–

 

„Az anya ölébe veszi a gyermeket s így dalol:

Angyal vagy-e?

Ördög vagy-e?

Mutasd a fogadat!

Ha angyal vagy, kis fogad van,

Ha ördög vagy, nagy fogad van.

Ekkor megcsiklandja, a gyermek nevet s a foga kilátszik:

                                   Angyal vagy! –

(Nevettető – Kiss Áron gyűjteményéből)

Ülünk mellette a Bíró utcában Rémi Tücivel – Joli néni még ágyban –, és tervezünk. Jó lenne felkelni, ezt a nyavalyát is legyűrni – mint az összes többit –, ezt is meg azt is meg kellene csinálni, például a szülinapi jubileumi műsort, mert bár Joli néni utálta magát ünnepeltetni, azt nem akarta, hogy valami „szanaszét” műsor legyen Foltin ’75 címen. Meg a Fekete asszonyokat. A Szakonyi-novellát. Az is terítéken volt már évek óta, Kiss Feri, Joli néni állandó zeneszerzőtársa, már dolgozott a zenén, a három asszony szerepére betárazva a szólisták…

•••

Joli nénit magunk közt, az exhonvédos (Honvéd Táncegyüttes – a szerk.) barátnőimmel mindig csak úgy emlegetjük: maga A-Két-Lábon-Járó-Ízlés. Nem tudom, mióta, hogy már akkor, amikor dolgoztunk vele honvédosként, vagy csak később, de ez egyaránt igaz volt a koreográfiáira, a zenei ízlésére, az öltözködésére, a magatartására, a főztjére, szóval mindenre. Csodáltuk és szerettük.

Persze rettegtük is, a fegyelmezetlenséget és a slendriánságot egyáltalán nem tűrte, ezért igyekeztünk jók lenni. Mert aki civil volt a színpadon, azt a hangjával felkapta, megcsavarta, és porrá zúzva a mélybe dobta, hogy csak úgy nyekkent. Síri csönd és lázas igyekezet töltötte meg ilyenkor a próbatermet, gondolatban hálaimákkal, hogy épp nem mi vagyunk az apokalipszis kiváltói, és reménykedtünk, hogy újra derű, nevetés és szépség süt be az ablakon.

Az ízléses szó mellett Joli néni másik állandó jelzője: az érzékeny. A benne rejlő hihetetlen érzékenység nem mellesleg azért tudott olyan átütően megmutatkozni a darabjaiban, mert a táncosai emberi karakterére legalább annyira épített, mint a technikai tudásukra.

És nemcsak magában az alkotóban felsejlő karakterekhez kereste a megfelelő táncost, hanem fordítva, az adott táncos személyisége is inspirálta őt az alkotásban. Azokat, akik a legfőbb ihletői voltak, nem csupán tisztelte a színpadi teljesítményük miatt, hanem szerette is őket. Ezt a kiváltságos helyzetet sokan irigyeltük Joli néni nagy szólistáitól, az ő asszonyalteregóitól, Horváth Zsófitól, Béreskétől (Béres Anikó), és mindenekelőtt Rémi Tündétől. Őket partnerként kezelte, érezhető volt a kölcsönös tisztelet és egyfajta alkotótársi viszony. Sőt. Mintha a gyerekei lettek volna.

Herczku Ágnes és Foltin Jolán. A kép 2015 karácsonyán, az Ihajla bemutatója előtti ajándékozáskor készült - Fotó: Boda Gábor

Joli néninek a hozzám való ilyenféle ragaszkodása legelőször egy viharos lecseszésen keresztül legyintett meg

 A lagzi című darabot vettük fel 2002-ben, egy óriási filmstúdióban, a teljes tánckart, műszakot, filmeseket Joli néni és Eszter (Novák Eszter, a lánya) szavai irányították. Óriási összpontosítást igénylő munka, ahol a legkisebb láncszemnek is a helyén kell lennie, különben borul a jelenet, és vehetjük újra… Persze a táncos, akin kisebb a teher, és nem érzi át ennek súlyát, és nem látja, hogy akkor is csinál valaki valamit, amikor ő semmit, nos, akkor a táncos szórakoztatja magát és a környezetét, egyre bátrabban és hangosabban, vihorászik, bohóckodik és röhög. Egy ilyen röhögésbe csapott le a villám. Joli néni kijött a béketűrésből, és kikérte magának ezt a tűrhetetlen viselkedést „Még az olyan nagy művészektől is, mint a Herczku Ági!” – csattant az ostor, „szó bennszakad, hang fennakad” stb.

