Georges Simenon, a férfi, aki a nőktől az íráson át semmit nem csinált félgőzzel

–

A puskaropogás-szerűen gépelő

Georges Simenonnak már a születése is rendhagyó: bár február 13-án született, babonából a szülei 12-ére jegyeztették be. Bátran elmondható róla, hogy szinte mindenben, amihez nyúlt, roppant szélsőséges volt, így kérdés nélkül is előkelő helyet foglal a világ legszaporább szerzőinek listáján. 

Ha nekifogott egy újabb regényének, meg sem állt napi hatvan-nyolcvan gépelt oldalig, avagy más számítások szerint 6-8000 szóig. Ez – talán még a laikusok is érzik – elképesztő mennyiség. Bár én magamat roppant szapora szerzőnek tartom, ha egy nap meg tudnék írni akár tíz oldalt, már irtó boldog lennék. Még sohasem sikerült. Hogy e tempó mellé miként sikerült Simenonnak beszuszakolnia azt a temérdek sok nőt is, szinte már boszorkánysággal ér fel, de erről majd később. 

Rekordmennyiség

Egy másik hasonlóképpen túlbuzgó, 310 kötetes életművel bíró Dumas-ról már korábban írtam (ITT), de az ő hihetetlen teljesítménye mögött az alkotóműhelyének több tucat bedolgozó firkásza állt.

Simenon cirka 425 regénye (más források szerint több mint 500) azonban mind saját produktum – azzal együtt, hogy ezeket tizenhat különböző álnév alatt publikálta. 

További összehasonlításképp: a másik nagy krimiíró, Agatha Christie 69 regényt és 16 színdarabot írt, Barbara Cartland angol írónő 722 könyv szerzője – ő negyven naponta préselt ki magából egy újabb és újabb kötetet, bekerülve még a rekordok könyvébe is, mint az egy évben legtöbb (23) regényt író szerző. A szaporaság világrekordja azonban a spanyol Corín Telladóé, aki több mint 4000 novellát alkotott, de a listán van Isaac Asimov is a maga bő félezer regényével. Igazad van, annyira nem is nagy szám ez a Simenon… vagy mégis? Végül is, ha a számegyenes másik végét nézzük, akkor (is) mindenképp: Alistair MacLeod 13 évig írta a No Great Mischief című regényét, Tolkien 16 évig a Gyűrűk urát, Patrick Leigh Fermor pedig 78 évig a The Broken Road-ot, amit… nem sikerült végül befejeznie.

A soknevű férfi

Simenon háromévesen tanult meg olvasni, így nem csoda, hogy írói-újságírói karrierje is szokatlanul korán, már 16 évesen beindult. Ekkor kezdett el dolgozni a Gazette de Liége-nél, ahol a munka során beleláthatott a város bűnügyeibe, rendőrségi nyomozásaiba, az olcsó szállodák és kávéházak világába. A Gazette-nél G. Sim néven közel 150 cikket publikált, majd Monsieur Le Coq néven 800 humoros karcolatot írt. Később is szívesen csapongott a műfajok között, erotikus ponyvaregényeket ugyanúgy papírra vetett, mint pszichológiai thrillereket. Álnevei között szerepelt Geo Sim, Christian Brulls, Christian Brull’s, Jean du Perry, Jacques Dersonne, Jean Dorsage, Luc Dorsan, Georges Martin-Georges, Gaston Vialis, Germain d’Antibes, Aramis, Bobette, La Deshabilleuse, és a Gemis is. Műveit közel 600 millió példányban adtak el világszerte. Csoda, ha másodpercek alatt milliomos lett? 

11 nap alatt teremtett egy világot

Bár a Biblia szerint az Úr laza hat nap alatt hozta létre a világmindenséget, azért Simenonnak sem kell szégyenkeznie, ő ugyanis összesen tizenegy napot szánt egy-egy regényre: nyolc nap alatt írta meg a könyvet, majd három nap alatt újraolvasta a kéziratot, hogy kijavítsa az esetleges hibákat. 

