„Nem vagyok a testvéred, csak egy kicsit” – Girlzonboard Flóra nevelési elvei… és a valóság
Ahogy a legtöbb babát váró szülő, azelőtt én is csak jó messziről láttam gyereket, ezért az alapos utánaolvasáson túl nem nagyon tudtam hogyan készülni a gyerekes hétköznapokra. A könyvekben leírt és egy valóságos gyerek között viszont elég sok különbség van. Arról nem találtam sok szakirodalmat, maximum néhány vicces mémet, hogy mi történik az elvekkel fél évvel később vagy a második gyerek érkezésekor. És arról is csak mémekből értesültem, hogy mi történik az otthonunkkal a gyerek másfél éves korára. Úgyhogy írtam pár sort a kisgyerekes életről, ami olyan, mintha bemennél egy ilyen kupis nappalis mémbe, és minden előzetes várakozásod ellenére csodásan éreznéd magad benne. Tóth Girlzonboard Flóra egykori elvei és aktuális káoszai.
–
Nagy elvekkel indultunk neki… és nagyot koppantunk
Amikor a nagyobb lányommal hazaérkeztünk a kórházból, tökéletesen tisztára suvikszolt lakás fogadta, a szekrénybe bekészítve a vasalt ruhácskák, minden élére állítva és fertőtlenítve várakozott. Mindent az ő kis igényeinek rendeltünk alá, akkor ettem, amikor aludt, ha megmoccant, miközben éppen keltem fel mellőle, akkor inkább nem ettem (vékonyabb is voltam, mint most), ha éppen aludt, amikor indulnunk kellett volna valahova, akkor lemondtam a programot, ha valaki benézett hozzá, miközben épp valamelyik bioalvókája (= szülők) nélkül szundított, akkor kb. felnyársaltuk a szemünkkel.
Levegőzni stopperrel mentünk az erkélyre, és ez nem túlzás, tíz perc volt az ajánlott, szóval én elindítottam a telefonomon a visszaszámlálót. (Mentségemre legyen mondva, tél volt… Jó, ez sem mentség.)
Kicsit később alap volt, hogy biopiacon vásárolt zöldségből háromszor átforralt vízzel, tízszer kifertőtlenített edényben készítem L első (egyébként egytől egyig kiköpött) falatkáit. Kicsit több mint féléves volt, amikor kezdtem durván befordulni a bezártságtól, a stopperes levegőzéstől, az állandó méregetéstől, pedig egyébként tökéletesen funkcionált a gyerek. A teljes alárendelődés sem tartható a végtelenségig (ekkor még mindig mindent vasaltam). Aztán elmentünk nyaralni, és mivel a fél lakás nem fért bele a fapadosok által kínált poggyászlehetőségekbe, valahogy mindent meg kellett oldani. Akkor váltunk rock ‘n’ roll szülővé (na jó, akkor kezdtük el), és amint látjátok, elég mélyről indultunk. Utána nem sokkal L a Campona evősorán egy kétes tisztaságú etetőszék tálcájáról eszegette fel a mekis sült krumplit, frissen ébresztve (nem ébredve, ébresztve). Éljenek az elvek meg a szélsőségek!
N, aki huszonegy hónappal később érkezett, egy olyan lakásba jött haza, ahol akár az elpakolásra váró vasalatlan ruhakupac tetejére is fektethettem volna, ha egyáltalán felmentünk volna a lakásba, de ehelyett inkább sétálni indultunk a szép őszi időben. Mindenféle időmérés nélkül. És olyan ruhákat viselt már a kórházban is, amik egyáltalán nem voltak kivasalva. Az első falatjait szerintem a nővére tányérjáról csórta. És semmit nem fertőtlenítettem. Semmit. Ugyanazokban az edényekben főztem, mint magunknak, csak általában kicsit más formában kapta meg.
És tudjátok, mi a legdurvább? Hogy két egészen hasonló óvodáskorú gyerek lett a végeredmény, a teljesen más indulás ellenére. Nemcsak egészségileg, de mentálisan, konfliktuskezelésben, alkalmazkodóképességben, szóval minden tekintetben.
Szerintem ez azért jó hír, mert az én tapasztalatom azt mutatja, hogy van egy fél év belerázódni ebbe a szülőség nevű feladatkörbe, és valószínűleg annyi kell is.
*
A másik dolog, amivel kapcsolatban határozott elveim voltak, az a testvérkapcsolat. Úgy készültem, hogy én majd nagyon oda fogok figyelni, hogy balanszírozzak szeretetkimutatásban, foglalkozásban, ölelgetésben, cipelésben, külön töltött időben és mindenben. Aztán hamar kiderült, hogy két nem egyforma korú gyereket nem igazán lehet egyformán kezelni, és most már ők kérik számon rajtam, ha a „kicsitől” valami „nagyos” dolgot várok el, vagy ha a „nagyot” valamiben egy kalap alá veszem a „kicsivel”. Ez is elkezdett valahogy természetesen működni, egyszerűen élünk, és útközben reagálunk, tűzoltunk, örülünk, ha valami jól működik. És a tesóság valahogy jól alakult eddig:
„Nem vagyok a testvéred… csak egy kicsit”
Kezdjük ott, hogy nekünk iszonyú szerencsénk van, a lányaink között huszonegy hónap a korkülönbség, ami ideálisnak bizonyult. L (az idősebb) ugyanis nem emlékszik már arra, hogy ő valaha volt egyke. Csak arra, hogy van a pici baba húga, akihez alkalmazkodni kell (de legalább sokat alszik). Aztán hogy van a nagyobb baba húga, aki lenyúlja az összes cuccát, de játszani még nem lehet vele (nálunk a „titkos szekrény” segített ebben a helyzetben). Amióta viszont már N is beszél, nagyon könnyen egymásra hangolódnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem veszekszenek, kiabálnak, lökdösődnek napi rendszerességgel. Hanem azt, hogy a szeretet ennél sokkal mélyebb. Nem tudom, miért lettek jó tesók, de azok.
