Sisi fiának különös házassága és korai halála

–

Rudolfot a korszak trónörököseihez hasonlóan kitüntetett figyelem övezte, rajongás és hízelgés vette körül, míg a nők körében házasságkötéséig a birodalom és Európa egyik legkapósabb agglegényének számított.

A korszakban a trónok várományosainak többségét élvhajhász naplopónak gondolták. Nos, ez Rudolf esetében úgy nézett ki, hogy nappal igyekezett elvégezni a rá háruló reprezentatív teendőket, míg az éjszakáit saját örömére írással, kutatással – tudós elme volt és remek szerző – vagy nők társaságában töltötte.

A konzervatív udvari körök nyomásának engedve az uralkodó, fia kérését elutasítva, menesztette korábbi – a trónörökös nevelésében jelentős érdemeket szerzett és Rudolffal érzelmileg is szoros kapcsolatban álló – főudvarmesterét, Joseph Latour von Thurmburg grófot, helyére a bonvivánként is elhíresült Charles Bombelles grófot nevezte ki.

Rudolf életében nagy váltást jelentett Bombelles fellépése, amely döntően a trónörökös élvezetekbe való bevezetését jelentette, feledtetve amiatti keserűségét, hogy nem részesülhet az intellektuális igényeinek megfelelő egyetemi képzésben (ellentétben az angol és porosz trónörökössel) a dinasztia hagyományait követve, és hogy a rá háruló feladatok szintén csalódást keltők, inkább csak az apai igényeket szolgálták. Ferenc József politikai okokból 1878-ban fia Prágába való áthelyezése mellett döntött, remélve, hogy személyes jelenléte segítség lesz a cseh kapcsolatok pozitív alakításában.

Rudolf életének e szakasza – kicsapongásai miatt – a részleges kontrollvesztés időszakává vált. Őseihez hasonlóan szabadidejében előszeretettel vadászott, sokat ivott, és szoknyavadászként is elhíresült.

Érzékelve gyermekük életének kisiklását, a szülők rendezett hátteret kívántak volna teremteni számára, s ennek eszközét látták a házasságkötésben, noha Erzsébet – Ferenc Józseffel ellentétben – sokáig kételkedett egy korai, éretlenül kötött frigy életképességében.

Az ekkor 22 éves Rudolf szemében a házasság a személyes boldogságáról való lemondást jelentette. Stefániát, a belga király lányát szemelték ki számára. Rudolf nagy botrányt kavart a lánykérés során, ami jelentős kárt okozott a jó hírnevének is. Közfelháborodást keltett, hogy aktuális barátnőjét, F. asszonyt, a badeni társulat színésznőjét is magával vitte a brüsszeli háztűznézőbe. Mindez feltehetően a személyzet indiszkréciója révén kiszivárgott, és ismertté vált nemcsak a belga uralkodópár, hanem az alattvalók előtt is. Mindazonáltal a dinasztikus kapcsolat reményében az ügyet próbálták eltussolni, nem sok sikerrel. Mikszáth Kálmán – elkerülendő a felségsértést – a „sztorit” (mindenki számára érthető utalásokkal a botrány részleteire) mese formájában írta meg a Szegedi Napló 1881. április 10-i számában:

„A népeknek azonban jó orruk van… megtudták ezt a cifra kalandot, mely szájról szájra járt most a Csipkeországban, s elkezdték rebesgetni, hogy a házasságból nem lesz semmi. És nem gondolták meg, hogy a királyfiaknak nem okvetlenül szükséges erkölcsösöknek lenni.”     

A szerelmet akkoriban – bár a korszakban megjelenik a szerelmi házasság ethosza – a legmagasabb körökben rendszerint luxusnak tekintették, amelyet csak házasságon kívül engedhetnek meg maguknak. Kivétel volt ez alól Rudolf apja, Ferenc József, aki több meghiúsult kísérlet után első látásra beleszeretett kiszemelt menyasszonya húgába, Erzsébetbe, és el is vette. Fiának e tekintetben nem volt szerencséje, választási lehetőségei erőteljesen korlátozottak voltak, a párválasztási stratégiájában nemcsak a Habsburg család igényeire, illetve szülei elvárásaira kellett tekintettel lennie, a külpolitikai érdekek mellett, hanem a leendő ara társadalmi státuszára is: a családi törvény értelmében csak más uralkodócsaládok tagjai lehettek méltók e szerepre. 