Elöntött a szégyen, fájt a gúny a hangjában, hebegve bocsánatot kértem, és próbáltam magam összeszedegetni a padlóról. Másnap reggel a stúdió öltözőjében készülődtünk, amikor bejött Joli néni, és leült mellém egy székre.

„Azt akarom mondani, hogy ne haragudj azért, amit tegnap mondtam neked.” – ??? – „Én azt komolyan gondoltam.”  – „Na de… (megint hebegés) Joli néni… igaza volt… megérdemeltem… Egyáltalán nem haragszom…” – És csak álltam megdöbbenve, hogy hogy lehet, hogy FOLTIN JOLÁN tőlem bocsánatot kérjen, és újra szégyelltem magam, alig akartam kihallani a lényeget abból, amit mond. Később esett le, hogy nem magáért a szidásért követett meg. Hanem a hangsúlyért. Hogy nem ironizál, amikor azt gondolja. Ettől még inkább zavarba jöttem.

Kései barátságunk első állomásának tekintem ezt az epizódot, bár ezt soha nem mondtam el neki.

 •••

Épp gyomlálok a kertben – mint normális hétköznapon –, amikor csörög a telefon, Joli Néni Mobil, rögtön a lényegre térve azt mondja nekem Maga-az-Ízlés, hogy tudod, ugye, hogy Béreske kiköltözik Amerikába? Tudom, sajnos. És tudod, hogy elkezdtünk dolgozni a Fekete asszonyokon, ahol a Horváth Zsófi meg a Tüci meg Béreske táncolná az asszonyokat…? Tudom. Na, mit szólnál ahhoz, ha te csinálnád a Béreske szerepét? (Úrissteeen!) Joli néni, hogy én…? (Igenigeeeen!) Ez óriási megtiszteltetés… (Te hülye, nyögd már ki!) …hát persze, kimondhatatlan örömmel!

Kesztyű, kapa el, rohanok fel a házba, hogy Nikolának (Nikola Parov, Ágnes társa – a szerk.) elújságoljam.

 •••

Pár évvel korábban is munka miatt hívott – kapott tőlünk egy lemezt, ami beindította a fantáziáját, így született meg az Ihajla műsor 2015 karácsonyán –, és így kezdődtek el a mind gyakoribb látogatások, az egyre személyesebb hangvételű beszélgetések, egy más minőségű, munkán átívelő kapcsolat, amiben egy olyan nőt ismertem meg, aki szépkorában is tele volt humorral, játékossággal, huncutsággal. A darabjaiban is többször kibújt a kisgyerek, itt visszhangoznak a fülemben az Asszonyok könyve kismama-tételének mondókái – „Tapsi baba, tapsi, piros alma, kapd ki!”, „Angyal vagy-e? Ördög vagy-e?” –, vagy A lagzi Menyasszonyának játéka az Anyával és még megannyi kedves gesztus más-más művéből.

Imádott meglepni – mindig sikerrel –, mint egy kisgyerek, aki nem bírja el egyedül a jókedvét, ezért szét kell hogy ossza a körülötte lévőknek.

De úgy is rengeteget adott, hogy azt nem tervezte. Például eléneklendő feladatnak szánta, de a legkedvesebb karácsonyi dalom lett A piac közepén van egy almafácska… Vagy pusztán látni azt a folyamatot, ahogy ő dolgozott, sokat adott: a gondolkodásomat egy-egy zenei szerkesztésnél egyértelműen befolyásolja az ő „karaktermizéria-esztétikája”.

 •••

Ülünk az ágya mellett, és beszélgetünk. Joli néni, lehetek önző? Azt lehet, hogy a Fekete asszonyokkal kezdjünk? (Nevet.) Tudja, Joli néni, még sosem örültem ennyire, hogy Béreske elment Amerikába! (Megint nevet.) De aztán másfelé terelődik a szó, rákérdez egy dalra, amit már nem is tudom, melyik lemezemen hallott, és érzem, hogy ezt nem ok nélkül kérdezi, tapogatózik, aztán ki is mondja: Milyen szépen meg lehetne csinálni…! Nézünk Tücivel egymásra – hát, itt is? Így is dolgozik?! De titokban örültünk, mert máskor is ez penderítette ki az ágyból Joli nénit, ez a pokoli nyughatatlanság, és ettől remélhettük csak, hogy újra megcsiklandoz majd minket, és nevetve kiabáljuk egymásnak, hogy angyal vagy!

 Herczku Ágnes

Kiemelt kép: Facebook/Magyar Nemzeti Táncegyüttes/Hungarian National Dance Ensemble