Így keveredik a törzsi szellem az alpárisággal, avagy: miért skandálunk focimeccseken?
Egy ember kezdi, sokszor csak egyetlen szót bekiabálva, majd másodpercekkel később több százan csatlakoznak hozzá, fegyelmezett egységben, tökéletes ütemre skandálva. Néhány rigmust az adott pillanat szüli, néhány pedig szurkológenerációról szurkológenerációra öröklődik. De vajon miért lett elengedhetetlen kiegészítője a meccseknek a Ria-ria-Hungáriázás, vagy a trágárabb, mások anyját gyalázó bekiabálások? Fiala Borcsa írása.
–
Már az ősemberek is
A szakemberek szerint a meccseken való skandálás messzi időkre nyúlik vissza az emberiség kultúrájában. Különféle csoportokat vizsgáltak meg, köztük a maorikat, a szúfi kerengő derviseket és a lakodalmak közönségét is. Mindezekből kiderült, hogy amikor egy maréknyi ember közösen csinál valamit, például együtt skandálnak, akkor az befolyásolja, hogy az egyes tagok hogyan gondolkodnak és éreznek. (A közös éneklés például jótékony hatással van a depresszióra. Éljenek a cserkésztáborok, a templomi kórusok és a fesztiválos koncertek!)
Az elskandált rigmusok összehangolják egy nagyobb tömeg légzését, szívritmusát és hangját, aminek az lesz a hatása, hogy úgy érzed, össze vagy kötve másokkal, szó szerint együtt lélegzel a többiekkel, azaz: egy csapat része vagy. Erre még rá lehet erősíteni azzal, hogy egyenruhába öltöztök (ilyen például a szurkolós sál és póló) vagy ugyanolyan harci színekre festitek magatokat (mondjuk, angliai színekre mázoljátok az ábrázatotokat mind egy szálig).
Persze, azt semmiképp nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy (szemben, mondjuk, egy tüntetéssel vagy egy lagzival) a focimeccseken nem mindenki játszik egy csapatban, és nem mindenki szurkol ugyanannak a térfélnek. Azaz – matematikailag nézve –
a fél bagázs az ellenkező oldalon áll, akiket természetesen egyéb rigmusok szajkózásával kell elküldeni melegebb éghajlatokra, vagy az édesanyjuk munkakörére való célozgatással illik a lelkükbe tiporni.
(Illetve, ne feledkezzünk meg a bíróról sem, aki egy személyben több fogyatékkal rendelkezik, mint egy süket, imbecil vakond az elfekvőn.) A lelátókon semmi sem szent. Rasszista, homofób bekiabálások is simán elférnek a szurkolók szerint, olyan dolgok hangzanak el tömegben üvöltve, amit a csoport individuális tagjai amúgy nem biztos, hogy képesek lennének – a másik szemébe nézve – önállóan bemondani.
A fatetveket lelövik, ugye?
Egy kísérlet során az alanyokat arra kérték, hogy tegyenek fatetveket egy kávédarálóba, és ott őröljék meg őket (tudom, irtó undi). Azok az emberek, akiknek előtte egy parkolóban kellett a többiekkel együtt masíroznia, 50 százalékkal több bogarat szórtak a darálóba, mint azok, akik ugyanakkora távolságot sétafikáltak le, csak épp édes egymagukban, és nem ütemre vagy skandálva. (Mielőtt nekifognál a bősz és felháborodott kommentelésnek, a vizsgálatot kitaláló szakemberek fontosnak tartják kihangsúlyozni, hogy a kísérlet során egyetlen fatetűnek sem görbült a haja szála sem, a daráló aljában ugyanis volt egy klasszul kialakított menekülőút számukra, úgyhogy tökéletes testi-lelki épségben megúszták a feladat rájuk eső részét.)
A kísérlet végül azzal a konklúzióval zárult, hogy
az összehangolt viselkedés (úgymint: skandálás és menetelés) hajlamos lecsökkenteni az emberek önálló döntéshozó képességét, és ezáltal könnyebben fogadnak el felülről jövő utasításokat azok megkérdőjelezése nélkül, még akkor is, ha az agresszív viselkedésre is biztat.
Egy lélek, száz legény
A hadseregek katonai parádékon vagy menetgyakorlatokon való masíroztatásának is ez az egyik fő célja: megerősíteni a csoporthoz tartozás érzését, az önálló akarat erejét pedig a minimumra csökkenteni. Amúgy sok más gyakorlati szerepe nincsen, hiszen a szépen menetelő katonák nem túl valószínű, hogy ugyanilyen feszesen fognak majd lépkedni egyszerre a csatamezőn.
A skandálásnak van egy másik fontos kulturális háttere is. Az írásbeliség még csak pár ezer éve van jelen az emberiség történelmében, de minden írásbeliség előtti kultúrában megjelennek a dalok és a különféle rigmusok, amik a kollektív tudást hivatottak megőrizni és fenntartani.
De nézzük meg mindezt a másik oldalról is. Vajon a sportolókra milyen hatással van a hullámzó tömeg által gerjesztett hangorkán?
Vizsgálatok bizonyították, hogy a szurkolás igenis lehet pozitív befolyással a bajnokok teljesítményére, éppen ezért játszanak rendszerint jobban a focisták is hazai pályán.
Azonban ez nem minden sportra igaz, a golfozók teljesítményén például csak ront a hangos szurkolás vagy szidalmazás, a kosárlabda büntetődobásánál meg semmilyen befolyással nem bír, hogy épp éljenzik vagy fújolják a gyűrűre feszülten koncentráló játékost.
Egy szó, mint száz, ha legközelebb hallod, hogy a focilelátókon több száz ember egyszerre kiabál mindenféle válogatott csúfságokat a bírónak vagy a játékosoknak, akkor tudd, hogy épp betölti őket a csoporttá kovácsolódás felemelő érzése, megerősítik az összetartozásukat, illetve hogy épp a közös tudástár megőrzésének és fenntartásának gyönyörű, mély tradíciókkal teli kultúrájának vagy szemtanúja.
Fiala Borcsa
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ South_agency