Gyerek segít gyereknek tanulni

–

Bogdán Erika Gilvánfán nőtt fel, ma már szociális munkásnak tanul, az Országos Rabbiképzőbe jár. Két nővére nyolc osztályt végzett, háztartásbeliek. „Elkezdték a középiskolát, de nem fejezték be.” Ő az egyetlen a családban, akinek érettségije van. Az apukája kamionsofőr, édesanyja a helyi szociális segítő. 

Erika 2017-ben kezdte el az E-Tanodát a középiskola alatt. „Pécsre jártam be, ott tanultam meg az alapokat, azokat az értékeket, amiket elő tudok hívni az egyetemen. Maradhattam volna még két évet érettségi után, hogy legyen egy szociális munkás asszisztens szakmám, de második évben eljöttem, mert szerettem volna egy diplomát.

Itt vagyok és küzdök és csinálom” – mondja nevetve.

„Gilvánfára jöttek hozzánk a tanodások, ők mondták el, hogy van egy lehetőség a tanulásra. Apáczais diákoktól lehet tanulni, akik kicsit emeltebb szinten tanulják a dolgokat, mert nagyon okosak. Én az angol nyelvet választottam, és a mi napig szeretném folytatni, mert még mindig mentorált vagyok. A tanodások meg mondták, hogy ha ezt szeretném, akkor tudnak adni egy készüléket, amivel tarthatom a kapcsolatot a tanulópárommal.”

Erika büszke rá, hogy nem csak neki segítenek, ő is tud segíteni valamiben a mentorának. „Más élethelyzetet, életszínvonalat tudtam megmutatni a tanulópáromnak, mert én egy kis faluból jövök, amiről ők nem sokat tudnak. Gilvánfán nagyon kevés a munka, csak közmunka van meg alkalmi munkák, nincs kocsmánk, sem boltunk.” A tanulás végével nem is szakadt meg a kapcsolata a mentorával, néha még beszélnek. 

Az E-tanoda program ismerkedési napja zajlik épp, ahol kortárs segítők bevonásával korrepetálják azokat a gyerekeket, akiknek felzárkóztatásra van szükségük. Nagyon egyszerűnek tűnik: csak egy eszköz, egy program és internet kell hozzá. „Csak.” Meg persze egy ember, aki ezt az egészet elindítja, és tartalommal tölti meg.

Előbbit a Telenor és a Microsoft biztosítja, az utóbbit pedig Prievara Tibor. Neki van már rutinja az eltérő oktatási formákban, hiszen a Kórházsulit is ő találta ki Tóthné Almássy Mónika kórházpedagógussal és Berczelédi Réka középiskolai tanárral közösen. Abban a programban krónikus beteg gyerekeknek segítenek haladni a tanulásban.

A kezdetek

Tibor egyébként az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium tanára, de annyi mindent csinál, hogy nem is értem, hogy jut mindenre ideje. 

„Vannak olyan helyek az országban, ahol a tanuláshoz kötődő jog nem tud teljes mértékben megvalósulni, aminek egyik oka a »nem létező« tanárhiány. Mi azt szeretnénk elérni, hogy ha valaki többet akar tanulni, akkor legyen rá lehetősége. Gilvánfán kezdtük el az E-tanodát mindössze 15 gyerekkel, hogy kitapasztaljuk a rendszert. Az összes gyerekbetegséget velük együtt vészeltük át.” De a számok azt mutatják, ezekből már kinőttek és jó úton járnak, a távoktatási programokban ugyanis általában 50–60 százalékos lemorzsolódás, itt meg sikerült 15 százalék alatt maradni.

Az E-tanoda lényege, hogy budapesti gimnazista és néhány esetben egyetemista mentorál egy 200-250 kilométerre élő gyereket legalább fél éven keresztül.

„Kérdés, hogyan tud költséghatékony lenni a program, mert ha nagyon drága, akkor nem éri meg” – magyarázza Prievara. A programot sikerült mára 100 százalékkal bővíteni, míg a költségek mindössze 50 százalékkal nőttek. 

Ötletet „lopni” Portugáliában, Svédországból

Az eredeti ötlet 2012-ben jött szembe Prievarával, amikor Lisszabonban zsűrizett egy tanárprogram keretében. Ott látott egy svéd módszert, melynek segítségével a bevándorlókat tanították svédül. Azt a programot egyetemisták működtették, önkéntesen. 

