–

Visszatértünk az illegalitásból

Visszatértünk az illegalitásból Töredelmesen bevallom, a kisebb gyermekem 3 hónapja nem tudja igazolni magát érvényes okmánnyal. Mondjuk ezt a világon senki nem is kérte tőle ebben az időszakban, éppen ezért hanyag szüleinek fel sem tűnt egy darabig. Mikor realizáltuk a problémát, rápörögtünk az ügyre, de a rendszer nem igazán támogatott bennünket ebben. 1. próbálkozás: nem tudtuk, hogy az újfajta, egyébként mindenkinek KÖTELEZŐ személyi elkészítéséhez mindkét szülő hozzájárulása kell. Azért, hogy ne tudja az egyik a másik tudta nélkül külföldre vinni a gyereket. Amit amúgy csak személyivel, nyilatkozat nélkül amúgy sem tud. Mindegy, nyilván mi vagyunk a hülyék. 2. próbálkozás: a Kormányablak (mindegy is, hogy melyik) technikai okokból zárva volt. Ha esetleg azt gondoljátok, hogy erről a neten volt infó, tévedtek. 3. próbálkozás: az este 8-ig nyitva álló Kormányablakban délután 4-kor már nem tudtak időpontot adni személyügyi okmány kiadására, pedig 3 gyerekkel vonultam fel (egy kölcsön a nagyobb hatás érdekében). A biztonságiőrnek tűnő önjelölt portást ez nem zavarta sajnos. Azt mondta, azért nincs időpont, mert egy ügyintézés fél óra. 4. próbálkozás: megvolt a meghatalmazás, nyitva volt a Kormányablak (egy másik), a biztonságiőr itt is ügyfél felügyeleti szerv, de legalább kedves. Bejutottunk. De az öröm korai volt. Kiderült, hogy NINCS PAPÍRJUK, AMIRE IDEIGLENES SZEMÉLYIT NYOMTATHATNAK. Mondom, nem baj, nekünk nem kell ideiglenes, három hónapig elvoltunk nélküle. Ja, nem lehet nem kérni, ha nincs papír, nincs személyi igazolvány igénylés. 5 rángó szájszéllel töltött perc után kiderült, hogy 1 db papír még van. Azóta senki nem tud lejárt személyivel igényelni. Néhány szokásos dráma a gyerekekkel, ki azon akadt ki, hogy ő nem kap személyit, ki azon, hogy a régit nem adják vissza. A végére valamiért elkezdték énekelni a "Mama cicije szuper" című, a cicimet gyakran csipkedő kisebb által költött dalocskát. Amúgy szerintem a mamának az idegrendszere (is) szuper, hogy senkit nem küldött el a picsába, de erről nem született dal. Ja, a papírkereséssel együtt 16 perc alatt végeztünk. De sajnos tudom, hogy nagyobb bajok is vannak. Ezen még röhögni is lehet. Utólag.

Töredelmesen bevallom, a kisebb gyermekem három hónapja nem tudja igazolni magát érvényes okmánnyal. Mondjuk, ezt a világon senki nem is kérte tőle ebben az időszakban, éppen ezért hanyag szüleinek fel sem tűnt egy darabig. Amikor realizáltuk a problémát, rápörögtünk az ügyre, de a rendszer nem igazán támogatott bennünket ebben.

1. próbálkozás: nem tudtuk, hogy az újfajta, egyébként mindenkinek KÖTELEZŐ személyi elkészítéséhez mindkét szülő hozzájárulása kell. Mégpedig azért, hogy ne tudja az egyik a másik tudta nélkül külföldre vinni a gyereket. Amit amúgy csak személyivel, nyilatkozat nélkül amúgy sem tud. Mindegy, nyilván mi vagyunk a hülyék.

2. próbálkozás: a Kormányablak (mindegy is, hogy melyik) technikai okokból zárva volt. Ha esetleg azt gondoljátok, hogy erről a neten volt infó, tévedtek.

3. próbálkozás: az este nyolcig nyitva tartó Kormányablakban délután négykor már nem tudtak időpontot adni személyügyi okmány kiadására, pedig három gyerekkel vonultam fel (egy kölcsönbe volt nálunk a nagyobb hatás érdekében). A biztonsági őrnek tűnő önjelölt portást ez nem zavarta, sajnos.

