–

A hivatalos megfogalmazása szerint ez a madár- vagy fanyelv: A szavakat plusz szótagokkal hizlaljuk olyan varázsigékké, amiket Harry Potter, vagy csak simán az online világba belerövidült fiatalok is megirigyelhetnének. A szabály egyszerű:

a plusz szótag magánhangzója az eredetiével megegyezik, a hozzáadott mássalhangzó pedig tetszés szerint változtatható, de egy nyelven belül ugyanaz marad.

Ez így leírva teljességgel értelmetlen, de ha elég ideig gyakoroltad gyerekkorodban, mára folyékonyan „befeszéfélhefetsz ifígy”, vagy akár „irígy” is.

Ezek a kitalált nyelvek nemcsak izgalmasak, de fontosak is, mert az anyanyelvünkkel játszunk, ennél szebb „gém” pedig kevés létezik. Nem kell hozzá drága eszköz, külön hely, sem áram, fény vagy töltő, mulathatunk buszon, villamoson, orvosi váróban, a szoba melegében, akárhol, akármikor, és akárkivel, aki partner benne. Fejleszti a kreativitást, a játékosságot, alapos nyelvtani ismereteket ad, fejleszt és karban tart, ráadásul közös családi röhögések nagyszerű forrása életkortól és egészségi állapottól függetlenül. Kár, hogy egyre többen meg sem ismerkednek vele, mert nem hallják nagyszüleiktől, szüleiktől, nem kapnak arra időt, hogy megértsék, megtanulják. Mert elsőre persze hogy nem megy, a szabály elmagyarázásától sem lesz könnyebb.

Ezt hallani és játékosan edzeni kell, mint egy kis izmot, amivel aztán később egész szövegeket emelgethetünk.

A nyelvi játékok már óvodás kortól jó mulatságot jelentenek a gyerekeknek, és persze annál ügyesebbek bennük, minél érettebbé válnak. Érdemes kísérletezni a madár- és fanyelven kívül a többi nyelvi leleménnyel is: keressünk palindromokat, azaz olyan szavakat, amik visszafelé olvasva is ugyanazt jelentik, anagrammákat, azaz cseréljük fel a szöveg betűit, és alkossunk új szavakat!

Vagy ott a szómatematika, amikor új szavakat alkotunk a korábbiakból elvett vagy hozzáadott betűvel, vagy az eszperente, amihez a magyar nyelv pont megfelelő alapanyagot nyújt.

A plusz szótag hozzáadása nagyon vicces, főleg ha „uszt” vagy „kot” használunk, például „Miusz voltusz mausz azusz iskolábanusz? (Ko)Hogy(ko)ha (ko)tyúk(ko)nyelv(ko)en (ko)vá(ko)la(ko)szo(ko)lunk, (ko)az (ko)így (ko)hang(ko)zik.”

A betűsorrenddel és a tagolással játszik a csacsipacsi és a kecskerím nevű játék is, a lényeg, hogy a szavak első betűit cseréljük fel, vagy az értelmes szavak szótagjait felhasználva alkossunk új szavakat. Karinthyék mindkettőt sokat játszották különböző kávéházakban: „Engem kétszer csapott kupán, s ő egy pofont kapott csupán.” Vagy ha nem a mestertől idézünk, akkor ez a köznyelvi példa: „Futtában vert port a tapír, fején volt egy tortapapír”.

Kosztolányi a kecskenyelv segítségével mutatta be rögtönzött példatárunk utolsó ötletét, a szótagokat szétválasztó kínrímet: „Olyanok a kecskerímek/mint mikor a kecske rí: mek”. Ugyanez nagyon vicces Zelk Zoltántól is: „Jött egy vendég, értesültem/Most már tudom: érte sültem”. (A sült csirke dala a tálon)

Sírva könyörgök Romhányi tevéjével együtt, ne vegyük el a gyerekeinktől az anyanyelvi játékok, versek, mondókák örömét, sem a nagyszülőktől ennek átadásának büszkeségét.

Üljünk le, és olvassunk együtt (a teljesség igénye nélkül) Varró Danit, Szabó T. Annát, Lackfi Jánost, Beck Zoltánt, Csukás Istvánt, Tóth Krisztinát, Romhányit, Weörest, Karinthyt (itt egy egész válogatás), Csokonait, Kölcseyt, Vörösmartyt (akinek nemcsak a Szózatot, de a Tünde, Csilla, Hajnal keresztneveket is köszönhetjük), vagy épp Zelk Zoltánt, kiapadhatatlan forrásai a humornak és a kreativitásnak. Még jobb, ha a meglévők mellé mi magunk találunk ki új szavakat, játékos fordulatokat, és ha – ezt most direkt nagybetűvel írom: – Közösen Gondolkodunk. Magyarul. Hiánycikk.

Fenyvesi Zsófi