–

Amikor szültem, akkor még az iWiW, az ADSL és a fórumok hasítottak

Azt sem tudtuk, mi az az internetes vásárlás, okostelefon, a menők akkor Nokia 9300-al jártak. Eltelt pár év, és már az anyósom is online rendelte a rózsatöveket. A gyerekem tán tízévesen kapott először telefont, és már nem is volt kérdés, hogy okosat. Ő ebbe nőtt bele, én meg azóta is kapkodom a fejem, és még azt sem sikerül elérnem, hogy az Ubuntun (Linux operációs rendszer) lássa a wifi-kapcsolatokat a gépen. 

Ő eközben fotókat küld az apjától, aki Ausztriában él, kettő perc alatt talál választ arra, miért nem fut nála a Marketplace a Facebookon, és állítja, hogy a telefont az ő korosztálya már minden másra használja, csak nem telefonálásra. Na, jó, kénytelen arra is, mert az olyan őskövületek, mint én, néha felhívják.

Hogy hogyan változik meg ettől az egésztől az agyuk, a gondolkodásmódjuk, a kommunikációjuk, azt a kutatókra bízom, bár néha kétségbe ejt, mennyi időt képes a telefonja nyomkodásával tölteni, de az is biztos, hogy egy csomó igen praktikus dolgot tud és használ általa. 

És hogy ez miért kerül nekem időnként, sőt egyre gyakrabban pénzbe?

Egyszerűen azért, mert a nagyon, de nagyon okos appfejlesztők rájöttek, hogy pénzért adni bizonyos programokat, vagy azokon belül részdolgokat – hatalmas üzlet. A játékgyártók dettó. A múltkor felolvasta, ki mennyi pénzt költött el a haverjai közül skinek vásárlására egy játékban. A dolog teljes abszurditását jelzi, hogy gyakorlatilag azért fizetnek, hogy a fegyvereik, ruhájuk stb… színe másmilyen legyen. Bár a képszerkesztőnk szerint ez igen jó, és később jó pénzért el is lehet őket adni, de sajnos kénytelen vagyok a szülői oldalt nézni, főleg, hogy sok esetben én fizetek. 

Tehát a pénzem egy része virtuális cuccokban áll, ami sokkal frusztrálóbb, mintha vett volna a gyerek egy új bármit magának.

Most éppen 3D-s nyomatóra gyűjt, mert mi más lenne egy kamasz álma? 

Ráadásul, ha az ember vagy a gyereke a Google Playből vásárol, akkor viszonylag egyszerűen, néhány kattintás után már fizetett is, ehhez pedig nem kell túl sok mindent csinálni. Ami nem jó. Egyáltalán nem. 

Kedvenc beszélgetésünkben, amikor úgy gondolta, vicces lesz, ki-be lépegetett a kettőnk Facebook-fiókjába, és szépen megbeszélte velem, vagyis magával, hogy engedélyezem, hogy megvegyen valamit, ami kizárólag ott, akkor, és annyiért volt megvehető, előtte és utána persze soha. 

Persze az én gyerekem fél év múlva nagykorú lesz, nem kiskamasz már, ennek ellenére még mindig féltem tőle a virtuális pénztárcámat. 

Mert ez a virtuális vásárlás felnőttként is para tud lenni, annyira gyors és fájdalommentes a készpénz nélküli fizetés, csak három klikk, és már úton is van hozzád a kinézett ruha, cipő, táska, kozmetikum vagy éppen állateledel. Na jó, utóbbit tényleg praktikus online rendelni, és olcsóbb is, mint a boltban. 

Bevallom, nem állítottam fel túl sok szabályt az életünkben – a kamaszom szerint ezért nem is lázad, mert nincs miért – de ezek közül az egyik az volt, hogy bár technikailag meg tudja oldani, nem költheti el a pénzem a tudtom nélkül.

Plusz, ha valamit akar, azt jelezze írásban, mert annak nyoma marad. Van, amikor megengedő vagyok, van, amikor nemet mondok és akkor nem ágál, illetve öszvér megoldások is szoktak születni, amikor én fizetek, de ő törleszti nekem az összeget. Mivel már nagyon modernek vagyunk, néha euróban fizet. 

Na, jó, de egyrészt az enyém mindjárt 18

Másrészt pár havonta szoktam olvasni olyan kis színeseket, amik arról szólnak, hogy öt–hét–tíz éves éves gyerekek hogyan rendeltek csillámpónit, „örök életet”, vagy éppen fegyvert online, a szüleik kártyájával. A szolgáltatóknak természetesen nem érdekük, hogy bonyolítsák a vásárlást, így meggyőződésem szerint egy értelmesebb kutya is  bármit képes megrendelni. 

És akkor még nem beszéltem a roamingról, ami nálunk természetesen pont fordítva került be a családba, mint rendes helyeken. A gyereknek volt, mert akkor még csak a Vodafone dobálta a Reddel, így kénytelen volt az értékes megabyte-okat arra áldozni, hogy ne tévedjünk el külföldön. És természetesen így is eltévedtünk. Aztán jött az olcsó roaming, és hogy közhelyes legyek, kinyílt a világ. Egészen addig, míg kiderült, hogy amit itthon csak lassítanak, azt külföldön megszüntetik, úgyhogy választhattam: vagy a netmentes élet (elképzelhetetlen), vagy a plusz adatforgalom-vásárlás – aranyáron. 

A szolgáltatók azért vannak annyira nagyvonalúak – mondjuk, amennyit havonta utalunk nekik, legyenek is –, hogy úgynevezett Kid Control-megoldásokat dolgoztak ki, és itt most nem arra gondolok, hogy megmutatják, kinek mit ír a gyerek, vagy követni lehet, merre jár, hanem arra, hogy a szülők szabályozni tudják, mit tehet a gyerek és mit nem, nehogy Amerikába telefonáljon órák hosszat a legjobb barátjának, vagy emelt díjas sms-sel tudja meg, boldog jövő vár-e rá. 

És hogy te mit tehetsz, hogy egy nap ne arra ébredj, a pénzed mínuszban van a számládon? 

  • Állíts fel játékszabályokat, amik minden olyan aktivitást keretek közé szorítanak, amiért fizetni kell. Ezt már a kiskamaszok is megértik. 
  • Nézz utána, milyen játékokat játszik a gyerek, és milyen platformokon (Steam, Battle.net, Origin). Ne csak a PC lebegjen a szemed előtt, a játékkonzolok is, ott is sok pénzt el lehet költeni!
  • Beszéljétek meg, pontosan miért és hova telefonál, ha külföldi számot hív. 
  • Egy alkalmazásban se mentsd el a bankkártya számod, a CVC-kódot előbb fogja tudni a gyerek, mint te magad. 
  • Ha akarsz keretet biztosítani a vásárlásokra, tisztázd, hogy havonta milyen összegről beszéltek, és milyen pénznemben! 

Akkor talán nem érnek kellemetlen meglepetések. 

Zimre Zsuzsa
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Andrew Bret Wallis