Azt mondta, azért nincs időpont, mert egy ügyintézés fél óra.

4. próbálkozás: megvolt a meghatalmazás, nyitva volt a Kormányablak (egy másik), a biztonsági őr itt is ügyfél felügyeleti szerv, de legalább kedves. Bejutottunk. De az öröm korai volt. Kiderült, hogy NINCS PAPÍRJUK, AMIRE IDEIGLENES SZEMÉLYIT NYOMTATHATNAK. Mondom, nem baj, nekünk nem kell ideiglenes, három hónapig elvoltunk nélküle. Ja, nem lehet nem kérni, ha nincs papír, nincs személyi igazolvány igénylés. Öt, rángó szájszéllel töltött perc után kiderült, hogy egy db papír még van. Azóta senki nem tud lejárt személyivel igényelni. Néhány szokásos dráma a gyerekekkel: ki azon akadt ki, hogy ő nem kap személyit, ki azon, hogy a régit nem adják vissza. A végére valamiért elkezdték énekelni a „Mama cicije szuper” című, a cicimet gyakran csipkedő kisebb gyerek által költött dalocskát. Amúgy szerintem a mamának az idegrendszere (is) szuper, hogy senkit nem küldött el a picsába, de erről nem született dal. Ja, a papírkereséssel együtt tizenhat perc alatt végeztünk. De sajnos tudom, hogy nagyobb bajok is vannak. Ezen még röhögni is lehet. Utólag.

Azt hozzátenném, hogy az információk, amik alapján kormányablakról kormányablakra lavíroztunk, mind az ott dolgozóktól származnak, szóval lehet, hogy nem kötelező mindenhol az ideiglenes személyi, vagy nem mindenhol veszik el a régit, de itt és most nekünk ezt mondták. Egyébként ez a negyedik gyermek személyi-ügyünk, eddig mindig mást és máshogy kellett csinálni. Legközelebb két év múlva lesz aktuális, már kíváncsian várom, hogy mit találnak ki.

Aranyfokozatú anyasági jelvény – csalással

Aranyfokozatú anyasági jelvény - csalással Az úgy volt, hogy viszonylag gyorsan, viszonylag sok mindent kellett vennünk az Aldiban egy nagyon frekventált időpontban, szóval valahogy motiválnom kellett a lányokat, hogy kellőképpen kooperatívak legyenek. Már az autóban bevetettem némi pozitív fegyelmezéses blablát (mármint persze nagyon hasznosnak találom, és általában alkalmazom a pozitív fegyelmezést, de azért tudok röhögni magamon közben). De látszott, hogy annyira nem hat. Aztán odaértünk, és kiderült, hogy valami gyermektelen (vagy gyerekes, ámde haszonleső) áruházrendező úgy gondolta, hogy a kiskocsikat az újságos állványhoz érdemes pozicionálni. Így megindult a nyávogás azért, hogy vegyek 2 teljesen egyforma Barbie®️ magazint, a hozzá járó műanyag biszbaszokkal együtt, csak azért, hogy mindkettőjüknek legyen. Mielőtt elkezdtem volna kedves, de határozott hangon elmondani, hogy nem őrültem meg, bevillant egy erősen megkérdőjelezhető, de hasznos ötlet. Felajánlottam, hogy ha mindketten hozzájárulnak a segítségükkel a gyors és zökkenőmentes vásárláshoz, akkor esetleg átgondolhatom, hogy hálám jeléül vegyek-e nekik egy-egy újságot. Amit természetesen mindenki maga választ ki. Komolyan mondom, én ilyen segítőkész, udvarias gyerekeket még életemben nem láttam. Mindent csináltak, mindenről megkérdeztek, mindenkitől elnézést kértek, akinek nekimentek (óriási tömeg volt) - mondjuk ezt már korábban megtanulták. Cukik voltak és szuperegyüttműködők, teljes egyetértésben. Én ennyi elismerő pillantást még egyetlen vásárlásnál sem zsebeltem be, pedig mindig szoktak segíteni (főleg a Tescóban, ahol ők maguk csippanthatnak) - csak nem ilyen elképesztően előzékenyen. Több néni hangot is adott a pozitív véleményének. Amikor pedig minden holmi megvolt, és mondtam, hogy nagyon elégedett vagyok, hozhatják az újságokat, akkor hangos "megcsináltuk" kiáltások közepette összeölelkeztek. Nem is tudtam eldönteni, hogy röhögjek vagy olvadjak el. A fotó a szerzett biszbaszok egy része látható. Ti szoktatok ilyesmit csinálni? Nyilván nem fogok rászokni, mert akkor úgysem működne, plusz 2 hónap múlva mozdulni sem tudnánk a vackoktól. De azt sem állítanám, hogy megbántam. 🤷🏼‍♀️😂

