Helló, te „rózsaszín” telihold! – Mi történik igazából a szuperhold éjszakáján?

–

Inkább éjszakai ember vagyok és nő, így amikor felmerült az értekezleten, hogy jön, közeleg a nagy rózsaszín szuperhold ideje, rögtön lecsaptam rá mint témára az elképzelt jóbarátomra, akivel már annyi éjszakán át szemeztem, és aki még sosem mutatta ugyanazt az arcát.

Nem mondom, a nap is egy csoda, főleg tavasszal és ősszel játszik szépen a fényekkel, de ha ránézek, akkor úgy telibe ver, hogy utána csak foltokat látok. A hold egészen más! Azt lehet révetegen bámulni, vele lehet személyes kapcsolatot kialakítani, a nagy fekete éjszakában elgondolkozni alatta, magunkon töprengeni, részegen megvallani neki az érzéseinket, fogadalmakat tenni, vagy éppen kiordítani magunkból a fájdalmat meg a félszt. A Hold – mondjuk ki – igazán jó fej bolygó.

Ezt a tulajdonságát szerencsére nem csupán az bizonyítja, hogy én néha ordibálhatok vele a farkasokkal karöltve. Ennél azért valamivel többet tud…

Ha nem haragszotok, ezúttal eltekintenék egy általam megkezdett és viszonylag hamar otthagyott tanulmány taglalásától, amelyben egy neves csillagász, fizikus és szerintem éjszaka bolyongó zseni kezdett bele a Hold, illetve a Földdel való viszonyának leírásába. Már a harmadik mondatnál azt éreztem, hogy teljesen hülye vagyok, a hetediknél pedig azt, hogy még egy ismeretlen szó vagy képlet látványától egész biztosan megőrülök. Na, tessék! Mondják, hogy a Hold mekkora hatással van a természetre, ezen belül az emberi természetre is, de azért azt nem sejtettem, hogy már pár nappal a telihold előtt megkattanok.

A Hold egyébként egészen egyszerűen leírva a Naprendszerünk ötödik legnagyobb óriásholdja, ugyanakkor a Föld szempontjából az egyetlen hold. A Földtől mért távolsága (ez fontos adat a szuper- és mikrohold miatt, mivel a pályaív változik folyamatosan) átlagosan 384 402 kilométer.

Csak hogy egy kicsit vizualizálhatóbb legyen, ez a távolság a Föld átmérőjének harmincszorosa.

Kötött a keringése, és emiatt mindig ugyanaz az oldala fordul a Föld felé, így elvileg, persze gyakorlatilag is ugye csak egy arcát ismerhetjük (de mint már mondtam, annyira sokarcú ennek ellenére is). Ha a Holdon állunk (már aki, ugye?), akkor a Föld helye mindig ugyanott van, viszont mindig más oldalát mutatja. Szóval onnan is van látnivaló rendesen, de most nem is ez a lényeg.

A Hold gravitációs vonzása és a Hold és a Föld egymás körüli keringése miatt jön létre a Hold leglátványosabb hatása a Földön: az árapályjelenség. De mi lenne, ha nem lenne a Hold? Például, ez a biológiai és ökológiai szempontból is igen fontos váltakozás nem működne, vagy sokkal kevésbé lenne jelentős a Földön, de ez még hagyján…

Mi mindent tud a Hold?

Először is nagy tömegével képes stabilizálni a Föld forgástengelyét, ami ha változna, akkor gyakoribb lenne a szélsőséges időjárás. De ami igazán sokkoló, hogy nélküle négy-hat órából állnának a napok, ebből következően – már amennyiben napokban számolnánk – egy év közel ezerötszáz napból állna, amiből a nappal maximum három óra lenne. Most más hatásait nem is vizsgálva, a mostani tudásunk szerint még egy rapid randi is a negyed napunkat rabolná el, a Star Wars-maratonon pedig hetekig kéne egyfolytában, alvás nélkül nézni a filmeket. A munkanap vajon milyen hosszú lenne? Bekapcsolom a gépet, és mire bemelegszik, megyek a gyerekért az oviba?

Szóval, köszi, Hold, hogy vagy nekünk!

Ha pedig már létezel, mióta világ a világ, akkor fogadd el, hogy megannyi kultúrában, hit- és szokásrendszerben kiemelt helyet kaptál! Azt is kénytelen leszel elfogadni, hogy majdnem minden kultúra női tulajdonságokkal ruházott fel téged.

