–

Miután felberregett a sötét lépcsőház bejárati kapujának zárja, ahogy odafentről beengedték, a napszemüveges férfi lenyomta a nehéz faajtót, és tétova léptekkel az első emelet felé indult. Kicsit maga előtt is szégyellte, amire most készül, de pillanatnyilag egyszerűen nem volt jobb ötlete.

Olyan régóta őrlődött a kétségei között, hogy úgy érezte, egy fojtogató örvénybe került, ahol már azt sem tudja, a problémák tengerében merre van fent és lent.

Az elmúlt hetekben csak ekörül jártak a gondolatai. Eleinte okosan, racionálisan, ahogy egy cégvezetőhöz illik, latolgatta a mellette és az ellene szóló érveket, még pro-kontra listát is készített egy cetlire, amit aztán gondosan elégetett, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön. A költségvetést is kiszámolta, mennyibe kerül, ha A irányba indul, és mennyibe, ha B-be – miközben gúnyosan mosolygott a helyzet pikantériáján és a két betű sorsszerű véletlenségén. A vagy B? Anna, a felesége vagy Berta, a szerető? A vagy B? Maradjon? Váljon? Újrakezdjék? Vagy ő kezdjen új életet? A vagy B?

Egyszerűen képtelen volt megérezni a zsigereiben, melyik élethez fűlne inkább a foga, melyik verzió tenné őt hosszú távon elégedetté és boldoggá. A felesége szerencsére nem fogott még gyanút, de tapasztalatból tudta, hogy az ilyesfajta ügyletek idővel mindig kiderülnek, a hasonló cipőben bukdácsoló barátainál épp elégszer asszisztálta végig a családi drámákat. A szeretője viszont egyre türelmetlenkedett, döntsön, ő vagy sem, hisz nem ér rá egész életében egy teszetosza emberre várni. Ám miközben a kívülről érkező nyomás egyre inkább ránehezedett, az önvizsgálat és tépelődés szinte csak negatív eredménnyel járt.

Az agya sajgott a monomániás gondolatspiráloktól, a gyomra tömör, rossz ízű gombóccá húzódott. De csak nem bírta eldönteni, mitévő legyen.

Az emberre sokszor a legváratlanabb helyzetekben, a legszokatlanabb módokon köszön rá a megoldás.

Egyik nap, amikor épp megint a problémáin őrlődött, úgy döntött, nem a szobája ablakában állva fog rágyújtani. Jót fog tenni egy kis mozgás, úgyhogy kiment cigarettázni a folyosó végén lévő erkélyre. Az egyik sarokban már ott volt két munkatársnője. Hogy addig se kelljen a gondjain őrlődnie, hozzájuk csapódott. Így tudta meg, hogy az egyiknek a barátnője, bár soha nem hitt az efféle lilaságokban, de ezúttal – puszta kíváncsiságból – mégis belevágott egy spirituális kalandba, szóval hogy ez a barátnő hogyan keveredett el egy megbízható hírében álló jósnőhöz, aki valójában nem afféle humbug nőszemély, hiszen eredeti végzettsége szerint pszichológus, szóval azért ez mégsem olyan, mint betelefonálni az EZO tévébe.

Azt is elmesélte a kollegina, hogyan beszélt a barátnőnek ez a jósnő nem csak a múltja több sarkalatos pontjáról – olyanokról, amikről egész biztos, hogy semmilyen forrásból nem tehetett szert, hiszen nincs róla adat sem Facebookon, sem másutt, szóval nem csak azt mondta el, hogy ez és ez a rokona mikor és hogyan halt meg, vagy hogy a gyerekkorában pontosan mikor is történt az, amiről még soha, senkinek nem beszélt. Hanem azt is felfedte, hogy most, a jelenben épp milyen az élete, milyen dolgok foglalkoztatják, és hogy mi lesz vele húsz–huszonöt év múlva. És olyan sokat segített a kolléga barátnőjének ez a jósnő, hogy azóta teljesen megnyugodott, szinte kicserélték, végre nem tölti álmatlan forgolódással az éjszakáit, hiszen pontosan tudja, hogy minden, még a legapróbb részlet is eleve elrendeltetett, meg van írva a sors könyvében. Úgyhogy teljesen felesleges őrlődnie a kétségek között, minden úgy lesz, ahogy lesz, akár rá is feküdhet a fátum keltette lágy hullámokra, és hagyja csak magát egy életen át elringatni, mint a gumimatracon egy derűs nyári napon – ezt a jósnő mondta így egyébként, búcsúzóul. No, nem neki, mert ő közgazdászként aztán tényleg, végképp nem hisz az ilyesmiben, hanem a barátnőjének.

Addigra a férfi már a harmadik cigarettáját is elnyomta, de csak nem tudott visszamenni az irodájába, annyira lenyűgözte ez az izgalmas történet a barátnőről meg a jósnőről. Sőt, közben szöget ütött a fejébe egy gondolat. Van neki ez a barátja, aki komoly dilemmával szembesült az életben, hátha neki is segíteni tudna ez az izgalmasnak hangzó nőszemély. Persze, tudja, butaság az egész, ő sem gondolja ám komolyan, hogy bárki a csillagok állásából vagy a tenyér vonalaiból meg tudja mondani a jövőt, de hátha. Talán egy próbát megér.