Az úgy volt, hogy viszonylag gyorsan, viszonylag sok mindent kellett vennünk egy nagyobb élelmiszerboltban nagyon frekventált időpontban, szóval valahogy motiválnom kellett a lányokat, hogy kellőképpen kooperatívak legyenek. Már az autóban bevetettem némi pozitív fegyelmezési blablát (mármint persze nagyon hasznosnak találom, és általában alkalmazom a pozitív fegyelmezést, de azért tudok röhögni magamon közben), de látszott, hogy annyira nem hat. Aztán odaértünk, és kiderült, hogy valami gyermektelen (vagy gyerekes, ámde haszonleső) áruházrendező úgy gondolta, hogy a kiskocsikat az újságos állványhoz érdemes pozicionálni. Így megindult a nyávogás azért, hogy vegyek két teljesen egyforma Barbie®️ magazint, a hozzá járó műanyag biszbaszokkal együtt, csak azért, hogy mindkettőjüknek legyen.

Mielőtt elkezdtem volna kedves, de határozott hangon elmondani, hogy nem őrültem meg, bevillant egy erősen megkérdőjelezhető, de hasznos ötlet. Felajánlottam, hogy ha mindketten hozzájárulnak a segítségükkel a gyors és zökkenőmentes vásárláshoz, akkor esetleg átgondolhatom, hogy hálám jeléül vegyek-e nekik egy-egy újságot. Amit természetesen mindenki maga választ ki. Komolyan mondom, én ilyen segítőkész, udvarias gyerekeket még életemben nem láttam. Mindent csináltak, mindenről megkérdeztek, mindenkitől elnézést kértek, akinek nekimentek (óriási tömeg volt) – mondjuk ezt már korábban megtanulták. Cukik voltak és szuperegyüttműködők, teljes egyetértésben.

Én ennyi elismerő pillantást még egyetlen vásárlásnál sem zsebeltem be, pedig mindig szoktak segíteni (főleg abban a boltban, ahol ők maguk csippanthatnak) – csak nem ilyen elképesztően előzékenyen. Több néni hangot is adott a pozitív véleményének.

Amikor pedig minden holmi megvolt, és mondtam, hogy nagyon elégedett vagyok, hozhatják az újságokat, akkor hangos „megcsináltuk” kiáltások közepette összeölelkeztek. Nem is tudtam eldönteni, hogy röhögjek vagy olvadjak el.

A fotón a szerzett biszbaszok egy része látható. Ti szoktatok ilyesmit csinálni?

Nyilván nem fogok rászokni, mert akkor úgysem menne, plusz két hónap múlva mozdulni sem tudnánk a vackoktól. De azt sem állítanám, hogy megbántam.

