„Szinte mindannyian függők vagyunk” – Az idei év első, telt házas Hello, WMN! estjén a függőség volt a főszereplő

 –

És te mitől függsz?

Talán nincs is a világon olyan ember, aki ne függne valamitől vagy valakitől. Ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg az első Hello, WMN! estet D. Tóth Kriszta, és bevallotta, hogy ő bizony gyakran válik függővé kamasz lánya hangulatától. Mivel a rendezvénysorozat kinőtte korábbi helyszínét, így új díszletek közé érkezett a négy meghívott vendég: dr. Almási Kitti pszichológus, Karafiáth Orsolya író, Peller Mariann műsorvezető és Dudits Dénes terápiás programvezető.

Kaptunk pár másodpercet Krisztától, hogy feldolgozzuk Karafiáth Orsolya outfitjét, és csak utána tette fel az első – azaz rögtön két – körkérdését. Megkérte vendégeit, hogy meséljék el röviden, hogyan kapcsolódnak a függőséghez, és írják le egyetlen szóval, hogy mit jelent számukra az addikció.

Karafiáth Orsolya a fájdalom szóra asszociált

„Alkoholfüggő voltam, de inkább polifüggőnek nevezném magam. Nincs nap, amikor ne szembesülnék azzal, hogy nem lenne egy könnyebb megoldás.”

Dudits Dénes a „viaskodás” szóval jellemezte saját függőségét, mert felépülő függőként állandóan magával van elfoglalva. Elmesélte, hogy heroinista lett, és hat évig használt illegális szereket. Húsz éve viszont segítőként dolgozik, és keresi a választ a kérdésre, hogy mitől jó józannak lenni.

Peller Mariann, aki már születésekor is a háromszorosát ette a normális adagnak, akinek az étel, a teste és a fogyókúra triumvirátusa körül forog az élete, leginkább személyektől függ. „Semmi nem érdekel, ha mögöttem áll egy biztos család” – fogalmazott.

Almási Kitti elsősorban a társfüggőség témakörének szakértőjeként érkezett, de függőségtől természetesen ő is szenved: „kényszeresen keresem a cukormentes csokit a világ minden táján” – mondta, majd frappánsan reagált az elmondottakra: „A józanság unalmassága abban áll, hogy a lépéseidért felelősséget vállalsz, és te döntöd el, hogy mi fog történni.”

Miért emlékszünk vissza egészen pontosan azokra a történetekre, amelyek a környezetünkben a függőség jeleit mutatták? 

Almási Kitti bevallotta, hogy édesapja szerencsejáték-függő volt, ennek következtében a család életszínvonala nagyon megváltozott. „Fel kellett állnom, és 18 éves koromra önellátó lettem. Megtudtam, hogy a játékban egyetlen tét volt annyi, amiért én három évig dolgoztam. Ilyenkor ambivalens viszonyba kerülsz az emberrel, aki a biztonságot adná” – vallotta be

Kitti hozzátette, hogy erről a családi ügyről még soha nem beszélt nyilvánosan.

„Nekem pont fordított a helyzetem. Nem tudok felidézni traumákat, szép családban nőttem fel” – vette át a szót Dudits Dénes.

„Bennem jó emlékeket idéznek fel az illatok, az alkohol, a cigi, de bármi szörnyűséget láttam, engem nem tántorított el” – folytatta a visszaemlékezést Peller Mariann.

Karafiáth Orsi elmondta, ma már tisztában van azzal, hogy családja szenvedélybetegek gyülekezete, de annak idején jópofa volt látni például a mamáját, amint a júliusi hőségben a fehér bundájában napozott az erkélyen. „Gyerekként elfogadod a valóságot, ami van. De sok mindenre nem emlékszem már” – állapította meg az írónő, mire Almási Kitti így reagált: „Annyira emlékszünk, amennyit elbírunk ebben a pillanatban. És

azért nem emlékszünk többre, mert elképesztően mély vágyunk, hogy szerethessük a szüleinket, mindent megteszünk, hogy felmentsük őket.”

Peller Mariann, aki gyerekkori túlsúlya miatt testvérével, Annával együtt verbálisan bántalmazott gyerekként nőtt föl, így nyilatkozott az ételhez fűződő viszonyáról: „Irigylem azokat, akiket nem érdekel az étel. Nem értem, ez hogyan lehetséges. Hiszen az étel azonnali örömforrás. Egy orgazmus az ember szájában” – mondta, mire Karafiáth Orsi csak ennyit szólt: „Nem minden étel ilyen, majd meghívlak vacsorázni!”