Amikor az egyik francia író úgy reklámozta a regényét, hogy most jelenik meg „három év után az első regénye”, Simenon rákontrázott, azzal hirdetve új művét, hogy „az első Simenon nyolc nap alatt”. 

Azt mondják, egy ízben, amikor Hitchcock telefonon hívta Simenont, azt a választ kapta, hogy a mester épp a legújabb regényét írja. Mire Hitchcock csak annyit felelt: „Rendben, hadd fejezze be. Addig tartom.” 

Ez utóbbi lehet, hogy már csak városi legenda, de állítólag egyszer a Moulin Rouge előtt egy üvegkalitkába zárva nem több, mint 24 óra alatt írt meg egy komplett regényt.

Csend, rend, fegyelem

Ahhoz, hogy valaki ilyen hatékony tudjon lenni, muszáj szisztematikusan dolgoznia, és mint mindenben, Simenon természetesen a módszertanában sem ismert középutat.

Elsőként a készülő könyvének szereplőit dolgozta ki: részletesen felfestve a nevet, címet, személyiségjegyeket, ruházatot, és a cselekmény csak ezután következett.

A tényleges írás előestéjén – mint egy harcos, aki a nagy csata előtt gondosan megélezi a kardját – Simenon szépen letisztította és kifényesítette az írógépét, festékszalagot cserélt benne, majd kikészített a 300 darabos gyűjteményéből pár spéci pipát maga mellé, a kedvenc dohányaival, kávéskannával, egy hatalmas bögrével és két irattartó mappával egyetemben. Ezután kihúzta a telefont és kiírta az ajtajára: „Kérem, ne zavarjanak!” Ebből az egész háztartás tudhatta, hogy patikai csendre lesz szükség az elkövetkező napok során. Simenon a szükséges előkészítő lépéseket követően kora hajnalban nekiveselkedett a szakadatlan munkának. Ilyenkor folyamatosan írt, nem bajlódott szerkesztéssel sem, legfeljebb a pipájára gyújtott újra és újra rá – egy fejezet alatt hat-nyolc adag dohányt is elpöfékelve.

Egy fess úr 

És hogy valóban semmi se vigye el a fókuszt egy-egy mű elkészüléséről, állítólag még ruhát sem váltott, hanem ugyanazt az outfitet hordta egy komplett könyv elkészültéig. A „vége” szó legépelésekor pedig megmérte magát, hogy lássa, pontosan mennyi verejtékkel is járt kiizzadni magából az újabb művet. Tudom, furdal a kíváncsiság, úgyhogy elárulom:

egy regény megírása simenoni mértékkel egészen pontosan másfél liter izzadsággal jár.

A szokatlan munkaöltözet ellenére roppant elegáns férfi hírében állt, Louis Vuitton egyik leghűségesebb vásárlójaként tartotta számon Simenont, akinek ruhásszekrényében a temérdek zakón, nadrágon, ingen és öltönyön kívül még hatvan pár kézműves cipő is elfért, hogy aztán a gardróbszobájának faltól falig tükreiben vehesse szemügyre magát, elég fessre sikerül-e aznap a megjelenése. A ruhák iránti érdeklődése még a Maigret regényekben is szembeöltő, ahol a felügyelő és a többi szereplő ruházatának részletes leírása fontos eszköze a karakterábrázolásnak.

Kisasszonyok bolondja

Nemcsak egészen elképesztő mennyiségű anyagot írt össze hosszú élete során, de onnantól fogva, hogy 12 évesen bevezetődött a szexualitásba, azonnal hatalmas étvágyra gerjedt, nem sokkal később már „a 10.000 nő férfija” néven futott – bár ebben valószínűsíthetően van némi túlzás. Bevallottan szexfüggő volt, akinek legalább napi három szeretkezésre volt szüksége a kiegyensúlyozott testi és lelki békéhez. Később első feleségével, Régine Renchonnal kötött házassága sem akadályozta meg abban, hogy tovább folytassa évhajhász életét – szeretői között tudhatta Josephine Bakert is (róla írtam ITT), akinek pedig Frida Khalo volt a szeretője… Micsoda idők lehettek, gondolj csak bele! O tempora, o mores!