A vallási hovatartozás kérdése is szelekcióval járt, mindössze néhány „baráti ország” katolikus hercegnőire korlátozva az alkalmasnak tartott jelölteket. A személyes szimpátia a közvetített, dinasztikus házasságok esetében rendszerint nem volt megfontolandó szempont, így Rudolf esetében sem.

A fejlődésben lévő, kamaszos – 16 éves – Stefánia teljes ellentéte volt az általa kedvelt, érett, nőiesen telt, barna szépségeknek.

A keresés során vallási okokból mellőzni kellett Angliát, Oroszországot, Poroszországot, és a katolikus államok is csekély mozgásteret kínáltak: Franciaország ekkor már köztársaság, az Olasz Királyságot diplomáciai okokból, míg Bajorországot a szoros rokoni kapcsolatok miatt kénytelenek elvetni. A kijelölt uralkodóházaknál – Drezdában, Madridban és Lisszabonban – tett vizitálása után, útja lezárásaként, Rudolf 1880. március 4-én érkezett Brüsszelbe. Néhány perces ismeretség és banális mondatok után sor került a leánykérésre. 1935-ben megjelent emlékirataiban Stefánia így emlékezett első találkozásukra eljegyzésük estéjén: „A trónörökös biztos fellépésű volt, és tökéletesen viselkedett. Kezet csókolt, németül szólt hozzám, Lujza nővéremről beszélt nekem, akit nagyon tisztel, azután mondott egy-két hízelgő, de nagyon formális bókot, és már egy-két perc múlva feltette a jövőnkre vonatkozó sorsdöntő kérdést. Majd karját nyújtotta, és így járultunk szüleim elé, hogy áldásukat kérjük eljegyzésünkre. Ők nagy örömmel csókolták meg jövendő vejüket, és engedélyt adtak rá, hogy tegeződjünk. Vőlegényem átnyújtott egy gyűrűt, melynek nagy zafírkövét pompás briliánsok keretezték. A vacsora folyamán élénk és teljes figyelmünket lekötő társalgás alakult ki köztünk, majd az est további részében is.”

Értesülve fia döntéséről, Erzsébet megszakította európai utazását, és villámlátogatást tett a jegyespárnál. A Brüsszelben szerzett benyomásai tovább fokozták aggodalmát Rudolf elhamarkodott döntését illetően: „Úgy nézett ki [Stefánia], mint egy albinó, ravasz tekintete volt, körben vörösben úszó kicsi szeme, és csak a szép fehér arcbőre volt benne kellemes. Még ma is az a véleményem, hogy a trónörököst lépre csalta az igen okos II. Leopold [Lipót], és azt hiszem, hogy főudvarmestere, Bombelles gróf is befolyással volt rá” – tájékoztatta Erzsébet levelében udvarhölgyét, Festetics Máriát. Leendő menyéről alkotott kedvezőtlen véleménye később sem módosult jelentősen, sőt az évek folyamán  – felelősnek tartva őt a fia öngyilkosságáért – ellenszenve csak tovább fokozódott.   

A tervezettnél hosszabb jegyesség idején az arát igyekeztek felkészíteni feladatára, pótolva esetleges műveltségbeli hiányait, korrigálták német- és tánctudását, valamint ekkor kezdte meg a magyar nyelv elsajátítását is. A házasságkötés elhalasztása lehetőséget adott Rudolfnak egy hosszabb keleti utazásra is, amely életre szóló élményt jelentett számára. Ekkor szerzett tapasztalatait a kor gyakorlatának megfelelően könyv formájában (Utazás a Keleten) is közzétette.   

Az esküvőre végül hosszas – a menyasszony éretlenségéből fakadó – halogatás után, 1881. május 10-én került sor a bécsi ágostonrendiek templomában. Stefánia megjelenése csalódást keltett; erről a korabeli nem túl hízelgő beszámolókból is képet alkothatunk:

„Az a sok hölgy, aki ismerte és szerette a trónörököst, úszott a boldogságban. Mert a menyasszony láttán nem kellett attól tartaniuk, hogy Rudolfból valaha is példamutató férj lesz” – idézte fel első benyomásait visszaemlékezéseiben, Rudolf unokatestvére, Marie Larisch grófné.  

