–

Nem szerette ezt a boltot. Kizárólag a szülei háza melletti úton lehetett észszerű módon megközelíteni, minden más lehetőség aránytalan kerülőt jelentett. Most mégis kénytelen volt arra indulni Balázskával az óvodából: csak itt lehetett kapni azt a nem túl bizalomgerjesztő, de mégis hatékonyan reklámozott édességet, ami a gyerkőc aktuális kedvence volt.

Csak fél füllel hallgatta Balázska beszámolóját az aznapi ovis eseményekről – „Peti visszabeszélt Enikő néninek, Petra és Noel szerelmesek, az ebéd pedig annyira rossz volt, hogy neki most azonnal szüksége van arra a bizonyos édességre, különben tán még éhen is hal” –, próbálta elhessegetni a feltoluló emlékeket. De azok mintha önálló életre keltek volna.

Látszólag ideális családból jött. Felelős beosztásban dolgozó szülők, több mint rendezett körülmények, ő maga nem is lehetett más, mint jól tanuló, udvarias, tisztelettudó kislány. A kifelé mutatott kép mindennél fontosabb volt az apja és anyja számára, és őt is e szerint nevelték. A szándékos csínytevésnek a gondolata sem merült fel benne, de még az önkéntelen, ügyetlenségből vagy tudatlanságból elkövetett baklövéseinek is következménye lett. „Málé” – korholta az anyja, ha véletlenül elejtett vagy kiöntött valamit.

„Olyan vagy, mint öreganyád!” „Öreganyád” alatt persze a tepenye anyósát értette, aki sohasem tudta őt elfogadni.

„Szégyen! – dörgött az apja, ha a négyesek-ötösök közé becsúszott egy közepes, netán még annál is gyengébb osztályzat. –Tisztességes emberek gyereke vagy, tessék tisztességesen viselkedni” – hangzott el rendszeresen az ukáz, sokszor nem is valamilyen apropóból, csak miheztartás végett.

Élete első tizennégy éve a megfelelni akarással telt, de rendre kudarcot vallott, amiért saját magát hibáztatta. Az osztálytársai irigyelték, hiszen neki szinte mindenből több, jobb jutott, mint az átlagnak – ő pedig magának is alig merte bevallani, hogy voltaképpen szívesen cserélne bármelyik melós család gyerekével.

Kamaszként már egyre nyilvánvalóbbá vált számára, hogy az, ami körülveszi, nem több gondosan megépített díszletnél. A szülei között voltaképpen már semmi nem volt – külön szobában aludtak, beszélgetéseik a praktikus dolgokra korlátozódtak. Ismerősöktől azt is megtudta, hogy az apjának évek óta szeretője van, amit az titkolni próbált, de hát egy kisvárosban nincsenek titkok.

Egyszer ugyan rászánta magát, hogy kilépjen a már csak papíron létező házasságból, de akkor az anyja, jobb ötlete nem lévén, hirtelen teherbe esett.

Így született meg az öccse, akit már mindkét szülő képes volt szeretni. Az anyja azért, mert végső soron neki köszönhette, hogy nem jutott az elvált nők sorsára, az apja meg egyszerűen azért, mert fiú volt.

Minél inkább kinyílt a szeme, annál kevésbé akart megfelelni. Aztán eljutott a nyílt lázadásig. Egy év kemény munkájával rászokott a cigire – addig csak fújni tudta, szívni nem. Hetente berúgott – azért csak ennyiszer, mert a zsebpénzéből nem futotta többre. Eleinte azt sem tudta, mit is iszik pontosan, hiszen nem volt tapasztalata ilyen téren: keverte a vébékát a kerítésszaggató házi pálesszel. Aztán finomodott az ízlése: egy idő után a pincér már automatikusan vitte ki neki a sört és az Unicumot a törzshelyükön. Hat-hét felest csuklás nélkül leküldött, az egyéni rekordja fél liter konyak volt.

Szinte mindig akadt ismerős vagy szomszéd, aki meglátta az ilyesféle mutatványok közepette, így akarva-akaratlanul sikerült megtépáznia a család imázsát.

Szülei – menteni próbálván a menthetőt – a legkülönbözőbb retorziókat alkalmazták, persze hiába. A szidás már rég lepergett róla, a verésre is csak a vállát vonogatta.

Már nemcsak cigizett és ivott, hanem pasizott is, egyik gáz arc követte a másikat – nem sokra becsülte magát, így őt sem becsülték sokra.

Aztán jött valaki, aki úgy tűnt, végre képes meglátni benne a jót, ő pedig valósággal szárnyalt. Új társa szinte azonnal gyereket akart. Volt már ugyan egy lánya, akivel azonban alig találkoztak, állítólag az exe ármánykodása miatt. Két hónap sem telt bele, és pozitív lett a teszt. Ő boldogan várta a kicsi érkezését, és akkor sem bánt semmit, amikor a férfi úgy döntött, hogy tulajdonképpen mégsem vágyik arra a fajta kötöttségre, amit a család jelent, ezért egyik pillanatról a másikra lelépett.

Balázskát már egyedülállóként hozta a világra, a szülei pedig azzal a lendülettel kitagadták.

A boltban a szokásos tömeg várta. Fizetés után, miközben a szatyorba pakolt át a kosárból, érzékelte, hogy a mellette álló alak a fenekét stíröli nagy műértéssel. Próbált róla nem tudomást venni, gondolván, majd csak megunja a vén szatír – bár csupán a perifériás látásába esett bele, nyilvánvaló volt, hogy az illető nem mai gyerek. De az csak nem akarta észrevenni magát, így magára erőltette az érzése szerint legmegsemmisítőbb arckifejezését, és a férfi felé fordult.

Az apja nézett vissza rá. Néhány másodpercnyi döbbenet után az öreg oldotta meg a helyzetet: nagy lépésekkel távozott a boltból.

Neki pedig már fájni sem tudott a groteszk találkozás, inkább komikusnak tartotta. Hiszen így vagy úgy, de bő húsz év után megkapta, amire mindig is vágyott: az apai elismerést.

Római Orsi