Egy ízben a család gömbölyű szakácsnőjével is lebukott, ám Régine hiába tiltakozott, az incidens ellenére a nő továbbra is velük élt tovább. Házasságuknak csak egy másik nagy szerelem, a Simenonnál tizenhét évvel fiatalabb Denyse Ouimet tudott véget vetni 1949-ben. Denyse-t egy évvel rá elvette feleségül, nem sokkal később két gyerekük is született. Tőle 1964-ben vált el, amikor beleszeretett a 15 éves Gianna Lou Mueller-be, azaz Nadiába, akiből később, a nyolcvanas években a kor egyik legismertebb erotikus színésznője és szexbálványa vált – szinte nincs is olyan filmje, amiben ne vetkőzne anyaszült meztelenre, illetve róla tartották, hogy neki van a világon a legvonzóbb alsó háti szakasza. Talán e különleges szexepilnek is köszönhető, hogy a fiatal amerikai-olasz lány, és a befutott, meglett belga író viszonya egészen Nadia négy évvel későbbi férjhezmeneteléig tartott, amikor is az ambiciózus lány hozzáment egy olasz grófi családból származó amerikai újságíróhoz, akivel később Olaszországba költözött. 

Eme erotikusabb kitérő után kanyarodjunk vissza Simenon hűséges alteregójához, ahhoz a férfihoz, akin keresztül őt a leginkább ismeri a magyar közönség. Ő pedig nem más, mint:

Maigret felügyelő

Bizony fel kell kötnie a gatyáját annak is, aki nem a teljes Simenon életművet, hanem csak egy kisebb, ám annál jelentősebb szakaszát, a Maigret-regényeket szeretné feldolgozni, a felügyelő ugyanis, akinek karaktere 1931-ben látott napvilágot, 1972-es „nyugdíjazásáig” 75 regénynek és 28 novellának lett a főszereplője. 

Jules Maigret (aki maga is jobb szereti, ha csak simán Maigret-nek hívják, még a kedves feleségétől is) nagydarab, széles vállú,  vastag kabátos párizsi nyomozó, akinek elengedhetetlen kelléke a pipája, amit időnként, a nyomozás hevében még azon melegében zsebre vág. Simenonnal ellentétben, Maigret hűséges társa a nejének, bár rendszeresen hanyagolni kényszerül őt a munkája miatt – amit olyan lelkiismeretesen végez, hogy még a kávéház pincére is észreveszi gondterhelt ábrázatán, ha új ügyet kapott. 

Maigret a gyilkosságokat javarészt az elkövető motivációjának megértésével, egyfajta pszichológiai elmejáték segítségével deríti ki.

„Ha megértem a gyilkost, meg is tudom találni” – így szól a párizsi felügyelő munkamódszere, hitvallása.

Joyeux anniversaire, Georges!

Ha szeretnéd te is megünnepelni a születésnapos Simenont, azt javasolom, lapozz fel egy remek Maigret-regényt (és miközben olvasod, jusson eszedbe, hogy – javítással együtt – tizenegy nap alatt vetette papírra a szerzője), és mellé kortyolgass el egy igazi Simenon-koktélt, melyet a nagy belga írófejedelem előtt tisztelegve a L’Archiduc nevezetű brüsszeli dzsessz bár álmodott meg. Mondom is gyorsan a receptet: keverj össze vodkát, Camparit, grapefruit-levet egy kis füstös ízzel (ez utóbbi a láncpipás szokás miatt). Csin-csin!

Fiala Borcsa

Források: ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Keystone Features/Hulton Archive