„Gyermekvédelem” – sokszor halljuk… De miről is beszélünk pontosan?

–

A gyerekvédelem szűk értelmezésben az államnak a különleges védelemre szoruló gyerekek támogatására és a róluk való gondoskodásra irányuló tevékenysége.

Ebbe sok dolog tartozik, például a különböző pénzbeli juttatások, a gyerekjóléti szolgálatoknál ingyenesen elérhető pszichológusi és egyéb támogatások, valamint azoknak a gyerekeknek a nevelőszülői, vagy gyermekotthoni ellátása, akik valamiért nem a családjukkal élnek. 

Ha ezt a szűk értelmezést nézzük, akkor belátható, hogy az állam ma tényleg az az anya, aki az egyik kezével keni a nutellás kenyeret, amit soha nem fog neked adni, míg a másik kezével épp kilöki alólad a széket.

És az állam az az apa, aki dühösen ordibál rád, és ver, amiért nem eszed meg azt a nutellás kenyeret, amit soha nem is kapsz meg.

A mai jogszabályok szerint ezt a családi helyzetet kötelező lenne jelezni a gyermekvédelmi hatóságoknak.

Ha a gyerekvédelmi feladatoknak ezt a szűk értelmezését vesszük, és csak az államot tesszük felelőssé azért, ahogyan ma a gyerekek vannak, akkor lemondunk a saját felelősségünkről, és így a lehetőségeinkről is. Míg az állam a fenti jelenet színhelyén igazgatja és tovább hímezgeti a „házi áldás” falvédőt, addig a bajban lévő gyerekeknek segíteni kell.

Nehéz, válságos, bel- és külpolitikai feszültségektől terhes időkben többnyire kevés valódi figyelem és ráfordítás éri el a szociálisan hátrányos helyzetű embereket – felnőtteket és gyerekeket (valódi segítség alatt ugyanis nem hangzatos szavakat és cirádás jogszabályokat értünk). Ha arra várunk, hogy majd az állam hozzáállása megváltozik, akkor addig felnőnek a mai gyerekek. 

Közösségekben élünk. Közösségekben élünk?

A legfontosabb pillanatok mindig a legszűkebb környezetünkben történnek, ezért itt lehetünk a legnagyobb hatással egymásra, így a gyerekek életére is. Ahogy mondani szokás: egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. Minden gyerek körül vannak felnőttek és minden gyereknek több szociális közege van egyszerre. De nemcsak az óvodában, iskolában, edzéseken dolgozó szakemberek dolga, hogy odafigyeljenek a gyerekekre. Munkánk során találkoztunk olyan közterület-felügyelővel, boltvezetővel, iskolai takarítóval és könyvtárossal, aki a gyerekjogokról és a gyerekbántalmazásról akar hallani, tanulni, hogy jobban értse a gyerekeket és jobban lássa, hogy ő mit tehet a mindennapokban.

És rajtuk kívül ott vagyunk mi magunk: szülők, segítő szándékú, odafigyelő emberek. Rengeteg mindenre nincs hatásunk a gyerekek körül, de arra van, hogy hogyan viselkedünk, hogyan beszélünk velük, és hogy odafordulunk-e egyáltalán, meglátjuk-e, ha bajban vannak. A gyerekek védelme nem – kizárólag – az állam feladata, hanem a gyerekeket körülvevő közösségeké: azé a bizonyos „falué”, amit az orvosok, tanítók, egyéb szakemberek mellett boltosok, könyvtárosok, szomszédok, járókelők alkotnak.

Mi az a közösségi gyermekvédelem?

Akkor beszélünk közösségről, amikor van valamilyen közös cél, ami összetartja a tagjait, akik valamilyen szintű kapcsolatban állnak egymással és hajlandóak együttműködni vagy segíteni egymást a közös jóllét érdekében. 

A bölcsőde, óvoda, iskola mellett a sport- és vallási közösségek, vagy egy-egy hobbi köré fonódott közösségek is fontos szerepet játszanak a gyerekek védelmében. Miközben a legtöbbször nem a gyerekek védelme iránti elköteleződés a fő összetartó erő ezekben a közösségekben, a jogszabályok és a felelősség adott. Nem mehet el egy tanár egy kortárs bántalmazás mellett, nem adhatja az óvónő az ittas állapotban érkező szülőnek ki a gyerekét, nem tehet úgy egy bölcsödei nevelő, mintha nem látná, hogy a gyerek semmit nem eszik az oviban. Nem is tesznek így.