A görög mitológiában például Szeléné a Hold istenség megszemélyesítője volt, aki az ábrázolásokban mindig szép és nyugalmat sugárzó nőként jelent meg. Egyszerre volt női princípium, a termékenység és a természet – ezzel együtt a női szervezet – ciklikusságának, változékonyságának jelképe. És ő volt a jelképe a víznek és a télnek is. Szeléné alakja megjelenik megannyi ókori görög költő művében, így például a Homéroszi himnuszokban és Hésziodosz Istenek születésében is. Apuleius így ír róla Az aranyszamár című művében: „[…] az emberek minden dolgát az ő gondviselése igazgatja. Nemcsak a házi- és vadállatok, hanem az élettelen teremtmények is az ő fényének és lényének isteni akaratából élik az életüket; sőt, ha ő növekszik, földön, égen, tengeren, minden test vele nő, ha fogy, véle fogy.” Nagyon okos megállapítás, és nemcsak a vizek növekedése és csökkenése, hanem a menstruációs zabálásokra tekintettel is… haha!

Azóta nem hagyja egyik kultúra képzeletét sem nyugodni ez az annyi mindent befolyásoló, mégis méltóságos nyugalommal keringő, fogyó és növekvő égitest. Néha akkorára megnő, hogy egyenesen szuperholdnak nevezik, de igazából ez nem tudományos kifejezés, sokkal inkább köznyelvi fordulat, és arra vonatkozik, ami ma hajnalban történt, azaz amikor a teliholdfázis az ellipszis alakú holdpálya Földhöz legközelebbi pontján következik be. Nem nagy ördöngösség kitalálni, hogy ilyenkor tűnik a lehető legnagyobbnak a Földről.

Amúgy igazából le kell hangolnom mindenkit, mert csillagászati szempontból semmiféle jelentősége nincs az úgynevezett szuperholdnak, mindössze annyi történik, hogy a Hold tömegközéppontja közelebb van a Föld tömegközéppontjához 360 ezer kilométernél, így a látszólagos mérete tizennégy százalékkal nagyobb, a fénye pedig harminc százalékkal erősebb.

Csak ennyi… Hát azért ez nekünk, földi halandóknak, erős hatás, lássuk be!

Mondjuk, ha csillagászatilag nem kell is felkapnunk a fejünket, másra azért mégis nagy hatással van az esemény, hiszen a Hold tömegének hatása a Föld vizeire és szárazföldjére nagyobb mértékben nyilvánul meg telehold vagy újhold idején. Úgy kell elképzelni, hogy ebben az esetben a Hold–Föld–Nap állása egy vonalba esik, és így a Hold és a Nap gravitációs ereje nagyobb hatást fejt ki. Ennek következtében pedig az árapály a megszokottnál magasabbra emelkedik, illetve mélyebbre húzódik vissza.

Ma hajnalban a telihold hajnali fél ötkor következett be, és viszonylag alacsonyra, maximum 35 fok magasságra kúszott.

A rossz hír a hajnali ébredőknek és a magasra mászóknak, akik szembesülni akartak a gigantikus Hold rózsaszínségével, hogy a legendás rózsaszín szuperhold igazából nem is rózsaszín! (Szóval, aki kihagyta, ne püfölje a fejét a falba azért!) Soha nem az, nem csak most nem jött össze, nyugalom! Legjobb esetben is csak narancssárga, de inkább fehér. Ugyanis az áprilisi telihold rózsaszín elnevezése nem a valós színére utal, hanem arra, hogy ekkor éled fel a természet, és a fák nagy része amúgy rózsaszínbe borul. Tudom, ez az egész illúzióromboló, de szerintem egyezzünk ki abban, hogy az egyiktől szép az éjszaka, a másiktól meg a nappal, és máris jól jártunk.

Asztrológusok döbbenetes állítása szerint hozhat jót is és rosszat is a szuperhold, ami azért lássuk be, rafinált megfogalmazás… Nem! Azért azt hozzáteszik, hogy érdemes ilyenkor pozitívra hangolni a gondolatokat, terveket szőni, mert azok megvalósítását is segíti ez a ritka égi jelenség.

Vannak olyanok, akik szerint érdemes kiállni nyitott pénztárcával az ablakba, a teraszra vagy a kertbe, és erősen kívánni, hogy a következő időkben bőség köszöntsön ránk.

(És még mondják, hogy teliholdkor több a bűncselekmény. Hát csodálkozunk, ha több a rablás?) Mondjuk, én tényleg a pozitív gondolatok híve vagyok, és hiszek abban, hogy a női nemnek erős köze van a Holdhoz, úgyhogy magamtól kipattant a szemem hajnali négykor, és még időm is volt rákészülni, hogy üdvözöljem régi és állandó jóbarátomat, bármilyen volt is a színe. Ha pedig már azt állították, hogy kérhetek tőle, ezúttal sem a pénztárcámat nyújtogattam felé. 

Jó, annyit elárulhatok, hogy ti is benne voltatok a kérésemben. Rózsaszín szuperholdkor nem önzőzünk! Még akkor sem, ha se nem szuper, se nem pink!

Marossy Kriszta

 Kiemelt kép: Getty Images