A házasság kezdete – a rendelkezésre álló források szerint – mindkettejükben csalódást keltett, részben ismeretlenségükből fakadóan, ahogyan arról Stefánia is megemlékezett memoárjában: „Borzongva és teljesen kimerülten dőltem hátra a kocsi párnái közé. Egyedül egy férfival, akit alig ismertem, az esti szürkületben rettenetes szorongás fogott el. Úgy tetszett, ennek az órának sohasem lesz vége. A kocsi magányos úton haladt a mezők között az elhagyatott, szomorú tájon. Lámpái sápadt fénnyel világítottak. Nem volt mit mondanunk, teljesen idegenek voltunk egymásnak. Hiába vártam egy gyöngéd, szeretetteljes szóra, amely megszabadított volna ettől a hangulattól. Fáradtságom, amelyet tetézett a félelem és a magányosság, a legteljesebb kétségbeesésig fokozódott. Égő szemem elsíratlan könnyekkel volt tele.”

A gyerekszobából férjhez adott 17 éves Stefánia és a már sokat tapasztalt, 23 éves férje között az ekkor még jelentősnek tűnő korkülönbség, illetve a neveltetésükben, életvitelükben megmutatkozó eltérések okozhattak nehézséget. Stefánia reakciói az udvari elmaradott körülményeket illetően visszatetszést keltettek, ahogyan becsvágya és pompakedvelése is. A laxenburgi nászútjuk után az első hivatalos útjuk Budapestre vezetett. A házasságkötés után mindössze néhány héttel szóbeszéd/találgatások célpontjává váltak, környezetük (a menstruáció és megbízható diagnózis hiányában) a trónörökösné várandósságát feltételezte, és megkezdték az erre vonatkozó előkészületeket is.

A nagyon várt és nem létező gyermek kudarca ismét gúnyolódás tárgyává tette a fiatal házaspárt. A háttérben ezzel szemben az apai dinasztikus ambíciók állhattak: attól tartva, hogy a bécsi udvar elunja a hosszas, a Stefánia érését elősegítendő kezeléseket és eláll a házasságkötés szándékától, ellentmondva a korabeli normáknak, amelyek a házasság feltételének tekintették a fizikai érettséget, a belga uralkodó éretlenül bocsátotta lányát Bécsbe. Erről és a fél évvel később bekövetkezett első menstruációjáról tanúskodnak Stefánia visszaemlékezései is: „A velem szemben támasztott sok-sok követelmény újra megrendítette egyébként kitűnőnek mondható egészségemet. Októberre teljesen fejletté váltam testileg, de nem volt rá lehetőségem, hogy kissé kíméljem magam.”

A várakozásokkal ellentétben frigyük első évei boldognak tekinthetők, ahogyan a gyermekvárásuk időszaka is. Kapcsolatuk 1886 körül kezdett megromlani, bár az elvárásoknak megfelelve közös hivatalos kötelezettségeiknek igyekeztek eleget tenni, már külön utakon jártak, és egyre nehezebb volt a nyilvánosság előtt fenntartaniuk a házasság látszatát. Szeretőik voltak, Rudolf önpusztító életmódja (fájdalmas nemi betegsége következtében morfinista lett) környezete előtt sem maradhatott rejtve.

Mária Valéria közelgő házasságkötésével összefüggésben az uralkodó és felesége 1889 januárjában több kísérletet tett a trónörököspár kibékítésére, sikertelenül. Rudolfot nem sokkal később feltehetően depressziója (amelynek gyökerei gyermekkori traumáira vezethetők vissza), kilátástalannak ítélt helyzete, illetve becsületének elvesztése kényszeríthette a halálba, amelynek általa választott formája mintegy utolsó lázadásnak tekinthető apja és felesége ellen. Harmincéves volt, amikor fiatalkorú szeretőjével együtt öngyilkosságot követett el. A birodalom az egyik legokosabb, legsokoldalúbb, leghaladóbb gondolkodású Habsburgját vesztette el.

Vér Eszter Virág

 A szerző történész, az Újkor.hu rendszeres szerzője, az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója.

További információkat ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT találtok a témában.

Kiemelt kép forrása: Wikipédia