„A focit is lehet úgy tanítani, hogy két órát beszélünk róla, milyen a helyes lábtartás, és hogyan kell megrúgni jobb külsővel, meg lehet úgy is, hogy adunk a gyerekeknek egy labdát. Én a második módszerben picit jobban hiszek” – magyarázza, amikor arról kérdezem, miért jobb ez, mint egy átlagos tanár-diák korrepetálás. 

„A célunk, hogy elérjük azokat, akiknek a tanuláshoz kötődő joga csorbul. És ezzel a közel 100 tanulóval ezt még nem maxoltuk ki a magyar valóságban.” 

Az alapítvány több helyszínen van jelen, és úgy nyújtanak segítséget, ahogy tőlük kérik.

„Ha a nonprofit szférában valaki kitalál valamit, általában nem szívesen osztja meg a többiekkel. Mi meg azt valljuk, hogy ha mi nem tudjuk megcsinálni a programot mindenütt, akkor csinálja meg más. Dolgoztunk ennek keretében Bagon, Szucson (ott Eltáv program néven a Katona József Színházzal közösen –a szerk.), Ózdon és Balassagyarmaton. Szívesen segítünk mindenkinek. Van, ahol eszközökkel, máshol pedig képzésekkel, szaktanácsadással."

A program egyik fő kelléke az internet, ez jön a támogatóktól, jelen esetben a Telenortól. Egyed Gábort arról kérdeztem, mit lát a projektben a cége. „A digitális oktatási módszerek esélyegyenlőséget teremtenek a gyerekek számára, és közelebb hozzák a hátrányos helyzetben lévőket a jobb körülmények közé születettekhez; az E-tanoda kiváló példa erre. A digitális korrepetálás gyakorlati, pedagógiai haszna mellett a program szociális érzékenyítő hatása is nyilvánvaló. A budapesti, jobb körülmények között élő gyerekek néha talán a tévében látják, hogy egy elmaradottabb településen hogyan élnek hozzájuk hasonló korúak, de annyiból nehéz igazán átérezni a kihívásokat, amikkel szembesülnek – akár az oktatásban is. Az E-tanodában viszont személyes kapcsolatot építenek ki a tanulópárok, és a rendszeres online találkozásokkor bepillantást nyerhetnek egymás mindennapjaiba, így kölcsönösen tanulhatnak egymástól” – részletezte. 

Prievara rohan tovább, én meg középiskolás mentorok után vadászok az őszi napsütésben, hogy kiderüljön, miért jelentkeztek az önkéntes munkára, és milyen tapasztalatokat gyűjtöttek. 

Gyerekek nélkül nem menne 

A lépcsőn ülő srácok nem lelkesek, hogy a média érdeklődését is felkeltette a program, de a telefonnyomkodásnál egy fokkal azért izgalmasabb vagyok. Az Árpád gimnáziumból négy tizedikes és egy kilencedikes diák vállalta a távtanítást, akik a kötelező közösségi szolgálatot váltják ki ezzel. 

„Ha már úgyis kell végeznünk »közmunkát«, akkor legalább töltsük valami értelmessel, ne pedig hülyeségekkel” – kezdi az egyikük. „Ez volt a legértelmesebb közösségi munka, amit találtunk.

A tanárok mesélték, hogy van ilyen lehetőség, lehet rá jelentkezni. Az a feladat, hogy elmagyarázzuk a tanulótársunknak a tananyagot. Egyeztetni kell a mentorálttal, hogy neki mire van szüksége. Ha gyorsabban akar haladni, akkor abban segítsünk neki, vagy ha nem ért valamit, azt újra átvenni, más szempontok alapján végiggondolni, és megmagyarázni” – mesélte egyikük. Ők ezen a két napon azt is megtanulják, hogyan kell a programot kezelni, és hogyan kell átadni az információkat. „Az ismerkedés folyamán, kérdés-felelet alapján párosítottak össze minket. A közös pontok mentén alakultak ki a párok, a minél nagyobb hasonlóságra törekedve. Ha én azt írtam be, hogy a hegyeket szeretem, meg a másik is, akkor volt esélyünk összekerülni.” 

Palkó Tamás hetedikes mentorált kicsit még szégyenlős. Sokat hiányzott az iskolából, ezért igyekszik pótolni, főleg a fizikát, kémiát, biológiát. „Helyben nem könnyű megtanulni a dolgokat.