Végül is, mi veszíteni valója lenne a barátjának?

Így keveredett hát most ide, egy körúti bérház első emeletére, dr. Bóka Petra rendelőjébe. Vagy jósdájába. Vagy az ördög tudja, mibe. Feltolta a homlokára a napszemüveget, lenyomta a kilincset és belépett.

A félhomályos előszobában különleges illat keringett, talán valami füstölő vagy gyertya lehetett? A léptei zaját vastag szőnyegek nyelték el. A férfi egy pillanatra zavartan megállt. Ekkor, szinte a semmiből felbukkant egy aprócska, molett, fekete ruhát viselő, mélyvörös hajú nő, és csendben intett, kövesse. Leültette a férfit egy fotelbe, majd kényelmesen elhelyezkedett a szemben lévő karfás széken, és biccentéssel jelezte, hallgatja. A férfi nem erre volt felkészülve. Azt hitte, ő csak kinyújtja a tenyerét, vagy megmondja a születési dátumát, és onnantól fogva nyitott könyvként fogja őt, vagy legalábbis a jövőjét kiolvasni a jósnő. De hogy neki kelljen beszélni? Végtelenül zavarba jött… aztán hirtelen kibukott belőle a kérdés, ami hosszú hetek óta foglalkoztatta:

– Mi lesz a jövőm? Kivel élek? Kivel maradok?

A jósnő pár pillanatig csendben várt, vajon érkezik-e még hozzá kérdés. Ám a férfit olyannyira kimerítette a hosszú ideje őrizgetett dilemmájának felszínre törése, hogy képtelen volt akár csak még egy hangot is kibökni. Fáradtan, hatalmasat sóhajtva, összeroskadó vállakkal dőlt hátra, szemét kétségbeesetten a nőre függesztve, mint egy fuldokló.

A jósnő bólintott, majd egyenes háttal kihúzta magát ültében. A tekintete kissé elrévedt, mintha már nem is a férfira, hanem inkább mögé nézne. A két tenyerét felemelte, vékony csuklóján visszahullott a ruha bő ujja. A kezével, mintha csak egy karmester volna, aki egy lágy futamot vezényel épp a zenekarának, intett, hosszú ujjaival kavarva finoman a levegőben. Mint egy fiatal nő, aki a víztükör felszínét simítja meg. Mint egy bölcs, öreg tudós, aki régi pergameneket lapoz révült tekintettel. Mint egy gondos háziasszony, aki letörli az ablakról a homályt.

Hosszú óráknak tűnt az a pár perc, mire a jósnő végre újra a férfira nézett.

– A feleségével fog megöregedni. Kedves kis öreg párként fogják magukat ismerni a környéken. Az unokája úgy emlegeti majd a házasságukat, mint ami mindig példaértékű volt és szeretetteljes. Amilyenre ő is mindig vágyni fog. Persze hogy a feleségével marad. Hiszen szereti.

A férfi úgy érezte magát, mint akit letaglóztak. Micsoda egy ökör volt! Egy félnótás bolond! Egy barom! Igaza van a jósnőnek! Tényleg szereti! Hogy lehetett ilyen vaksi, egy pojáca? Hogy hihette, hogy bármi más is lehet írva a sorsa könyvében? Hogy tehetett ilyet szegény Annával?

Hogyan kételkedhetett a szerelmükben? Ó, te jó ég, hiszen majdnem elveszítette! Egy szalmaszálon múlt a boldogsága! De talán még nem késő…

Energikusan talpra ugrott. Hetek óta nem érezte ennyire magabiztosnak, céltudatosnak, határozottnak magát. Mindent jóvá fog tenni! Minden gazságot, amit az asszony ellen elkövetett. Hiszen ő az igazi párja, élete értelme, gyermekei anyja, öregségében majd támasza, cinkosa, barátja. Hazafelé vesz neki egy csokor virágot. Vagy mégis inkább egy csomag indiai fűszert, annak biztosan örül. És egyik este elviszi vacsorázni. Rettentően elhanyagolta az utóbbi időben. De mostantól másképp lesz. Hiszen együtt öregszenek meg. Oda kell rá figyelnie, őket valóban egymásnak rendelte az ég. Igen, így lesz! Mindent helyre fog hozni.

Emelt fővel, tele tettvággyal rohant el. A nagy svung miatt a lépcsőház ajtajában majdnem fellökte a hazatérő dr. Bóka Petrát, úgyhogy az még mindig kissé bosszús volt, amikor belépett a rendelője ajtaján.

– Jolánka, mi ez a szag már megint?! Kértem már, hogy ne azt a bódító illatú felmosót használja nálam, ettől azonnal émelyegni kezdek. Szellőztessen ki, kérem. Apropó, keresett valaki, amíg a postán voltam? Nem?

 

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images