A drog romantikája

Dudits Dénes, az első pillanattól fogva tudta, hogy mivel játszik, de romantikusnak látta ezt a világot. Egy idő után azonban már csak a kínról, a szenvedésről és a küzdelemről szóltak a napjai. Drogosként végigjárta Indiát, Nepált és Pakisztánt úgy, hogy szinte semmire nem emlékszik. Ekkor már keményen függött az ópiátoktól. „Nekünk, függőknek az a legnagyobb fejlövésünk, hogy mi mindig azt hisszük, jól kell éreznük magunkat” – mondta.

Almási Kitti szerint olyan emberi kapcsolatokban vagyunk, ahol túlzottan is függünk a másik ember véleményétől. Ki kellene, hogy alakuljon bennünk a felnőttséggel járó stabilitás, érzelmi érettség, amikor mi döntjük el, hogy amit csinálunk az jó vagy nem. Amikor felelősséget vállalunk a saját döntéseinkért. Azonban, ha ez nem alakul ki, kívülről várjuk a megerősítést. „A mai világ nagy drámája, hogy sokan vagyunk érzelmileg olyan szempontból éretlenek, hogy elképesztően függünk mások véleményétől. Az életünk nagy részét nem valósítjuk meg, mert rettegünk attól, hogy mások mit szólnak majd hozzánk. Szinte mindannyian visszajelzésfüggők vagyunk.”

Arra a kérdésre, hogy hogyan éli meg egy hozzátartozó vagy barát a függőséget, Dudits Dénes elmondta, ő nem hisz abban, hogy csak annak lehet segíteni, aki maga is akarja. „A köztudatban az terjedt el, hogy csupán egy ember van a családból, aki a függővel foglalkozik. Fontos lenne, hogy az egész család összefogjon, mert intenzív hatás alatt inkább vállalják a betegek a kezelést. Én intervencionistaként azon dolgozom, hogy a megfelelő szakemberhez eljuttassam a függőt.” Az emberek nagy része nem ismeri az ellátórendszert, és nem tudja megfelelően használni a mentálhigiénés szakembereket. „A családom nélkül én ma biztos nem lennék itt. Engem nem raktak ki az utcára” – mondta a programvezető. Karafiáth Orsi abban hisz, hogy hagyni kell az illetőt eljutni a saját mélypontjára. Dénes szerint nem a mélypontra kell eljutni, hanem odáig, hogy a józanság nyereség legyen. Hiszen a mélypont mindenkinél mást jelent.

Karafiáth Orsolya így felelt: „Volt, hogy nem érdekelt már semmi. Akkor hozzám bárki jöhetett volna, hogy józanság így meg úgy… nekem szerencsém volt, tudtam kezeltetni magam, de sajnos nem mindenki teheti ezt meg, mert nincs megfelelő ellátórendszer Magyarországon.”

Aktivitással is lehet küzdeni a függőséggel szemben

D. Tóth Kriszta megállapította, hogy mindegyik vendégében közös az aktivizmus. Dénes egy új módszert hozott be az országba, Mariann rendhagyó beszélgetést tervez iskolásokkal a bántalmazásról. Orsi könyvet írt a témáról. Kitti pedig az előadásaival igyekszik tabumentessé tenni a témát. A beszélgetés végén egy néző feltette a sokunkat foglalkoztató kérdést: „Hogyan óvhatjuk meg tinédzser korú gyermekeinket?” Dudits Dénes az őszinte beszélgetés, a nyitottság, a nulla pánik híve. Szerinte

a legfontosabb, hogy a gyerek akarja, és merje elmondani, hogy mi foglalkoztatja őt.

„Tudjon beszélgetni arról, hogy beleszívott egy füves cigibe, mert mindenki ezt tette az osztályban” – fogalmazott. Almási Kitti leginkább abban hisz, hogy a szülő ne a tehetetlenséget adja tovább a gyerekének, hanem kell, hogy legyen eszköztára. „A reakcióinkkal tanítjuk a gyerekeket.”

Riesz Eszter

Ha kíváncsi vagy az idei első Hello, WMN! estünk hangulatára, akkor kattints a képre a további fotókért:

Képek: Csiszér Goti/WMN - Goti Photography