Hiába kérem a tanárt, hogy mondja el újra az anyagot, nem mondja el, megy tovább az osztállyal. »Akinek nem megy, az majd megtanulja könyvből« – mondja nekünk.

Tavaly is benne voltam a programban, kettesről ötösre javítottam történelemből. Az a jó ebben, hogy ha kérdezek, akkor személyesen nekem mondják el, addig, amíg megértem. Az egyik nap biológiát, a másikon kémiát tanulok.”

Palkó Tamás azt mondja, nem könnyű tanulnia, de a családja igyekszik támogatni, leginkább azzal, hogy csendet teremtenek otthon, amíg folyik az óra. Idén új mentort kapott, a régivel nem igazán tartja a kapcsolatot. Tamás korábban építészmérnök akart lenni, most már valamilyen más mérnöki munka is tetszene neki. 

Helyi kapcsolat

Gyurka Zsolt, az alsószentmártoni tanoda vezetője kísérte el a gyerekeket a programra. A hátrányos helyzetű gyerekek saját maguk jelentkeztek, hogy tanulni szeretnének. „A tablet és az ingyen internet persze vonzó lehetőség, és heti egy 45 perces óráért nem is sok” – ennyit kell ugyanis hetente tanulni minimum a program keretében. „A tantárgyat mindenki maga választja ki, és ehhez keresnek olyan mentort, aki tud benne segíteni” – meséli Gyurka. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a programban résztvevők legalább egy–két jegyet  javítottak az adott tantárgyból. „Az azonos évfolyamú, de máshonnan érkező gyerekek megtalálják a közös hangot, köztük eltűnnek a távolságok. De arról, hogy kiben mit indít el egy ilyen munka, még korai lenne beszélni. Ami biztos, hogy ad egy magabiztosságot a korrepetálandó gyerekeknek” – teszi hozzá Gyurka Zsolt. 

Persze azért a két világ élesen elkülönül egymástól. Ebéd közben próbálnak beszélgetni a gyerekek. „Iskola vagy szakma?” – néz az egyik vidéki tanuló a pesti gimnazistára, aki nem is érti a kérdést. Gyurka fordít, arra kíváncsi a másik srác, hogy szakmát tanul-e az illető, vagy gimnazista-e. Ilyen és hasonló történetekből akad pár, de az hamar kiderül, a kamaszproblémák nem területfüggők. 

Meggyőző eredmények 

Az Apáczais diákokat Hubai Katalin, később már Minich Eszter húzta be a projektbe, 15–20 gyereket első körben. „Ez egy viszonylag homogén közeg – szociokulturálisan mindenképp –, így ők nem nagyon találkoznak olyan gyerekekkel, akik nem úgy élnek, mint ők. Az Apáczaiba nem jár egyetlen roma gyerek sem. 

Fontos, hogy ők is lássák: nem mindenki olyan szerencsés, mint ők, és hogy ez nem azt jelenti, hogy nem olyan okos vagy nem olyan tehetséges” – meséli Minich Eszter.

Az Apáczai mellett jelenleg három–öt iskola vesz részt a programban. Akad, ahonnan többen is jelentkeztek, máshonnan csak egy-egy diák érkezik. De már az ELTE tanárképzésében is van kötelező szociális gyakorlat, így páran onnan is jöttek. A két oldal találkozását egy kétnapos fejtágító előzi meg, ahol megtanulják, hogyan kell kommunikálni, hogyan fogalmazzanak úgy, hogy a másik fél is értse. A tapasztalatok szerint egészen az alapfogalmakig le kell nyúlni. „Volt olyan osztály, ahol azzal sem voltak tisztában, mi az a mínusz szám, ezt is el kellett magyarázni. Ugyanígy a történelmi alapfogalmakat. Sokszor nem az van, hogy példákat kell megoldani, hanem el kell magyarázni, hogy mi áll a tankönyvben” – mondta a projektvezető.

És hogy ez az egész működik-e? Láthatóan igen. A gyerekek egyre inkább feloldódnak, kialakulnak a párok a tornaterem zöld padlóján, és már rég nem az iskoláról beszélgetnek, hanem arról, amiről minden kamasz. Az életről. 

Zimre Zsuzsa

Képek: WMN