–

Csak magamhoz kell alkalmazkodnom

Az egyedül nyaralás mögött a gyakorlati okokon kívül – hogy nehéz időpontot egyeztetni a barátokkal, alkalmazkodni a családhoz –, azt hiszem, lelki tényezők is álltak. Egyrészt mindig is szükségem volt arra, hogy egyedül rendezzem a soraimat, gondolataimat, terveimet, hogy feldolgozzam az engem ért érzelmi hatásokat. Nekem ez jelenti a valódi pihenést.

Egészen másféle kikapcsolódás, amikor a többiekkel megyek nyaralni: akkor nem igazán jut időm befelé fordulásra, és így tulajdonképpen érzelmi, gondolati tisztulásra sem, noha az élmény nagyon feltölt, a társaság pedig igazán inspiráló lehet.

Róma, a kezdő lökés

Az első, és eddig egyben az utolsó külföldi egyedül utazós élményem Rómához kötődik. Amikor négy hónapig Firenzében voltam ösztöndíjjal, közösen fedeztük fel a „magyar kollektívával” a környező falvakat, városokat. Jártunk Viareggióban, Sienában, Pisában, Arezzóban, és még Nápolyba is eljutottunk, de úgy alakult, hogy Rómába végül egyedül mentem.

Ez a beavató élmény összességében nem volt a legpozitívabb, ma már egészen másképp csinálnám, és sokkal többet ki tudnék hozni belőle. A háromnapos kirándulást semennyire sem sikerült megszerveznem, elindultam „lesz, ami lesz” alapon. Ennek az lett a vége, hogy térképpel a kezemben, pánikban próbáltam improvizálni, hogy minél többet merítsek minél rövidebb idő alatt, miközben minden sarkon volt egy érdekes múzeum vagy műemlék.

Gyorsan útba ejtettem Diocletianus fürdőit, a Nemzeti Galériát, a Forum Romanumot, majd megcsodáltam a Colosseumot, a Vatikánt viszont kihagytam az irdatlan hosszú sor miatt. Aztán szép lassan elengedtem a rohanást és a műemlékek hajszolását, úgy döntöttem, inkább magamba szívom a város hangulatát. A Piazza di Spagnát és a Campo de’ Fiorit például mindenképp látni akartam, és

a mai napig elevenen él bennem az emlék, ahogy annak a legendás háznak az udvarán bámészkodom, amely tizenéves korom óta díszítette a szobám falát.

A másik nagy kedvencem a Tevere partja lett.

Börzsönyi elvonulások

A következő évben került sor arra a bizonyos „ellenbulira”. Azon a nyáron épp egy szerelmi bánat miatt voltam teljesen padlón, és helyre kell tennem magam a feszítő érzelmeimmel együtt. Erre az intenzív testmozgással egybekötött meditációt és a természetet gondoltam gyógyírnak, így felcuccoltam a család kis hegyi házikójába. Éjszakánként kicsit féltem egyedül, az erdő közepén (nincsenek szomszédjaink), így előfordult, hogy mindössze három órát aludtam. De valahogy ez is terápiásnak bizonyult, ahogyan a kristálytiszta levegő és a madárcsicsergés is. Jógával indítottam a napot, aztán lementem a Dunához úszni, vagy a közértbe bevásárolni, vissza a hegyre, majd meditáció és ismét jóga. Ezektől a gyakorlatoktól kellően módosult – vagy éppen hogy módosulatlan – tudatállapotba kerültem. Ismét birtokba vettem a testem, és ekkor jöttem rá, mennyire a fejemben éltem korábban.

Kitisztultak a gondolataim, és nagyobb harmóniába kerültem az érzéseimmel: a mozgás és a természet együtt tényleg csodákra képes. Nekem ez azóta is kapaszkodót ad.

A Duna mellett

Legközelebb, amikor 2011-ben újra egyedül indultam nyaralni, ismét a Dunakanyart céloztam meg, és Zebegényben kötöttem ki. Ez a nyaralás elsősorban a passzív pihenésről szólt, ennek megfelelően végül is majdnem ugyanazt csináltam, amit otthon, csak a környezetváltozás áldásos hatásaival megspékelve. A meditáció és a jóga megmaradt stabil pontnak, sétálgattam a környéken, napoztam a Duna-parton, olvasgattam, írtam, de ami a legfontosabb, csak úgy voltam.

A láblógatás nagyszerű forrása a kreativitásnak.

Új társaságban

2012-ben kicsit „csaltam”, mert emberek közé mentem. Bár egyedül utaztam az irodalmi táborba a Balatonhoz, egy csomó ismerőssel találkoztam, és újakra is szert tettem. Felolvasások, beszélgetések, költői világmegváltások közepette telt az egy hét, és egyszer még a nem túl közeli strandra is lejutottam.

A következő, hasonló nyaralásra 2018-ban került sor, akkor egy önkénteshálózaton keresztül kerültem egy zalai biofarmra. Szállás és étkezés fejében dolgoztam napi néhány órát, szuper kedves emberek társaságában, akik mindent megtettek azért, hogy jól érezzem magam, és valóban élményekkel gazdagabban térjek haza.

Gyűjtöttünk gyógynövényeket, így némileg kiokosodtam ezen a téren, közben kirándultunk a környéken hol a munka kapcsán, hol csak úgy, de persze adódtak klasszikus kertészeti munkák is, gyomlálás, ültetés, takarás.

Ajándékba kapott utazás

Aztán az idén ismét azon kaptam magam, hogy egyedül nyaralok, méghozzá Siófokon. A szálláslehetőséget és a wellnessbelépőt rokonoktól kaptam ajándékba. Igaz, ez nem volt teljesen nyaralás, mert közben munka is akadt, de azért jutott idő arra, hogy elbiciklizzem Zamárdiig, tekerjek a Sió-parton, elmerüljek a Balaton látványában, és felfedezzem a város kontrasztos eklektikáját az ősfás nyaralóktól a panorámás panelokig.

A Balaton sokévnyi kihagyás után idén annyira magával ragadott, hogy hamarosan vissza is térek, ezúttal egy fesztiválon fogok önkénteskedni.

Azt hiszem, aki egyszer megszerette az egyedül nyaralást, többé nem szabadul.

Fábián Emese

 Kiemelt képünk illusztráció