Mindenki végzi a dolgát, a legtöbbször erőn felül, de sokszor magányosan, mert hiányoznak az erőforrások, a saját intézményre alakított szabályok és igazodási pontok, protokollok. És hiányzik az elegendő idő. Nincs elég pénz, fegyver, paripa.

Ott van viszont a közösség, a „falu”. Ott vagyunk mi magunk. Sajnos azonban ez a falu, ez a közösség sok esetben szunnyad: nem tudják az emberek, hogy ők is tehetnek a gyerekek biztonsága és jólléte érdekében.

Mit tehetnénk?

A gyerekek környezetében lévő felnőttek sokszor hamar felismerik és észreveszik, ha egy gyerekkel baj van, de nem mindig tudják, hogy hova, kihez forduljanak, egyáltalán milyen szerepük és felelősségük van nekik a gyerekek védelmével kapcsolatban. Sok olyan felnőtt is van, aki nem tudja, hogyan reagáljon, ha úgy érzi, hogy egy gyerek veszélyben van, vagy ha látja, hogy valami nincs rendben, mert nem rendelkezik elegendő információval a gyermekvédelmi eljárásokról vagy a megfelelő segítségnyújtási lehetőségekről. 

Ezért nem csak a gyerekekkel foglalkozó szakemberek számára fontos a megfelelő tájékoztatás, képzések, tréningek, módszertani protokollok kialakítása, hanem az is elengedhetetlen lenne, hogy a közösség minden tagja számára világos információk álljanak rendelkezésre arról, hova lehet fordulni segítségért, és mit lehet tenni a gyerekek védelme érdekében. 

Egy közösség akkor fog valódi közösségként működni, ha a tagjai felismerik, hogy közös érdekük együtt, egymást támogatva dolgozni. Az iskolában, az óvodában, a faluban, az önkormányzatoknál nincs más lehetőség, mint együttműködni. Szép lenne azt mondani, hogy a gyerekekkel szembeni erőszak témája minden közösség számára egyaránt fontos, és ugyanazon az alapokon nyugszik. Ez nem igaz.

Nincs közös alap még egy közösségen belül sem arra, hogy mi számít érzelmi bántalmazásnak, mi az a gyerekrészvétel, mitől kell valójában megvédeni a gyerekeket és hogyan lehet ezt a közösségen belül a legjobban tenni. De erről ma nem beszélünk a kisebb közösségeken belül.

Ahogyan prevenció is csak kevés helyen valósul meg. A prevenciós szemlélet azt jelenti, hogy a gyerekek védelmének biztosítása nem egy késlekedő válasz, hanem egy folyamatos, proaktív tevékenység, amely már a problémák kialakulása előtt felkészíti a közösséget a lehetséges nehézségekre. Ez magában foglalja egy előre kidolgozott forgatókönyv készítését is, amely meghatározza, hogyan kell reagálni és viselkedni egy olyan helyzetben, amikor fel kell lépni a gyerekeket érő bántalmazással szemben.

Azt is mondhatnánk, hogy a társadalom minden szintjén – az iskoláktól a szomszédságokon át a kormányig – fontos lenne beszélni a gyerekek védelméről. De akik itt élnek és dolgoznak, tudják, hogy a gyerekek védelméről szóló beszélgetések főleg kisebb közösségekben, szakmai körökben vagy családokon belül zajlanak. Ez viszont egy lehetőség arra, hogy átgondoljuk a saját szerepünket, és közösen kezdjünk el foglalkozni a gyerekek védelmével.

Egy normális világban az állam biztosítja a szükséges támogatásokat. Jogot, intézményi hátteret és gazdasági eszközöket ad a szakemberek kezébe. De ma ezeket nem adja, hanem elveszi. Az, hogy az állam már régóta nem biztosítja ezeket a lehetőségeket, nem jelenti azt, hogy ne lenne más eszközünk. Eszköz és érték a saját hozzáállásunk, valamint az egyéni és közösségi felelősségvállalásunk a gyerekek védelme érdekében. És ez valóban sokat jelent.

WMN szerkesztőség