–

Ilyenkor szezonálisan minden évben belefutok a sonkológus cikkek tömkelegébe, amiket persze buzgón végig is olvasok. „Mit, hol, mikor érdemes venni, mire figyeljünk oda, honnan ismerhető fel a Zigazi, hogyan vernek át lelkiismeretlen hentesek, már az ókori böllérek is csaltak az ünnepi étellel, E-vel dúsított étellel tömte húsvétkor a gyerekeit a megvezetett anya, ma már a sonkákban sem lehet bízni, ezt ne edd, ha nem akarsz hízni, pulyasonkát evett húsvét vasárnap – disznóvá is változott, neccharisnyás combnak nézte a felesége kötözött sonkáját”… és még sorolhatnám, de nem sorolom, mert mire gondosan végigbogarásztam a Nagy Húsvéti Sonkavásárlás Kódexének mind a 78735202 kitételét és alpontját, addigra

olyan szinten belém költözött a cidri és a rettegés, hogy még pislogni sem mertem. Nemhogy sonkát venni.

Nagyon úgy tűnt ugyanis, hogy ha nem mészáros családba születtél (nem, nem a Lőrincére gondolok, bár valószínűleg akkor sem lennének ilyen problémáid), ha nem vagy kilencgenerációnyi elkötelezett sonkafüstölők pácszagú leszármazottja, vagy nem rengő hasú malackoca volt az anyád, akkor nyugodtan felejtsd el, hogy nem leszel átejtve gazul, amint sonkavásárlásra adod a fejed.

Sebaj, gondoltam én, hátat fordítva a sertések minden ínycsiklandó végtagjának, hiszen a húsvéti klasszikus menühöz hagyományosan nemcsak a sonka, de a bárány is passzol, a nyers húson pedig azért messze jobban kiigazodom, mint egy befóliázott, átkötegelt valamin.

El is riszáltam a Fény utcai piacra, ahol a kedvenc hentesemtől vettem másfél kiló darált bárányt az én kis WMN-fiókáimnak, el ne fogyjanak még a végén a drágáim. Eredetileg törökös bárány kebab vonalon gondolkodtam, és korianderrel, fokhagymával, csilivel, köménnyel, kurkumával, gyömbérrel és garam masalával ízesítettem volna (az sem rossz választás egyébként), de aztán leszédültem a földszinti, kicsit eldugott fűszereshez, ahol az eladó – mikor meghallotta a bárány szót – rögvest a kezembe nyomott egy kis zacskó keveréket a pult alól, mondván:

ezzel olyan fejedelmi fogást lehet rittyenteni, hogy húsvét előtt a másik kerület széléig kígyózik a sor a boltja előtt.

Ezek után már nem volt sok dolgom, a darált húsra rászórtam a fűszerkeveréket, ráütöttem két tojást, egy marék zsemlemorzsával dúsítottam, gombócokat formáltam belőle, majd olajban kisütöttem. Mellé egy nagy doboz tejfölhöz kevertem sót, borsot, reszelt lime héjat és a levét meg egy csokor koriandert felaprítva, ebbe lehetett tunkolni a húsgolyókat.

Köretnek kuszkusz került az asztalra, ami az egyik legpompásabb fogás és superfood: egyszerűbb elkészíteni, mint kismacskás képekre rákeresni a Pinteresten. Nyolc főre két bögrényi kuszkuszt leöntöttem három bögre forró vízzel, megsóztam, olívaolajjal gavallérosan meglocsoltam, átkevertem, majd lefedtem öt percre folpackkal. Közben apró kockákra vágtam egy kígyóuborkát, egy sárga és egy piros kaliforniai paprikát, újhagymát szeleteltem meg három csokor petrezselymet, és ízekre kaptam egy gránátalmát, majd ezeket mind hozzákevertem a kuszkuszhoz.

Mire kész lettem, a teljes szerkesztőség az asztalnál ült, és a bárány illatától megkergülve, várakozásteljesen csorgatták bele diszkréten a nyálukat a dekoltázsukba.

Igazuk is volt, hiszen, ahogy James Joyce mondta volt: „Az emberek még valahogy belenyugszanak, ha farkas harapja meg őket, de ami határozottan kihozza a sodrukból, az a bárány harapása.” Te se hagyd, hogy bárány harapjon meg, inkább harapj bele te a bárányba!

Mindenkinek kellemes húsvétot kíván,

Fiala Borcsa

 Képek: WMN