„Nehogy kidobd a használt fogkefémet!” – párbeszédek játékválogatás közben

#egypercesek #anyapercek #csakegyperc #anyaság #anyavagyok #játékok „Nehogy kidobd a használt fogkefémet!" - párbeszédek játékválogatás közben Kihasználtuk a nyári szünetet, és mielőtt a gyerekekkel töltött napok véglegesen lefárasztottak volna, gyorsan végigmentünk a lakáson, megszabadultunk hat évnyi plüss egy jelentős részétől, meg az elmúlt két évben kinőtt, vagy kevésbé kedvelt könyveitől és játékaitól. Ennek részeként ment a kukába három szatyornyi biszbasz... és persze a létfontosságú, ámde teljesen haszontalan „kincsek" két kis dobozba (például a használt fogkefe). Közben ezek a párbeszédek hangoztak el: „Figyelj, Mama, ez szelektív?" „Sajnos nem." „Akkor inkább ne dobjuk ki!" * „Nekem nagy szükségem van erre a fél kisrókára. Komolyan." „De mit csinálsz vele?" „Hát, elviszem a nagyiékhoz!" (Bocs, nagyi!) * „A régi fogkefémet nem dobhatjuk ki!" * „Ne adjuk oda másnak ezt a kényelmetlen hajpántot, mert akkor másnak lenne kényelmetlen!" * Egyetlen plüssre mondtam, hogy ne ajándékozzuk el, mert szép emlék (az első játék volt a kiságyukban). Utána minden: „De, mama, ez szép emlék!" „Tényleg, kitől kaptad?" „Nem tudom." „Mikor játszottál vele?" „Nem emlékszem." „Akkor miért szép emlék?" „Mert emlékezni fogok rá, hogy most beszélgettünk róla." * Prioritások „Jó, a játékokat odaadhatjuk más gyerekeknek. De a régi cipőket nem." * „Kidobhatom ezt a két kipukkadt lufit?" „Nem! Azok a kedvenc kincseim!" * „Jó, lehet, hogy nem szeretek játszani ezzel a társassal. De szeretem nézegetni a polcon." * Feladvány: „Ez mi?" „Nem tudom. Valami hiányos kinderizé. Szemét." „Dehogyis szemét, nekem kell." „De hát, azt sem tudod, mi." „Kitalálom." * „Ugye, milyen szép rend lett?!" (kicsit kioktató hangon) „Igen, mama, de úgy is lehet szép rendet csinálni, hogy csak elpakolunk." * „Szerintem már így is nagyon szép lett a szobánk, hogy ezeket a dolgokat szatyorba tettük. Maradjanak itt." * Matek Számol az ujján, hogy a megengedett tizenkét plüss hogy jön össze: „Van tizenegy itt. Aztán három ott. Meg öt pici. Az pont annyit, mint tizenkét nagy." (Egyébként szuper fejszámoló, szóval nem ott van a hiba.) Megjegyzés: ez a rendrakás utáni állapot, és kb. a játékok harmada. (😱)

Kihasználtuk a nyári szünetet, és mielőtt a gyerekekkel töltött napok véglegesen lefárasztottak volna, gyorsan végigmentünk a lakáson, megszabadultunk hat évnyi plüss egy jelentős részétől, meg az elmúlt két évben kinőtt, vagy kevésbé kedvelt könyveitől és játékaitól. Ennek részeként ment a kukába három szatyornyi biszbasz… és persze a létfontosságú, ámde teljesen haszontalan „kincsek” két kis dobozba (például a használt fogkefe).

Közben ezek a párbeszédek hangoztak el:

„Figyelj, mama, ez szelektív?”

„Sajnos nem.”

„Akkor inkább ne dobjuk ki!”

*
„Nekem nagy szükségem van erre a fél kisrókára. Komolyan.”

„De mit csinálsz vele?”

„Hát, elviszem a nagyiékhoz!” (Bocs, nagyi!)

*
„A régi fogkefémet nem dobhatjuk ki!”

*
„Ne adjuk oda másnak ezt a kényelmetlen hajpántot, mert akkor másnak lenne kényelmetlen!”

*
Egyetlen plüssre mondtam, hogy ne ajándékozzuk el, mert szép emlék (az első játék volt a kiságyukban). Utána minden:

„De, mama, ez szép emlék!”

„Tényleg, kitől kaptad?”

„Nem tudom.”

„Mikor játszottál vele?”

„Nem emlékszem.”

„Akkor miért szép emlék?”

„Mert emlékezni fogok rá, hogy most beszélgettünk róla.”

*

Prioritások

„Jó, a játékokat odaadhatjuk más gyerekeknek. De a régi cipőket nem.”

*

„Kidobhatom ezt a két kipukkadt lufit?”

