Vajon milyen témában születik a legtöbb rossz vers ebben a pillanatban?

Ha behunyjuk a szemünket és koncentrálunk, kristálytisztán halljuk, hogy világszerte több százezer vagy talán millió ember ír rettenetes gyenge szerelmes verseket. Kapar a toll veszettül, kattognak a billentyűk...

Kamaszkorában, akár bevallja, akár nem, majdnem mindenki ilyenekkel piszkítja tele a papírt.

Mi ezzel a baj? Az égvilágon semmi. A legtöbb ilyen szöveg nem is igazán szerelmes vers, hanem afféle rímbe szedett szolgálati közlemény.

„Tassék vigyázni, az A-vaagaanyon szárelem áll be, tassék vigyaazni!"

Hogy mi a különbség szerelmes vers és szerelmi szolgálati közlemény között? Leginkább a cél!

A vers esetében a cél valami sokak számára új és izgalmas megfogalmazása. A virtigli szerelmes erre nagy ívben... fütyül. Ír egy ragyogó szerelmes verset a Gizinek, mondjuk így:

„Nagyon szeretsz engem, Gizi, Ez az érzés nagyon izgi".

Mikor minősül ez jó versnek? Ha egy akadémikus megdicséri? Neeeem.

Ha bekerül a tankönyvbe? Neeem!

Ha Kossuth-díjat kapok rája? Neeem.

Ennek a versnek az egyetlen minőségellenőre Gizi, akinek azonnal és bérmentve belém kell szeretnie. Különben megsemmisítem, széttépem, felgyújtom. A papírt vagy a Gizit, ez már vérmérséklet kérdése.

Vagyis a versnek ez esetben konkrét haszna van vagy nincs.

Ez nem azt jelenti, hogy költők ne próbáltak volna meg verssel csajozni, igaz, nem mindig jártak sikerrel.

Petőfiről jegyezték fel, hogy mivel több verséből népdal lett, egyszer meghallotta, amint egy csinos kis cselédlány a kútra igyekezve éppen az ő egyik ilyen, nép ajkára került, „folklorizálódott" versét dúdolja. Odaszambázott hát bajszát pödörgetve, hogy helló, kicsike, eztet pont én írtam. Mire a nép ajka valahogy így: „ugyan, menjen már az úr, hagyjon békét, még hogy maga írta, de rossz duma ez!".

Hát, ez nem jött be, pedig tényleg ő volt a szerző.

Szóval jó vers is alkalmas lehet a hódításra, de a hódításra készült, szaktudás nélküli versek sokszor elég bicebócák. Hogy ez miért van? Hát mert a teremtés kezdetén, mikor Ádám azt súgta Éva fülébe:

„I love you, baby, so much",

vagy valami ilyesmit, ógörögül vagy ivritül vagy ősemberül, akkor ez volt a legszebb szerelmes verssor, senki soha ilyet még senkinek nem mondott.

Azóta azért pár milliárdszor elhangzott a világtörténelemben...

És még ma is elhangzik, ha egy bevásárlóközpontba vagy benzinkúti fiúvécébe (esetleg lányvécébe, fakultatív) lépünk.

„Áj lávjubéjbi, jeeee, jeee."

Szóval nem túl eredeti, nem túl vadiúj mondat, művészileg nem áll már a lábán.

Vagyis a szavaknak van úgynevezett „kopási állandója"...

A bőszült szerelmes versek kellékei, a gyöngyök, rózsák, csillagkocsányos felfakadások és tűzvirágbimbós ömledezések bizony elkoptak már kissé!

Ez persze nem azt jelenti, hogy személyes kapcsolatainkban takarékoskodjunk a „szeretlekekkel", mint a székely bácsi, aki közli a nejével:

„Mikor elvettelek, mondtam, hogy szeretlek, ha lesz változás, értesítelek."

Természetesen az eredetiséget hajszolva ne mondjuk kedvesünknek, hogy:

„te krokodilbőrbe bújt propelleres lila zsiráf!"

Ám irodalmilag sokatmondó, hogy József Attila orvosi sétát tett párja érrendszerében, Juhász Gyula félrecsúszott nyakkendőben talált rá a tűnt szerelemre, Baudelaire pedig kutyadöghöz hasonlította a leánykát.

 Lackfi János

Lackfi János jegyzetei elhangzanak hétről hétre a Petőfi rádióban.