Megpróbálom megmutatni, hogy néz ez ki a gyakorlatban.
Játszanak, N kisbaba, L eteti, de nem tiszta, hogy akkor most ő az anyukája vagy mi. Aztán kiderül:
N: Kapom tőled az anyatejet.
L: De nem én vagyok az anyukád!
N: Akkor a testvértejet.
L: Jó.
*
L ovis, N még nem, de már nagyon szeretne az lenni. Bár csak fél napot töltenek külön, L rendszeresen így fogad bennünket: „Egész nap N járt a szívemben.”
*
Csúnyamondási versenyben:
L: Kukiiiii!
N: Pukiiii!
L: Kakiiiii!
N: Pisiiiiii!
L: Vécééé!
N: … [kis gondolkodás] …Koszos vécééé!
Ő nyert.
*
Vannak azért komolyabb konfliktusok is:
N: Nem vagyok a barátod!
L: Nem is, mert a testvérem vagy! (De ezt nem kedvesen mondta, hanem kimondottan gonoszkodásból.)
N: Akkor nem vagyok a testvéred… csak egy kicsit!
Mondjuk, ez már részemről oké. Időnként aztán tettlegességig fajul a konfliktusmegoldás, nem sokszor, de megesik.
*
L néha odaül mellém, és nagylányosan nézi, ahogy az alig másfél évvel fiatalabb húga ugrabugrál: „Nézd, mama, milyen kis cuki!” És tényleg.
*
N talán túl sok mindent vesz át a nővérétől, ha ilyen létezik. Néha megkérdezem, hogy miért úgy csinál dolgokat, ahogy. A legnagyobb természetességgel válaszolja: „Mert L is így szokta.”
*
L: Te vagy a legjobb tesó, úgy szeretlek.
N: Neeem, te vaaaaagy. (Már nyávog.)
L: Neeem, teee! (Már kicsit morcos, hogy ellentmond neki.)
*
A kedvencem:
L: Ne haragudj, hogy nem játszom mindig veled az oviban, de másokkal is szeretek barátkozni.
N: Ne haragudj, hogy én sem játszom mindig veled, de nekem is van életem.
Hát, ilyenek ők. Drukkolok, hogy nagyjából ilyenek is maradjanak.
Tíz dolog, ami emlékeztet, ha esetleg elfelejtenéd, hogy szülő vagy
(Nyilván bárkivel megesik, hogy kimegy a fejéből, hogy körülötte mászkál, szaladgál egy-két-három-négy gyerek… de szerencsére itt van ez a lista, hogy kapcsoljon.)
1. Hétfő reggel fáradtabb vagy, mint péntek délután, mert a hétvégét nem pihenéssel, hanem programokkal töltöd.
2. A táskád tele van olyan biszbaszokkal, amiket nem te használsz, kavicsok, legófigurák, használt törlőkendők, mini-Barbie-lábak meg még ki tudja, mik.
3.
Több olyan ismerősöd van, akinek a keresztnevén gondolkoznod kell, de a gyerekei nevét, ovis jelét, korát álmodból felébresztve is pontosan fel tudod idézni.
4. Ha naponta takarítasz, a padlót akkor is homok, morzsák, a morzsák miatt érkező hangyák borítják.
5. Nemcsak százszor annyi betegség pontos nevét tudod, mint a gyerek előtti életedben, de mindegyiknek a kezelési módja is megvan. És mindig teli a gyógyszeres szekrényed. Tudta valaki gyerektelen felnőttként, hogy mi az a háromnapos láz? Meg a kéz-láb-száj betegség?
6. Nem tudsz olyan helyiséget az otthonodban, ahol ne lennének ordító jelei a gyerek jelenlétének. Szűkítő és fellépő a vécében, gyerekrajzok a hálóban, egy komplett játszóház a nappaliban, az IKEA gyerekétkezési kollekciójának a fele a konyhában.
7. A telefonodon lévő fotóknak nagyjából ez az elosztása: kilencven százalék gyerekfotók, öt százalék fotók gyerekruhákról, játékokról, gyerekszórakoztató ötletekről, két százalék kajafotó, amit megfőztél vagy meg akarsz főzni a gyereknek, két százalék a felnőtt életed morzsái, munka, szórakozás, egy százalék te magad.
8.
Ha bulimeghívást kapsz, nem vodkát veszel és magas sarkút, hanem tortát sütsz és játszóruhát keresel, felkészülve arra, hogy lefröcskölnek, leesznek és összehomokoznak.
9. A legtöbb dolog, ami a hűtődben meg a spájzodban van, nem a te étkezési szokásaid miatt került oda.
10. Minden lejátszási listádon több rajzfilm, gyerekdal, mese van, mint bármi más tartalom.
A legjellemzőbb pedig, hogy mindezt egyébként imádod.
Lehet bővíteni a listát kommentben! Meg az elvek vs. valóság témában is jöhetnek a történetek!
Tóth Flóra