„Nem! Azok a kedvenc kincseim!”

*
„Jó, lehet, hogy nem szeretek játszani ezzel a társassal. De szeretem nézegetni a polcon.”

*
Feladvány:

„Ez mi?”

„Nem tudom. Valami hiányos kinderizé. Szemét.”

„Dehogyis szemét, nekem kell.”

„De hát, azt sem tudod, mi.”

„Kitalálom.”

*
„Ugye, milyen szép rend lett?!”

(kicsit kioktató hangon) „Igen, mama, de úgy is lehet szép rendet csinálni, hogy csak elpakolunk.”

*
„Szerintem már így is nagyon szép lett a szobánk, hogy ezeket a dolgokat szatyorba tettük. Maradjanak itt.”

*
Matek

Számol az ujján, hogy a megengedett tizenkét plüss hogy jön össze:

„Van tizenegy itt. Aztán három ott. Meg öt pici. Az pont annyit, mint tizenkét nagy.” (Egyébként szuper fejszámoló, szóval nem ott van a hiba.)

 Mondatok, amik elhangzanak, amikor az étkezőasztal székéhez ér a feneked

#egyperces #anyapercek #csakegyperc #anyavagyok #étkezés #evésgyerekekkel #egyélnyugodtan #dehogyan? Mondatok, amik elhangoznak, amikor az étkezőasztal székéhez ér a feneked "Szomjas vagyok!" "Kérek szépen ketchupot." "Inkább vizet kérek." "Nem ízlik a husi." "Kérek még paradicsomot." "Kiborult az almalé." "Kérek tejfölt." "Légyszi vágd fel a paradicsomot." "Csíp a tejföl." "Légyszi edd meg ezt." (ha szerencséd van, nem rágott falat) "Leöntöttem magam, le kell cserélni a ruhám." "Anya, inkább cseréljünk tányért." (mind közül a legrosszabb) "Hány krumplit kell megenni, hogy kapjak még tejfölt?" "Megettem három krumplit, kérek tejfölt." "Én is kérek szépen tejfölt." "Eleget ettem a desszerthez?" (nincs is desszert) "Beleborult az innivaló a tányéromba." "Végeztem, segíts kezet mosni." És minden újabb mondattal megvárják, amíg leülsz. A pozitívum benne, hogy így is 10 perccel előbb befejezed az étkezést, ha nem kellene percenként felugrálnod, fél órával előbb végeznél. Nálatok is ez van?? A mai vacsoránál a mondatok 72%-a elhangzott. A fotón a ma együtt étkező gyermekcsapat látható uzsonnázás közben. Hamarosan írok egy cikket a gyerekek zöldség és gyümölcsfogyasztásáról. Kit érdekel a téma?

„Szomjas vagyok!”

„Kérek szépen ketchupot.”

„Inkább vizet kérek.”

„Nem ízlik a husi.”

„Kérek még paradicsomot.”

„Kiborult az almalé.”

„Kérek tejfölt.”

„Légyszi, vágd fel a paradicsomot.”

„Csíp a tejföl.”

„Légyszi, edd meg ezt.” (Ha szerencséd van, nem rágott falat.)

„Leöntöttem magam, le kell cserélni a ruhám.”

„Anya, inkább cseréljünk tányért.” (Mind közül a legrosszabb.)

„Hány krumplit kell megenni, hogy kapjak még tejfölt?”

„Megettem három krumplit, kérek tejfölt.”

„Én is kérek szépen tejfölt.”

„Kééééész vagyoooook!” (A kakilással természetesen.)

„Eleget ettem a desszerthez?” (Nincs is desszert.)

„Beleborult az innivaló a tányéromba.”

„Végeztem, segíts kezet mosni.”

És minden újabb mondattal megvárják, amíg leülsz. A pozitívum benne, hogy így is tíz perccel előbb befejezed az étkezést, de ha nem kellene percenként felugrálnod, fél órával előbb végeznél. Nálatok is ez van??

A mai vacsoránál a mondatok hetvenkét százaléka elhangzott. A fotón a ma együtt étkező gyermekcsapat látható uzsonnázás közben.

Tóth Flóra