő továbbadott holmik, ruhák, konyhai eszközök mellett igazán nagy segítségek is indultak már a csoportból:

„Volt olyan anya, aki bántalmazó kapcsolatban élt, és sikerült kimenekíteni, sőt, olyan is, aki egy csoporttaggal költözött össze. Az is előfordult, hogy valakinek olyan rossz állapotban voltak a fogai, hogy hátrányból indult az álláskeresésben, de a csoport tagjai összedobták a pénzt neki, hogy megcsináltathassa. Nagyon megható és emelkedett pillanatok voltak ezek.”

Szerintem ez az alapítvány és a csoport is tökéletes példái annak, hogy az online teret milyen jó dolgokra is lehet használni. Például anyai összefogásra.

Tóth Flóra